Szele Tamás: Rémálmok az Unióról

Azért lassan már az is öröm, ha rendesen átgondolt, felépített manipulációt, propagandát olvas az ember, és nem merül ki a szerző munkája a szimpla anyázásban. Manapság – komolyan mondom – megsüvegelendő az is, ha fektettek egy kis munkát abba a mellébeszélésbe.

Mert mellébeszélés Fricz Tamás mai elemzése a Magyar Nemzetben, de – a szerzőtől szokatlan módon – szép, alapos, kidolgozott, ezen látszik a munka. Bizony, még azt sem tartom kizártnak, hogy úgy is gondolja az Európai Unió jövőjét, ahogy azt írja, bár akkor nagy a baj, mármint a felfogásával. De ha nem hinné őszintén, amit írt, silányabb lenne a szöveg. Így sem a zsurnalisztika csúcsa, de ami az övé, az övé: őszintének tűnik. A cím optimista:

„Régi álmok éledhetnek újjá”

Univerzális cím, ugyanis mindenkinek vannak régi álmai, csak épp mindenkinek mások. Szerzőnk abból indul ki, hogy vannak közös, általános régi álmok is. Ilyen volna nemzeti nagylétünk, melyről Mohács óta álmodozunk elvileg. Amivel van egy kis gond: épp a történelmi trauma miatt sokan képzelik ezt a nemzeti nagylétet olyannak, amilyen akkor lett volna, ha győzünk Mohácsnál. Magyarország európai középhatalom lenne ezekben az álmokban, regionális nagyhatalom, akkori területével, teljesen önellátó gazdasággal... ami valóban megoldható lett volna akkor. A mai körülmények között egy ilyen típusú, önellátó magyar állam körülbelül az akkori életszínvonalat lenne képes garantálni a polgárainak, a területi álmokat meg hagyjuk is. Nos, de valahogy ilyesmiről ábrándozik a szerző, melynek alapfeltétele volna az Európai Unió felbomlása, minél előbb. Ezt roppant érdekes módon valószínűsíti:

„Az unió vezetői nemrég írtak alá egy nyilatkozatot, hogy májustól konferenciasorozat kezdődik az unió jövőjéről, itt az ideje tehát, hogy mi, magyarok is kifejtsük ezzel kapcsolatos álláspontunkat. Alapvetően két opció van az unió jövőjét illetően: az egyik, ha valamilyen módon egyben marad a jelenlegi nemzetek szövetsége, a másik, ha végül mégis működésképtelenné válik és megszűnik. Érdemes mindkét lehetőséget tekintetbe vennünk, és megnézni, mi történhet az egyik és mi a másik esetben. Vagyis újra előttünk a kérdés, de ma már kicsit megváltoztatva: van-e az unió nélkül is élet Európában?”

Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám erre: élet volna, de hogy mennyire értelmes, azt még a SETI-program sem volna képes eldönteni. De tekintsük az érvelést. Azt mondja a szerző, hogy konferenciasorozat kezdődik májustól az Unió jövőjéről. Van abban valami természetes, hogy az Unió foglalkozik a saját jövőjével, nem gondolják? Azonban nézzük meg az illető konferenciasorozat oldalát, mivel kívánnak foglalkozni, felmerült a szétesés lehetősége, ránk vetül az elmúlás komor árnya? Dehogy vetül, dehogy merül.

„A konferencia célja, hogy nagyobb szerepet adjon az európaiaknak az Unió jövőbeli szakpolitikáinak és céljanak alakításában, és növelje az Unió gazdasági és egészségügyi ellenállóképességét. Az európaiak a számukra fontos, mindennapi életüket befolyásoló ügyeket egy új, nyilvános fórumon nyílt, befogadó, átlátható és strukturált beszélgetések keretében vitathatják majd meg.

Az együttes nyilatkozat a konferencia lehetséges témáira is kitér. Az egészségügy mellett megemlíti az éghajlatváltozást, a társadalmi méltányosságot, a digitális transzformációt, az Unió világban betöltött szerepét, valamint az Uniót irányító demokratikus folyamatok megerősítésének módját. A felsorolt témák egybevágnak az Unió átfogó fő célkitűzéseivel és az európai közvélemény által felvetett kérdésekkel. A konferencia elé kerülő témákról a végső szót ugyanakkor a résztvevő európaiak mondják majd ki.”

Aha. Tehát akkor az Unió megszűnése nem is szerepel a tervezett témák között, maximum akkor kerülhet közéjük, ha felvetjük. Ami egy ilyen felbomlás esélyeit illeti: tudjuk, hogy a formális logika szerint a világon mindenre ötven százalékos lehetőség van, ugyanis valami vagy megtörténik, vagy nem. Például én most a szobámban írok, a következő percben vagy belép az ajtón Tomori, büszke vezér és a földhöz vágja a buzogányát, majd kér egy messzely pálinkát, vagy sem. Én ez utóbbira fogadnék. Az Unió felbomlásával kapcsolatban is úgy érzem, hogy formális logika azt állítani, miszerint két lehetőség van: vagy sor kerül rá, vagy sem, ugyanis az elsőre minimális az esély.

De ilyen alapon bármiről lehet forgatókönyveket írni, arról is, hogy lila denevérek cikáznak át a bérház falain és közben zsoltárokat énekelnek. Szerzőnk alaposan fel is dolgozza a lehetőségeket az Unió egyben maradása és felbomlása esetén egyaránt, eszerint ha egyben marad, akkor nekünk rossz lesz, de vagy nagyon (föderális fordulat és a többségi döntések bevezetése esetén) vagy kicsit kevésbé (ha a föderalisták és szuverenisták közötti harc huzamosan eldöntetlen marad). Nagy kár, hogy csak Magyarország, Lengyelország és egyes olasz vidékek látják úgy, miszerint ilyen harc egyáltalán létezik. Az Unióban vannak ellentétek, de nem ezen az alapon. Ezenkívül Fricz szerint győzhetnek a szuverenisták, amitől meglazulna az Unió egysége és konföderációs államszövetséggé válhatna, végül pedig különálló, egymással érdekek mentén marakodó szövetségekké is lebomolhatna.

Egyik lehetőség hajmeresztőbb volna, mint a másik, vigasztaljon mindenkit, hogy azt csak a mi vidékeinken állítják, és nálunk is csak a kormánypolitika hívei, miszerint föderalizmus és szuverenizmus, Jó és Gonosz harca lenne az uniós politika. A valóságban a felsorolt alternatívák közül maximum az első kettő ötvözetére van némi esély: valószínűleg központibb irányba mozdul el az uniós intézmények irányítása, és nyilván akad majd, aki ennek nem örül, de az ilyen ember legfeljebb így járt. Lássuk azonban, mit mond a jós, mi lesz, ha felbomlik az Unió?

Szőlő lesz és lágy kenyér szerinte.

„Mégis érdemes eljátszanunk a gondolattal: mit jelentene az unió széthullása? Megítélésem szerint lehetőséget Közép-Európnak és Magyarországnak.”

Valóban: a feudalizmushoz való visszatérés is egy lehetőség. Itt már nem mennék végig a szerző által bemutatott sokféle kellemetességeken, egyet idéznék csak, az mindent elmond:

„Látható, hogy például Kína az Egy övezet, egy út programjában már most is létező tényezőként számol a régiónkkal, és bár egymással is versenyeznek, de Oroszország is nyitott arra, hogy a közép-európaiakkal működjön együtt. Utóbbinak ez azért is geopolitikai érdeke, mert így részben távol tarthatja a határaitól az Egyesült Államokat, míg Kína ugyancsak az Egyesült Államokkal való versenyben tartja fontosnak a régiónkat. Oroszország inkább politikai, míg Kína inkább gazdasági okokból számítana ránk.”

Minő perspektíva... részévé válni az orosz politikának és a kínai gazdaságnak! Ennél már csak az lenne ijesztőbb, ha a kínai politika és az orosz gazdaság része lennénk. De a végén előhúzza az utolsó adut is:

„A globális pénzügyi háttérhatalommal szemben sokkal nagyobb ellenállást tud tanúsítani egy szuverén régiós szövetség, mint egy eleve globalista-liberális irányultságú unió.”

Globális pénzügyi háttérhatalom, gyíkemberek, illuminátusok? Valami ilyesmiről zagyvált a minap Vejkey képviselő is... rohamosan terjednek a kormánypárti oldalon a laposföld-szintű, alufólia-sisakos, boszorkányüldözéssel is határos konteók. Pedig tudjuk:

„Konteó-hittel az őrület határos

de köztük az út nem nagyon mulatságos”

Szóval így néz ki az európai jövő az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója szerint. Már amennyiben feltételezzük, hogy az Unió felbomlik. Vagy bomlásnak indul. Egyelőre ennek semmi jele, de ki tudja?

Az Unió felbomlásáról álmodozni lehet, felkészülni rá szintén lehet, de legalább annyira reális dolog ez, mintha a Rákóczi úton készülnénk bengáli királytigrisek és gangeszi gaviálok támadására. Nem árt készen állni rá, csak annyira valószínűtlen, hogy bolond, aki emiatt puskát vásárol.

Viszont tényleg az az érzésem: a szerző tényleg hiszi is, amit leírt.

Legalább egy ember hisz benne.

Az is valami.