Gaál Péter: Rossz szomszédság, török átok

„Egyetlen nap alatt 300 ezer új fertőzöttet találtak Indiában, soha nem volt még ilyen sehol a világon” – kivételesen nem Origo, hanem 444. India becsült népessége 2020-as adatok szerint 1 365 000 000 fő. Ez durván a magyar népesség 130-szorosa.

Ha elosztjuk a (kerekített) 300 000-et (a kerekített) 130-al, (kerekítve) 2300-at kapunk. A magyar csúcs körülbelül EGYÖTÖDE. Jobb napokon körülbelül ennyi új fertőzött jut ma nálunk – miután a lakosság egyharmadát beoltották – egy napra. Rosszabb napokon több. Még rosszabb napokon sokkal több.

Ezek a számtani műveletek valahogy ezekből a szörnyülködésekből lemaradnak. „Korábban az Egyesült Államoké volt a rekord, ahol januárban 297 ezer fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt.” (444) Csakhogy az Amerikai Egyesült Államok összlakossága India összlakosságának kevesebb, mint a negyede. Indiában arányosan – csak egy aprócska szorzás – ez a szám 1,2 millió volna.

Volna, mondom. De nem annyi.

India a világ második leggyorsabban feltörekvő gazdasága, ha nem az első. E tekintetben a legnagyobb riválisa, akivel (amivel) folyamatos határincidensei is vannak, Kína.

Rossz szomszédság, török átok, amint Arany János írja (A fülemile).

Persze minden népnek a szomszédaival gyűlik meg mindenekelőtt a baja. Nemigen lehetett ez másként az ősember idejében sem. A Lebensraum, tudják. Revír, hogyha állatokról beszélünk. Mi sem a bolíviaiakra vagy a luxemburgiakra találtunk ki szép magyarított, cizellált beceneveket, hanem a bocskoros tótokra, szőröstalpú oláhokra, muszkákra, vadrácokra, digókra (a régi szép időkben szomszédok voltunk), polyákokra, utóbbit Báthory István óta azért barátságosabb felhanggal használjuk. A mindig változó országhatárok – mert mindig változnak – tulajdonképpen nem számítanak (a szlovákok ugye sokáig Magyarország egyik nemzetisége voltak, olyasmik, mint a cigány nyelvből átvett biboldók, amely szó egyébként „megkereszteletlen”-t jelent). A cseh maradt cseh, de azért a „csehül érzem magam” alatt ma sem a komfortérzések csúcsát értjük.

Állj meg, boszú, megállj:

Cseh földön űl a rab;

Cseh földben a király,

Mindég is ott marad...

De visszajő a rab...!

Szegény Arany, mennyire utálta őket.

És persze vice versa (nem „vica”, ugye, mert az a fakezű Cecey leánykája volt az Egri csillagokban). Hogy csak egyet említsek, a román „bozgor”-t, ami korántsem „hazátlan”, ahogy elterjedt. Ó, ha még csak az lenne.

B.szd meg, magyar, és innentől azt tehetünk hozzá, amit csak jólesik, például valami szépet az anyukáról.

De kanyarodjunk vissza a jó indusokhoz.

Ez a kismicsodácska, vírusocska, sokaknak kifejezetten jól jön. Minden katasztrófa jól jön sokaknak, és akinek élből nem jönne jól, megpróbálja jóvá tenni. Katasztrófahelyzetben lehet a legjobban keresni. Tudják, milyen gazdag emberek élnek a legelmaradottabb és legszegényebb országokban? Például... Persze ezt is úgy kell érteni, mint a viccbeli csigapástétomot, melyről a vendég kérdésére a pincér beismeri, hogy azért sertést is tesznek bele. „Milyen arányban?'” „Teljesen igazságos arányban: egy csiga, egy sertés.”

Egy gazdag, egy összlakosság mínusz egy. Jó, egy gazdag, egynegyed összlakosság. Ne kukacoskodjunk.

A vírus univerzális. Lehet rá hivatkozni rendeleti kormányzáskor („ott van az élet, a pénz, az öröm, s a kaland tere, küzdeni tér”, ez már Babits, ne keressék), rá lehet kenni minden kudarcot, javítja a keresők-nemkeresők arányát az előbbiek javára, a 18-19. századi angol demográfus, Malthus tiszteletes mind a tíz ujját megnyalná, el lehet szigetelni a vetélytársakat...

És akkor helyben is vagyunk.

Kína nem olyan, mint az oroszok. Nem szeret direkt belegyalogolni semmibe. Óvatos duhaj. Nagyon óvatos duhaj. Hallottak egyetlen kínairól az (egyáltalán nem megboldogult) Iszlám Állam áldozatai között? Ha volt is, tudják be a véletlennek. Valamelyik forróvérű helyi káder túlkapásának. A szír polgárháborúban? Iránban? Iránnal kapcsolatban? Pedig ott vannak. Nagyon is ott vannak. Nem bombázókkal, harckocsikkal, rakétákkal, „tanácsadókkal” (ebben azért nem lennék nagyon biztos, egyezzünk ki: nem látható – tudható – instruktorokkal), hanem...

Kicsi gesztenye, ferde a szeme, úgy mosolyog rád, mintha te is tudnád.

Csak az a legjobb, ha más kaparja ki nekünk. No persze, annak is megvan az ára, de megéri.

Kína mindenütt ott van. Jó régen, nem csak a népi kapitalizmus óta. Ott volt az már kétszáz éve is, Kelettől Nyugatig, vagy Keletig, kérdés, merre indulunk el, például Ámerikába, hogy maradjunk Babitsnál.

Ott tul a tengeren, ott van az élet. Ne javítsanak ki, Mihály így írta.

A Wall Streetet már harminc éve Great Wall Streetnek csúfolják.

És aztán ott van még az, amit reálpolitikának csúfolnak. A nyugati világ, ami szeret keleten dolgoztatni, odavíve a legújabb technológiát abba az országba, amelyben az ipari lopkodás azóta erény, amióta az eszüket tudják. Az egész kapitalista világ jóformán egész termelését. Ami újdonság, az az, hogy ez szépen elkezd visszajönni, de úgy, mintha az első kör meg se történt volna. Például Magyarországra, lásd a legutóbbi szerződéseket, vasúttól az egyetemig. Nincs itt semmiféle ötödik hadoszlop kérem. Annak rég lejárt már az ideje. Lassan indokokra se lesz szükség. Minek az. Az átlagembert, ha magyar, legfeljebb Berki Krisztián spermája, és Mazsi lombikbébije érdekli. Ha nem magyar, Harry herceg és Meghan Markle viszontagságai, megspékelve egy kis kékvérű rasszizmussal. Fülöp temetése.

Már az intelligensebbjét. A többinek ott a fánk, mogyoróvajas szendvics, Budweiser, hamburger, helyi valóságsók, a Szuperliga és José Mourinho kirúgása. Krúdy, Latinovits kulináris élvezetei elérhetetlen magaslatok már. Azokban még volt művészet.

Élet, élet, szánt, megunt élet: milyen jó visszajönni beléd.