Szele Tamás: A Crocus-paradoxon
Van abban valami végtelenül elkeserítő és reménytelen, ha egy terrortámadás tetteseinek megbüntetését pontosan a támadást elszenvedő állam hatóságai akadályozzák meg, természetesen politikai okokból. Így áll jelenleg a helyzet a Moszkva melletti „Crocus City Hall”-ban elkövetett mészárlás megszervezőivel is: hiába van már rács mögött az egyik szervező, hiába ismerjük a valódi felelősök nevét, az orosz igazságszolgáltatás és az orosz szolgálatok most is valamiféle sosemvolt „ukrán kémeket” keresnek, akik a véres események mögött álltak volna.
Ukrajna kifejezetten tagadja, mindig is tagadta, hogy köze lett volna a terrorakcióhoz, ezzel szemben az ISIS-K büszkén vállalta – mindhiába, ha Putyin és Bortnyikov (az FSZB vezetője) Kijevet akarja bemocskolni a terrorizmus vádjával, akkor a tények mit sem számítanak.
Ennek a mocskos játszmának mutatom be most a legújabb fejleményeit a Novaja Gazeta Evropa nyomozása alapján, megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.
Sharifullah bűnlajstroma
A beszláni események óta Oroszországban legtöbb áldozatot követelő terrortámadást az „Iszlám Állam – Khorasszán” (ISIS-K) vezetőjének helyettese irányította, akinek személyazonosságát csak idén nyáron sikerült megállapítani. A szervezet egy másik tagját – a terroristák közvetlen kapcsolattartóját – két évvel ezelőtt letartóztatták Pakisztánban. Mielőtt csatlakozott volna az Iszlám Állam szervezetéhez, Moszkva környékén élt. Lehetséges, hogy köze volt a Franciaországban történt merényletkísérlethez is.
Szeptember 16-án egy virginiai amerikai bíróság ítéletet hozott Mohammad Sharifullah terrorista ügyében. 20 év szabadságvesztésre ítélték.
A vád szerint Sharifullah az „ISIS-K” tagja volt – ez egy elvileg afgán (a valóságban majdhogynem globális) terroristacsoport, amely az „Iszlám Állam” (ISIL) keretein belül működik. Sharifullahot 2025 márciusában tartóztatták le Pakisztánban, majd az Egyesült Államokba szállították.
Hivatalosan azzal vádolták, hogy „anyagi segítséget vagy támogatást és erőforrásokat nyújtott egy külföldi terrorista szervezetnek, ami halálesetekhez vezetett”. A vád valójában arra vonatkozik, hogy Sharifullah részt vett egy öngyilkos merénylő által a kabuli repülőtéren elkövetett támadásban, amelyre az amerikai csapatok 2021 augusztusában történt afganisztáni kivonulása során került sor. A robbanás következtében 13 amerikai katona és 160 afgán vesztette életét. Ezen felül Sharifullah több mint tucatnyi terrorcselekményben vett részt Afganisztánban és Közép-Ázsiában.*
*Ez volt az a merénylet, amit maguk a tálibok – akiknek az ISIS-K nagyobb ellensége, mint az Egyesült Államoknak, az Európai Uniónak és az Oroszországi Föderációnak egyszerre! – szóvivőjük, Zabihullah Mudzsahid útján annyit jegyeztek meg, hogy „több embert vesztettek, mint az amerikaiak”, ugyanis a repeszek 28 tálib fegyveressel is végeztek. Ideális célpont volt az ISIS-K számára az a repülőtér, bár híresek a kíméletlen, aljas kegyetlenségükről: 2020-ban például, a viszonylagos béke idején merényletet hajtottak végre a kabuli szikh templom ellen (25 áldozat, 8 sebesült), tömeggyilkosságot követtek el a Kabuli Egyetemen, robbantottak az Orvosok Határok Nélkül által üzemeltetett kabuli szülészeten, ezt később még egyszer megtámadták, a második alkalommal 85 diáklányt öltek meg. Azóta ennek a sokszorosáért felelősök. Külön bugyor várja őket a Pokolban.
Sharifullah részt vett a „Crocus City Hall” elleni 2024-es merénylet előkészítésében is. Az amerikai bírósági anyagok alapján nem játszott meghatározó szerepet a támadásban: Sharifullah távolból oktatott a négy terrorista közül kettőt a Kalasnyikov gépkarabély használatára.
A 2025 márciusában tartott kihallgatásán azonosított a „Crocus”-merénylet miatt letartóztatott négy terrorista közül kettőt, mint olyan személyeket, akikkel kapcsolatban állt.
Az amerikai bíróság biztosított Sharifullah számára egy dari nyelvű tolmácsot – ezt a nyelvet az afganisztáni perzsa nyelvű lakosság használja. A dari nyelvet beszélők értik a tádzsik nyelvet is, amelyen a „Crocus”-terrortámadás elkövetői beszéltek.*
*Nem mellesleg, a „Crocus”-terrortámadás után az ISIS-K által közzétett levél, melyben szó szerint hadat üzentek az Oroszországi Föderációnak, szintén dári nyelvű volt. Ezt idézem is, hogy lássa az olvasó, miféle figurákkal van dolgunk.
„Minden vad orosznak! (az orosz verzióban azt is ideírták, hogy de főként Putyinnak)
Óvakodj! Ne gondold, hogy nem áll módunkban megbosszulni a fogságba esett testvéreinket. A pénteki támadásban bebizonyítottuk, hogy ha Isten úgy akarja, az Iszlám Állam mudzsahedei minden félelmed házát hozhatják el neked, mert meg kell bosszulnunk az iszlám Ummah vérét.
Ha megkínzod mudzsahed foglyaidat, és közzéteszed az erről szóló videókat, több ezer testvérük fog szomjazni a véred után.
Ezúttal olyan ütést mérünk a fejedre, hogy a jövő nemzedékei emlékezzenek rád, ha Isten úgy akarja, és ezek a múltbeli fájdalmak és sebek soha feledésbe nem merülnek.
Igen! Nagyon kemény, halálos, véres, égető és pusztító csapásokra számíthatsz.”
Kicsit nyers a fordítás, de híven adja vissza az ISIS-K szellemiségét.
Sharifullah ügyének dokumentumai jelentős részben titkosítottak, azonban a hozzáférhető iratokból új részletek derülnek ki a „Krokusz” elleni merénylet megszervezéséről.
A sokarcú Obaidullah
Sharifullah vallomása szerint – amelyet az amerikai vád is idéz – a „Crocus” elleni merénylettel kapcsolatos utasításokat egy olyan személytől kapta, akit a dokumentumokban Qari Nawab néven említenek.
Minden jel szerint az „ISIS – K” egyik vezetőjéről, a 35 éves Obaidullahról van szó. Így a 2026 augusztusában közzétett körözési lap, amely az Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” programjának honlapján található, is megemlíti, hogy Obaidullah részt vett a „Crocus” elleni merényletben. Az amerikai hatóságok több nevet is felsorolnak, amelyeket Obaidullah használ, ezek között serepel a Qari és a Nawab is. Korábban úgy vélték, hogy ezek különböző személyekhez tartoznak.
Az amerikai hatóságok adatai szerint Obaidullah az „al-Siddik” nevű szervezeti ágat vezeti, és ő osztja el a finanszírozást a támogatók között egész Ázsiában. Az amerikai Pénzügyminisztérium adatai szerint a „Crocus” elleni merénylet végrehajtói körülbelül kétezer dollárt kaptak „al-Siddiktől”.*
*Nem azért mondom, ez Magyarországon egy nem is túl magas havi bér. Ennyiből oldották meg a tömegmészárlást, vagy inkább: ennyit ért az ISIS-K-nak. Low budget terrorizmus.
Az amerikai hatóságok Obaidullahot Shahab al-Muhajir – az „ISIS – K” főparancsnoka – közeli harcostársának nevezik. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának dokumentumaiban Obaidullahot úgy mutatják be, mint al-Muhajir helyettesét és az „ISIS – K” külföldi műveleteinek vezetőjét. Az amerikai külügyminisztérium még 2021-ben, Joe Biden kormányzása alatt kijelentette, hogy Obaidullah és Shahab al-Muhajir „különösen vezsélyes, globális fenyegetést jelentő terroristák” – ez a státusz szigorú szankciórendszer bevezetését jelenti az érintettekkel szemben.
A nahabinói rezidens
A periratokban szereplő Sharifullah-vallomások alapján a „Crocus” terroristáinak közvetlen kapcsolattartója egy Abu Munzir becenevű személy volt (angolul az Abu Manzir, Abu Munzir, Abu Mundhar írásmódok is előfordulnak). Pontosabban: Abu Munzir adta meg Sharifullah számára a terrorista csoport tagjainak elérhetőségeit.
Egy, az ENSZ Biztonsági Tanácsának IS-ügyi bizottságának ideiglenes elnöke által írt levél szerint Abu Munzirt 2024 nyarán Pakisztánban tartóztatták le. A levélben azt is megemlítették, hogy Abu Munzir tádzsik állampolgár. A dokumentumban az áll, hogy ő „az egyik központi szereplője a fegyveresek és öngyilkos merénylők toborzásának, logisztikájának és finanszírozásának”. A levélben emellett szó esik Abu Munzir részvételéről az iráni Kerman városában elkövetett terrortámadás megszervezésében is. 2024 januárjában, az iráni „Iszlám Forradalmi Gárda” vezetője, Kasszem Szulejmani halálának negyedik évfordulóján tartott megemlékező gyászmenet során sírja közelében két robbanás történt. Közel száz ember vesztette életét.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy másik dokumentumában az áll, hogy Abu Munzir mintegy 600 önkéntest toborzott, főként Tádzsikisztánból és Üzbegisztánból. Ezeknek egy részét Európába küldték.*
*Ha azt vesszük, öten micsoda mészárlást voltak képesek véghezvinni Moszkva mellett, ez a hatszáz fő rengeteg – viszont nem okos így venni, mert ezek nem mind magasan képzett, önálló akcióra képes gyilkosok, hanem többnyire csak alapkiképzésben részesült „közkatonák”. Valószínűleg a világ terrorszervezetinek összesen sincs hatszáz Abu Munzirhoz hasonló képességű mészárosa.
Valószínűleg az Abu Munzir által toborzott önkéntesek terveztek merényletet Franciaországban is. Az International Crisis Group nemzetközi tanácsadó cég arról írt, hogy Abu Munzir részt vett a 2022-es strasbourgi terrortámadás-kísérletben. Az év novemberében a francia titkosszolgálatok bejelentették, hogy megakadályoztak egy terrortámadást Strasbourgban, amelyet egy csecsen és egy tádzsik akart végrehajtani az „ISIS-K” egyik vezetőjének irányításával.
Az orosz kormánysajtó (talán tévedésből) egy büntetőügy anyagaira hivatkozva megírta Abu Munzir feltételezett valódi nevét – Alohimhon Bekov – és közzétette a fényképét. Az orosz Belügyminisztérium körözési adatbázisa szerint Bekov 29 éves. Nevét az orosz hatóságok legalább 2024. december óta ismerték, amikor Bekovot felvették a Roszfinmonitoring terrorista-nyilvántartásába.
Az „Abu” az „Abu Munzir” névben arabul az „apa” szót jelenti. Arra, hogy Alohimhon Bekov valóban Abu Munzir, az lehet a közvetett bizonyíték, hogy a megvizsgált orosz adatbázisokból származó kiszivárgott információk szerint Bekovnak tényleg van egy Munzir nevű fia.
2025 júliusában az International Crisis Group arról számolt be – saját, „európai biztonsági tisztviselőkkel” készített interjúira hivatkozva –, hogy a pakisztáni hatóságok által letartóztatott Abu Munzirt átadták Oroszországnak. Abu Munzir Oroszországnak történő átadásáról források megjelölése nélkül szintén beszámolt az indiai Daily Excelsior és a The Strategic Perspective is.
Nem világos, hogy Abu Munzirt valóban kiadták-e Oroszországnak. Alohimhon Bekov továbbra is szerepel az orosz Belügyminisztérium körözési adatbázisában. Ráadásul az orosz állami médiában az első említés róla, a „Crocus” ügy irataira hivatkozva, már azután jelent meg, hogy az International Crisis Group közzétette a hírt állítólagos kiadatásáról Oroszországnak. Az orosz bíróságoknál az oknyomozók csak egy ügyet találtak egy Bekov vezetéknévvel és megfelelő monogrammal rendelkező személy ellen: ez a 2020-as oroszországi tartózkodási engedélyének időbeli túllépésére vonatkozott. A terrorizmussal kapcsolatos ügyek jelentős részére vonatkozó információk az orosz bíróságokon titkosak.
Az orosz adatbázisokból kiszivárgott információk alapján Bekov egy ideig a Moszkva melletti Nahabino városában élt. Az orosz határok átlépéséről szóló adatbázisból kiszivárgott legfrissebb elérhető adatok szerint (amelyek a 2014-től 2023-ig terjedő időszakot fedik le), Bekov 2015–2018 és 2018–2021 között Oroszországban élt, majd Törökországba repült.
A kiszivárgott adatok szerint a Bekov által használt telefonszámmal profilokat regisztráltak a „Vkontaktye” és az „Odnoklassnyiki” közösségi oldalakon. A Bekov telefonszámára regisztrált oldalon elérhető legkorábbi fotón egy gyermek látható, akinek a fején egy „القسام” („al-Kassám”) feliratú szalag van – ez a HAMÁSZ fegyveres szárnyának neve.
A „Crocus City Hall”-ban történt terrortámadás 2024. március 22-én történt, amikor a „Piknik” zenekar koncertjére gyűltek össze a nézők. Négy, automata fegyverekkel felfegyverzett férfi hatolt be az épületbe, és tüzet nyitott a tömegre. A lövöldözés, valamint a terrortámadás során keletkezett tűz következtében 145 ember vesztette életét, továbbá több mint 550-en megsebesültek. Ez lett az áldozatok számát tekintve a legnagyobb terrortámadás Oroszországban a 2004-es beszláni túszdráma óta.
A terrortámadás négy elkövetőjét – Oroszországban élő és dolgozó, Tádzsikisztánból származó fiatalokat – hamarosan letartóztatták Brjanszk közelében. Az interneten elterjedtek azok a felvételek, amelyeken látható volt, ahogy az orosz biztonsági erők megkínozzák a terroristákat. 2026-ban a merénylet elkövetőit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Ugyanezzel a büntetéssel sújtottak további 11 személyt is, akiket a nyomozás a terroristák bűntársainak talált.
Az orosz hatóságok Kijevet vádolják a merénylet megszervezésével. Így az orosz főügyészség sajtóközleményében a „Crocus”-merénylet ügyében hozott ítéletről az áll, hogy a bűncselekményt „Ukrajna legfelső politikai vezetésének utasítására” követték el.
Ilyenkor áll meg az ész. Míg az orosz hatóságok szerint Kijev a bűnös – hiszen ehhez ragaszkodnak, körömszakadtáig is – remény sincs a valódi gyilkosok, felelősök és szervezők megbüntetésére.
Ez csak akkor változna meg, ha vagy az orosz hatóságok ismernék be a tévedésüket, de ez lehetetlen, míg a putyini rezsim áll, vagy – ha leváltanák a mostani orosz hatóságokat olyan újakkal, amelyek hajlandóak a tényeket is tudomásul venni. Ez is elképzelhetetlen, míg Putyin vezeti az országot.
Bár mondjuk az orosz történelem folyamán a hatóságok soha nem érdeklődtek a tények vagy a valóság iránt, ha volt bármely más lehetőségük. És mindig volt.
Szele Tamás
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Kérjük támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Gesta-ajánló:

Világpremier: repülő drónok szállították az orosz vonalak mögé az ukrán harci robotokat
Az ukrán hadsereg Harmadik Hadteste közölte, hogy a Vivaldi hadművelet során 125 négyzetkilométernyi területet vont ismét ukrán ellenőrzés alá a Donyeck megye északi részén található Liman térségében. A művelet egyik legfontosabb újítása az volt, hogy nagyméretű repülő drónokkal robbanóanyaggal felszerelt szárazföldi harci robotokat szállítottak több mint tíz kilométerrel az orosz vonalak mögé.

Mesterséges intelligenciával keresik a föld alatti csőtöréseket Buzăuban
A Buzău megyei regionális vízszolgáltató mesterséges intelligenciával támogatott zajérzékelőkkel csökkentette a hálózat vízveszteségét. A rendszer a nyomás alatt álló vezetékekből kiszökő víz által keltett hangokat és rezgéseket figyeli, majd az adatok alapján kijelöli azokat a területeket, ahol valószínűleg rejtett csőtörés vagy szivárgás található.

Megakadt a fekete-tengeri gabonakereskedelem, világszerte emelkedik a búza ára
Az orosz–ukrán háború tengeri kiterjedése gyakorlatilag megbénította a világ egyik legfontosabb gabonaexport-útvonalát. Az elmúlt hónapokban az orosz hadsereg fokozta az ukrán kikötők, gabonaterminálok és közlekedési csomópontok elleni támadásokat, Ukrajna pedig válaszul orosz kikötőket, teherhajókat és logisztikai létesítményeket vett célba. Az eredmény: az orosz és ukrán tengeri gabonaexport…

Hiába becézgetjük más néven, valójában háborúban állunk!
Információs háború, kiberháború, hibrid háború, árnyékháború, küszöb alatti művelet: Európa egyre több nyelvi leleménnyel írja körül azt, amit Oroszország egyszerűen háborúként folytat ellene. Sylvie Kauffmann, a Le Monde külpolitikai rovatvezetője szerint ennek a szómágiának véget kell vetni, mert amíg a támadásokat „incidenseknek”, „provokációknak” és „hibrid fenyegetéseknek” nevezzük, addig a…

Hónapokon belül jöhet a ruszki próbatámadás a NATO ellen
Egyre több európai hírszerző szolgálat és politikai vezető figyelmeztet arra, hogy Oroszország a következő hónapokban kiterjesztheti Ukrajnán túlra katonai és szabotázsakcióit. A legvalószínűbb forgatókönyv egyelőre nem egy NATO-tagállam teljes körű lerohanása, hanem olyan korlátozott támadás, amely próbára teszi a szövetség egységét és azt, hogy a tagállamok valóban hajlandók-e alkalmazni a…
