Szele Tamás: A makói angyalszobor

Elég beleolvasni abba a mocsokáradatba, amit a napi hírek kiváltanak az úri közönségből komment formájában, hogy az ember rájöjjön: semmi fejlődés nem volt ezen a bolygón a Neander-völgy óta, legfeljebb manapság az ritkább, hogy kőbaltával verjék egymást fejbe az emberek.

De verbálisan ugyanolyan a társadalom, mint a víg, barlanglakó időkben volt, csak az eszközök változtak. Törzsek csatáznak törzsekkel, harcosok vadászokkal, aki győz, megeszi a másikat. Vagy azt hiszi, hogy megeheti. Még az ismerőseim is a legdurvább eszközökkel esnek egymásnak, nekem, bárkinek – kezdem úgy érezni, mindegy, hogy politikai, vallási, világnézeti kérdés okozza a véleménykülönbséget, ha a legkisebb ilyesmi mutatkozik, felébred Ung, az emberevő ősember és támadásba lendül. Nem részletezem, miféle esetek elemzése alapján jutottam erre a következtetésre, legyen elég annyi, hogy aki azt hiszi magáról, civilizált, művelt európai polgár, gondoljon egy percig arra, mit művelne a vele ellentétes nézeteket vallókkal.

Megvan?

Na, erről beszélek. És mindezt a legtöbben le is írják kommentben. Mert abból úgysem lehet bajuk. Az nekik „csak a véleményük”. Ha meg valaki megvalósítja, annál jobb, csak ne nekik kelljen: arra nem volnának képesek. Ezért szoktam azt mondani, hogy a ma ismert legagresszívebb élőlény a tiszteletreméltó, hétköznapi, egyébként ártalmatlan polgár, ha Facebookot lát és használ. A bengáli tigris szelídebb nála, az csak akkor támad, ha éhes vagy ha védekezik. Az sem mentsége az őrjöngő polgárnak, hogy „sokan értenek vele egyet”, mert a történelem legaljasabb bűneiben is sokan vettek részt, mégsem nevezném azokat a népakarat diadalának. Az embernek elmegy a kedve minden politikai újságírástól.

És azért sem részletezem, mivel van bajom – sok kérdéssel – mert nem kívánom ide csatornázni a másutt már dúló vérgőzös sőt, lassan gyilkos indulatokat. Foglalkozzunk valami széppel, mondjuk képzőművészettel, ahhoz úgyis ért mindenki.

Honnan veszem, hogy mindenki ért hozzá? Onnan, hogy mindenkinek van véleménye róla, ahogy a politikáról, vallásról, fociról, a bableves főzéséről és a nyolcvanas évek végéig a rockzenéről is. Mi vagyunk a húszmillió szakértő vélemény népe. Hogy nem is vagyunk húszmilliónyian? El tetszik felejteni azokat, akiknek menet közben változik a véleményük.

Hanem a szobrokat illetően én azt hittem, újat nem tudnak nekem mutatni. Legalábbis a Városligetben tavaly egy ideig látható „Csillagnéző” óta, mely kissé meghökkentő volt: robusztus, bár enyhén microcephál, kerek, de eltörpülő koponyájú férfialak ült a drága magyar anyaföldön, illetve hát a talapzatán, szétvetett lábakkal, erőt sugározván, kezei összetéve, tán szótlan imára vagy elmélyedés okából. Egy pusztai Herkules a pihenés óráján. Tekintetét az égre vetette, ám ha lába közé tekintettünk, azt láttuk, amit minden, szexuális izgalomba jött férfi testén láthatunk. Igen, ott meredezett büszkén férfidísze, aztán a közönség felháborodásának hatására elvitték egy kevésbé látható helyre. Hogy mi lehetett vele az alkotó szándéka, nem világos, de mivel eredetileg nem is a Városligetben állt, hanem a Várkert Bazárban, lehet, hogy félreértette mindenki. Mindenesetre a műtárgy üzenete sajátos lehetett.

Ennek akadt most párja Makón. A kép meghökkentő, azt pillanatot ábrázolja, amikor az Angyalsóhaj Alapítvány vezetése átveszi az ajándékba kapott faszobrot, mely ezentúl már mindig ott áll, a makói Erzsébet-házban, örök emlékezetül. Az alapítványról tudnunk kell, hogy a helyi polgármester, Farkas Éva Erzsébet (Fidesz) férje, Farkas László hozta létre, jótékony célból, honlapjuk tisztázza is, mi célból:

Küldetésünk

Három fő célkitűzése van az alapítványnak:

A szociálisan rászorulók támogatására, a „Fogadj örökbe egy családot!” program nyújt lehetőséget.

A tehetséges makói fiatalok felkarolásában a „Makó számít Rád!” alap nyújt segítséget.

A „Művészetek Katedrája”, nem más, mint egy összművészeti szabadegyetem. Ez egy magas színvonalú művészeti kurzus, mely az előadóművészetek közül a tánc, a színjátszás, hangszeres zene, ének és képzőművészet ágait fejleszti a jelentkező hallgatókban.

Derék dolog ez, ha fideszes a polgármester asszony, ha nem, bár sok függ a kivitelezéstől. Láttam én már sokféle alapítványt. Hanem hogyan jutottak el eddig a szoborig?

Tartottak nyáron egy fafaragótábort, hátrányos helyzetű gyermekeknek. Azt faragtak, amit akartak, plusz ezen a közös alkotáson mindenkinek kellett egy kicsit dolgozni, mint a Luca székén. A szobor az egyik srác rajza alapján készült, egy sematikus test, rajta fej, arc nélkül, haj keretezi, és szárnyai vannak. Igen ám, de nem nagyon igyekezhettek vele, mert nem sikerült befejezni, a végén a tábor vezetője hazavitte, amennyi kész volt és befejezte, csak hát mivel a rajz alapján kellett dolgoznia, a fejen nem lehet arc, az alak sem teljesen kidolgozott, illetve – egyáltalán nem az. A szárnyak persze ki vannak faragva szépen.

Aztán ilyen lett, amilyen. Ne szépítsük: hiába a nemes szándék, a jótékony ügy, ez akkor is egy szárnyas férfi nemi szerv. Lehet, hogy nem annak indult, lehet, hogy angyal szeretett volna lenni, de akkor is az, aminek látszik. Érthető, hogy a tábor vezetője haragszik a kialakult viták miatt, főleg, hogy helyben politikai üggyé is fajult némiképp az eset, érthető, ha egymásnak esnek miatta a jó makói emberek – egy ellenzéki politikus osztotta volt meg a fotót, azzal, hogy a polgármester asszony „faszobrot kapott”, és innentől elszabadultak a kommentekben az indulatok (már a legelső is zsidózik, valószínűleg, mert az „angyal” fején nincs fityma), minden érthető, de hát akkor is azt látja a még oly elfogulatlan néző is, amit lát.

Voltak ilyesmik sok kultúrában, szerencsét hozó amulettnek tekintették őket, nyakban hordták a szárnyas hímvesszőket, akik hittek bennük – még a régi rómaiak is, egy ilyen körül forog Steven Saylor nagy történelmi regénye Rómáról – de azért Makó nem csak Jeruzsálemtől esik messze (tudom, tudom: a lovagot hívták Makónak) de a Tiberistől is.

Akárhogyan magyarázom, mégis oda jut az ember, hogy ez most így sikerült.

Úgy látszik, hogy ha nagy egységben, közösen nekilátunk valaminek, abból ez lesz, és még a szárnyakat is utólag kell ráfaragni.

De ha már így sikerült, megmagyarázzuk, van, akinek angyal, ha bájdorong is, van akinek bájdorong, ha angyal is, azt csodálom, hogy még bicskázás nem tört ki miatta.

Úgy látszik, ez egy ilyen hely, minálunk nem csak Halloween nincs, de az angyal helyett is szárnyas fallosz jutott.

Ha ez megváltozik, van remény.

De nem változik meg.

Maradunk, amilyenek vagyunk és ölni fogjuk egymást a szárnyas hímtagok miatt.

Ugyan még szárnyuk sem muszáj legyen.

A vita a fontos, a harc, ok, cél, értelem nélkül is.

Akár egy faragott fütykösért is.

A lényeg, hogy üthessük egymást.

A világ összes többi országában nagy, közös röhögés lett volna az esetből – mi harcolunk miatta.

Szépen sarjad a sárkányfog-vetemény. Jövőre be is érik.

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Kérjük támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!

Gesta-ajánló:

Ötödik éve gyilkolnak, mégis visszaengedték őket – az oroszok diadalmenete a velencei biennálén

Ötödik éve gyilkolnak, mégis visszaengedték őket – az oroszok diadalmenete a velencei biennálén

Caolan Robertsonról már írtunk: ő az a fiatal riporter, aki a herszoni dokumentumfilmjében bemutatta az orosz megszállók "humán szafari" nevű gyilkosságait – azt, ahogy a ruszkik drónokkal vadásznak a földjüket művelő ukrán parasztokra. Most egy másik, kevésbé véres, de talán ugyanolyan alattomos frontra ment: a velencei biennáléra, a művészvilág "olimpiájára", ahol a háború ötödik évében az…

ugar
Földes András: mit nem tudott Trump, amikor megtámadta Iránt

Földes András: mit nem tudott Trump, amikor megtámadta Iránt

Földes András egy rövid videós leckében járja körül, hogyan sétált bele a világ legerősebb katonai hatalma egy olyan iráni háborúba, amelyből 2026 nyarán se kihátrálni, se benne maradni nem tud – a mostani „tűzszünet" pedig inkább tűz, mint szünet. Földes tétele, hogy a Nyugat alapvetően félreérti a Közel-Keletet és különösen Iránt, és ezért gyalogol bele újra meg újra olyan konfliktusokba,…

ugar
A klímaváltozás kegyetlensége:azok halnak bele, akik a legkevésbé okozták

A klímaváltozás kegyetlensége:azok halnak bele, akik a legkevésbé okozták

Van egy szám, amely önmagában is riasztó: 2050-re az éghajlatváltozás okozta hőmérséklet-változások becslések szerint évi 430.000 többlethalálesetet okoznak majd világszerte, de ez a szám még mindig csak a felszín,a mélyben viszont ott lapul az egyenlőteln eloszlás és az ebből fakadó problémák súlyos erkölcsi és mindennapi problémák. A Chicagói Egyetemen működő Climate Impact Lab július 26-án…

ugar
Immár nem science-fiction: az OpenAI saját modellje túljárt a saját alkotói eszén

Immár nem science-fiction: az OpenAI saját modellje túljárt a saját alkotói eszén

Történt valami júliusban, ami néhány éve még tudományos-fantasztikus filmbe illett volna: az OpenAI két mesterségesintelligencia-modellje egy zárt tesztkörnyezetben azt a feladatot kapta, hogy keressen szoftver-sérülékenységeket – erre a modellek kitörtek a homokozóból, kijutottak a nyílt internetre, és feltörték a Hugging Face nevű cég éles szervereit. Nem azért, hogy világuralmat szerezzenek,…

ugar
A zsilip megnyílt: a Google 10 milliárd dolláros magánperekkel néz szembe Európában

A zsilip megnyílt: a Google 10 milliárd dolláros magánperekkel néz szembe Európában

Az európai hatóságok évtizedes küzdelme a Google üzleti gyakorlatával szemben új, költséges szakaszba lépett. Alig néhány nappal azután, hogy az Európai Bizottság 890 millió eurós bírságot szabott ki a keresőóriásra – ez az első valaha kiszabott szankció a Digitális Piacokról szóló törvény (DMA) alapján –, az összehasonlító árukeresők és a szakosodott keresőcégek szerte a kontinensen…

ugar