Szele Tamás: Egy kis kötekedés

Ez a mai második rész a hólabda-effektusról szól. Ahogy hólabdából lesz a lavina, úgy lesz politikai doktrína egy kötekedésből. Tegnap már poénkodtam egy kicsit azon, hogy Lavrov külügyminiszter szerintem szándékosan agresszív TASZSZ interjújában utalt arra, hogy a „gonosz amerikaiak” meg kívánják gyilkolni az angyali Putyin elnököt.

Én tegnap annyit szóltam erre, hogy ha meg is történne, nem nevezhetnénk a Kreml „lefejezésének”, maximum a körülmetélésének, szóval Oroszhon nem szűnne meg a dologtól, sőt, talán még a háború sem érne véget, és részemről túl volt tárgyalva, valljuk meg: oroszos stíluselemnek éreztem, alátámasztandó Lavrov fenyegetőzését.

Tévedtem. Ezt ma reggel kellett beismernem, mikor belenéztem a RIA Novosztyiba, a Kreml oszlopába, és látom ám, hogy vezércikkben foglalkoznak a kérdéssel, mintha az reális lehetőség volna. Sőt túl is lépik az összes elképzelhető határt. No, akkor nézzünk bele.

„Szergej Lavrov kommentálta azokat az információkat, amelyek szerint Washington az Oroszország elleni intézkedések között a Kreml elleni „végső csapást”, azaz az orosz elnök fizikai likvidálását fontolgatja.

A Newsweek magazin szeptember végén bennfentes beszámolót közölt az ügyről. Akkoriban a Nyugat saját hisztériakeltésével hozták összefüggésbe, miszerint Moszkva atomfegyverek bevetésére készül Ukrajnában. És az az érzékiség, amellyel a nyugati tisztviselők és a média a témát tárgyalta, nem hagy kétséget afelől, hogy ez számukra nagyon is kívánatos fejlemény, és valójában arra próbálták provokálni az orosz vezetést, hogy tegyen egy megfelelő lépést.

Ekkoriban a Pentagon „katonai forrásai” a Newsweeknek azt mondták, hogy a „határozott válaszlépés” lehetőségei között szerepel Vlagyimir Putyin meggyilkolása.

Tegnap az orosz külügyminiszter visszatért a témára, megjegyezve, hogy „ha valakinek ilyen ötletei támadnak, akkor nagyon alaposan át kellene gondolnia az ilyen tervek lehetséges következményeit”.

Nem biztos azonban, hogy figyelmeztetése meghallgatásra talál az óceánon túl. Az amerikaiak túlságosan is élvezik az Oroszországgal folytatott háború jelenlegi formáját, és úgy vélik, hogy ez nemcsak előnyös számukra, hanem lényegében sebezhetetlenné teszi őket: az Egyesült Államok meg van győződve arról, hogy a második világháború után létrehozott globális biztonsági rendszer egyik kulcsát kaparintotta meg.”

Hát, az idézett Newsweek-írás rendelkezésre áll, de annyira komolytalan, mint utóbbi időben az egész Newsweek: sehol egy egzakt adat, szám, név, a források „nem kívánják magukat megnevezni”, ami azt jelenti, hogy nem több az írás bulvárszenzációnál, de még annak is gyenge.

Viszont valóban van benne egy bekezdés, mely szerint:

„A katonai források a Newsweeknek elmondták, hogy a nukleáris fenyegetésekkel kapcsolatban finom lépések történnek, beleértve a tengeralattjárók és repülőgépek áthelyezését és a B–52-es bombázók készenlétbe helyezését. De hangsúlyozzák, hogy a nem nukleáris katonai lehetőségek – a hagyományos fegyverek és a különleges műveletek, valamint a kiber- és űrtámadás – vannak előtérben, beleértve egy végső csapást, hogy megöljék Putyint a Kreml szívében.”

Megjelent szeptember 29-én. Azt nem kétlem, hogy ezt bizonyára „ügynök” mondta a Newsweek munkatársának, csak nem titkos-, hanem biztosítási ügynök. Ha ugyan mondta. Már, ha az munkatárs, aki ilyen homályos utalásokból összerak egy írást.

Akkor miért nem szeptember végén méltóztattak visítani, mikor még nyíltak a völgyben a kerti virágok? Azért, mert ezt a homályos utalást elrakták a kamrába, dunsztosüvegbe, legyen mit elővenni szükség esetén. Ugyan még abban sem vagyok biztos, hogy valami hókuszpókusszal nem ők íratták bele az anyagba, de ez túl messzire vezetne.

Akkor lássuk, akarhatja-e Washington, hogy Putyin meghaljon?

Majd, ha meszet evett. Ugyanis ha az orosz elnök meghal, automatikusan és ideiglenesen átveszi a hatalmat Misusztyin miniszterelnök, a Szövetségi Tanácsnak 14 napja van arra, hogy elnökválasztást írjon ki, ha pedig nem teszi meg, akkor a Központi Választási Bizottság írja ki. Aztán megválasztják majd azt a jelöltet az oroszok, aki már előre gondoskodott róla, hogy meg kelljen őt választani, és elég fegyveres áll mögötte, hogy senki se tiltakozzon ez ellen.

Vagy a régi utódgárdából (Kirijenko – Patrusev – Nariskin) kerül ki az utód, vagy az újszilovikok közül, ez esetben vagy Szurovikinnek van esélye, vagy Prigozsinnak.

Na, akkor most tessék mondani, ebből az öt potenciális utódból melyikkel szeretne tárgyalni az Egyesült Államok inkább? A helyes válasz: egyikkel sem, mind rosszabb megoldás volna, mint Putyin. Amelyik nem fafejű, az babonás, amelyik nem babonás, az bűnöző. Ilyenformán Amerikának egyáltalán nem érdeke Putyin halála, de akkor miért vették elő?

Ez a RIA Novosztyi-írás második feléből derül ki. Azt mondja:

„Az atomfegyvereknek köszönhetően a modern Oroszország a Szovjetuniótól örökölte vezetőinek sérthetetlenségét és azt, hogy az ország ellen nem lehet más „nem hagyományos” geopolitikai harci módszereket alkalmazni. És nyilvánvaló, hogy minél jobban bomlik az egypólusú világ, és minél inkább elveszíti az Egyesült Államok a hegemóniáját, annál jobban bosszantják ezek a korlátok.

Az idei év folyamán azonban úgy tűnik, Washington meggyőződött arról, hogy megtalálta a szabályok megkerülésének módját. Amikor a Nyugat Oroszország elleni jelenlegi háborújának hibrid jellegéről és Ukrajnáról, mint annak proxy-fegyveréről beszélünk, általában a háborús övezetben zajló eseményekre utalunk. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb és messzebbre mutató.

Különösen az elmúlt hónapokban az orosz infrastruktúrát és katonai létesítményeket, beleértve a mélyen a területünkön lévő létesítményeket is, olyan terrortámadások érték, amelyeknek egyértelmű ukrán nyomai vannak. Néhány nappal ezelőtt három katona halt meg egy dróntámadásban egy repülőtéren.

De nem csak katonai repülőgépek állomásoznak ott. Ez a stratégiai légi közlekedésünk repülőtere, amely viszont az orosz nukleáris triász része, ami azt jelenti, hogy valójában a nukleáris elrettentő infrastruktúra elleni támadás történt.

Egy ilyen cselekedet bármely nukleáris hatalom részéről minősíthetetlen casus belli lenne, amelynek következményei lennének. Itt azonban úgy tűnik, hogy az USA-nak semmi köze nem volt a történtekhez. Vagyis, még ha be is bizonyosodik, hogy az elkövetők az ukrán hadsereg aktív katonái, és a parancsnokság közvetlen parancsát hajtották végre, a Nyugat formálisan nem érintett a támadásban, és nem visel felelősséget a történtekért. Ez azt jelenti, hogy a megtorlásnak csak Kijevet kell céloznia, és az atlantisták annál boldogabbak lesznek, minél nagyobb és keményebb lesz – még akkor is, ha egész Ukrajnát a földdel teszik egyenlővé és üvegsivataggá változtatják.”

Tehát mit mond a szerző, Irina Alksznisz? Azt, hogy amelyik drón eléri az Engels–1 repülőteret, az eléri Moszkvát is (vagy, vagy sem, csak mivel valószínűleg Tu–141-es, nem lesz nagyon pontos a találat). És különben is, az a repülőtér is a nukleáris fegyvernem egyik bázisa, tehát most már két oka is lenne Oroszországnak Ukrajna nukleáris fegyverekkel való megsemmisítésére: az egyik, hogy megölhetik Putyint a drónjaikkal, a másik, hogy összetörték a bombázóikat ugyanazokkal. Mindez pedig egy szeptemberi Newsweekből következik.

Hát, nem tudom, sokféle logika létezik, ez speciel az orosz.

Remélem, nem csak előttem érthetetlen. Kocsmai érvelésre emlékeztet:

- Szidtad anyámat?

- Én aztán nem!

- Hát hazudok én?

És már repül is a pofon. Ezért kell tehát komolyan venni egy bulvárcikk hónapokkal ezelőtti homályos bekezdését, ezért kerül bele külügyminiszteri interjúkba is.

Kötekednek.

Márpedig régi mondás a nyóckerben, hogy akibe belé akarnak kötni, abba belé is fognak. Csak az a kérdés, mekkora lesz a verekedés és ki veszít.

Ennyi fért ebbe a mai második részbe, holnap folytatódik a krónika.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!