Szele Tamás: Gagauz kérdőjelek

Nagyon érdekes patthelyzet alakult ki Gagauziában, jobban mondva érdekes volna, ha nem az Európai Unió és a NATO keleti szárnyának határain forrnának az indulatok, így viszont igen kellemetlen. Moszkva ravaszsága és Chișinău ügyetlensége újabb tűzfészket teremthet, és ez nem egyszerűen kedvez az Oroszországi Föderációnak, de veszélybe sodorja Odesszát is. A helyzetről a Jamestown Alapítvány elemzése számol be.

Az, hogy Chișinău új rendszert vezet be a helyi önkormányzati választásokon tübbek között a nyelvhasználatot illetően is a gagauz autonóm területen, olyan politikai válságot vált ki, amely messze túlnyúlik annak a 100 000 lakosú, keresztény, török származású lakossággal rendelkező köztársaságnak a határain, amely Moldovában, az ukrán határ mentén fekszik.

A gagauz ellenzéken kívül – amely erőszakos ellenállással is fenyegetőzik – a szakadár Transznisztriai Köztársaság is válaszlépéseket fontolgat, attól tartva, hogy ő lesz a következő, Moszkva pedig kihasználja a helyzetet, hogy megakadályozza Moldova nyugati, európai uniós csatlakozási törekvéseit.

Gagauzia – elhelyezkedése, bonyolult történelme és négy, egymástól elszigetelt részre való felosztottsága miatt – különösen csábító célpont az orosz felforgató műveletek számára. Következésképpen Moszkva kelet-európai terveinek bármilyen értékelésében figyelembe kell venni Gagauziát is.

Chișinău új szabályokat vezet be a választásokra, a helyi önkormányzatokra és a nyelvhasználatra nézvést a gagauz autonómiában. Ezek a lépések a kívülállók számára csupán adminisztratív formalitásoknak tűnhetnek, de komoly politikai válságot idézhetnek elő. A gagauz ellenzék – amelynek vezetői erőszakos ellenállással is fenyegetőznek – mellett Chișinău legújabb intézkedései arra késztetik Transznisztriát is, hogy mérlegelje a lehetséges válaszlépéseket. Moszkva egyrészt ösztönzi, másrészt kihasználja ezt a helyzetet, azért, hogy megpróbálja Moldovát Oroszország befolyási övezetében tartani. Bár ezt nem ismerik el széles körben, Gagauzia különösen csábító célpont az orosz diverziós tevékenységek számára, tekintettel az ukrán határ mentén fekvő elhelyezkedésére, bonyolult történelmére és arra, hogy négy, egymással nem összefüggő részre oszlik, amelyek közül bármelyik potenciálisan elszakadhat a többitől.

Gagauzia a szovjet korszak vége óta problémát jelent Chișinău számára. Ez a keresztény török nép a moldovai román helyett saját nyelvét meg az oroszt beszéli, és többségében Moszkva-barát. Miután 1990-ben először kikiáltotta függetlenségét, Komrat, a gagauzok fővárosa, 1994-ben beleegyezett abba, hogy Moldova keretein belül autonómiaként maradjon fenn, széles körű jogokkal, beleértve azt a jogot is, hogy saját útját járja, amennyiben Chișinău valaha is csatlakozna Romániához. A posztszovjet térség legtöbb autonómiájával ellentétben azonban a gagauzok nem egy egyetlen, összefüggő köztársaságban éltek és élnek. Ehelyett négy különálló régiót tekintenek a gagauz autonómia részének az 1990-es években tartott népszavazás eredményei alapján. Moldova lépéseket tesz a gagauz területeken zajló választások feletti ellenőrzés fokozására: olyan intézkedéseket követel, mint a többmandátumos rendszer bevezetése az egyéni többség rendszere helyett, az autonómia városai több mint felének besorolás szempontjából visszaminősítése – ami korlátozza a helyi képviseletet –, valamint ragaszkodik ahhoz, hogy a köztársaság elnöki posztjára pályázó bármely jelölt beszéljen románul, és legalább tíz éve éljen a régióban. Mindez különösen aggasztóvá teszi ezeket a lépéseket a gagauzok számára, akik a történteket nem egyszerű intézkedésnek, hanem Kishinev újabb lépésének tekintik autonómiájuk teljes felszámolására.

Félelmeik az elmúlt hónapokban tovább fokozódtak. A gagauz autonómia korábbi vezetője börtönben ül, mert az előző választásokon Oroszországból pénzt juttatott gagauz jelölteknek, így a régió kormányzó nélkül maradt. Az autonómia parlamentje kénytelen tovább működni, annak ellenére, hogy mandátuma egy éve lejárt. A moszkvai propagandisták mindkét kérdést szívesen fölhasználják, összehasonlítva más helyzetekkel a posztszovjet térségben, és rámutatva, hogy egyes gagauzok most saját nemzeti haderőt akarnak, hogy ellenálljanak Chișinău intézkedéseinek – amelyek ellen szerintük, csak Oroszország tud segítséget nyújtani nekik .

Három tényező teszi ezt a fejleményt különösen aggasztóvá. Először is, Oroszország Gagauzia iránti érdeklődése sok moldovait meggyőz arról, hogy Moszkva felelős a gagauz ellenállásért, és ezáltal újra elkötelezik magukat a legújabb reformok változatlan végrehajtása mellett. Ez csak tovább fogja feszíteni a helyzetet, tekintve, hogy a gagauzok reakcióinak nagy része helyi gyökerekből és hagyományokból fakad, még ha Moszkva is ösztönzi és súlyosbítja azokat.

Másodszor, a transznisztriai tisztviselők attól tartanak, hogy amit Chișinău Gagauziában tesz, azt tervezik megvalósítani a moldovai hatóságok a szláv többségű, Moszkva-párti szakadár köztársaságukban is. Az ilyen hozzáállás arra is készteti őket, hogy keményebb álláspontot vegyenek fel, és Moszkvától kérjenek segítséget, ami megerősíti a moldovai nézetet, miszerint a gagauziai hozzáállás kizárólag az orosz intézkedések eredménye.

A harmadik és legaggasztóbb lehetőség az, hogy Moszkva – tekintettel jelenlegi, a nyugati határain mentén folytatott, a Nyugat elkötelezettségét próbára tevő politikájára – túlléphet a propagandán, és titokban vagy nyíltan erőszakot alkalmazhat Moldova egyik vagy mindkét konfliktusos területén, Transznisztriában és Gagauziában. Oroszországban és Moldovában a szakértők egyaránt felvázolták a lehetséges forgatókönyveket. A legvalószínűbb kiváltó okok között szerepel Moldova azon potenciális döntése, hogy egyesüljön Romániával – amit vezetői úgy tűnik, üdvözölnek, és ami gyakorlatilag hátsó ajtón keresztül biztosítaná Moldovának a NATO-tagságot –, ám ez elkerülhetetlenül kiváltaná a gagauzok függetlenségi nyilatkozatát, és arra késztetné Moszkvát, hogy még a tagság hivatalos megerősítése előtt cselekedjen.

Az orosz beavatkozás lehetőségét Transznisztriában már régóta vitatják, és ezt időnként egyes moszkvai tisztviselők együttérző megjegyzései is szítják. Gagauzia viszont több nyomós okból is vonzóbb célpont lehet. Oroszországnak nemcsak könnyebb lenne megtámadnia, mivel fegyverek vagy csapatok bevetéséhez nem kellene olyan nagy területet átszelnie Ukrajnában, mintha Tiraszpolba kéne eljusson, mi több, egy ilyen hadjárat rövid távon hatékonyabb lenne és jóval kevesebb költséggel is járna, mivel Gagauzia négy területi egységre oszlik, amelyek bármelyikének elfoglalását győzelemként lehetne beállítani, és ez önmagában is politikai problémákat okozna Chișinău és a Nyugat számára. A választási eljárások megváltoztatására irányuló legutóbbi moldovai lépések sokkal előrehaladottabbak, és sokkal nagyobb felháborodást váltottak ki, mint a transznisztriai helyzet. Ráadásul ez sokkal kedvezőbb helyzetbe hozná az Ukrajnában tartózkodó orosz erőket Odessza elfoglalása szempontjából, amit a Kreml szívesen megtenne, mert ezáltal Ukrajna tenger nélküli országgá válna, és a jövőben sokkal kevesebb esélye lenne a független fejlődésre és gazdálkodásra.

A moldovai tisztviselők szerint Oroszország már „több száz” gagauzt vitt át saját hátországába, hogy egy ilyen orosz lépésre felkészítse őket. Moszkva ezt tagadta, de Chișinăunak minden oka megvan az aggodalomra, és Gagauziában egyesek akár örülhetnek is ennek, mivel Moldova nyomást gyakorol a gagauzok által autonómiájuk utolsó megmaradt elemeinek tekintett területekre. Gagauzia mindneképpen sokkal csábítóbb célpont egy orosz támadáshoz, mint Transznisztria vagy más olyan területek, ahol a fejlemények valószínűleg súlyosabbak lehetnek, akár a meglévő NATO-tagság miatt, akár azért, mert a földrajzi adottságok több problémát jelentenének Moszkva számára. Most sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani az autonómia helyzetére, valamint arra, hogy Chișinău és Moszkva hogyan viselkedik, mint eddig nehogy egy orosz akció akkor érkezzen, amikor senki sem számít rá.

Kérdés azonban, lesz-e Moszkvának akkora és olyan mobilitású katonai ereje, amellyel eljuthat valamelyik autonóm gagauz területre – ahogyan az is kérdés, hogy egy ilyen alakulat honnan és hogyan kapná az utánpótlását. Nem, a cobasnai raktár ebből a szempontból nem tehet semmit, messze van – és nem csak szegényesek a készletei a legújabb jelentések szerint, de mivel Transznisztriában fekszik, az oroszok számára épp úgy elérhetetlen, mint Gagauzia. Egy öngyilkossággal határosan merész deszant-partraszállást ugyan megkockáztathatnak a Dunán felhajózva, de – a Fekete-tengeren Ukrajna az úr, és a román dunai flotillának is lenne ehhez egy-két szava. Sőt, az ukránnak is.

Kétséges tehát, hogy Moszkva képes-e fegyveresen beavatkozni Gagauziában – de az nem kétséges, hogy nagy része van a most kialakulni látszó válságban.

Szele Tamás