Szele Tamás: Izü és a rendes feltámadás

Hosszú írás következik, mert sok szamárságnak kell elférnie benne. És mivel kimarad belőle az előválasztás, Gyurcsány meg Orbán, ugyanis egyszerre mindennel nem foglalkozhat az ember, az, akit csak okos dolgok és magyar politikusok érdekelnek meg a 2006-os zavargások, itt hagyja abba az olvasást.

Ma, kérem, csak kuriózumokkal foglalkozunk, de legalább frissek lesznek.

Amennyire frissek lehetnek a tegnap esti hírek, persze. Ilyen napokon, mint a tegnapi is, mikor kimenő van a zárt osztályról, este kell összegyűjteni a témákat, mert addigra derül ki, mi mindent műveltek a szabadságos ápoltak a világban.

Kezdjük a Dunakanyar egyik polgármesterével, és az ő kis besúgóival, bár ez csak részben szamárság, nagyobb részt izmos aljasság. Szóval, azt írja a Vác Online, miszerint:

„ELÉRTE A DUNAKANYART: LMBTQ PROPAGANDA EGY KÖNYVTÁR GYERMEKPOLCÁN”

Ritka egy sarka lehet a világnak a Dunakanyar, hogy eddig elő nem fordult benne LMBTQ ember, olyan ritka, amilyen még egy nincs: lám, csak most ért el oda a jelenség! Mármint a Vác Online munkatársa szerint. Biztos, hogy nincs igaza, de folytassuk a történetet:

„Az LMBTQ propaganda a nagyvárosok után immár elérte a vidék Magyarországát is, sőt sajnálatosan nem csak a váci városházi kulturális és politikai agitációban, hanem a Dunakanyar egyik települését is: a botrányos tartalmú „Meseország mindenkié” mesekönyvnek maszkírozott propagandakiadvány egy kiemelt helyen, szabadon kint volt az egyik települési könyvtár könyvespolcán.”

Ha olvasta volna a kötetet, nem írná, hogy „botrányos tartalmú”, illetve így, ahogy elgondolkodom, dehogynem írná: azért fizetik, meglepően pocsékul egyébként, annál a megyei hírportálnál, hogy ezt írja, ne a véleményét. Már, ha van a szerzőnek egyáltalán véleménye, bár olyan rutinosnak tűnik, hogy szerintem már rég kinőtte ő azt, miszerint nézetei legyenek bármiről is.

„A polgármester elmondta, hogy amikor erről értesült, személyesen átment a könyvtárba, és megbeszélte a könyvtárossal, hogy mivel a könyvtár az iskola közelében van, így törvény is tiltja, hogy az ilyen típusú, LMBTQ-, szerinte is káros tartalmú könyvek szabadpolcon lehessenek. (…) A polgármester még hozzátette, hogy:

Örülök annak, hogy olvasóink éles szemmel észrevették a könyvet és feljelentést tettek a Kormányhivatalnál. Onnan kaptam magam is az észrevételt, természetesen a törvényeket mindenkinek be kell tartani, mi is betartjuk. Így ilyen tartalmú könyv a törvény erejénél fogva nem kerülhet ki.”

Magyarból egyes a szerzőnek is, a polgármesternek is, de lássuk csak: az éles szemű olvasók észrevették a kötetet és feljelentést tettek a Kormányhivatalnál? Már önmagában házmestertempó, hogy a kormányhivatalba mennek ezzel, mert feljelentésnek a rendőrségen a helye. De ebben az ügyben a rendőrség vakarná a fejét, az idevágó törvényt sokféleképpen lehet értelmezni, egyelőre az is jogvita tárgya, létezik-e olyasmi, hogy LMBTQ-propaganda (szerintem nem, ugyanis nincs az a propaganda, ami megváltoztatná a szexuális beállítottságot, az adottság). A kormányhivatal viszont veheti komolyan, csak nem illetékes ilyen ügyekben, a polgármester vonta hát illetékességi körébe a dolgot és cselekedett is. Ez neki piros pont (vagy inkább narancs), a névtelen lakossági feljelentőnek szintén, a könyvtárosnak fekete (illetve szivárványszín). Ebből az esetből az a tanulság, hogy

1. 1. 1. Lám csak, mi minden megeshet egy kormányhivatalban...
      2. Még kisebb településeken is kezd több lenni a besúgó manapság, mint a levéltetű, szóval ne csodálkozzunk.

A tegnapi nap másik címeres ökörségét régi ismerősünk, Kövér László mondta, ő ugyanis nem bírja elnézni, ha unatkozik a magyar nemzet, szórakoztat minket minden áron. Tegnap a Petneházy Történelmi Konferencián sikerült felszólalnia és olyant mondania, hogy abba belerendült egész Farkaslaka. Az jött ki ugyanis a száján, miszerint:

„Mi, magyarok mindig rendes feltámadásra várunk – tisztelt Konferencia –, olyanra, amilyenre Tamási Áron novellájának főhősei is vártak, ha még emlékeznek a székely író remek történetére.”

Ejsze az a baj, hogy én emlékszem, de hogy ő mire emlékszik, azt meg nem mondhatom. Nem tudom, mikor olvasta a novellát, de hogy nagyon másról szól, mint amire ő gondol, az biztos. Tamási azt nem jókedvében, hanem bánatában írhatta, a géniusz szomorú vagy inkább dühös arcát mutatja benne: hogy Kövér mikor olvashatta, nem is sejtem, de hogy megjegyeznie nem sikerült, csak elfelejtenie, az is biztos.

Arról van ugyanis benne szó, hogy a püspöki kocsis bácsit, aki mindent békével, alázattal, imádságosan fogad, a halálba kínozza az intéző, akit utána a bácsi fia megkésel, le is ül érte húsz évet. Aztán ő is meghal, eljön a Feltámadás, és mivel még ott is előre akarják engedni az arkangyalok, angyalok az urakat, de még a Mindenható is türelemre inti a kocsis bácsit meg a fiát, azok dacból inkább lemondanak erről a „rendes”, tehát rendezett feltámadásról, és visszafekszenek a halálba, most már mindörökké. Mert nekik ilyen rendes feltámadás nem kell.

Dehogy várják azt a rendes feltámadást: épp, hogy el is utasítják!

Ez a Tamási-novella is amolyan politikás torkokon megakadós fajta: jobboldaliaknak nagyon baloldali, baloldaliaknak klerikális, klerikálisoknak antiklerikális, csak éppen mestermű, mint Tamási majdnem összes írása. Tessék is elolvasni, itt van. Hogy Kövér mit akart mondani? Az ellenkezőjét sem annak, amit sikerült, ő úgy gondolta a saját „rendes feltámadását”, hogy:

„Rendes feltámadás pedig mindig csak akkor van, a magyar balsors mindig csak akkor törik meg, ha mi, magyarok saját erőnkből tudjuk elhárítani a fenyegető veszélyt vagy saját erőnkből tudunk változtatni a sorsunkon.”

Csakhogy ez nem feltámadás, hanem az, amikor meg sem halunk!

Hagyjuk Kövért a megoldhatatlan dilemmáival, és vegyük elő a tegnapi nap aranyérmes ostobaságát.

Izüt.

Ugyanis a Magyarságkutató Intézet konferenciát tartott „Ősi írásaink – a népszerűsítés és oktatás kihívásai, lehetőségei” címmel, az első előadást Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója tartotta. Témája: „Első ismert írásemlékeink (avar kor) és az ismeretterjesztés”.

Hát, érdekes vita ez, amibe én csak módjával ártottam magam eddig, ugyanis – mint majd látni fogjuk – elég nehéz azt is ledönteni, miként olvassuk, ami oda van írva, időnként az is kérdés, hogy írást látunk az avar kori tárgyakon, díszítést, sormintát vagy csak karcolásokat?

Mindenki azt lát sajnos, amit akar.

Fehér Bence például előadásában bejelentette, hogy ma is érthető szövegű magyar nyelvemlékre bukkant a jánoshidai tűtartón az avar korból, négyszáz évvel a Halotti Beszéd előttről. Látjátuk feleim, ezen már én is felütöttem a fejemet, mert érdekes volna a dolog: esetleg azt a hun-avar-magyar folytonosságot próbálja vele bizonyítani az úr, ami a tudomány mai állása szerint nem igazán áll fenn, csak a Magyarságkutatóban tekintik szentírásnak? Viszont minél hosszabb és összefüggőbb a szöveg, annál fontosabb is, bizonyítson bármit. Lássuk csak.

A szöveg összesen két szó, de az a kettő legalább összefügg. Úgy szól, hogy:

„

Baszjad Izüt”

Röhögtem egyet, hogy ahhoz Izünek is lesz pár szava. Fehér értelmezésében ez azt jelenti, hogy „Győzd le, nyomd el az Izü nevű gonosz démont”, de hát szerintem ez csak kísérlet a szöveg szalonképessé tételére. Ugyan rosszindulatú egy fickó lehetett, aki ilyen feliratú tűtartót adott el szegény Izünek, bár ki tudja, mennyire tudott maga Izü is írni-olvasni – sőt, lehetett akár hivatásos kurtizán is, aki maga írta ki ezt, és csak olvasni tudó ügyfelekre számított.

Aztán előkaptam az idevágó szaktanulmányt, és még jobban elkezdtem röhögni. Abban ugyanis szép hosszan, részletesen le van írva, ki hogyan és hányféleképpen olvasta ezt a tűtartó-feliratot.

Erdélyi István például úgy olvasta, hogy „amulett neked”. Csak ő törökül olvasta.

Vékony Gábor magyarul olvasta, szerinte az van odaírva, hogy „tű, győzd le Üngürt!” (Üngür is valami démonféleség akar lenni ebben a világban).

Csallány Dezső meg egyenesen úgy látta, hogy az van odaírva: „Sátán”.

Ami erősen megváltoztatná a magyar irodalom- és nyelvtörténetet: eddig az első nyelvemlékeink istenes szövegek voltak, Halotti Beszéd és könyörgés, Ómagyar Mária-siralom, de még az első írott magyar szavakat is a tihanyi apátság alapítólevelében találjuk – „Feheruuaru rea meneh hodu utu rea”, vagyis „Fehérvárra menő hadiútra” – erre fel kiderül, hogy négyszáz évvel korábban még Sátánt róttunk a tűtartóra is? Akkor már elfogadhatóbb lenne Fehér megoldása, a „baszjad Izüt”, vagy bármelyik másik, de a mostani időkben a Sátánt tűtartóra se fessük.

Na igen, de hogy lehet egy rövid, pár írásjelből álló szöveget ennyiféleképpen olvasni? Jól, kérem, csak tudós embernek kell lenni hozzá. Aki például – mint mutattam is – tud ótörökül, az úgy fogja értelmezni, aki tudja, mi az a busztrofédon, vagyis ökörfordulós írásmód, amikor az egyik sor balról jobbra meg, az alatta lévő jobbról balra, a harmadik megint balról jobbra megy, az elkezdi forgatni, és akkor már tényleg bármit ki lehet a jelekből olvasni, csak el ne szédüljünk közben. Hogy a busztrofédon írásmód csak egyes hettita. ógörög, ólatin, etruszk, ó-dél-arab és Húsvét-szigeti esetekben fordul elő? Az már az ő bajuk, semmi se tiltja, hogy a kései avarok, akik a hunok utódai lettek volna, az ősmagyaroknak meg az elődei, így írjanak. Sőt, Romulus és Remus is tőlük tanulta (merthogy a legrégebbi latin felirat, az úgynevezett Lapis Niger is így van írva, kár, hogy azt se nagyon értjük).

De arról legalább biztos, hogy latin betűkkel írták, erről semmi sem mondható el teljes bizonyossággal, ami a lehető legrosszabb dolog a tudományos világban. Ugyanis ha valamiről ilyen mértékben bizonytalanok az ismereteink, arról már nem tudni szokás, micsodás természetű vagy mi van rá írva – hanem hinni.

Ez a „Baszjad Izüt” felirat is hit kérdése lesz a magyar közbeszédben, közéletben és nem tudományé, nem lehet majd róla vitatkozni sem, elemezni sem, lesznek majd a hunhitűek, avaristák, akik hiszik Izüt és lesznek a pogányok, akik nem: innentől már nem magyar őstörténet ez, hanem vallás, sőt politika.

Kultúrpolitika, nemzetstratégia.

Akkor pedig baszják meg az Izüjüket mindenestől.

Én nem fogok Izüvel foglalkozni, az is biztos. Ott enyésszen el felőlem, ahol ezer-sokszáz éve várja Kövér László rendes feltámadását.

Mellesleg: érdemesebb volt ma a közéleti elmebajokkal foglalkozni inkább, mint az előválasztás eredményeit várni: azt ugyanis műszaki okok miatt hétfőig leállították.

Így legalább kitárgyaltuk Izüéket.

Látjátuk hát feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, sokan hülyék vogymuk.

Akik meg nem vogymuk hülyék, falnak megyünk őtőlük.