Olcsó, bár frappáns poén lenne úgy kezdeni ezt az írást, hogy „Putyin úgy megy, mintha jönne” bár voltaképpen erről is van szó.
De valójában ennél sokkal többről beszélünk: olyan hadviselésről, amilyenre kevés példa akad a történelemben, tudniillik a fejekben zajlik egyelőre, nem a csatatéren.
Orosz barátaink újból bebizonyították, hogy mesterei a manipulációnak, propagandának, passzív-agresszív kommunikációnak vagy inkább a kommunikáció ellentétének. Már tegnapelőtti írásomban is jeleztem volt, hogy nem tört ki sem a világbéke, sem a világháború attól, hogy az ukrán határon „gyakorlatozó” orosz csapatok egy részét visszavonták állandó támaszpontjaikra, állomáshelyeikre, csak új, talán inkább a tárgyalásos megoldás felé kacsintgató fejezet nyílt a krízis történetében.
Ha ugyan nyílt. Mert bizonyos rossz tapasztalatok miatt a nyugati diplomácia ugyan üdvözölte a csapatkivonásokat, ámde azonnal elkezdett érdeklődni azok mértéke iránt, melyet nem kötöttek az orrukra, mondván, Oroszországnak is vannak katonai titkai. Kétségtelen, hogy vannak, de azért nem mindegy, hogy mennyi az annyi. Elővették a műholdfelvételeket, és azok a Defense One szerint érdekes eredményeket mutattak.
Fotó: Defense One
„A hétfő este nyilvánosságra hozott Maxar műholdfelvételeken katonai felszerelés és személyzet látható, amint egyre közeledik Ukrajnához. „Az észlelt, jelentős tevékenység magában foglalja több nagy létszámú csapat és harci helikopter-alakulat érkezését, csatarepülőgépek és vadászbombázó gépek telepítéseit előretolt bázisokra, több szárazföldi egység távozását a meglévő helyőrségekből, valamint más, konvojalakzatban látható harci egységeket” – áll a Maxar közleményében. Konkrétan a fotókon látható egy új harci helikoptercsoport a Donuzlaz-tó közelében az elcsatolt Krím félszigeten, egy új SU–34-es telepítés Primorszko-ahtarszk közelében az Azovi-tengeren túl Oroszországtól, sátoros csapatszállás az oroszországi Jelnya város közelében, mintegy 155 mérföldre az ukrán határtól – többek között.” (Defense One)
„Az orosz Nyugati Katonai Körzet harci járműveit tartalmazó vonat egy hadgyakorlat befejezése után elindult az egységek állandó állomáshelyére - közölte az orosz védelmi minisztérium csütörtökön újságírókkal.
„A Nyugati Katonai Körzet harckocsizó hadseregének személyzettel és harcjárművekkel felszerelt katonai vonata a tervezett hadgyakorlat befejezése után az állandó állomáshelyére indult a gyakorlótéren. A harckocsikat és páncélozott lánctalpas járműveket a vonat mintegy 1000 km-es távolságra szállítja” – közölte a minisztérium.
A minisztérium megjegyezte, hogy a járművek megérkezésük után karbantartáson esnek át, és felkészülnek a téli kiképzési terv további tervezett eseményeire.
Korábban a média arról számolt be, hogy a Déli és Nyugati Katonai Kerületek egységei, melyek befejezték kiképzési küldetéseiket, megkezdték a vonatokra és gépjárműszállító járművekre való felrakodást, és megkezdték helyőrségeikbe való áthelyezésüket. Bizonyos egységek önállóan, katonai konvojokban fognak átvonulni.” (TASZSZ)
„A minisztérium előző nap a Déli Katonai Körzet csapatainak krími hadgyakorlatainak befejezéséről is beszámolt.
Közben az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Ned Price azt mondta, hogy a hadsereg gyakorlatról való visszatéréséről szóló védelmi minisztériumi videó nyilvánosságra hozatala ellenére Oroszországnak nemhogy nem sikerült de-eszkalálnia a helyzetet Ukrajna körül, hanem továbbra is az országgal közös határon összpontosítja csapatait. A külügyminisztérium becslése szerint Moszkva már több mint 150 ezer katonát összpontosított a határon, és az elmúlt napokban hétezer katonával növelte jelenlétét.” (Meduza.io)
Ebből következően Joe Biden amerikai elnök szerdán Olaf Scholz német kancellárral tárgyalt „a NATO keleti szárnyának megerősítésére vonatkozó tervekről, ha Oroszország tovább támadná Ukrajnát”. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó szintén tárgyalt Akiba Takeóval, a japán nemzetbiztonsági titkárság főtitkárával, hogy állapodjanak meg „a további orosz agresszióra adott határozott nemzetközi válasz fontosságáról”. Kamala Harris alelnök várhatóan a hétvégén személyesen folytatja a megbeszéléseket, amikor részt vesz a magas szintű müncheni biztonsági konferencián. Két magas rangú washingtoni kormányzati tisztviselő szerint (forrás: Defense One) Németországban Harris várhatóan számos vezetővel találkozik majd, köztük Jens Stoltenberg NATO-titkárral, a három balti ország vezetőivel, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Scholz német államfővel.
München, basszus, megint München... nem tudták volna máshová tenni a találkozót? Rosszak az emlékeink a világháborús helyzetekben rendezett müncheni konferenciákról.
Oroszország tehát nem vette el a revolvert Ukrajna fejétől, ellenben, mivel még nem lőtt, az ártatlanság vélelmére hivatkozik és nagyon meg van sértődve, ha viselkedését fenyegetőnek találják. A stukker az övé, a keze az övé, kinek mi köze ahhoz, hol tartja őket? Nézze meg az ember...
Ezzel párhuzamosan az euroatlanti irányba orientálódó sajtó egymás után hozza le a híreket arról, mikor várható az orosz támadás, a Moszkvához húzó meg hangos röhögéssel fogadja, hogy a támadások rendre elmaradnak. Hogyne viccelődnének, ha már maga Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is tréfálkozott azon, hogy jó lenne tudni a támadás pontos időpontját, mert ahhoz igazítaná a szabadságát.
Pedig van értelme ennek is: annak én nem vagyok megmondhatója, hogy az orosz dezinformációs hálózat ennyire jó vagy a nyugati, de ahányszor bejelentenek egy ilyent Nyugatról, annyiszor lehet biztos az ember abban, hogy akkor egészen biztosan nem fog támadni senki – hiszen úgy tudja, hogy várják. Ellenben ha túl sok lesz a hamis riadó, a valódi támadás már mindenképpen váratlanul éri az ukrán fegyveres erőket, szóval mégis Moszkva kezét érzem ebben.
Amint az ukrán védelmi minisztérium honlapja és két nagy pénzintézet, a Privatbank és az Oscsadbank ellen két napja zajló DDOS-támadás mögött sem túl valószínű, hogy izlandi katonai-politikai érdekek állnak.
Azt jelen helyzetben nem lehet állítani, hogy egyáltalán és semmiféle háború nem várható többet soha azon a környéken, de hogy a hírek ellentmondásosak, az bizony igen.
És pont ez Moszkva célja, ehhez ért a legjobban: a bizonytalanság és a káosz keltéséhez.
Mit gondoljon a közönség a jelen helyzetben? Moszkva percenként magyarázza, hogy milyen békések a szándékai, esetleg komolyak is, ha így megy tovább, maholnap tisztelettel megkéri Ukrajna kisasszony kezét, az ott a markában nem harckocsi, nem rakéta, rosszul tetszenek látni, az virágcsokor, bonbon. És a békére vágyó átlagember hajlamos érzelmi alapon hitelt is adni ezeknek az állításoknak.
A nyugati sajtóban megjelenő téves riasztások csak növelik ennek a hatását, hiszen lám: azt sem tudja megmondani az euroatlanti média, mikor kezdődik a háború, állandóan téved! Pedig még meg is súgják neki Moszkvából vagy Washingtonból (de akkor Washingtonnak is Moszkvából súgják). Hát, ha egyszer szándékosan rosszul mondják, abból ez lesz.
Ez nem az első, még internet előtti világban vívott Öböl-háború, amikor Norman Schwarzkopf tábornok előre bejelentette, mikor indul a Sivatagi Vihar, és menetrend szerint akkor indult – mondjuk én akkor már újságot írtam, és nem aludtam pár napig, mert nem voltunk abban biztosak a Kurír külpolitikai rovatánál, hogy nem támadnak-e előbb. Nem támadtak: megengedhették maguknak a pontosságot.
Miért nem téved az orosz sajtó ez ügyben soha? Mert kevés kivétellel központi irányítás alatt áll, míg a nyugati magánvállalkozások laza, egymással is konkuráló halmaza. Nyilván könnyebb a nyugatit félreinformálni innen vagy onnan. De minek?
Túl a katonai szempontokon, melyeket már említettem, ez sajnos a média hitelvesztését, a hírek relativizálódását jelenti. Hiába kutatjuk fel a legfrissebb információkat – politikai válságok esetén különben is a legkomolyabb forráskritikával kell élni, mert a nyilvánosságra kerülő információk minimum fele hamis, többek között ezért is jelölöm meg mindig a forrásaimat – ha a korábbi tévedések miatt az olvasók már nem hisznek a sajtónak? Lassan minden információ egyenrangúvá válik, ha igaz, ha nem, ha ellenőrzött, ha csak pletyka, ha hivatalos hírügynökségtől vagy szemtanútól származik, ha Mari nénitől, Pista bácsitól, aki előttünk állt a kisboltban.
És ez a nagy baj, de ez Moszkva célja is egyben. Hogy a lakosság – aminek a támogatása nélkül se állam, se hadsereg – senkinek se higgyen már, csak a saját szemének, aztán mikor bevonulnak a T–72-esek, már késő elhinni, hogy igazat írt előtte való hetekben az újság.
Lehet beszélni orosz „békeapostolokról” és euroatlanti „háborús uszításról”, de ez épp úgy a népmesei gondolkodás körébe tartozik, mint az ömlengések a nagy orosz lélekről, mely borzad a háborúnak még a gondolatától is. Jelen helyzetben mi csak a szikár tényekre alapozhatjuk a várakozásainkat – még csak nem is a véleményünket, az ugyanis ilyenkor nem számít – műhold-felvételekre, mérésekre, egzakt számításokra. De ezek sem fogják kimutatni azt, ami az egész krízis alapkérdése:
Végül is mit akar a Kreml?
A Donbaszt? Valószínűleg megkapja.
A NATO sosem látott mértékű visszaszorulását? Valószínűleg nem kapja meg.
Világuralmat Kínával megosztva? Ezt ők sem gondolják komolyan, sosem kapják meg.
Háborút? Nem biztos.
Békét? De csak a saját békéjét kívánhatja, ami másoknak hátrányos lehet.
Ezt kéne tudnunk, minden más részletkérdés.
Egyelőre ott tartunk, hogy a kivonás nem igazán kivonás, bevonulás nincs, de lehetséges, ellenben jönnek-mennek a hadseregek az ukrán határon, mint a költöző madárrajok és garabonciás vándordiákok.
