Szele Tamás: Kolostorok, mosógépek, tábornokok

A mai második rész kicsit nyugalmasabb lesz a megszokottnál, ma nem olyan véresek a hírek, mint az utóbbi időben minden nap, de ránk is fér egy kis nyugalom, sajnos úgy sem tart sokáig. A mai hírek nem annyira véresek, inkább, hogy úgy mondjam, „jellemzőek”.

Az például egészen érdekes, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) házkutatásokat tartott ma a Kijev-Pecserszk Lavrában, más néven a kijevi barlangkolostorban. Közleményük szerint a házkutatások, amelyeket az Ukrán Nemzeti Gárda és a Nemzeti Rendőrség segítségével hajtanak végre, kémelhárítási intézkedések az „SBU szisztematikus munkája keretében, amely az orosz különleges szolgálatok ukrajnai uszító tevékenysége ellen irányul”.

Az SBU azt állítja, hogy a házkutatásokat azért végzi, hogy „megakadályozza, hogy Lavrát az „orosz világ” sejtjeként használják”, és hogy megvédje a lakosságot a provokációktól és terrorcselekményektől. Az ügynökség azt is ellenőrzi, hogy van-e bizonyíték arra, hogy az Ukrán Ortodox Egyház (UOC) helyiségeit felforgató és felderítő csoportok, külföldi állampolgárok rejtekhelyéül, illetve fegyverek tárolására használják. Az SBU munkatársai tiltott tárgyakat keresnek a Lavrában, a látogatókat pedig illegális tevékenységekben való részvétel szempontjából ellenőrzik.

Ez idáig rendben van, de mi ebben az esetben a jellemző? Nos, az, ahogy az SBU látókörébe került a kolostor. Az történt ugyanis, hogy a kegyes atyák elénekeltek egy vallásos himnuszt „Oroszország-anyácska ébredése” címmel. Talán nem a legjobbkor és nem a legjobb helyen tették, de mivel egymás között voltak, senki sem tudta volna meg, mit énekelnek, ha egy társuk, Jemeljan atya nem veszi videóra az egész karéneket és november 12-én nem teszi közzé a felvételt online. Innentől két lehetőség van: vagy egyáltalán nem orosz ügynökök, mert ennyire még egy orosz ügynök sem lehet hülye, vagy ellenkezőleg azok, csak hát ilyen állományt sikerült toborozni, nem épp a legélesebb késeket a fiókból. A régi Stirlitz-vicc jut az ember eszébe:

– Stirlitz! Hol tanult meg ilyen kitűnően autót vezetni? – kérdezte Müller. – A Vörös Hadseregben – válaszolta Stirlitz, majd elgondolkodott, hogy nem fecsegett-e túl sokat.

Aztán ott van Mertviscsev ezredes (vigyázat: nem Mortvicsev, ő egy másik titokzatos esetben volt érintett) mosógépének története. Bizony, tanulságos mese és nagyon orosz. Történt ugyanis, hogy a moszkvai Helyőrségi Katonai Bíróság házi őrizetbe helyezte Ivan Mertviscsev ezredest, az orosz fegyveres erők vezérkara fő szervezési és mozgósítási főosztályának munkatársát. Azzal vádolták, hogy egy mosógép formájában kenőpénzt követelt egy katonai komisszártól – jelentette a Kommerszant.

Az idén november 1-jén kezdődött sorozási kampány kapcsán Ivan Mertviscsev ezredes tervei között szerepelt a Moszkva Nyugati közigazgatási körzet Dorogomilovo, Ocsakovo-Matvejevszkoje, Vernadszkij Proszpekt, Ramenki és Troparjovo-Nikulino kerületeket magába foglaló komisszariátus ellenőrzése. A Kommerszant rendvédelmi forrása szerint Mertviscsev ezredes egy héttel az esemény előtt felhívta a körzet katonai komisszárját, és közölte vele, hogy ellenőrzésre megy hozzá.

Az ám, de a hívás során világossá tette, hogy szerinte nagyon rosszul mennek a dolgok azon a parancsnokságon, és még ha jól is mennének, ha minden irat rendben is volna, ő akkor is találna hibát, ha akarna. Bizony, a hibák ilyenek: ha nagyon keressük, mindig megtaláljuk őket, szándék kérdése az egész. Márpedig háború idején nem tréfadolog az ilyen hiba, könnyen az első vonalban találhatja magát a komisszár. Hanem volna egy mód arra, hogy ne legyen hiba: ha nem is keresné. Éspedig abban az esetben nem keresné, ha kapna ajándékba egy ilyen és ilyen, potom hetvenezer rubelbe kerülő mosógépet.

Okos ember volt az ezredes, ugyanis egy pénzmozgást könnyebb követni, mint egy háztartási gépét, máshol is láttam már, hogy megvesztegetéskor nem készpénz vagy értéktárgy cserélt gazdát, hanem elektronikai eszközök vagy más, de értékes használati tárgyak, mondjuk járművek. Az külön kérdés, hogy miképpen kerülhet most Oroszországban ennyibe egy mosógép, hiszen ez kicsivel több napi árfolyamon, mint 450 ezer forint, de erre magyarázat lehet az, hogy azok a szankciók mégis működnek, és nem lehet kapni olyan elektronikai cikkeket, amikben chipre van szükség. Ez magyarázhatja különben az Ukrajnából tömegesen zsákmányolt mosógépek jelenségét is.

Nos, a komisszárnak nem volt hetvenezer rubelje erre a célra, de színleg beleegyezett az üzletbe, aztán elballagott az FSZB katonai elhárítási osztályára, és megtette a feljelentést (ami azt mutatja, hogy mégis rendben lehetett a szénája: ha lett volna mit titkolnia a vizsgálat elől, inkább fizet, igaz, akkor lett is volna neki miből fizetni). Csapdát állítottak Mertviscsevnek, még mosógépet is szereztek, hogy higgyen nekik, aztán felhívta az ezredest, hogy jöhet a gépért.

Az meg jött, el is fogták, egyelőre házi őrizetbe került, igaz, bevallott mindent töredelmesen. Ebből az a tanulság, hogy mostanság orosz földön a mosógép a valuta. De akkor a furgon a pénztárca.

Szurovikin tábornok még érdekesebben járt. Neki ugyanis lecserélték az édesapját. Tapintatos ember lehet „Armageddon tábornok”, mert ő maga nem jelezte a tévedést, neki megfelelt az új papa is, de szólt más.

A dolog azzal kezdődött, hogy egy Szladkov nevű „milblogger” vagy inkább „voenkor” (katonai tudósító), a VGTRK orosz állami műsorszolgáltató propagandistája és a „Szladkov” nevű, háborúpárti Telegram-csatorna névadó szerzője nemrég írt egy hosszabb cikket Szergej Szurovikinről, az ukrajnai orosz csapatok parancsnokáról, életrajzi elemekkel tartkítva. Többek között azt is írta, hogy Szurovikin állítólag hősies apjáról „kiderült, hogy három amerikai repülőgépet lőtt le, és a Távol-Keleten halt meg, amikor a lezuhanó gépét lakott területektől távolabbra vitte”.

Mármost a koreai háborúban (és előtte, a Nagy Honvédőben) tényleg harcolt egy Vlagyimir Szurovikin nevű repülőtiszt. 1941-ben lépett be egyes adatok szerint a Sztálingrádi Vörös Zászlós Proletárról elnevezett Sztálingrádi Katonai Pilótaiskolába, katonai pilótákat képzett Jak típusú repülőgépeken, és a nácik elleni harcokban tanúsított bátorságáért és a repülőszemélyzet magas színvonalú kiképzéséért a „Katonai Érdemrend” kitüntetést kapta.

A háború után Szurovikin a breszti régióban és Kosztromában szolgált, 1950 nyarán pedig ezredüket a Távol-Keletre helyezték át.

„A koreai háború alatt Szurovikin főhadnagy három amerikai F–86-os vadászgépet lőtt le, amiért a Vörös Zászló és a Vörös Csillag érdemrenddel tüntették ki.” – írja a forrás, vagyis Reporter című orosz háborúpárti kiadvány, és itt már kicsit megbicsaklanak a dolgok, ugyanis a koreai háborúban valóban szolgáltak szovjet pilóták, de ez egyáltalán nem volt nyilvános, így kitüntetéseket sem kaphattak ott aratott légi győzelmekért. F–86 Sabre amerikai vadászok bizony harcoltak a koreai háborúban, 76 gép veszteségük volt, ők 792 ellenséges gépet lőttek le. Szóval hármat lelőni belőlük, úgy, hogy az ember hivatalosan ott sincs, tényleg teljesítmény, ami elismerést érdemel, ha nem is nyilvánosat. Biztos titokban tüntették ki és azt a parancsot kapta, hogy csak sötétben viselheti az érdemrendjeit. Különben Vlagyimir Szurovikinnek a halála is stimmel, valóban úgy hunyt el 1966-ban, hogy az általa vezetett Szu–7B vadászbombázó hajtóműve meghibásodott. Siklórepülésben próbálta a lakott területtől távol vinni, sikerült is, de már katapultálni nem tudott: elmondható, hogy hősi halált halt. Tiszteletére emléktáblát állítottak Uszurijszk városában.

Hős, az volt, de a tanúk szerint Szergej Szurovikin apja nem. Valójában az 1966-ban a Távol-Keleten elhunyt pilótának és koreai háborús veteránnak, Vlagyimir Szurovikin tábornoknak semmi köze Szurovikin tábornokhoz – mondta a pilóta dédunokája, Vlagyimir Maszics a Polygon.Media újságíróinak.

„A probléma az, hogy mi a családban nem tudjuk, ki az a Szergej Szurovikin. Talán a Távol-Keleten kevertek össze valamit.”

Még az sem biztos, hogy Szladkov szándékosan hazudott: a névazonosság vitathatatlan, az idősebb Szurovikin öt és fél hónappal a mostani tábornok születése előtt hunyt el, Szladkovnak ennyi elég volt.

De maga a tábornok szólhatott volna, hogy elkeverték az édesapját: már persze, ha tud egyáltalán az írásról. Mindegy, ez a legenda, ismervén az „orosz világot” már így marad. Sőt, van egy előképe is.

Úgy áll a helyzet ugyanis, galambocskáim, hogy minden élmunkások legfőbbje, Sztahanov elvtárs a maga idejében bizony nem Alekszejnek, hanem Andrejnek született, csak mikor a rekordjáról elküldték a táviratot a Pravdának, abban a rövidség kedvéért „A. Sztahanov” szerepelt. A szerkesztőségben forgatták egy darabig a telegramot, aztán jött a lapzárta, sietni kellett, lett belőle Alekszej. A bányából már másnap kérték a helyreigazítást, de Sztálin az asztalra vágott: „A Pravdánál nem tévedhetnek!” és Sztahanov elvtársból Alekszej lett, napokon belül megkapta az új iratait, új pártkönyvét, egy életen át megemlegette a Pravda sietségét.

Így kapott Sztahanov elvtárs új személyit, Szurovikin elvtárs meg új apát.

Mára ennyi fért a második részbe, holnap folytatom a munkát.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!