Szele Tamás: Moszkovszkije novosztyi

Vagyis most moszkvai hírek következnek. Csak nem egészen a címben szereplő orgánumból, mert annak a mai számából nem sokat tudnánk meg: olyan óvatosak lettek, hogy a vezető hírük az, miszerint ma lenne száz éves a csodálatos táncosnő, Maja Pliszeckaja. Csak hát ennél aktuálisabb dolgokkal foglalkozik Oroszországgal kapcsolatban a Jamestown Alapítvány.

Azonban mielőtt elővennénk az ő elemzésüket, meg kell említenünk, hogy újabb délibábos „béketervek” gomolyognak Moszkva és Washington között. Kijevet megint ki akarják hagyni az egyezségből, melyről kevés konkrétumot tudni egyelőre, inkább csak híresztelések terjednek Kijevnek fizetendő bérleti díjról a Donbássz használatáért, az orosz nyelv hivatalossá tételének szándékáról Ukrajnában és más hasonló terményekről, amelyek mindenképpen elfogadhatatlanná tennék ezt a tervezetet Ukrajna számára. Van ez így, ha gazda nélkül csinálják a számadást. A további megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Azonban a Jamestown-elemzés egészen érdekes dolgokat emleget. Például azt, hogy mintha lázadnának a milbloggerek és voenkorok, ami kétségtelenül meglepő. Ilyenre 2022 óta még nem sok példa akadt. Márpedig úgy néz ki, hogy október végén az orosz katonai elemzők meglepő beismerést tettek. Az orosz védelmi minisztériumhoz közel álló Military Review (Военное Обозрение, Vojennoje Obozrenyije) weboldal szerzői megjegyezték, hogy az ukrán gazdaság a vártnál jobban viseli a háborút. Különösen kiemelik Ukrajna 2023-as és 2024-es gazdasági növekedését (2,9 százalékos GDP-növekedés 2024-ben), az infláció elleni sikeres küzdelmet, valamint azt, hogy az ukrán államkötvények kamatlába jelenleg 1 százalékkal alacsonyabb, mint az orosz.* A háborúról szóló tudósítások hangnemének megváltozása rávilágít arra, miszerint egyre nehezebb elrejteni, hogy a háború milyen negatív hatással van az orosz társadalomra.

*Nahát, hogy erről a magyar kormánymédia egy sort sem írt... vajon miért?

A Military Review cikkének szerzői elismerik, hogy elsősorban a külföldi segélyeknek köszönhetően bár, de mind a polgári, mind a katonai termelés növekszik Ukrajnában. Ugyanakkor a független sajtó képviselői rámutatnak, hogy Oroszországban jelenleg csak azok az iparágak fejlődnek, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a háborúhoz, és ezért növekedésük a polgári szektor rovására megy.*

*Ezzel viszont – Pavel Luzin nyomán – magam is foglalkoztam, és úgy vélem, az a gazdaság oly mértékben veszítette el egyensúlyát a hadiipar javára, hogy bármiféle véget is érjen a háború – tehát egy nem túl valószínű teljes mértékű, elsöprő orosz győzelem esetén is! – a társadalom mindenképpen felbomlik egyszerűen csak attól, hogy megszűnnek a jelenleg még viszonylag jól fizetett munkahelyek a hadiiparban. A gazdaság polgári szektora közben elcsökevényesedett (és – még lesz szó erről – nagyjából kínai kézre került), így a béke miatt megjelenő munkanélküliség elég tartósnak ígérkezik. Persze egy háborús vereség esetén az összeomlás gyorsabban következne be és alaposabb is lenne.

Ez a tendencia az orosz gazdaságban a drónipar területén is nyilvánvaló. Annak ellenére, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy a drónok piaci felhasználása a polgári szférában történik, a magánvállalatok csak akkor építhetnek polgári pilóta nélküli légi járműveket, ha megrendelést kapnak erre a hadseregtől. A vállalkozások egyszerűen nem képesek finanszírozást szerezni egyetlen polgári projektre sem anélkül, hogy egyidejűleg meg ne kezdenék a katonai termelést ugyanabban az ágazatban.*

*És értelmet nyer a régi szovjet vicc, melyben két régi bajtárs találkozik az Arbaton, az egyikük a Moszkvics-gyárban dolgozik, dicsekszik is a szép, új kocsijával, a másikuk a bicikligyárban: – Mutasd, milyen biciklid van!

–

Nekem? Semmilyen.

–

Nem igaz, hogy nem voltál képes kihozni az összes alkatrészt és otthon összerakni!

–

Háromszor is megtettem. Mindig harckocsi lett belőle.

Úgy látom, ezt manapság szó szerint kell érteni.

Egy másik kellemetlen felfedezés az orosz hadsereg számára az a felismerés, hogy a Kínai Népköztársaság megpróbálja megszerezni az orosz technológiákat. Ugyanakkor viszont nem tervezi, hogy saját technológiáit megossza Moszkvával. A Military Review egyik tudósítója a „Neva 2025” kiállítás megtekintése után azt a benyomását osztotta meg, hogy a Kínai Népköztársaságot képviselő vállalatok nem akartak neki semmit sem elárulni tevékenységükről, ugyanakkor megpróbáltak minél több hasznos információt kiszedni belőle.

Nyugati elemzők már régóta megjegyezték, hogy a Kína kihasználhatja Oroszország meggyengült helyzetétí. Most azonban a Kínai Népköztársaságot még „ellenségnek” is tekintik a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kiszivárgott dokumentumai szerint. Az orosz hírszerzés és elhárítás attól tart, hogy a kínai különleges szolgálatok aktívan megpróbálnak orosz ügynököket toborozni, hozzáférést szerezni titkos katonai technológiákhoz, magukhoz csábítani kiábrándult orosz tudósokat, és még „területi igényeket is megfogalmaznak” Oroszországgal szemben.*

*Itt látjuk érvényesülni a sztálini gondolkodás késői formáját. Joszif Visszárionovicsnak ugyanis az volt az elve, hogy a Szovjetuniónak vigyáznia kell az ellenségeire, mégpedig sokkal jobban, mint a barátaira, ugyanis az ellenségből még lehet barát, de a barátból csakis ellenség válhat, ha fordul a kocka. Kínával is addig tartott a nagy barátság, testvériség, hogy most már tartanak tőlük: igaz viszont, hogy Kína ki is használt minden gazdasági és politikai lehetőséget, hiszen Pekingnek egy katonai és minden egyéb szempontból gyenge, ám állandóan háborúskodó Oroszország az érdeke.

A közeledő tél egy újabb potenciális fenyegetés, amelyet az orosz elemzők sűrűn vitatnak, mert az Oroszország nagy részére jellemző alacsony hőmérsékletek miatt „a központi fűtés leállítása … biztos halált jelentene” sokak számára. A Kreml-párti katonai elemzők azt tanácsolják a többcsaládos házakban lakó polgároknak, hogy ha nem tudnak tűzifát szerezni, szigeteljék lakásukat szalaggal, ásványgyapottal vagy más anyagokkal, „hogy legalább minimális esélyük legyen a túlélésre.” A szerzők azonban elismerik, hogy egy igazán hideg tél esetén a „passzív szigetelés” nem segít.*

*Sőt, még egy enyhe orosz télben sem sokat ér az ilyesmi. Ott ugyanis az enyhe tél az, amit mi igazán hidegnek nevezünk.

Még a Kremlhez leghűségesebb elemzők is elismerik, hogy komoly problémák mutatkoznak mind a hadseregben, mind a hátországban. Korábban a kellemetlen igazságok közlése főként a háborúpárti bloggerek privilégiuma volt (illetve: ők úszhatták meg az ilyesmit szabad lábon). A független oknyomozó újságírók többször is megjegyezték, hogy a haditudósítók még a hadseregben elkövetett kínzások és gyilkosságok eseteit is közlik időnként. A háború radikális támogatói is nyíltan bírálják az orosz kormányt azért, mert hazudik az úgynevezett különleges katonai művelet homályos céljairól és előrehaladásáról. A védelmi minisztériumhoz kapcsolódó szakértők általában visszafogottabb álláspontot képviselnek. Az utóbbi időben azonban ez kezd megváltozni.*

*Itt az elemzés kissé felületes, mert régebben is előálltak ezek a bloggerek bírálatokkal, de főleg az őket finanszírozó körök érdekében: Prigozsin bloggerei például úgy szidták Sojgut és Geraszimovot, hogy öröm volt nézni, Girkin-Sztrelkov mindenkit szidott, a végén már Putyint is, de őt ezért be is csukták, igaz, jobban járt, mint Prigozsin – körülbelül az ő halálakor vált egységessé a különben radikálisan militarista és ultrapatrióta orosz milblogger-kórus. Akkor jöttek rá, hogy vannak „vörös vonalak”.

Még a fent említett Military Review című weboldal is elkezdett kényelmetlen kérdéseket feltenni a hatóságoknak: Miért áll meg Oroszország? Miért nem nyomul előre? Miért nem sikerült egyetlen célját sem elérnie az SVO-nak, amely hamarosan olyan hosszú ideig fog tartani, mint a Nagy Honvédő Háború? Miért nem fejlesztik az ipart? Miért nincs elég orosz autó és miért van olyan kevés saját repülőgép? Miért vesztettek teret az űrben? Miért nem voltak felkészülve az SVO-ra?

Ugyanakkor a szerzők elismerik, hogy „a média teljes offenzíváról számol be minden fronton, de annak üteme továbbra is igen mérsékelt”.

Ez az első alkalom (mármint Prigozsin halála és Girkin-Sztrelkov bebörtönzése óta), hogy egy propagandaoldal ilyen nyíltan szembeszáll a hivatalos narratívával, még ha továbbra is háborúpárti szemszögből teszi ezt. Sőt, ez a Kremlnek szóló kihívás és vád, ami ha nem is árulásról, de legalábbis alkalmatlanságról szól. Ez a tendencia összhangban áll a The National Security Journal információival, amelyek szerint a hadsereg tábornokai között növekszik az elégedetlenség Putyinnal szemben. A kiadvány szerint még a rezsimhez leghűségesebb magas rangú tiszteknek is megingott a hitük az elnök háborús stratégiájában. Sőt, sok tábornok úgy véli, hogy a Kreml intézkedései nemcsak katasztrófához vezetnek a fronton, hanem magának az orosz államnak is a pusztulását okozhatják. Mégis túl korai lenne egy esetleges katonai puccskísérletet prognosztizálni Oroszországban. Az orosz hadsereg parancsnoksága és a bürokrácia jelentős része jövedelmező üzletté tette a háborút, és a katonák életével vagy Oroszország sorsával nem törődve gazdagodnak. A hadsereg azonban egyértelműen demoralizált állapotban van mind a legfelső, mind a legalacsonyabb szinteken, ami elkerülhetetlenül hatással van a hadműveleti hatékonyságára.

Ilyenformán most egyetlen dolog segíthet Ukrajnán: ki kell tartania. A moszkvai rendszer összedőlhet magától is, hiszen már rogyadozik, repedezik.

Szele Tamás