Szele Tamás: Műszaki ügyekről

Nos, úgy érzem, elszámolással tartozom az elmúlt napok különös jelenségei után: a Zóna rendszeres olvasói azt tapasztalhatták, hogy egyre később jelennek meg az írások, én meg ebből következően azt, hogy egyre kevesebben olvassák őket. Mint a világon mindennek, ennek is megvan a maga oka.

Éspedig az, hogy – nem igazán szoktam emlegetni, hiszen nem is volt fontossága – az a gép, amin maga a lap készül, amin tördelem, szerkesztem, bizony inkább kilenc éves, mint nyolc. Ha hajó volna, valami páncélos, oldaltornyos, de még azért vitorlás-gőzgépes fregatthoz hasonlítanám a 19. század második felének elejéből, talán a krími háború korából: ereje van, ha kell, eldöcög szén nélkül is, állja a tüzet, míg állja, de nem mai gyerek. Annak idején ajándékba kaptam egy Dél-Koreában élő kolleginától – máig hála és köszönet érte, nagyságrendekkel javított a munkakörülményeimen – de azért már ott is használták, emlékszem, koreai oprendszerrel érkezett, ami megkapó, ugyanis én kínai nyelven még elgagyarászok, elolvasgatok, ha nem is jól, de koreaiul inkább sehogy, mint valahogy. Azért megoldottuk Pesten, minálunk minden megoldható.

A baj három napja kezdődött. Állta a sarat addig a Vén Vasbordájú, de egyszer csak elkezdett végletesen lassulni. Főleg a processzorigényes kép- és oldalszerkesztési műveleteknél, és főként a Zónán. Ilyenkor bizony bajban van a szerkesztő úr, kettesével issza a kávét, kerüli a pálinkát, mert észnél kell lenni. Fontos lenne a javítás, csak fontosabb a napi munka. Ha viszont túlhajtjuk a gépet, leszaggatjuk a vitorlát a monszunban, akkor nincs ám gép, nincs hajó sem. És nem megyünk sehova.

Hanem hát én 53 éves vagyok, 16 éves koromban szedtem szét és raktam össze az első számítógépet, az biza még helyi fejlesztésű volt, a nagyváradi Infratirea gépgyárban, és még lyukszalagos volt a memóriája. Aztán dolgoztam TPA1148-as nagygépes környezetben, körstruktúrás memóriákkal, tán még ma is fel tudnék mountolni egy régi lemezegységet, dolgoztam PC-s Novell hálózatokkal,Apple hálózatokkal, volt nekem már annyi gépem, C+4-tól Macintoshig, hogy Feketeszakállnak és Morgannak nem volt együtt annyi hajója, csak nem fog ki rajtam egy ilyen kis probléma?

Csak de.

Ugyanis én már harminc éve nem főállásban foglalkozom a számítástechnikával. Értelmetlen is volna eljátszani a szakembert: abból a szakmából én már kiestem, én egy nagyon sokat látott felhasználó vagyok, jó és alapos ismeretekkel. De szakember már rég nem.

Az világos volt, a rendszerparamétereket nézve, hogy valami folyamatosan 100%-ra pörgeti fel a CPU teljesítményét, csak hát ilyent láttunk már, ilyent malware művel. Leginkább olyan malware, amivel bitcoint bányásznak a kis, egy gigás videokártyádon. De másféle is lehet. Elő a vírusirtással, malware-irtással.

Első körben se vírus, se malware, de esztendeje a malware-védelmem a Moba zsarolóvírust se fogta meg, pedig aktív volt a lelkecském: lássuk, mit mond az online vírusirtás?

Az se lát semmit. Pedig ez csak valami olyan disznóságnak tűnik. Affélének. Hát, nem üres a bugyelláris, ha nincs is degeszre tömve, vásároltam egy rendszer-helyreállító eszközt pár dollárért. Az bezzeg talált 38 darab férget, egyik randább volt, mint a másik (és driverfrissítés útján lelőtte a gép hangját, van az úgy, proletárok...). No, férgek le, lássuk, hogy megy?

Két órán keresztül, mint az álom. Aztán meg, ahogy elkezdtem memória- és erőforrásigényes dolgokat művelni, pont úgy, ahogy előtte. A CPU felpörög 100%-ra, és se tűled, se hozzád, ahogy Biharban mondanák. Néha enged a magáéból, de erre azért vállalkozást inkább nem kéne alapítani.

Navigare et scribere necesse est, vivere non est necesse. Az elmúlt napokban próbálgattam, miket kell kikapcsolni, milyen futó taszkok veszik igénybe a processzort, minek következtében olyan csodás lefagyásokat produkáltam, amiket utoljára Bill Gates láthatott a Windows 7 tesztelése közben: nyilvánvalóvá vált, hogy az alapvető problémát nem sikerült megoldanom, a kis féreg profik munkája és most is teszi a dolgát. Ideig-óráig átverhetem, de utolér. Lehet valami mesterséges intelligenciája. Azonban ez abszolút nem érdekli azt a pár ezer embert, aki olvas. Inkább vállaltam, hogy egy-egy írást öt-hat óra munkával sikerül feltenni, kitördelni és megosztani, de a lapnak mennie kell.

A töréspont ma délelőtt következett be, amikor a rendszer eljutott oda, hogy egy flekk megírása után is menteni kellett a szöveget, mert már a szövegszerkesztő is fagyott. Az OpenOffice, aminek szinte nincs is memóriaigénye, szerintem van esély rá, hogy köszörűkövön is elfutna. Nem volt más megoldás: gépet kell cserélni.

Ha lehet, nem vodkára.

Van másik gép a házban?

Van vagy nyolc... amiből öt muzeális és működésképtelen. Van még két kis laptop. Az egyik monitorhibás, külső monitorral menne, csak nagy hibája, hogy XP van rajta és ennek megfelelő képességei is vannak. A másik az utazós gépem, azt jól ismerem. Azon írni lehet, olvasni lehet, filmet nézni lehet, de egyébként már a Win7 Starter is megpróbáltatás neki induláskor.

Meg ott a tartalék gép.

No, az furcsa portéka, ajándékba kaptam pár éve, köszöntem is, de ilyen gépet én még nem láttam. Jogtiszta rajta minden, oprendszertől vírusirtóig, lánykorában szerver lehetett valami úri helyen, míg le nem vetették, olyanok a ház kijelzői is, de annyi memóriája van, amennyi semmi másnak.

Három gigabájt.

Ennyi nem is lehetne, de ennyi van neki mégis. Ellenben a videokártya másfél gigás, csak ép ésszel nem bírom felfogni, miért? Valaki Morrowindet vagy Skyrimet játszott egy szervergépen? Vagy Fallout 3-at?

No, de beüzemeltem, az is vagy egy óra volt, hogy felismerjen minden perifériát (a saját billentyűzetét például nem látja, bedugtam egy másikat bootoláshoz, aztán utána visszacseréltem, most már látja újraindításkor is). Viszonylag üzembiztos, azért csak viszonylag, mert veszett már el rajta fagyás miatt négy flekknyi kézirat, de sikerült helyreállítani.

Egyelőre megy.

Három napig ezért nem működött rendesen, pontosan a Zóna: minden percemben javítgati próbáltam a munkaeszközöket, pattintottam, csiszoltam, faragtam a követ.

Mondjuk ezt a mostani állapotot sem nevezném megoldásnak,de átmenetileg használható.

Két megoldást látok.

Az első: a régi, 8 giga RAM-os gép operációs rendszerét át kell gyalulni Windows 10-re, így elvész az összes probléma, csak elvész sok apróság is (bár annyi eszem volt, hogy ami fontos, külső drive-okra mentettem). Ez megoldható. De minimum egy hét, míg az a gép lesz a gépből, amit szeretnék. És sajnos még ott vannak a harvergondok: kontakthibás a bekapcsológomb, ha egyszer kikapcsoltam, három nap-egy hét, míg visszakapcsolom. Tudom, cserélni kéne. Csak az sem egyszerű játék, és közben dolgozni is kell.

A másik megoldás: végül is van nekem egy normális, jogtiszta Windows 10-es gépem, amiben minden működőképes, csak a memória kevés. Miért nem bővítem fel a memóriát?

Azért, mert nem vagyok sem Gandalf, sem Merlin. Ehhez ugyanis nem lenne elég bármennyi pénz, ehhez már mágia kéne. Az alaplap típusa Dell oTP 406, ami képes ugyan fogadni akár nyolc giga RAM-ot, négy slotja van, csakhogy ebbe kizárólag DDR2-es RAM megy. És vagy jó belé, vagy sem. Most például úgy van benne 3 (!) giga RAM, hogy a négy slotban van két egygigás és két félgigás. Ami számítástechnikai szempontból maga a perverzió, de mégsem működésképtelen.

Mindegy, egyelőre ezen futunk. míg ki nem találok valamit, és egészen olyan érzés, mintha az ember egy gőzmeghajtású kétfedelűvel repülne naponta a Budapest-Amszterdam távon.

Már maga ilyen készülék sincs. De azért használjuk.

Annyit kérnék a Zóna olvasóitól, hogy ha tudnának valami megoldást elsősorban olyan 2 gigás DDR 2-es RAM-ok beszerzésére, amelyek hajlandóak is ezzel az alaplappal együttműködni (nem mindegyik hajlandó... sőt, a legtöbb nem, ezt már megtanultam, nem két forintom bánta) vagy volna bármilyen más ötletük a helyzet megoldására, hát jelezzék.

Egyelőre az lesz, hogy futunk ezen, és ha nem kínálkozik más megoldás, oprendszert cserélek a másikon, bár bírja, ameddig bírja.

No, tengerre fel!