Szele Tamás: Oszter Sándor, Juhász Jácint és az Origo

Ma az Origóról lesz szó, éspedig azért, mert akárhogyan nézem a magyar sajtót, senki más nem szól nekik – akkor szólok én.

Urak, olyan van a sajtóban, hogy tévedünk, de ha már kész a baj, azonnal helyesbíteni kell, nem kéne kivárni, míg egyrészt a fél ország rajtatok röhög, másrészt esetleg per lesz belőle.

Hiába hiszik, hogy nekik hivatalból mindig igazuk kell legyen, amikor nincs, akkor bizony nincs. A mostani tévedés még ráadásul kínos is. És érdekes módon nem politikai természetű. Akkor sem az, ha abban az orbánumban minden politika, de még az is, hogy melyik modell kebleit mutogatják épp.

Történt ugyanis pár napja, október 29-én, hogy elhunyt Oszter Sándor színművész. Én magam csak párszor beszéltem vele életemben, nem nevezném azt még ismeretségnek sem, a művészetét becsültem, a politikai nézeteit meg úgy vettem, ahogy a jereváni rádió mondaná, hogy „nem azokért szerettük”. Mindenesetre az tagadhatatlan, hogy hatalmas veszteség érte a magyar színházi életet és filmművészetet. Ezt a veszteséget és az életművét bőven taglalták már nálam erre hivatottabb kollégáim a teljes magyar sajtóban, nyugodtan mondhatjuk, pártállásra való tekintet nélkül, és méltó módon. Habár az elhunyt a kormányhoz húzott, még maga Orbán Viktor is elbúcsúztatta, de rossz szót nem olvastam róla ott sem, ahol a kormány nem kedvenc.

Így is van jól: a kegyelet legyen pártfüggetlen, és adjuk meg a tiszteletet az elhunytnak.

Az egyetlen kínos produkcióra az Origo volt képes. Valamiféle rosszul értelmezett politikai lojalitásból nem érték be egy, de tisztességesen megírt nekrológgal – pedig ilyenkor a kevesebb: több – hanem tizenegy írásban emlékeztek meg a színművész elhunytáról. Ami persze kis túlzás, de bajnak nem mondanám, csak szakmai hibának. Hiszen mégis egy politikai napilapról van szó, de gondolom, a munkatársak igen örülhettek, hogy végre olyan témával találkoznak, amivel nem lehet mellélőni, abból csak nem lehet baj, hogy részvétet nyilvánítanak, megkeresik Oszter Sándor nevesebb pályatársait, vagy fotógalériát közölnek ismertebb szerepeiről.

Még a sajtószakmában is ritka dolog történt, ugyanis a fotógalériát szúrták el. De nagyon.

Ugyanis közölték az alábbi fotót:

Akárhogyan is nézem, a film címe stimmel, a kép valóban a Hajdúkból származik, csak épp nem Oszter Sándor szerepel rajta, hanem az 1999-ben megboldogult Juhász Jácint. Ő ugyanis nagyobb szerepet játszott az alkotásban, Urbánét, Oszter Sándor ebben a filmben a fogoly rablót alakította.

Nyilván tévedésről volt szó, minden szándékosság nélkül, ebben a szakmában is előfordul az ilyesmi, az ugyan kínos, hogy pont most, ebből a szomorú alkalomból tévedtek, de nem is a tévedés az érdekes. Az megesik, akármilyen kellemetlen.

Hanem a tévedés utóélete.

A galériát ugyanis tegnapelőtt délben osztották meg a lapfelületen, a Facebookra 12:22-kor került ki, és ez veszélyes dolog: ugyanis magán a lapon még lehet módosítani, a Facebookra kikerülő snippeten már sehogyan sem. A kép úgy marad, örök időkre vagy míg el nem nyeli a föld a közösségi oldal centrumát Menlo Parkban.

Ilyenkor, ha rossz a kép – kezdő kollégáknak mondom, tanuljanak belőle – az a teendő, hogy nagy sóhajjal töröljük a félresikerült Facebook-verziót és másik képpel közöljük újra, a rossz fotót meg örökre eltüntetjük még a közelből is, hogy többet ne okozzon kavarodást. Nem árt különben a címen is változtatni, meg a fájl nevén, hogy a rendszer ne tekintse azonosnak az új verziót az előzővel. Odavész pár lájk, de inkább így legyen, mintsem ott maradjon a tévedés.

És bizony illik pár bocsánatkérő sort is írni a gyászában akaratlanul is megbántott család számára. De ilyenkor minél előbb cselekszik a sajtómunkás, annál jobb.

Ezt az Origo munkatársai nem így gondolták, mert még ma déli tizenkettőkor is ott virított a kép a galériában is, a címlapon is, most kaphattak észbe, mert 12:23-kor már kivették, lecserélték a bélyegképet a lapfelületen is.

A Facebook-megosztás

Csak épp a Facebookon nem tudták megtenni. Annak kutya egy természete van, mint mondtam. Pedig ott nagyon kellett volna tenniük valamit, mert már a megjelenés pillanatától figyelmeztették őket az olvasók, szám szerint 464 hozzászólásban. Olyan azért nincs, hogy ha egy poszt forgalma így megugrik, azt nem veszi észre valaki a szerkesztőségből. Ha nem az ügyeletes szerkesztő, és nem az anyagért felelős munkatárs, legalább a rendszergazda felfigyelhetett volna a kommentáradatra, amiből név nélkül idéznék párat.

„Szégyelheti magát.......! – Juhász Jácint van a képen, nem Oszter Sándor! Aki ezt a posztot kitette és jóváhagyta – vegye a kabátját, nincs helye a médiában!”

„Legalább megfelelő képet raktatok volna fel!

Szerencsétlen banda!

Ő Juhász Jácint, nem Oszter Sándor.

Kb. ennyire vagytok hitelesek mindenben!”

„Az Origónál nem újságírók dolgoznak ezt már régóta tudjuk,de hogy még egy olyan ember sincsen aki hat óra alatt ki tudja cserélni a fényképet az már az emberek teljes lenézése, tisztára mint a gazdájuk.”

„Nem csalódtam!! Ez lassan kimeríti a kegyeletsértést!! Juhász Jácint fotóját feltenni Oszter Sándor helyett, ez még viccnek is rossz!!”

„Úristen, vegyék már le a posztot! Komolyan, ezt nem hiszem el. Ez nem is Oszter Sándor. Hát , erre már szavak sincsenek. Tiszteljék már meg Oszter Sándor emlékét azzal, hogy az Ő képét rakják fel. Nyugodjon békében!”

„Tévedni emberi dolog. (Mondjuk ez elég ciki) A nagyobb baj, hogy több mint 10 órája tették ki ezt a képet. Több százan jelezték, hogy ez Juhász Jácint. De sebaj… basznak kijavítani. Na ez a nagyon ciki. Cikk leadva, pénz felvéve, a többi le van szarva. Ennyit az Origóról.”

„Javaslom az Origónak a Google képkeresési funkciójának a használatát. Ez nem csak arra jó, hogy azonnal kiderüljön, hogy a képen ki van (Juhász Jácint), hanem arra is jó, hogy ti magatok is megtudjátok, hogy egy migránsosnak beállított képen mondjuk épp focihuligánok garázdálkodnak, vagy egy európai ország helyett a kép valójában Amerikában készült. (Azt természetesen nem tételezem fel, hogy szándékosan másnak állítotok be egy képet, mint ami a valóság.) Örülök, hogy segíthettem.”

És így tovább, végestelen-végig. A lényeg azokban a véleményekben rejlik, amikben az említik, hogy még csak nem is a tévedés a baj, hanem az, hogy meg sem próbálták helyesbíteni két egész napon keresztül.

Jó lesz az úgy is. Kit érdekel?

Ezek után jut eszembe Gulyás Gergely halhatatlan mondása, mely szerint:

„Remélem, hogy a jó újságírók a jobboldalon dolgoznak. Az biztos, hogy ezen az oldalon újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent.”

Ne remélje, miniszter uram, csalatkozni fog (mellesleg: gyógyulást, hallom, elkapta a koronavírust, épüljön fel minél előbb belőle). Ha ilyen a morális fölény, akkor nagy a baj. Akkor ott olyan hanyagul dolgoznak, hogy még a szarvashibát, sőt, a sok száz figyelmeztetést is csak két nap elmúltával veszik észre. És sajnos a sajtó egyetlen valódi tőkéje a hitele. Ezek után melyikmai címüket higgye el az olvasó?

„A baloldali oligarcha bejelentette: Ő lesz Márki-Zay finanszírozója”

„Egyetlen nap alatt csaknem 500 migráns próbált bejutni Magyarországra”

„Szüleit földönfutóvá tette a kommunista diktatúra, egyik igazgatója pártkórházba menekült, Alföldi Róbert elüldözte a Nemzetiből”

Mindegyik csak annyira igaz, amennyire Oszter Sándor Juhász Jácint.

Azt én értem, hogy nem újságírók, hanem propagandisták. Az világos, nem is kell magyarázni. De még annak is rosszak, hiszen a propagandának szintén az a halála, ami a sajtónak: ha hiteltelenné válik! Tudom, mekkora bérek járják náluk, maradjunk annyiban, hogy én négy munkahellyel keresek feleannyit, mint náluk egy gyakornok, ennyiért már illenék odafigyelni arra, amit művelnek.

Mondom, újfent mondom, szakmai szempontból a valódi hibanem az volt, hogy tévedtek. Az csak kínos.

A valósi hiba az volt, hogy szartak rá két egész napig.

Ez mutatja, mennyire foglalkoznak ezek a gyárilag morálisan fölényesek

• • • a sajtószakmával
    • annak alapelveivel
    • a tényekkel
    • a saját munkájukkal
    • a tulajdon olvasóikkal

Itt a valódi gond, nem ott, hogy elcsúszott egy fotó.

Most már magából a galériából kivették a képet, de a Facebookon ott marad, le sem tagadhatják a hanyagságukat – illetve csak akkor tagadhatják le, ha magát a Facebook-megosztást is törlik.

Lehet, hogy törlik is, én azért készítettem róla képernyőmentést, hogy ne mondhassa senki: én találtam ki ezt a kínos fiaskót.

A mentalitással van itt baj, urak, azzal, hogy elhittétek magatokról: minden szavatok Szentírás, és aki nem hisz nektek, az fizetett ellenséges ügynök.

Ezek után már írhattok akármit, utcalány lett a szűzből. Eredetileg sem volt szentéletű, de akadt még, aki annak látta. Eddig.

És a kormány helyében is elgondolkodnék.

Akinek ilyenek a jól megfizetett barátai, szövetségesei, támaszai, ennyire hanyagok és érdektelenek – annak van egyáltalán szüksége ellenségekre?

Tönkremegy ez a rendszer magától is, összedől, szétrohad.

Csak így tovább.