Szele Tamás: Özvegyek és gyermekek

Ez a mai második rész a háború látszólag szelídebb, hátországbeli arcával foglalkozik, de ez az arc csak látszólag barátságosabb, meg annyival különb a harctérinél, hogy legalább nem lőnek, Viszont a propaganda alaposan átszövi és a politikai cselszövések bizony nem kerülik el a katonák otthon maradt családtagjait sem.

Mikor tizenegy napja Putyin álcivil női fantomszervezeteiről írtam, melyeknek végső soron az új mozgósítás támogatása és kiprovokálása a céljuk, természetesen világos volt előttem, hogy a semmiből felbukkanó „Katonaözvegyek Szövetsége” természetesen nem katonák özvegyeiből áll, sőt, az sincs kizárva, hogy nem is nőkből, ellenben az majdnem biztos, hogy FSZB-sekből. És egyre több ilyen szervezet jelenik meg. a legnépszerűbbek a Hazai Katonák Családjainak Bizottsága és az Oroszországi Katonák Özvegyei. Ezek a szervezetek valójában a háborút támogatják: meggyőzik a nőket, hogy engedjék a férfiakat a frontra, megmondják nekik, hogyan támogassák őket „megfelelően”, és árulónak neveznek mindenkit, aki ellenzi a háborút. E szervezetek némelyike nyíltan együttműködik az állammal. Például a „bizottság”, amely már bejelentette, hogy megnyitja székhelyét a régiókban, az elnöki adminisztráció ellenőrzése alatt áll.

Ezek az új szervezetek érezhetően kiemelkednek a régóta működő, a katonákat és hozzátartozóikat segítő emberi jogi mozgalmak hátteréből. Az új egyesületeket széles körben emlegetik a propagandamédiában, mert nem fejtenek ki az állami politikával ellentétes nézeteket. Az ilyen egyesületeket olykor provokatőr szervezeteknek nevezik – úgy tekintik őket, mint amelyek valódi tevékenységeket utánoznak, és elvonják a figyelmet a valódi emberi jogi projektekről.

Valentyina Melnikova, a katonákat és hozzátartozóikat segítő legrégebbi szervezet, a Katonaanyák Bizottságának vezetője elmondta a „Versztka” magazinnak, hogyan figyelte meg az ilyen álcivil, provokatőr szervezetek kialakulását Oroszországban, és szerinte miért jönnek létre.

„1998-ban Párizsban voltam az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának évfordulós konferenciáján. Két napon át hallgattam különböző országokból érkező emberi jogi aktivistákat és aktivistákat. Sokan közülük ugyanarról a jelenségről beszéltek - fantomszervezetekről, amelyek részben másolták a napirendjüket, de valójában nem végeztek emberi jogi munkát. Ez nagyon különböző államokban, sőt különböző kontinenseken is megtörtént. Ahol sikeres emberi jogi, humanitárius és jótékonysági szervezetek működtek, ott mindig akadtak olyanok, akik megpróbálták ellopni a hitelességüket.

Ezzel a jelenséggel először 1990. június 1-jén találkoztunk. Abban az időben a Szovjetunió Védelmi Minisztériuma egy utánzó szervezetet hozott létre, hogy ellensúlyozza a mi Katonaanyák Össz-szövetségi Bizottságunkat. A nyilatkozataik a következő hangsúllyal voltak: „A ti szervezetetek rossz, mi csináltunk egy helyes szervezetet, azzal fogunk dolgozni, és nem veletek.” Valójában ezt azért tették, hogy eltaszítsanak minket.

Abban az időben a Katonaanyák Össz-szövetségi Bizottsága volt az egyetlen szervezet, amelyet a Szovjetunió Igazságügyi Minisztériuma bejegyzett. A másik szervezet létrehozására vonatkozó döntés természetesen politikai és tárcaközi döntés volt. A cél az volt, hogy ne vegyék észre a tevékenységünket, javaslatainkat és beszédeinket – hogy a közfigyelmet a felülről irányított új szervezetre irányítsák.

A következő években minden alkalommal, amikor vis maior esemény történt, ilyen politikai fantomok jelentek meg. Például az első csecsen háború. Abban az időben (1995-ben) az Orosz Föderáció Fegyveres Erőinek Oktatási Főigazgatósága megalakította a Katonák Családjainak Szövetségét. Az elnök a moszkvai terület egyik katonai komisszárának a felesége volt. A tábornokok feleségei a szakszervezet tagjai voltak.

Egyikük sem tett semmit. Ennek a szervezetnek az volt a lényege, hogy a lakosság a problémáival ezekhez a tábornokokhoz forduljon, ne hozzánk, hogy az oroszok ne reagáljanak ránk. De ez egy tudatosan elhibázott terv volt. Ekkorra már mindenki ismerte az Orosz Katonaanyák Bizottságát a munkánknak köszönhetően.

És most ismét hasonló utánzatokkal találkozunk. (…) November végén és december elején a fantomszervezetek mindenütt elkezdtek felbukkanni, mint a légypiszok. És ezek már egyértelműen ellenőrzött projektek voltak. Például az oroszországi katonaözvegyek. A kiadványaikat a távirati csatornájukon olvasom. Véleményem szerint ez a szovjet időszak „Vörös Csillag” újságja. Igazi özvegyek, feleségek és anyák jönnek hozzánk, és nem így írnak. Nem a szovjet propaganda szellemében írnak kilométeres posztokat. És pontosan ezt látjuk az „özvegyek” csatornáján. Ezek nyilvánvaló utánzatok.”

Világos tehát: az álcivilek elszívják a levegőt és a közönség figyelmét a valódiak elől.

De lássuk, miféle támogatásokat biztosít az orosz állam a harcoló állomány családtagjainak? Igen gondoskodó, az már bizonyos is. Az Elnöki Támogatási Alap a 2023. évi első pályázati felhívást követően már ki is osztotta a pénzeket. A támogatási alap mintegy 11%-át – több mint 478 millió rubelt – 210 olyan projektre fordítják, amelyek a „hazafisággal”, a katonai ügyekkel és közvetlenül az ukrajnai háborúval kapcsolatosak.

A 2023-ban a támogatás segítségével megvalósítandó projektek között szerepelnek katonai-hazafias tanórák és játékok gyerekeknek és tinédzsereknek, valamint az orosz fegyveres erőkben való szolgálatra való felkészítés iskolásoknak, emlékakciók és új emlékművek a II. világháború hőseinek és az ukrajnai „katonai különleges műveleteknek”.

Az állam támogatta továbbá jogi központok létrehozását a harcban megsebesült katonák számára, valamint pszichológiai támogató központok létrehozását a mozgósított katonák anyái, feleségei és gyermekei számára. Az irkutszki „Várakozás. Remény. Szeretet” projekt 200 órányi „Férj egy órára” szolgáltatást, valamint fűnyírást, tűzifavágást és 150 jármű gumiabroncsának cseréjét biztosította a mozgósított férfiak feleségeinek megsegítésére. A projekt 3,2 millió rubelt kapott. Közben Tyumenyben az orosz hadsereg mozgósítási tartalékosai számára tervezik a „hidegellenállás” fejlesztését – több mint 800 ezer rubelt költenek a célközönség hideghez való alkalmazkodási tanfolyamára, mesterkurzusokra és versenyekre.

Halkan megjegyezném, hogy rendben, ha a család magánházban lakik, értem, hogy az „egy órás” férj fát hasogat, füvet nyír, kereket cserél – de ha panelban élnek, ott ezekre nem sok lehetősége van, miféle férji kötelességnek tud eleget tenni az alatt az egy óra alatt? Nem, arra nem is merek gondolni... biztos vodkát iszik és megveri a gyereket, az belefér egy órába és az orosz férjek munkaköréhez tartozik.

A nyertes projekteket a tervek szerint a megszállt területeken is megvalósítják. A „Pravomobile DNK” 3,61 millióért nyújt jogi segítséget a Donyecki terület városainak és járásainak lakosainak. A „Segítünk együtt” projekt szerzői a Donyecki Területen lévő Sznyezsnye városában a fogyatékkal élők, idősek és magányosok „életminőségének javítására” fognak költeni több mint 500 ezer rubelt. A „Nyitott ajtók és szívek – hozzájárulásunk a közös győzelemhez” című projekt a „nehéz élethelyzetben lévő családok” – köztük „a DNK, LNK, Zaporizzsja és Herszon területéről származó családok” – alkalmazkodására és rehabilitációjára összpontosít – a kezdeményezés 5,4 millió rubelt kapott.

A legalattomosabb a „Terjesszük ki a határainkat a Donbássz gyermekei felé” kezdeményezés, amelynek célja – több, mint 11 milliós dotáció mellett – az, hogy szocializálja a régió gyermekeit és tinédzsereit, akik a „nyugati értékek” propagandájának és az „Oroszországgal szembeni ellenséges hozzáállásnak” váltak áldozatává.

Nem hiszem, hogy tolongani fognak. Agymosásról van szó, ami valószínűleg a katonai kiképzést előzi meg. A gyermekek és tizenévesek katonai kiképzése az állami támogatás egyik legnépszerűbb területévé vált. Több mint 60 millió rubelt különítettek el ilyen projektekre. Ezek között van a „Gyeszantnyik-2023” katonai-hazafias rally a gyermekek és tizenévesek számára, amelyet a Cseljabinszki Területen tartanak 2,1 millió rubelért. A találkozó keretein belül a gyerekek minden nap lőgyakorlaton vesznek részt, szétszerelik és összeszerelik a Kalasnyikov automata gépkarabélyokat. Ezenkívül a tizenéveseknek a „hazafiságról”, a „hősiességről” és a „társadalmilag jelentős eszmékről” fognak beszélni.

A Krasznodari Területen egymillió rubelt költenek majd a fiúk katonai szolgálatra való felkészítésére, Miasszban pedig a „lövészsportokba kívánják bevonni a gyerekeket és a tinédzsereket, hogy elsajátítsanak néhány alapvető készséget a fegyverek kezelésében.”

Nahodkában a gyerekeket is megtanítják lőni. Az ottani helyi lövészklub több mint kétmillió rubelt kapott „a gyermekek és tizenévesek lövészetben való részvételi igényeinek kielégítésére”. Novgorodban pedig a helyi Ruszics szervezet közel egymillió rubelt kapott a gyermekek katonai kiképzésére, hogy „fejlesszék az állampolgári büszkeséget és a hazaszeretetet”. Csak jelezném, hogy a Ruszics egy neonáci szervezet, egyik vezetőjük, Milcsakov szeptemberben hosszas körlevélben taglalta szervezetének tagjai számára, hogyan kell halálra kínozni az ukrán hadifoglyokat, majd eladni a holttestüket családjuknak két-ötezer dollár közötti összegért.

Tőle például nem is tudom, mit tanulhatnak inkább a gyermekek: állampolgári büszkeséget vagy hazaszeretetet? Esetleg szadizmust?

Egyszóval, Oroszországban a nőszervezet nem nőszervezet, az özvegy nem özvegy, a katona nem katona és a gyermek sem gyermek már.

Ennyi fért a mai második részbe, holnap folytatódik a krónika.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!