Szele Tamás: Rabszolgák Magyarországa

Ugye, az volna a dolga a sajtómunkásnak, hogy hangyaszorgalommal összegyűjtögesse a híreket, aztán érett megfontolással elemezze őket, így végül olvasóközönsége elé tárja a Magyar Valóságot. A szorgalommal nincs baj, de... melyiket tetszenek parancsolni?

Mert nem csak hírből van egy rahedli, hanem Nagy Magyar Valóságból is. Válogathat a kedves vendég, melyik tetszik neki jobban, egyik sem teljesen igaz, másik sem, akad, ami közelebb áll a realitáshoz, akad, amelyik messzebb esik tőle.

Például mit tetszik szólni ahhoz, amelyikben kis honunk világra szóló eseménynek ad otthont, amit Vadászati Világkiállításnak hívnak? Az egy dolog, hogy nem világkiállítás, csak magyarul ez a neve, és még magyarul is jogtalan a névhasználat: Kovács Zoltán egy gyenge pillanatában még tavaly nyáron elismerte, hivatalosan nem a Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) égisze alatt, de „annak támogatásával” rendezik meg. Erről már akkor, vagyis 2018-19-ben lehetett tudni, amikor bejelentették, hogy megrendezik: Semjén Zsolt annak idején azzal rázta le a HVG érdeklődő munkatársát, hogy:

„Nem mindegy, hogy hívják? Világkiállítás lesz és kész!”

Akkor hát legyen világkiállítás. Egymillió látogatót várnak rá, ami bátor becslés világjárvány idején, holott minden pandémia előtt a vizes VB-re négyszázezren jöttek volt el. De a riói olimpiának sem volt több látogatója 420 ezernél, mi több, egy ilyen vadászati akármit a televíziós közvetítések árából sem lehet rentábilissá tenni, mert mégis, mit közvetítenénk, azt, hogy Semjén lövi a bakot?

Még azt se mindenki nézné meg, ahogy a bak lövi a Semjént. Én azért igen. Hogyan lesz meg így az egymillió látogató? Ha csak úgy nem, hogy a területre betévedőt hangyákat, legyeket és szúnyogokat is odaszámolják, bár rajtuk nehezen vasalják majd be a jegy árát.

Ennek az úri, vadászgató, pazar magyar valóságnak a rokona az is, amiben Orbán Viktor tegnap templomot avatott Pesterzsébeten. Szándékosan nem írom, melyik felekezetét, mert nem tehetnek róla, hogy pont náluk sült el a Legfennsőbb Agy, náluk bírta kimondani a minielnök, miszerint:

„Történelmünk arra tanít, hogy a magyarok csak keresztényként maradhatnak meg. Határok közé zárt ország, de határtalan lélek: ez Magyarország. Nemcsak templomépítő nemzet vagyunk, hanem, hogy megmaradjunk, templomépítő nemzetnek kell lennünk. Minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben.”

Amivel azt is mondta, hogy aki nem keresztényként maradt meg, az tehát nem magyar és nem küzd sem a nemzet szabadságáért, sem a nagyságáért. Sag schon, még mindig lehetne direktebben zsidózni, uram, hátha akadt valami csekély értelmű, aki nem fogta fel. Tudom, hogy kampány van, de akkor is.

Vagy vegyük az a huszonegyedik századi Magyarországot, mint másik magyar valóságot, amiben pár órája átlépte az 515 ezret az előválasztáson részt vevők száma. Én ezt a jelenséget a hűvös és tárgyilagos elemző tekintetével nézem, de így is megjegyezném: ebbe bele kell ám számítani azt a két napot is, ami kiesett a terheléses támadás miatt. Arról ma jött meg a jelentés, lényegében véve az derül ki belőle, hogy eddigi elemzéseimben nem tévedtem. Azért volt rá lehetőség, mert a rendszerben akadt egy beállítási hiba, és nem történt adatlopás:magát a szavazást akarták megakasztani. Az akció azonban nem egyértelműen és kizárólag Kínából indult, ugyanis bothálózattal hajtották végre a világ több pontjáról, idézem a Telex nyomán a jelentést:

„A távoli bejelentkezést célzó brute-force kérések a jól ismert Cobalt Strike, Trickbot, Locki botnetek forgalma, amik az elmúlt öt évben szerepet játszottak az amerikai és európai választásokat befolyásoló, valamint a legutóbbi zsarolóvírus-támadásokban is. (...) A legtöbb, a rendszer feltörését célzó támadás Brazíliából és Kínából érkezett a rendszer ellen. Ezek mindegyike botnet tevékenységhez és nem célzott, humán támadáshoz köthető.”

Ügyeljünk a számokra: tehát 515 ezer, hátrányból indulva és még nincs vége. Reális elvárás, ha mindösszesen majd 700-750 ezer résztvevőre számítunk.

Hol is olvastam én egy ilyen nagyságrendű számot... ja, megvan. A kormány aláírásgyűjtése, a „Stop ez, Stop az” tart most hétszázezernél. Akkor már kezdem érteni, mi szükség volt erre a petícióra, aminek a legszebb tulajdonsága, hogy akárhányan is szignálják, nincs hova beadni. Tehát látszólag értelme sincs: de a valóságban van.

Ezzel mérik fel, hány elkötelezett hívük van, ahogy az ellenzék előválasztásán résztvevők száma is tükrözi az aktív ellenzéki párthívek arányát a magyar társadalomban. Miszerint mindkét politikai oldalnak van durván hét-nyolcszázezer elszánt és mélyen hívő pártolója, de ma nagylelkű vagyok: legyen mindkettőnek egy-egy millió.

A maradék nyolcmillió meg a harmadik, negyedik, sokadik oldal.

De így már látszik: a kormány aláírásgyűjtése csak azt a célt szolgálja, hogy valamivel többen legyenek a lajstromban, mint az előválasztók ellenlajstromán, és lehessen azt a kormányzati bikkfanyelven szokás szerint „legitimációnak” nevezgetni.

Mivel pedig ők maguk számolják, egészen pontosan annyian lesznek, ahányra szükség van épp. Mint a rosta lika akár, s még eggyel több is!

De van csúnyább magyar valóság, kedves kuncsaft, olyan, amit maga nem akar ismerni. Vagy mégis? Felőlem... maga tudja, maga a vevő. Szóval, sajtóközleményt adott ki a Nógrád megyei ügyészség, azt idézem ide:

„Rabszolgaként dolgoztatta munkásait a nógrádi emberkereskedő

A Nógrád Megyei Főügyészség emberkereskedelem bűntette és más súlyos bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 22 éves salgótarjáni férfival szemben, aki embertelen körülmények között tartva munkásokat foglalkoztatott otthonában.

A férfi 2018 és 2020 között ház körüli munkák, valamint építőipari munkavégzés ellátása végett kiszolgáltatott helyzetű embereket csábított dorogházi birtokára, azt ígérve, hogy munkájukért fizetést, szállást és élelmezést kapnak. Nemcsak toborozta az embereket, volt, hogy 70.000 forintért vásárolt meg egy ismeretlenül maradt személytől egy gondnokság alatt álló férfit, akit szintén dolgoztatott.

A sértetteket a nyári konyhában, vagy az udvaron álló működésképtelen gépkocsiban szállásolta el, élelmet alig kaptak, illetve a házban található fürdőszobát és illemhelyet sem használhatták.

Csak a vádlott engedélyével hagyhatták el a birtokot, és amikor ezt egyikük megszegte, a vádlott hátrakötözött kezekkel, lánccal kikötötte őt.

Amikor a vádlott tudatmódosító szerek hatása alatt nem tudott aludni, az egyik sértettet is felébresztette és arra kényszerítette, hogy vele éjszakázzon.

A férfi egy nőt is rábírt arra, hogy nála éljen. A nőt, érkezését követően, a vádlott utasítására az egyik dolgozó megerőszakolta, ezután a vádlott egy másik dolgozóját is kényszerítette arra, hogy a nővel szexuális kapcsolatot létesítsen.

A vádlott ezen felül az általa dolgoztatott sértettek nevére gépjárműveket vásárolt, hogy tulajdonszerzési illetéket ne kelljen fizetnie.

A sértettek egy része végül meg tudott szökni, beszámolóik alapján indult meg a büntetőeljárás a férfi ellen, akit a Nógrád Megyei Főügyészség emberkereskedelem bűntettével, nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel, személyi szabadság megsértésével és közokirat-hamisítással vádol.

A főügyészség a Balassagyarmati Törvényszékre benyújtott vádiratában fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, vagyonelkobzás alkalmazására, valamint arra tett indítványt, hogy a – letartóztatásban lévő – vádlott 477.490 forint bűnügyi költséget is fizessen meg.”

Jól tetszettek olvasni, ez is magyar valóság, magyarabb tán, mint a többi és valódibb is. Ez nem fiktív, nem virtuális, nem is csicsás: ez a rabszolgatartás, rabszolgakereskedelem világa a huszonegyedik századi Hunniában. Ha Afganisztánból, Kongból, Marokkóból érkezik hír ilyesmiről, a büszke magyar átlagember legyint és valami olyasmit mormog, hogy „vademberek”. És ha Nógrád megyéből, akkor mit morgunk? Foglalkozott a Zóna már régebben is a magyar csicskavilággal, akkor sem mindenki hitt nekünk: azt meg sem lehetne mondani, hány rabszolga él most Hunniában, de azt meg lehet mondani, hét éve hányan voltak. 

Körülbelül harminchatezren.

Hogy a tartóikkal mit tesz a törvény, azt meglátjuk, ritkán buknak le, akkor is inkább az ügyészség által már említett vádak állnak meg ellenük, ezeket lehet büntetni, de a legkomolyabb halmazati sem méltányos vagy elegendő az emberi méltóság ellen elkövetett vétkeikért. Nem vagyok híve a talio elvének, de az ilyen bűnöst gályára adnám el, evezősnek, ha még lenne gálya.

Még jó, hogy Nógrádban meg tudtak szökni a rabszolgák. De mit mondanék egy ilyen embernek, aki valószínűleg évek óta nem látott, hallott, olvasott híreket, milyen a magyar valóság?

Mert hiszen belőle is válhat még olvasó.

Vadászgatós, pompázgatós, szarvasagancs-kapuval díszelgő országban élünk? Vagy bibliásban, templomépítősben, szentéletűben? Digitálisban, politizálóban, szavazóban, aláíróban?

Mind igaz lenne, de egyik se teljesen.

Minden lánc olyan erős, mint a leggyengébb szeme.

Ebből pedig az következik, hogy míg egyetlen rabszolga is él az országban, ez bizony a rabszolgák, csicskák, jobbágyok Magyarországa.

Minden egyéb halllali és zsolozsma, virtualitás és politika, szarvasagancs, pártjelszó és aláírt lajstrom csak dísz rajta, sallang, jelmez, ami a lényeget takarja.

A rabszolgák Magyarországát.