Szele Tamás: Ruszlan Zinin levele

Ma rövid lesz ez a második rész, csak egyetlen hírrel foglalkozom benne, azt viszont kötelességből teszem. Ugyanis olyan dolog ám az újságcsinálás, mint a sakk: megvan a zsurnalisztikában is az a szabály, hogy „fogott figura lép”, csak minálunk a témára vonatkozik. Amihez egyszer hozzányúlt az ember, arról írni kell, ha van új fejlemény.

Most pedig van, éspedig a szeptember 26-án Uszty-Ilimszkben, a mozgósítás alkalmából elhíresült Ruszlan Zinin ügyében. Akkor annyi történt, hogy emberünk bement a sorozóbizottság elé, holott nem is kapott behívót, nyugodtam viselkedett, hanem amikor Alekszandr Jeliszejev politikai tiszt rákezdte a propagandát, elővett egy lefűrészelt csövű vadászpuskát, és csak annyit mondott:

„Senki sem fog harcolni. Most hazamegyünk.”

aztán már lőtt is, egyenesen a tisztbe, egymás után hatszor (érdekes egy fegyver lehetett). Jeliszejev politikai tiszt csodával határos módon túlélte a sebesüléseit, Zinin természetesen őrizetben van, de most közzétehetett egy nyílt levelet tettének indítékáról.

Zinin elmondása szerint a katonai nyilvántartó és sorozási irodába abban a meggyőződésben ment, hogy hatalmában áll majd megakadályozni öccse mozgósítását, aki előző nap kapott behívót (az első hírek még nem az öccséről, hanem a legjobb barátjáról szóltak, de most nem ez a legfontosabb: az orosz lapok uszty-ilimszki tudósítóhálózata meglehet, hogy nem tökéletes).

„Én az utolsó pillanatig szentül biztos voltam abban, hogy senkinek sem okozok kárt. Fiatal korom óta kategorikusan ellenzem az erőszakot, és ezt mindenki, aki közelről ismer, tanúsíthatja”

–

hangsúlyozta Zinin. Mondjuk ha senkinek sem akart kárt okozni, akkor minek vitt magával fegyvert? Biztos fenyegetőzni akart vele.

A férfi leírta, hogy „még mindig rémálmai vannak”, miután látta 18 éves iskolatársa posztumusz fotóit, akit 2021 novemberében soroztak be, és aki az ukrajnai háború első napjaiban halt meg.

„Miután egy pillanatra elképzeltem, hogy valaha is – Isten ments – így kell látnom a saját családom tagját, rájöttem, hogy nem tudok tovább élni annak tudatában, hogy semmit sem tettem azért, hogy ezt megakadályozzam, és kész vagyok akár egy tank alá vetni magam bármelyik testvéremért.”

Zinin szerint a behívott testvérének, akárcsak neki magának is, katonai sofőr lett volna a beosztása, ami tényleg majdnem egyenlő volt akkor a biztos halállal: az ukrán egységek az utánpótlásokat szállító konvojokat pusztították tűzzel-vassal.

„Tiltakozásomat a család határozottan elutasította, mondván, hogy az alternatíva a börtön, megfélemlítették őket. Aztán rájöttem, hogy csak magamra számíthatok. Minden túl gyorsan történt, ezért úgy gondolom, hogy nem sikerült megvédenem magamat és az embereket az előre nem látható körülményektől. Mindent, ami az épületben történt, az én végzetes hibáim és a körülmények tragikus egybeesésének következményének tekintem.”

Zinin levelében hangsúlyozta, hogy nem kínozták meg a biztonsági erők, de elmondta, hogy civil orvosok segítségére van szüksége, mivel az előzetes letartóztatási intézmény nem rendelkezik a szükséges diagnosztikai eszközökkel. „Részvétet és bocsánatot” kért az általa megsebesített katonatiszttől és hozzátartozóitól is.

Így, ahogy elnézem a levelet, örülök, hogy annak idején meglehetősen mértéktartóan írtam Ruszlan Zinin esetéről, nem avattam szabadsághőssé, mert hát nem is az. Nem partizán, nem gerilla, de hogy micsoda, meg nem tudnám mondani. Azt felejtsük el, hogy nem bántották – amikor bevitték, de azután is mindenképpen kellett bántsák, ez a levélben a „vörös farok”, enélkül nem is nagyon jutott volna ki, nem is ez az érdekes Zinin esetében.

Hanem az, hogy miért tette, amit tett.

Mert ha nem lett volna nála fegyver, hanem ott szerez indulatában, azzal kezd lövöldözni – akkor világos, erős felindulásban cselekedett. De így, hogy a suba (vagy amit viselnek ősz idején Uszty-Ilimszkben) alatt vitte magával a parittyát, már arra utal, hogy előre megfontolta ő ezt a lövöldözést. Bár az is igaz, nem ismerjük a helyi etikettet, lehet, hogy az Irkutszki Területen lőfegyverrel illik vizitbe is járni. Akkor megáll az erős felindulás is, másként nem.

De mit várt az egésztől, mégis? Lelő egy politikai tisztet (nem, mintha ne lenne így is túl sok belőlük), utána visszavonják a behívót és mindenki megy dolgára?

Van egy olyan érzésem, hogy nem túl okos emberrel, nem túl bonyolult lélekkel van dolgunk. Aki azonban legalább előrelátó: vitt magával lefűrészelt csövű puskát, arra az estere, ha indulatba jönne.

Azt, hogy borzad a háborútól, nem lehet elítélni, de ez a zavaros cselekedet mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy tiszteletet ébresszen iránta. Sajnálatot inkább érezhetünk. Mert a sok év kolónia olyan biztos, mint a kétszerkettő.

De hogy miért lövöldözött, azt most sem értem. Így, hogy kicsit többet tudok az ügyről, mint annak idején, egyre kevésbé.

Mindegy. Fogott figura lépett, fogott téma folytatódott. Egyszer érdekes lenne interjút készíteni ezzel a Ruszlan Zininnel.

Mára ennyi jutott a második részbe, hagyjunk munkát holnapra is.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!