Szele Tamás: Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol

Aki azt mondaná, hogy vége van a Velencei-tónak, annak nem volna teljesen igaza. De aki azt mondja, hogy nincs semmi baj vele, az egyenesen hazudik.

Személyesen jártam ott tegnap, beszéltem sok jó és okos emberrel – rosszat és butát egyet sem találtam ugyanis – végigfotóztam amit csak lehetett, és az a benyomásom, hogy mi valamit nagyon rosszul csinálunk.

Mindenekelőtt azonban, mivel derék, becsületes emberekkel beszéltem, és nem venném a lelkemre, hogy bármelyiküknek is baja essék azért, mit nekem és kollégáimnak mondott, jelezném, hogy ebben az írásban nem írom le egyikük nevét sem. Legyek én a felelős egyedül a tartalomért, vegyük úgy hogy ezek az én impresszióim, nem többek egyéni benyomásnál, véleménynél. Annyit még megjegyzek, hogy akármilyen sokféle emberrel is váltottam szót, egyféle nem akadt közöttük sehogyan sem.

Olyan, amelyik tagadta volna a klímaváltozás vagy a globális felmelegedés tényét.

Olyan ott nem volt, de nehezen is lehetne tagadni egy kiszáradófélben lévő tó partján a nyilvánvaló jelenséget.

Az üdülőövezet késő délelőtt kihaltnak tűnt, pár kerékpároson kívül csak a nyitva tartó vendéglők személyzetével találkozhat az ember, délre viszont megélénkült a forgalom – ebédelni előbújtak az utószezon turistái. A mostani elég nyereséges utószezon lehetett volna, hiszen most is lehetne fürödni, holott általában augusztus huszadika után ez már lehetetlen – lehetne, ha volna hozzá kedve bárkinek is, de nincs. Elég ránézni a partra, főleg, ahol valamennyire be is lehetne menni a vízbe: sokat kéne gyalogolni befelé, míg egyáltalán derékig érne. A tó jelenleg – idegenforgalmi szempontból – a megkapó látványból és a valóban kiváló vendéglátásból áll.

Mennyi víz van most benne?

Az átlagos vízállás 140 és 160 centiméter között mozog. Tegnap 76 centiméter volt, ma már csak 75. Mértek ennél alacsonyabbat is, 71 centimétert, 1993-ban, csakhogy ez egyik forrásom szerint „akkor rossz volt ám a mérce”. De most jó, és most ennyi.

Az első partra húzott vízibicikli-flotta kicsit szürreális látványként hatott, mintha a csernobili óriáskereket nézegetné az ember (azért nyugalom: itt nem olyan vészes a helyzet), de a második még érdekesebb volt, ott ugyanis kihúzták a stégre a vidám kis alkalmatosságokat, minek következtében fél méterrel a vízszint fölött állnak, mintegy lebegni látszanak.

Életemben kevés ennyi „Fürödni tilos” táblával találkoztam, bár meg kell hagyni: nem csak tilos, lehetetlen is. Túl sok kísérletezőtől nem kéne tartani, de a táblák kint állnak, a helyükön, kitették őket, rendnek kell lennie. Ennyi erővel kitehetnék azt is, hogy „Röpködni tilos”, legalább annyira volna lehetséges a légben ide-oda csapongó turisták látványa.

De hát mi történt itt?

Több dolog is történt. A legelső az, hogy melegszik ez a szegény glóbusz, hogy mitől, arról sokan beszélnek sokfélét. Itt és most nem is fogjuk eldönteni az okát, de hogy a Velencei-tónál az idei nyár átkozottul meleg volt, sokkal melegebb, mint amire számítani lehetett, az biztos.

Máskor nem volt meleg a nyár, máskor nem süllyedt le vészesen a vízszint?

Dehogynem, még történelmi feljegyzéseink is vannak róla. 150 évvel ezelőtt még le is akarták egy száraz időszakban csapolni a környékbeli gazdák, hogy bevessék a medret: csak százötven évvel ezelőtt nem voltak víztározók, amik elvileg pont a vízpótlást szolgálnák.

Most vannak, csak nem kizárólag a vízpótlás biztosítása a céljuk, hanem az egyikben halat tenyésztenek, a másik algás, a karsztvíz-tározó minősége sem megfelelő, de még az ivóvíz sem lenne az: nagy mennyiségben mindegyik megváltoztatná a tó ökoszisztémáját. Kis mennyiségben talán nem, de ez sem biztos.

Egyszóval jött a nyári rekkenet, annyira sekély és meleg volt a víz már nyár elején is, hogy az oxigénhiányban több mint háromtonnányi hal, a teljes állomány két százaléka fulladt meg. Sokkolta őket a hirtelen jött tízfokos vízmelegedés júniusban, amikor egy hét alatt 15-ről 25 fokra emelkedett a vízhőmérséklet. De ez a meleg víz annál kedvezőbb az algáknak, például a kékalgának, ami mérgező anyagokat termel. Egy hivatalos jelentés szerint:

„2021. július 23-án a gárdonyi „Lake Beach Party event” strand mellett a nyílt vízbe kiúszva vettem 1,5 liter vízmintát a felszíni vízből. A tó vizének felszínén bomló és bűzös algatelepek úsztak óriási számban és mennyiségben, nagy csoportokban lebegve, ezekből is 4-5 db tenyérnyi nagyságú telepet szintén 1,5 liter vízzel együtt vételeztem. A mintákat fél napig +4 C-os hűtőben tároltam a makro- és mikroszkópos vizsgálatig.

A vízminta makroszkóposan megvizsgálva zavaros, rengeteg lebegő lepedék tartalmú, tócsaszerű, mocsári víznek tűnik. A víztest maga átlátszó, ami teljesen szokatlan egy Velencei tavi vízmintánál, mivel a tó vize mindig szürke – néhol, a sűrű nádasok között fekete víz – típusú víz volt, rengeteg üledékes, aprószemcsés, huminsavas tartalommal, ahogy általában az alacsony mélységű, sekély és egészséges szikes tavakra jellemző és ahogy a Wikipédia is jellemzi a Velencei-tavat, mint ásványi anyagokban gazdag vizet. Mikroszkóposan vizsgálva – 20X, 40X-es, 100-X-os és 400X-os nagyítással vizsgálva rengeteg szabadon lebegő, egysejt alga volt a mintában kb. 3-4 x 10 ad 4-5-en sejt/ml és bár kevés számban, de láthatóan jelen voltak sejtcsoportos cianobaktériumok – kékalgák is.

A bomló, rohadó algatelepeket mikroszkóposan szintén megvizsgálva 20X-os, 40X-es, 100X-os és 400X-os nagyítással, uralkodóak voltak a zöld fonalas algák és ugyanakkor, igaz kisebb számban, de fonalas kékalgákat is lehetett azonosítani. A rohadó algatelepek algafonalai között számos egysejt alga és élősködő protozoa, zooplankton és parazita amőba is megtalálható volt, ami a víz mocsári típusára, „halott” jellegére enged következtetni.”

Ez magyarázza a halpusztulást, de mi okozza a madárpusztulást? Azt, kérem, a botulizmus okozza, a Clostridium botulinum nevű baktérium elszaporodása, ami jellemzően oxigénszegény, mocsaras jellegű vízben tenyészik. Ez viszont már emberre is veszélyes, sőt, nagyon veszélyes. Magunk is láttunk haldokló sirályt, csak nem tudtuk kimenteni. Tagadhatatlan, hogy pusztulnak a madarak, az is, hogy tömegesen.

A környezet viszont még mindig egy virágzó üdülőövezet benyomását kelti. Főleg délután, mikor előkerül az a kevés nyaraló, akik ott próbálnak pihenni. De nem kell sokat nézelődnünk ahhoz, hogy meglepő építészeti megoldásokat lássunk – ott van például az agárdi szabadstrand teljesen szürreális betonkoszorúja. Kétszáz méter hosszan, fél méter magasan nyúlik az építmény, a strand teljes hosszában, elvileg azért, hogy a hullámveréstől védje a partot. Én azért komoly szökőártól még olyan időkben sem tartanék, mikor a tó vize tetőzik, mert akkor is csak másfél méter, most, a hetvenöt centis időkben megkockáztatom, hogy ez nem azért épült, hogy a partot védje a hullámoktól, hanem azért, hogy a víztől tartsa távol azokat, akik ingyen szerették volna élvezni.

De hát nem lehet átugrani vagy akár átlépni azt a félméteres betonfalat? Dehogynem. Csakhogy utána jön a második akadály: a vörös sziklák. Amolyan „hullámtörőnek” mondták, mikor odahordták: azokon ember se mezítláb, se cipőben át nem jut. Ellenben a tűző napon remekül áttüzesednek, és növelik a tó párolgását... még kevesebb lesz benne a víz.

Akkor egyáltalán nem lehet Agárdon bemenni a tóba? Dehogynem lehet. Csak szörffel. Abból a célból épült rámpa, pont lefedi a sziklákat, de miheztartás végett írja is előtte: „SZÖRFLEJÁRÓ!” Szörfnek szánták, nem fürdőzőknek.

Olyan is akad, hogy az ember orra tévedhetetlenül jelzi: itt bizony kanálist köthettek a befolyó lagúnába, másnak ilyen szaga nincs – meglehet, hogy folyik bele termálvíz is, de hogy szennyvíz szintén, az már csak amiatt is bizonyos, hogy, mint az Átlátszó írja:

„Július végén négy fürdőhelyet be kellett zárni a tónál, mert határérték feletti volt a szennyeződés a vízben. Néhány nap múlva azonban újra megnyitottak a strandok, és a vizet fürdésre alkalmasnak nyilvánította Fejér Megyei Kormányhivatal. Tájékoztatásuk szerint a vízből eltűnt a szennyeződés, vizsgálataik pedig nem igazolták a korábbi feltételezést, hogy a csatornarendszerből kerültek volna be a szennyezőanyagok a tóba.

Az Alba Natura Civil Alapítvány vizsgálati adatokat kért és kapott a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályától, amelyet az Átlátszóhoz is eljuttatott. Eszerint az „enterális eredetű, határértéket meghaladó baktériumok”, melyek a heves esőzések miatt a partról kerülhettek a tóba, az ellenőrző vizsgálatok során már nem voltak a vízben. A kormányhivatali tájékoztatása szerint a vizsgálati eredmények nemcsak határérték alatti, hanem túlnyomórészt „kitűnő” eredményeket mutattak.” (Átlátszó)

Ha kitűnő, akkor kitűnő. Ízlés kérdése, mint még annyi minden a világon.

Van felelőse a tó tragédiájának?

Nem, egyszemélyi felelős nincs. Senkire sem lehet ráfogni, hogy ő okozta, okozza a kialakult helyzetet. Michael Crichton az Androméda-törzsben érdekes meghatározással szolgál:

„A válság olyan helyzet, melyben a körülményeknek egy előzőleg elviselhető együttese egy újabb tényező megjelenésével hirtelen teljesen elviselhetetlenné válik, szinte függetlenül attól, hogy ez az újabb tényező politikai, gazdasági vagy tudományos tényező.”

Esetünkben ez az egy tényező, ami az addig még tolerálható állapotot megváltoztatta, és az összes korábbi környezetkárosító hatást felerősítette az elviselhetetlenségig, a különösen nagy nyári meleg lehetett. Arra viszont nem lehetett spekulálni, hogy a nyár hideg lesz.

Túléli a tó a mostani krízist?

Maga a tó egészen biztosan túléli, túlélt nagyobb kiszáradásokat is, azonban az élővilága hatalmas károkat szenved. Örüljünk, ha nem visszafordíthatatlanokat. Ebben tudnak sokat segíteni a természetvédők, a civil szervezetek. És jó lesz, ha sietnek. Augusztus 19-én írta a Portfolio:

„Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült új lakások négyzetméterárai is kiugróan magasnak számítanak. Az árakat a kereslet húzza felfelé: egyrészt minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, másrészt a magánszemélyeknél is jellemzővé vált, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki. Az erős érdeklődés már évek óta tart, a járvány azonban még egy lapáttal rátett erre.” (Portfolio)

Szép dolog az ingatlan- és infrastruktúra-fejlesztés. Csak ne jöjjön még három-négy hosszú, forró nyár, mert a sok fejlesztéssel, betonozással, építkezéssel még eljuthatunk oda, hogy nem tóparti, hanem mocsár menti házakat kell eladniuk az ingatlanügynököknek.