Szele Tamás: Szivárványos cápa a bokorban

Nagyon nem jó felé megyünk, emberek. És még ha csak mennénk, ballagnánk... de rohanunk, mint Ady a forradalomba. Csak mi az ellenkező irányba tartunk, rohamléptekkel, előre szegezett szuronnyal, elszántan, eltökélten, neki egyenesen a szakadéknak.

Nem akarom ezerszer ismételni, magam is unom, de a homofóbra módosított „gyermekvédelmi” törvény tökéletes választási csodafegyver lett, a „gender” vagy „LMBTQ+” szavak kerültek a korábbi „migráns” és „Soros” kifejezések helyére (bár azok sem koptak még ki) a kormány kampányában, és egyre agresszívabb indulatok szabadulnak el. Vegyünk pár példát.

A múlt héten a megfelelési kényszerben szenvedő Dunántúli Napló valóságos homofób különszámot adott ki – jó, ne túlozzunk, két erősen homofób írás volt benne, de mivel korábban egy sem, soha, azért ez nagy lépés a semmihez képest. Ettől elhatárolódott a magyar sajtó még jó érzésű része, természetesen nyilvánosan, ugyanis annak semmi értelme, ha a Spárga macska előtt határolódok el, a teakonyhában. Mire válaszul megindult a kormánypárti gőzhenger, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség fújta meg a harci kürtöt a közleményével, melyben mélyen meg volt sértődve.

Azért volt megsértődve, mert egyes újságírók elhatárolódtak más újságíróktól. Hogy úgy mondjam: mertek elhatárolódni, volt hozzá képük. Az kevésbé izgatta a Magyar Nemzet főszerkesztőjét, ami ennek a Médiaszövetségnek is elnöke, hogy mitől – de legyen kötelező az egyetértés. Még azt is képes volt leírni, hogy ezek után Magyarországon nem nagyon beszélhetünk újságírószakmáról.

Mindezt azért, mert nem tetszett valami. Mert nem tetszeni.

Kötelező a taps ezek szerint, akkor is, ha kancsukával vernek közben: mármint, ha a megfelelő ember, párt, irányzat forgatja a kancsukát.

Másik példa erre a „mer nem tetszeni”-re Bikádi László sólyi-hajmáskéri református lelkész esete. Neki, mint mindannyiunknak, különb-különbféle erényei és vétkei vannak, a múlt héten egész különös ostobaságra ragadtatta magát. Megosztott a Facebookon egy plakátot-mémet, amely egy stilizált család felé nyúló, karmos, démoni kezet ábrázol, szivárványszín ingujjban, melynek azonban megragadja a csuklóját egy erős marok – nemzetiszín mandzsettában. Sajátos elképzelés, azt sugallaná, hogy a sátáni LMBTQ+ szervezetek tönkre akarják tenni a magyar családokat, ámde jő a nemzeti oldal és megmenti őket.

Mármost ez sokaknak nem tetszett, sokaknak mert nem tetszeni, főleg, hogy a kép a műveltebb ember számára ismerős. Ismerős, ugyanis az egészet egy régi, sztálini plakátról photoshopolták, a karmos mancs ugyanaz, a csuklót megragadó marok is, csak Sztálinnál a mancs a gyárért nyúl, fekete ingben, a marok vörös ingből nyúl ki, és van rajta egy felirat is: „Légy éber!”

Vannak történelmi személyiségek, akiktől még csak nem is lopunk, ezek egyike Joszif Visszárionovics (másikuk pedig az ő nagy ellenfele, Adolf). Aki ezt összeförmedte, mondhatom, elég ügyetlenül, csakis provokációnak szánhatta a dolgot, és sikerrel is járt: sokan jelentették, én még láttam eredetiben, aztán a Facebook valamikor csak levette. Azonban arról, hogy egyeseknek mert nem tetszeni, külön felháborodott írásban áradozik a Pesti Srácok. Az írás tartalma szinte másodlagos, inkább a stíluselemeit mutatnám be. Már a címe is ügyes.

„Gyűlöletcunamit zúdítottak a református lelkészre, amiért megosztott egy LMBTQ-propaganda-ellenes mémet”

Nem, nem azt osztott meg, hanem egy ócska, átrajzolt sztálinista propagandaplakátot.

„Nem bírja megemészteni az LMBTQ-mozgalom és annak liberális katonái a magyar, egész Európában példátlan komplex gyermekvédelmi törvény elfogadását, amely egyszerre bünteti a legkomolyabb retorziókkal a pedofilokat, a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetőit, illetve igyekszik megelőzni e bűncselekményeket, nyilvános pedofil-adatbázissal és a pedofilok olyan munkaköröktől való eltiltásával, ahol gyermekekkel érintkezhetnek. És egyszerre igyekszik minden eszközzel megóvni a gyermekeket attól a Nyugaton rohamtempóban terjedő átnevelő LMBTQ-propagandától, amely a haladó Nyugaton már nemcsak, hogy iskolákba, de sunyi módon óvodákba belopózva próbálja elérni, hogy a következő generációk számára teljesen elfogadott, sőt, támogatott magatartásformák legyenek a deviáns szexuális szokások.”

Nem érdemes folytatni, a szerző már összemosással kezdett, innentől már csak uszít. Azok ellen uszít, akiknek mert nem tetszeni a kép. És ezt ki merték mondani. Mégis szemtelenség, ugyebár. Ebben a légkörben a kormánymédia egészen csodálatos címeket szül, valóságos mutánsokat, legalábbis másnak nem nagyon bírom nevezni azt a címet, ami ma egészen komolyan megjelent a 2022 Plusz-on, a CÖF hírportálján:

„ORBÁN KIUGRASZTOTTA A SZIVÁRVÁNYOS CÁPÁT A BOKORBÓL”

És akkor most elképzelem a jelenetet, amint a szivárványos cápa ül a bokorban, hosszú, méla lesben, ám jön Orbán és bátran kiugrasztja.

Mivel lélegzik a cápa?

Kopoltyúval.

Mivel lélegzik az Orbán?

Tüdővel.

Miért nem fullad meg egyik vagy másik?

Nem tudjuk.

Van szivárványos cápa?

Nincs.

Tud ugrani a cápa?

Dehogy tud, lába sincs.

Akkor elmondható, hogy igen ritka eset, ha a szivárványos cápát Orbán ugrasztja ki a bokorból.

De ez még semmi: sikerült lerajzolják, amint ugrik!

Meg vannak őrülve sokan, én mondom. Hová vezet ez?

Azt a grúziai események mutatják. Ott az történt, hogy a Tbilisziben tervezett Pride-ot Irakli Garibasvili miniszterelnök elítélte. Pontosabban: azt mondta róla, hogy illetlen lenne megtartani az eseményt, mert konfliktushoz vezethet, és a kaukázusi ország nagy része számára elfogadhatatlan. Ezzel adott egy ötletet, kialakult egy „spontán” tüntetés, melynek során szétverték a Pride szervezőinek irodáját, a Pride-ot le is mondták inkább – és rommá vertek hatvan újságírót, akik az eseményekről tudósítottak. Annyira, hogy a harminchat éves Alexander Lashkarava operatőr ma reggelre belehalt az akkor elszenvedett bántalmazásba.

Nem újdonság, hogy mostanában a tömeg a forgatócsoportok, újságírók ellen fordul, főleg, ha tudja, hogy gonosztettre készül, a Capitolium ostroma idején is megtámadtak minden tévéstábot, kivéve természetesen a Russia Today embereit, nekik érdekes módon hajuk szála sem görbült. Bezzeg a CNN-csapatát fel is akarták akasztani. Azért hatvan megvert újságíró nagyon sok: azt jelenti, hogy nem csak listájuk volt a tudósítókról a verőembereknek, de tán még fényképük is.

A grúziai események ezzel nem értek véget: jelen pillanatban ezrek követelik Irakli Garibasvili lemondását a gyilkosság miatt, estére már tízezreket várnak (ha ugyan jönnek).

Szóval, nem, nem „ízlés kérdése”.

Nem „vélemények ütközése”, bár csak annyi lenne. Ez Grúziában is politikai kampány része lett, nálunk meg egyenesen az alapja a kormány aktuális propagandájának.

A tűzzel tetszenek játszani.

A szakadék felé rohamozunk, elvtársak.