Szele Tamás: Vérmosta Ukrajna

Ma elég borzalmas hírek gyűltek fel estére, mikor ezt a második részt írom, nem mondom, hogy korhatáros az írás, de már rendesen túl jár a valóság a soft horror határán, hogyha Hollywoodban forgatnák a világot, biztos, hogy erősen vágnának belőle – de a valóságot nem lehet vágni, hát akkor nézzük, mennyire borzalmas.

Nagyon. Ott van például a makiivkai mészárlás esete. Erről az orosz állami média természetesen hallgatott, az ukrán sem érezte dicsekedni valónak, ha nincs a Versztka nevű független hírportál, talán még feledésbe is merül. Pedig több, mint ötszáz újonc lelte halálát nagyon rövid idő alatt. Mind a voronyezsi régióból származtak.

Eredetileg arról volt szó, hogy a 2079-es katonai egységnél kiképzett mozgósítottak zászlóaljának parancsnoka megígérte, hogy a katonaságot Szvatovo térségébe viszik, ahol a frontvonaltól 15 kilométerre a „területvédelem” soraiba állnak. November 1-ről 2-ra virradó éjszaka azonban az egész zászlóaljat az érintkezési vonalhoz vitték, és parancsot adtak, hogy ássák be magukat és tartsák a védelmi vonalat. Erről Alekszej Agafonov, az alakulat egyik túlélője mesélt:

„Bedobtak minket az erdőkbe, azt mondták, hogy ássuk be magunkat, zászlóaljanként három lapátunk volt, egyáltalán nem volt biztonságos. Beástuk magunkat, ahogy tudtuk, de reggel tüzérség, gránátok, aknavetők, helikopterek kezdtek lőni ránk. Amikor az egész elkezdődött, a tisztek azonnal elszaladtak. A lövések között megpróbáltunk beásni magunkat, de a helikopterek azonnal azonosítottak minket, és egyszerűen lelőttek. Az 570 emberből 29-en maradtak meg épen, további 12-en megsebesültek, a többiek pedig mind meghaltak.

A tévében azt mutatják, hogy minden szép, de a valóságban itt a Luhanszki Területen a mobilizáltakat dobják a frontra, és amikor elmentünk onnan anélkül, hogy tiszteket láttunk volna, már visszafelé mentünk, láttuk, hogy csak szerződéses katonák és önkéntesek ülnek a harmadik vonalban, a mobilizáltak pedig a fronton vannak”

–

mondta Agafonov. Elmondása szerint a helyiek és a szerződéses katonák nem akarnak harcolni, ezért az ország minden részéből mozgósított katonákat hoznak Szvatovo térségébe, hogy betöltsék a védelemben keletkezett hiányosságokat. Szvatovóban, ahová Agafonov zászlóaljának túlélői a lövések után visszavonultak, „két-öt fős csoportok” járkálnak más legyőzött zászlóaljakból.

„Teljes zűrzavar és rendetlenség uralkodik itt. Minden túlélőt és újonnan érkezőt új zászlóaljakba csoportosítanak, és az első vonalba dobják őket, hogy lezárják a frontot.”

Egy másik túlélő mozgósított férfi felesége, Ljudmila Csernyikh szintén megerősítette az információt:

„Reggel felhívott valaki más számáról, és elmondta, mi történt, hogy otthagyták őket a védelmi vonalat ásni, aknavetőtűz alá kerültek, és valahogy eljutottak Krasznodonból Szvatovéba, ahol most bujkálnak. Most már félnek bárhová menni, még az ellenőrzőpontokhoz is. A vezetés cserbenhagyta őket, és nem tudják, mit tegyenek, csak segítséget kérnek.”

Ezért egy tisztességes világban valakinek felelnie kéne, és nem, nem a hazáját védő, illetve felszabadító ukrán hadsereg a felelős azért, hogy az orosz fegyveres erőket inkompetens és gyáva, korrupt idióták vezetik, akik a tisztességes embereket ágyútölteléknek dobják oda.

Az átlagos újoncnál csak a Wagner-csoportba lépett rabnak rosszabb a sorsa ebben a háborúban. Az Ukrán Hibrid Fenyegetéskutató és Elhárító Központ több mint kétszáz, Andrej Trosev (a Wagner PMC egyik vezetője) által aláírt, az orosz kolóniákon toborzott Prigozsin-zsoldosok családjainak szóló részvétnyilvánító levelet fedezett fel és ellenőrzött. Október közepéig összesen több mint 500 fogoly halt meg. A levelekhez egy posztumusz Vitézségi Érdemérem is tartozik, maguk a dokumentumok (amelyeket a rokonok a közösségi médiában tettek közzé) pedig szépen meg vannak számozva, amiből le lehet vonni bizonyos következtetéseket.

Ennek a The Insider járt utána. Mint írják:

„A közvetett bizonyítékok alapján (a dokumentumok számozása alapján) arra következtethetünk, hogy kevesebb mint egy hónap alatt (szeptember 18-tól október 13-ig) Trozsev legalább 224 részvétnyilvánító levelet küldött, és összesen október közepéig legalább 458 Prigozsin által beszervezett fogoly halt meg Ukrajnában (mégpedig fogoly, mert ebben a sorozatban az Insider egyetlen olyan levelet sem talált, amelyet egy egyszerű zsoldos családjának küldtek volna). Az elmúlt három hétben több tucat új üzenetet tettek közzé a közösségi oldalakon a fogvatartottak hozzátartozói a halálukról, így november elejére a számuk biztosan meghaladta az 500-at, de hogy pontosan hányat, azt nem tudni, mert október közepe óta egyik hozzátartozó sem tett közzé fotót a kitüntetésekről, amelyeken a sorszám látható lenne (valószínűleg figyelmeztették a hozzátartozókat, hogy tilos a kitüntetési dokumentumokról készült fotók közzététele).”

Az ukrán civilekkel viszont a fabatkát sem érő életű orosz megszállók bánnak bestiálisan. A herszoni terület megszálló hatóságai októberben nyilvánosan felakasztották az 56 éves ápolónőt, Tatjana Mudrenkót egy szkadovszki bíróság épülete előtt. Erről a Financial Times (FT) számolt be ikertestvérére, Natalia Csernajára hivatkozva. Mudrenko történetét az ukrán média is közölte. (Ezzel a hírrel problémák vannak, ugyanis a Vazsnije Isztorii utánajárt, és míg a FT talált szemtanút a kivégzésre, ők nem, de könnyen el tudom képzelni, hogy a szkadovszkiak egyszerűen nem mentek el az akasztásra, akár szolidaritásból, akár emberségből).

Mindenesetre annyit biztosan tudunk, hogy a háború előtt Tatjána fogyatékos gyerekeknek segített, a megszállás alatt pedig a nővér szerint az asszony kerékpárral járta a várost, hogy infúziót adjon a nyugdíjasoknak. Mudrenko a nővére szerint nyíltan kifejezte álláspontját, és megpróbált beszélni az orosz katonákkal. Az egyik legutóbbi incidens október elején történt, amikor az ukrán rendőröket szidta, amiért együttműködnek az orosz csapatokkal, és azt kiabálta: „Szkadovszk Ukrajna!”

Októberben Mudrenkót és élettársát, a 60 éves Anatolij Orekhovot oroszbarát rendőrök elrabolták otthonuk udvaráról, a házaspár otthonát átkutatták, kerékpárjukat és autójukat elvették. Napokig senki sem tudott a hollétükről, majd október 15-én a nő húga telefonhívást kapott egy helyi lakostól, aki közölte vele, hogy Mudrenko meghalt. Elmondása szerint az ápolónőt kivonszolták, „valamit a szájába tettek”, majd felakasztották a bíróság épülete előtt. Orekhov törött karral és verés nyomaival szabadult a fogságból, megengedték neki, hogy eltemesse Mudrenkót, ezután a férfi eltűnt, és azóta nem jelentkezik.

Amikor Csernaja felhívta a helyi halottasházat, hogy megerősítse nővére halálát, az egyik alkalmazott először nem volt hajlandó beszélni vele. A nővér végül kapott egy igazolást, amely szerint Mudrenko halálának oka „mechanikai fulladás” (a test mechanikai tényezőnek való kitettsége okozta fulladás) volt.

Akkor világos, mi történt. A közelgő ukrán hadseregtől rettegő megszállók és kollaboránsok még utoljára akasztottak egyet: nagy hősök, pont ápolónőt sikerült gyilkolniuk, aki életében valószínűleg többet használt, segített másoknak, mint a teljes kollaboráns és megszálló csürhe együttvéve.

Ezek után már könnyű levezető kis hír az, ami ide a végére jutott: jelentés érkezett ugyanis a herszoni szépművészeti múzeum kirablásáról. Világos, hogy akik Usakov és Szuvorov szobrait, Potemkin sírját, sőt, bebalzsamozott holttestét elvitték, a múzeum gyűjteményét sem hagyták ott, jó lesz az még nekik valamire (eladni, természetesen). Mint a jelentés mondja, október 31. és november 3. között a herszoni megszállási adminisztrációnak alárendelt mintegy 40 személy műtárgyakat és irodai berendezéseket vitt el a múzeumból. A múzeum beszámolója szerint a festményeket a szállítás előtt semmilyen módon nem csomagolták be, hanem egyszerűen rongyokba burkolták.

November 1-jén tehát három teherautót és egy iskolabuszt vittek el a múzeumból, tele lopott tárgyakkal. November 2-án további két teherautó, november 3-án pedig egy autóbusz rakodott ki a maradékkal. A múzeum vezetősége szerint a zsákmányt a Krímbe vitték. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez nem feltétlenül az útvonal végpontja.

A kiállítási tárgyak elszállítását az Oroszország által kinevezett múzeumigazgató, Natalja Gyeszjatova felügyelte – közölte a múzeum. Gyeszjatovát beosztottjai segítették, mind a múzeumban, mind a Krímben. Alina Docenko múzeumigazgató szerint a múzeum korábbi munkatársai, Natalja Kolcova és Inna Burenko kapták meg a kiállítási tárgyakat az elcsatolt félszigeten.

Aztán majd felbukkannak a műkincsek valahol Nyugaton, magángyűjteményekben, ahogyan az már szokás.

Ennyi hír jutott mára, hagyjunk munkát holnapra is.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!