Szele Tamás: Szerencsés, hazafias és szent emberek

Tegnap messze kalandoztunk, a Koreai-félszigetig, ma nézzünk körül inkább a saját házunk táján, nem kell a fél világot bejárjuk, hogy csodát lássunk. Akad az a mi portánkon is épp elég, több is, mint kéne, csak tátjuk a szánkat, olyan érdekességek történnek ebben a kis drótoktól öleltben.

Tekintsük elsőként a szerencsés polgármestert, egyenesen Kompoltról, mert én őt nagyon csodálom. Kompolt körülbelül kétezer lelkes község Heves megyében, kies fekvéssel, növénynemesítő intézettel, valamint éghajlata is számottevő. Ezekről most nem lesz szó. Szó a polgármesterről lesz, bizonyos Balázs Zoltánról, aki már 1998 óta ül a székében, de nem emiatt a szerencse fia. Hanem – mivel egy korrupciógyanús ügylet miatt kérdőre vonták – azért, mert bevallotta a Blikknek, mikor arról kérdezték, miből telik neki BMW-re egy ekkora falu elöljárójaként, hogy:

„A skandináv lottón háromszor volt hatosom, az ötös lottón kétszer négyesem, és sikerült már a Joker-telitalálat is. Tavaly több tízmillió forintot nyertem.”

No, itt állt meg az én eszem. Ez az ember tud valamit, én már olyan húsz éve lottózok, én is pontosan ötször nyertem, csak nekem kettesnél többre nem futotta. Azt is két évtized leforgása alatt hoztam össze. Balázs úr meg egy év alatt nyerte a több tízmilliót. Még jó, hogy nem ruletten vagy blackjacken, mert ha valakinek elkezd a kaszinóban ilyen bolond szerencséje lenni és sokáig tart, szokott jönni két elegáns ruhásszekrény, megfogják az illetőt a könyökénél, felviszik az igazgatói irodába és még örülhet, ha csak annyit mondanak neki: többé meg ne lássák. A rosszabbik esetben lőfegyver útján átképzik levesszűrővé. De a lottó türelmesebb szerencsejáték, azon szabad nyerni egy év alatt ötször. Szabad, csak nem nagyon lehet, ennek kizárólag matematikai esélye van, az is mikroszkopikus. De ha a polgármester mondja, akkor így történt, és nem arról van szó, hogy a focicsapat öltözője mégsem a kiszámlázott 38 millióba került, hanem kihozták fillérekből. Ugyan, nem élnek nálunk sem hazug, sem korrupt polgármesterek.

Igaz, Balázs polgármester negyvenedik születésnapján a tortát egy meztelen hölgy testén szervírozták neki, de ez is bizonyítja, hogy nem volt mindig gazdag ő, csak mostanság tollasodott meg. Lám, még a személyzetet sem volt képes felöltöztetni a jeles napon, sőt, tálca sem akadt a házában, azért kellett a hölgynek beugrania ebbe a méltatlan és megalázó szerepbe.

A másik érdekes és kissé szürreális hír, hogy egy Szabó Ferenc nevű úr elindult a Veszprém megyei Rigácsról (azért onnan, mert állítása szerint ennek a településnek minden házán az év minden napján kint van a nemzeti zászló). Éspedig egy 18 négyzetméteres (hatszor három métert tessék elképzelni) magyar lobogóval, abból a célból, hogy

1. minél több településre vigye azt el
2. járja vele körbe a Balatont

Azért itt felmerül pár kérdés. Az elsőre, miszerint egyáltalán minek, a Keszthelyi Televíziónak magyarázatot is adott:

- Vannak olyan természeti adottságaink, mint például a Balaton, amit csak egyféleképpen lehet meglátogatni: ha az ember körbejárja, zászlóval a kezében.

Eötvös Károly bezzeg még zászló nélkül járta körbe a tavat, de ez hiányosság volt. Én magam is jártam életem folyamán arrafelé, ha nem is sokat, én sem vittem zászlót, de volt is valami hiányérzetem Aligán: valahogy nem volt az igazi, valami nem volt rendben. Így már értem, mi volt a baj. Hiányzott egy hatszor három méteres nemzeti lobogó a kezemből, ha az velem van, tökéletes lett volna minden. Hogy mihez kezdtem volna vele, az nem is kérdés: magasra tartom, míg bírom, mert van súlya az ilyesminek. Mondjuk mást nem is nagyon lehet vele művelni.

Szabó úr természetesen még nem indult el, attól tart, hogy „a korlátozó intézkedések miatt” egyes települések nem látnák szívesen, de majd csak elmúlik ez a fene járvány, és akkor végiglobogja a tavat. Igen szép lesz, én mondom, főleg, hogy nem egymaga viszi, hanem négyen tartják a négy csücskénél, ő ballag mögötte, előtte meg egy fiú dobol, úgy is, mint kisbíró. Szóval, ha dobpergést tetszenek hallani a Balaton környékén, akkor csak a nemzeti zászló közeledik, mert elvitték üdülni a Balatonra.

A sétának annyi értelme van, mint a minden házon, minden nap lobogó zászlóknak: ne mondjuk, hogy ez túlzás, mert abban (és csak abban) az esetben, ha a környéken mindenki és minden nap annyira leissza magát, hogy nem tudja, melyik országban van, igenis hasznos útmutatást adhat ez a szokás a földrajzi helymeghatározás érdekében.

De nem csak vidéken vannak jó magyar emberek, Pesten is össze lehet futni néhány akkorával, hogy csak bámul az ember. A 24.hu terjedelmes interjút közöl Eperjes Károllyal a Mindenhatóról, illetve másról kérdezik, de Eperjes kizárólag Őróla beszél. Néha vegyít pár mellékes megjegyzést a mondókájába, de alapvetően teológiai vonatkozású minden gondolata. Ami nem baj, joga van ehhez mindenkinek (bár szerepet nem szívesen írnék neki, mert bajos volna úgy megkomponálni, hogy hajlandó is legyen előadni, de szerencsére ez a feladat nem fenyeget), azonban mond néhány olyant, hogy a hökkenet még enyhe kifejezés arra, amit kivált az emberből.

„Szellemi, lelki értelemben a világtörténelem valaha volt legnehezebb etapját éljük, talán durvábbat, mint az első keresztényüldözések, a népvándorlások kora, a török- és a tatárdúlás, a fasizmus és a kommunizmus. Ma az emberellenes eszmék miatt a nőgyógyászati székek, az egyetemi katedrák, a színpadi deszkák, a filmvásznak és a családi környezetek sajnos gyakran haláltáborok.”

Értem, hogy az abortusz kérdésében ennyire radikális, de uram, ne hasonlítson semmit haláltáborhoz. Még két haláltábort se egymáshoz. Ha már ennyire védi az életet.

„Viktor embert próbáló küzdelmet folytat, amit csak Istenbe vetett mély hittel vívhat meg. Míg így küzd, kötelességem teljes erőmmel támogatni. Meg Kövér Lacit is, Áder Janit is, és minden tisztességes küzdőt, aki zarándokol és nem ténfereg. Mindennap imádkozom, hogy legyen erejük a történelmi tetthez. Ehhez fogható hatalmas külső és belső ellenséggel korábban talán csak a nagy magyarjaink küzdöttek: Széchenyi, Rákóczi, Szent László, Szent István.”

Megnyugtatom, Eperjes úr: nincs esély arra, hogy veszítsenek, arra mindig gondosan vigyáznak, hogy ne létező ellenféllel kerüljenek szembe. Ez alól egy kivétel akadt, a mostani járvány, nem is nagyon tudnak vele mit kezdeni.

De az is csak elmúlik egyszer.

Honnan fogjuk tudni, hogy vége?

Onnan, hogy a szerencsés kompolti polgármester, a zászlóvivő Szabó Ferenc meg a szent életű Eperjes művész úr fognak egy tizennyolc négyzetméteres nemzeti lobogót, és elmennek együtt Isten áldásával lottózni, harsány dobszó mellett. 

Aztán nyernek.

Az ilyen emberek mostanság mindig nyernek.

Nem is keveset.