Szele Tamás: Szobortörők és aranyhalak

Akkor ma egy kis elemzés következik, a logika jegyében. Mindig meghökkent, amikor a kormánylapok huszonnégy órán belül képesek leírni valamit és annak az ellenkezőjét is, mintha mi sem történt volna: az viszont csodálatba ejt, hogy a legnagyobb magabiztossággal teszik.

Igen, még mindig a BLM-szoborról lesz szó, ami szerintem nem szobor, illetve most már az, de eredetileg egy performance kiváltója volt, maga a közönség fejezte be az alkotási folyamatot a széttörésével. Most már szobor – de nem a BLM-nek állít emléket, amint azt hitték róla sokan, hanem ennek a kornak, amiben élünk.

Annyira műalkotás lett, hogy így, ebben a mostani, széttört, tehát befejezett formájában megvásárolta egy szombathelyi galéria, a Telex információi szerint. Ha nem kötnek bele már a felállítása előtt hónapokkal, nem várják tettre készen (majdnem azt írtam: szívrepesve), maximum a galambok foglalkoztak volna vele, meg a járókelők pillantása fut át rajta. Annak nincs sok értelme, hogy azt mondjuk, amit sokan: „szándékos politikai provokáció volt”, ugyanis szándékosnak szándékos volt, provokációnak is provokáció, de nem politikai, hanem művészi. Miért a szélsőjobboldal bontotta le, miért nem olyan állítottak fel, amit a baloldal nem tűrt volna? Mert ahogy én a magyar baloldalt ismerem – vagy inkább azt, amit alkalmasabb kifejezés híján így szokás nevezni – ők egy kártyavárat se bontanának le, vagy ha mégis, előbb írásos engedélyt kérnének rá. Jobbszélről könnyebben indul el egy ilyen agresszív akció.

Ami most azt mutatta meg nekünk, hogy ha valami ma, Magyarországon nem tetszik kellőképpen erőszakos embereknek, azzal nem vitatkozni fognak, hanem tesznek róla, hogy többet ne is legyen. Most szobor járt így, máskor így járhat bármi vagy bárki. Ez a performance tanulsága, nem sokkal több, azonban tanulságnak ez is épp elég.

De lássuk az esemény kormányoldali sajtóbemutatását, mert az valóságos cirkuszi attrakcióként sikerült.

Megfigyelhető, hogy ha egy esemény nem szervezett, megrendelt, arra a kormánysajtó lassan reagál, és eleinte csak az MTI alapján, mert nem tudja mihez tartani magát. Nem kapott direktívákat, bár igazából nagyon ritkán is kap, a KESMA vezetősége abból indul ki, hogy a munkatársaiknak eleve tudniuk kell, mit várnak tőlük. Pedig dehogy tudják: az esetek kilencven százalékában csak találgatnak. És nem is túlzottan informáltak.

A szoboravatás napján még igyekeztek csak a tényekhez és az MTI-hez tartani magukat, de a szobordöntés napján már megtalálta a hangját a Pesti Srácok:

„Érzékenyen érinthette a libsiket a BLM-szobor ledöntése, rögtön előhúzták a nácikártyát”

Világos: szerző szerint hibás feltételezés, valóságos prekoncepció nácinak nevezni a Mi Hazánkat, hibás, prekoncepciózus dolog nácinak nevezni a Légió Hungáriát, még szélsőjobboldalinak sem szabad mondani ezeket a társulatokat, ugyanis ők egyszerűen csak konzervatív, nemzeti érzelmű hazafiak. Legalábbis erre utal az írás egy része:

„A szobrot a Légió Hungária bontotta le, a mozgalom vezetőjét, Incze Bélát pedig a rendőrség előállította. Persze a zsaruknál is jóval informáltabbak a balliberális médiamunkások, a Telex ugyanis három elkövetőről ír, sőt, azt sem felejtették el hozzátenni, hogy az akciót a Légió Hungária neonáci, fehér fajvédő gittegylet tagjai hajtották végre.”

Hát ezt így leírni hiba volt. Ugyanis vagy igazat írt a Telex – és igazat írt! – vagy tessék megmondani, miben tévedett. Ezzel szerzőnk adós maradt, de rámutatott arra, hol találta meg lapjuk a hangját: biztos, ami biztos, a független sajtóval szemben. Abból még nekik bajuk nem lett, ha libsiztek. Az biztos módszer. Mondjuk kíváncsian vártam annak bizonyítását, hogy egyáltalán nem három szélsőjobboldali bontotta le a szobrot, hanem ezzel szemben négy ifjúkommunista vasmunkás a Putyilov-gyárból, de ez nem jött meg.

Jött helyette valami egészen más.

Ugyanis az események valósággal kergették egymást. Az, amit a Facebook naiv közönsége csak feltételezett – miszerint Incze Béla hamar kikerül a rendőrségről – pillanatok alatt bekövetkezett (én megmondhattam volna, hogy így lesz, csak kit érdekel a biztos tudás, ha lehet hinni és feltételezni is), és elsőként, sőt, kizárólag a Pesti Srácoknak adott interjút ez ügyben. Idézzük, pontosan, szépen, minden változtatás nélkül ennek néhány részletét.

Elsőként pár szót a felvezetőből, amiben az interjúalany meg sem szólal.

„A „ferencvárosi BLM-szobordöntő” büszkén vállalja tettét, véleménye szerint ugyanis a BLM egy terrorszervezet. A Légió Hungária elnevezésű szélsőséges csoport tagja portálunknak úgy fogalmazott, nem tartja magát a polgári oldalhoz tartozó közösség részének, legfeljebb a tágabb értelemben vett jobboldalhoz tartozik, így nem érzi úgy, hogy a teljes konzervatív oldalt minősítené mindaz, amit tett.”

Tehát, ha baj lesz a dologból – jelzi a Pesti Srácok – arról a „polgári oldal” kicsit sem tehet, ők ott sem voltak, elhatárolódnak. De hogy mondja ezt maga a megszólaló?

„- Említette a jobboldali érzelmű embereket is. Mit gondol, a jobboldali közösség megítélésére mennyire lesz hatással az, amit Ön tett?

- Nem én ígértem meg, hogy a szobrot le fogom dönteni, hanem Bayer Zsolt. Őt nem láttam sehol… De a szobor másnapra ledőlt. Én döntöttem le, de nem azért, mert Bayer Zsolt megígérte. Egyébként pedig nem vagyok része a polgári Magyarországnak, tehát én egy szélsőjobboldali mozgalom vezetőségi tagjaként tettem meg, amit úgy éreztem, fontos megtenni. Bár a jobboldal része vagyok, de én nem képviselem azt a langyos lábvizet, amit „polgári jobboldal” alatt értünk.”

Hm. Bayer tényleg megígérte és tényleg nem járt arra. Incze Béla pontosan kijelenti azt is, hogy a mozgalma vállaltan szélsőjobboldali, szóval a korábbi írás rosszhiszeműen érzékenykedett a nevükben. Azért még szóba kerül a dolog, a riporter nem bír elszakadni a kérdéstől:

„- Azért van különbség abban, hogy Bayer Zsolt csak beszélt arról, hogy nem fog sokáig ott állni a szobor, míg Ön valóban odament és ledöntötte azt. Rosszul értelmezem?

- Egyrészt én nem érzem felelősnek magam azért, hogy az összjobboldalról alkotott vélemény sérülne emiatt, a polgári Magyarország képének sérüléséért pláne nem érzem magam annak. Hangsúlyozom: míg az összjobboldal része vagyok, a polgári oldalnak nem.”

Világos beszéd: a megszólalóval soha és semmiben nem értenék egyet, azt azonban el kell ismerni: nem kertel, egyenesen megmondja a magáét. És a Pesti Srácok közli is, annak ellenére, hogy pár órával előbb még nagyjából az ellenkezőjét közölte annak, ami ebben az interjúban elhangzik.

Azt értem, hogy mindkét cikk megszületett, mert mindkét szerzőnek meg kell élnie. Azt is értem, hogy mindkettő bekerült a lapba, az első, mert eleinte ez tűnt a megfelelő állásfoglalásnak, a második meg mert exkluzív interjú. És mert a szerkesztőnek is élnie kell, ha következetesen gondolkodnia nem is kötelező. Azt nem értem, hogy a radikálisan kormánypárti médium rajongói, akik minden betűjüket elolvassák, minden nap, akikre támaszkodik voltaképpen ez a közlöny – azok hogy nem vették észre, hogy pár óra eltéréssel egymásnak teljesen ellentmondó írások jelentek meg ugyanazon a lapfelületen?

Vagy észrevették, de nem volt érdekes, mert ők már az igazságon túli világban élnek?

Esetleg észrevették, de elfogadták, hogy ilyen gyorsan változik a valóság?

Netán észrevették, de nem érezték az ellentmondást?

Nem az én olvasóimról van szó, hála az Égnek, de a legjobban attól félek, hogy észre sem vették már...

Azt szokták mondani, hogy a magyar választó politikai memóriája három hétre terjed ki. Én attól kezdek tartani, hogy már rövidebb.

Annyi, mint az aranyhalé.

Három perc.

Ezért nem vesz észre semmit, ezért szereti, ha állandóan ismételgetik neki ugyanazokat az üres jelszavakat, szólamokat.

És ezért nem veszi észre azt sem, amikor manipulálják.

De ez már a performance utóéletének a tanulsága.