Gaál Péter: Szomszédasszony azt hiszi (hogy a lányát elveszi egyvalaki)

Az ember csupán azokat az eszméket hirdeti és tükrözi vissza, amelyek korának eszméi és tévedései. (Eliphas Lévi)

Hogy mik vannak. Tényleg?

Nagypapám kedvenc okkultistája volt, noha a nagypapám annyira állt közel az okkultizmushoz, mint anno Makó vitéz Jeruzsálemhez. Nekem elég volt belőle annyi, hogy „a beavatottak az asztrális fény segítségével uralni tudják a világot”, ahogy a Wikipédia is írja. Plusz az akaraterő. Az úgynevezett „megfelelés törvénye” (Wikipédia, reggel lusta vagyok keresgélni, meg belebonyolódni ilyesmikbe, éppen elég nekem, ha valaki már belebonyolódott) szintén a „nahát!” kategóriája: ez az analógia törvénye. Maga az analogikus megfelelés.

De hogy is van az asztrális fénnyel és az akaraterővel? Kezdjük utóbbival, ha már eleve visszafelé haladunk. Nos, az jó, ha van, hogy én is elérjem Lévi színvonalát. Nem tudom, ő például le akart-e fogyni (szép, kövér ember volt), mindenesetre ha akart, nem sikerült neki. És ha nem akart, hanem teljesen mást akart? Nos, azt lehet. Akarni lehet, de abban a pillanatban meg van lőve, amint egy konkrétum is előjön. Hogy értsék: például nem „csak úgy” győzni, hanem egy meghatározott módon egy meghatározott dolgot megkapni. Nem állapotot, mindegy, milyen ruhában, vagy ruhát, mindegy, hogyan, hanem valamit, valahogy.

És az asztrális fény meg a világ uralása? Na, ez az, amit nem lehet, se asztrálisan, se máshogy. Szomszédasszony azt hiszi, hogy lehet, aztán nem lehet. Azért nem lehet, mert a világ egy rendszer, amit nemhogy nem lehetséges kedvünkre gyurmázni, hanem attól a pillanattól, hogy ez az abszurditás bekövetkezne, megszűnne világnak lenni. „Egy másik világ lenne, baj az?” Nem baj. Csak hát sajnálatos módon mi ebben a világban vagyunk kénytelenek kavirnyálni, mint a világ illesztett részei, akik ilyenformán illesztett részek, nem különálló individuumok. Még hagyján, hogy mindehhez minimum Istennek kellene lenni, sőt, Isten fölöttinek, mert Isten is ide tartozik, és ez az állapot messze nem egyenlő az asztrálfény kergetésével, sőt semmivel sem egyenlő, mert ki kellene hozzá lépni az egész játékból, és egy újat kreálni, amely kreáció már a világ valóságával meg van lőve.

„

És ha mégis lehet? Ha van rá valami mód?” Akkor ezt csak és kizárólag az adott rendszerhez (a világhoz) való alkalmazkodással lehet, azaz csak azt lehet, amit a világ megenged. És ez nemigen több, mint amit mondjuk egy tojásrakó teknősbéka tesz utódai megóvása érdekében. Bárki. Bármi.

Uralni a világot... ehhh.

Akkor már inkább Aradszky László, aki a címbéli slágert énekelte.