Szele Tamás: Trump és a zsarolás

Donald Trump rövid időre megjelent a háromdimenziós és reális világban, közölte, hogy nem áll szándékában tönkretenni a Republikánus Pártot, aminek a republikánusok köszönték szépen, örültek, ellenben azt is közölte, hogy szándékában áll vezetni azt – és ennek már nem örültek annyira.

Aztán ismeretlen helyre távozott saját választási győzelmének legendáján lovagolva. Utoljára Mar-a-Lago környékén látták. De a tegnapi beszédével, melyet a Konzervatív Politikai Akciócsoport (CPAC) nevű szervezet éves konferenciáján tartott a floridai Orlandoban két embercsoportnak is feladta a leckét, úgymint egyrészt a magyar szélsőjobb sajtónak, akik még pár hete is olyan címekkel borzolták az idegeket, miszerint:

„Trump pártot alapít! Világszerte, alapból lesz 700 millió (!) támogatója!”

másrészt – hát igen – a saját pártja vezetésének és tagságának. A magyar jobboldal már megszokta, hogy minden nap ellent mondjon saját magának, van bennük egy kis alkalmazás, ami önellentmondás esetén megsemmisíti a korábbi emléket, és így sok gondot elkerülnek, valamint mindig csak a legutolsó állításukra emlékeznek, az amerikai republikánusok helyzete azonban kínosabb, ők ugyanis alapvetően mégis többségükben becsületes, épelméjű emberek. (A magyar sajtócímről annyit, hogy Trumpnak lehet világszerte akárhány támogatója: csak az amerikai állampolgárok szavazhatnak rá vagy ellene).

De lássuk, mit mondott? Mondjuk nem a Fermat-tételt ismertette, azon négyszáz évig vitatkoztak a tudós emberek, de ennyi idő alatt sem okozott annyi kétséget, mint Trump fog a közeljövőben. Azt mondta ugyanis, hogy:

„Nem alapítok új pártot, ez álhír volt. Nem lenne zseniális? Indítsunk egy új pártot, és osszuk meg a szavazatainkat, hogy soha ne nyerhessünk. Nem, ez nem érdekel minket.”

Ez részben jó hír, részben rossz. Ugyanis a Republikánus Párt vezetésének józan gondolkodású tagjai – például a szenátusi frakciót vezető Mitch McConnell és a képviselőház harmadik legfontosabb republikánus politikusának számító Liz Cheney – finom megfogalmazással „lazítani szerették volna” a párt és a volt elnök kapcsolatát. A Capitoliumot ért támadás után nem is nagyon gondolhatták másként a dolgokat. Sőt, McConnel még rosszallóan is nyilatkozott Trump szerepéről az atrocitásokban, amire Trump azzal válaszolt, miszerint:

„Mitch egy savanyú, mogorva és mosolytalan politikai haszonleső, és ha a republikánus szenátorok kitartanak mellette, akkor soha többé nem fogunk nyerni.”

Azután zsarolni kezdte a saját pártját: ha megszabadulnának tőle, ő új pártot alapít, mindenhol jelölteket állít a republikánus jelöltek ellen, és lehet, hogy az ő emberei nem nyernek – de a konkurenciát is lemossák a demokraták. McConnelnek engednie kellett, Trump mondata pedig nem annak méltatása, hogy a Republikánus Párt erős és egységes, hanem egy zsarolás végeredményének rögzítése. De vajon megtehette volna, amivel fenyegetőzött?

Lehet, hogy igen. A Suffolk University és a USA Today február 22-én megjelent felmérése szerint a republikánus szavazók 54%-a inkább támogatná egy szakítás esetén a volt elnököt akár független indulóként is, mint a pártot – csak 34%-uk őrizné meg pártpreferenciáját. Ha azonban Trump létrehozna egy saját politikai formációt, 46%-uk arra szavazna, 27%-uk maradna a régi párt mellett, és a maradék 27% bizonytalan. Tehát – volt realitása Trump politikai kamikaze-akciójának. És ne feledjük: jövőre időközi választások lesznek az Egyesült Államokban, a teljes képviselőházat és a Szenátus harmadát újra kell választani. McConnellnek engednie kellett, ez nem az a helyzet, amikor el lehet veszíteni ilyen sok szavazót. Menjünk tovább Trump beszédében.

„Ma itt állok önök előtt, hogy kijelentsem: az a hihetetlen utazás, amelyet négy évvel ezelőtt együtt kezdtünk, még korántsem ért véget. A büszke, szorgalmas amerikai hazafiak mozgalma csak most kezdődik, és a végén mi győzünk!”

Mire fel gondolatban az is elmormogta a bajusza alatt „ettől féltünk...”, akinek bajusza sincs. Ugyanis ne értsük félre a helyzetet: az Egyesült Államok Trump előtti állapotában egyáltalán nem okozott katasztrófát még demokrata szemmel nézve sem egy vagy két ciklusnyi republikánus kormányzás. Maga az intézményrendszer annyira erős volt, olyan jól működtek a fékek és ellensúlyok, hogy mindenki azt hitte: ezt még szándékosan sem lehet elrontani. Kiváló államgépezetet alkottak az Alapító Atyák, persze időről időre korszerűsíteni kellett, de míg nem nyúltak az alapvető rendszereihez, akármeddig bírta volna a működést. Trump viszont elkezdte kirángatni a főtengelyeket, elvágta a tápkábelt, lehetetlenné tette a teljes átszervezésekkel a hatékony kormányzati munkát – az Egyesült Államok eredményközpontú hely, ott, ha jó a vége, az apróbb szabálytalanságokat megbocsátják, de ennek csak rossz vége lehetett volna. A Trump előtti republikánus kormányzás nem lett volna elemi csapás, Trumpé viszont az volt.

A Trump előtti Republikánus Párt képviselői, vezetői pontosan ugyanolyan jóakaratú emberek voltak, mint demokrata kollégáik, legfeljebb másként akarták azt a jót, meg nem is mindig sikeresen, de Trump mindent felrúgott a pártban is – cserébe viszont győzött 2016-ban és bukott 2020-ban. Kérdés, hogy ez az új, különös szavazótáborral bíró párt még republikánus-e a szó eredeti értelmében? Vagy már inkább trumpista? Ez komoly dilemma. Így, hogy Trump maradt, az eddiginél is inkább a „saját” pártjává teszi majd a GOP-t (Great Old Party), ha ment volna, annak az lett volna az ára, hogy a republikánusok két-három cikluson keresztül (vagy míg él) nem jutnak a hatalomnak még a közelébe sem. Ő se: de a volt pártját sem engedte volna oda. És mire fogja használni az így eltrumposított pártot?

„Ki tudja, akár úgy is dönthetek, hogy harmadszor is megverem őket”

–

mondta a beszédben Trump, ami kicsit hideglelős, ugyanis ezek szerint képtelen felfogni a valóságot, miszerint ő 2020-ban vesztett. Márpedig amondó volnék, bolondnak nem való a kormánypálca, akárhogy is sír érte. Most mi következik?

Csisztka következik, tisztogatás, mint Moszkvában, mikor Sztálin elvtárson először tört ki a paranoia, 1936-ban. Trump az impeachment-szavazásban ellene voksolókkal kapcsolatban világosan megmondta:

„Nem lehetnek olyan vezetőink, akik nagyobb szenvedéllyel vetik bele magukat amerikai honfitársaik elítélésébe, mint a demokraták, a média, vagy a radikálisok elleni küzdelembe. Szabaduljunk meg tőlük!”

Megjegyezném, a kérdés nem az volt, hogy Donald Trump amerikai-e, hanem az, hogy uszította-e a tömeget a Capitolium ostroma idején és uszította. De ő úgy gondolja: mivel amerikai, ezt neki meg lehet és kell bocsátani, ellenben a demokraták, a média és a radikálisok nem is amerikaiak. Európában ezzel a mondattal már benn is volna az szuverenisták-nacionalisták kebelében, itt már Salvinivel parolázna, Marine le Pennel vacsorázna, Orbánékkal pálinkázna, a végén csúnyán elázna.

Még szidta kicsit Bident, különös logikával egyszerre nevezte a kormányzatát munkahelyellenesnek, családellenesnek, határellenesnek, energiaellenesnek, nőellenesnek és tudományellenesnek (akkor az övé nem tudom, mi volt...), közölte, hogy oltassa be magát mindenki, és ellovagolt.

Ne feledjük: mivel sikeresen kirúgatta magát az összes közösségi oldalról, hosszú ideje ez volt az első nyilvános megszólalása, a legfontosabbakra kellett szorítkozzon. De ezeket tudtunkra adta. Mi tehát Trumpnak jelenleg a legfontosabb?

Jelenleg a párton belüli hatalom, amelyért nem átallotta megzsarolni sem a vezetést. Jövőre már az állami hatalom lesz a legfontosabb, 2024-ben pedig az elnöki szék.

Jobban járna az Egyesült Államok is, a Republikánus Párt is, ha vállalták volna az átmeneti meggyengülést, hatalomvesztést, de megtisztulnak a trumpista, qanonista tömegtől – csak sajnos, mint látjuk, a politika a tengeren túl sem a jó szándékról szól.

Hanem a hatalomról, annak megszerzéséről és megtartásáról.

Trump most megszerezte a Republikánus Pártot, már csak az a kérdés, képes lesz-e ezzel az átalakított formációval még egyszer bolonddá tenni az Egyesült Államokat? Lincoln mondta állítólag azt, ami az ilyen helyzetekre vonatkozik:

„Bolonddá tehetsz minden embert néhányszor. Néhány embert mindig. De mindenkit mindig – nem”.

Főleg akkor nem, ha magad vagy a bolond.

Hatalom bolondja.