Gaál Péter: Vihar előtt, az ormon üldögélve

Minden kedves (értem vagy enmagáért) aggódót megnyugtatok: Egy. Rossz. Szót. Nem. Szólhatok. A. Szputnyikra. Eddig legalábbis.

Tegnap este kaptam meg a második lövetet. Én szeretem, ha fáj (ujjaimnak a gitár), és szeretek – kezdetben – betegnek is lenni. Ez kicsit fájt, kicsit, mondom, oszt’ ennyi és jónapot. Mint egy kiadósabb influenza-oltás után. Érzem, hogy bujkál bennem, ez még pont, amit szeretek, lásd előbbieket. Hadd bujkáljon, majd a mai tizenöt kilométer után elő is jöhet. Tőlem. Nekem világéletemben semmi bajom nem volt a betegségekkel – pedig volt belőlük részem bőven, legalább tíz tüdőgyulladásban és az összes én koromban elérhető gyermekbetegségben, pár naposan egy bárányhimlővel kezdve, kanyaró, mumpsz, oké, himlő és gyermekbénulás nem, azok ellen volt vakcina. Fuldokolni is fuldokoltam eleget, amennyire egy szintén gyermekkori asztmától telhet, másnaponta kaptam injekciókat és inhaláltattak, respirátor, effélék, ha az ember nagypapája csinálta az ország akkor egyetlen asztma-allergia osztályát az ORFI-ban, amit aztán az anyukája vett át, csak nem hagy ki egy ilyen ziccert.

A fuldoklást azért nem ismételném meg.

Képzeljék, fogorvoshoz is szeretek járni. Az olyan egészséges.

Minden a pozicionálástól függ. Hogy az ember hova teszi. Ha az egészséghez, akkor nem lehet rossz. Akkor még a koordinátarendszer pozitív felén marad. S ha azért egészséges, mert amúgy nem az? Hiszen egy műtét sem egészséges, egy fogyókúra sem! Bőven a negatív félen vannak! Akkor jön az arányítás. A különbség abszolút értékben, és már kvázi ugyanott vagyunk. Az abszolút értéknek nincs előjele.

A kártyácskámat már pár hete megkaptam, mintegy pártunk és kormányunk előlegeként – de aztán biztosan elmenjen ám a másodikra, Szabó bácsi –, hogy nekem mire jó, az kérdéses (hogy nekik mire, az nem kérdéses), de majdcsak kitalálnak valamit a futballmeccseken kívül. Megadtam a császárnak, ami a császáré – Istennek jó lenne, ha csak később adhatnám meg –, meg a császár kis uncsitestvéreinek, rokonainak, barátainak és üzletfeleinek. Jöhet a következő mutáció, vagy a következő vírus, már rebesgetnek többféle esélyest, a következő oltás, a következő kártya, a következő uncsitestvér, rokon, barát, üzletfél, esetleg maga Nyuszi.

Lehet, hogy Cilike Őt is Nyunyókának szólítja? Lehet, hogy őt szólította először nyunyókának?

Itt minden lehetséges, kérem.

Arra persze semmi garancia nincs, hogy legközelebb is Szputnyikot kapok. Mert ha adni kell a látszatra, hogy mi hova tartozunk, és kiderül, hogy Vlagyimir nem csak megvonatoztatta a tankjait Donyeck határáig, ami egyre kevésbé tűnik határnak, és azok a tankok el is indulnak, s ha már elindultak, miért maradnának Donyeckben... Mintha az egyik megyénkből kiszakadva megvalósulna a Sosemvolt Cigányország, ahogy Bartos Tibor megfantáziálta, aztán valamelyik későbbi magyar Jégapónak (legyen már egy kis irodalom is, ez speciel Weöres) eszébe jutna, hogy nem kellett volna megvalósulnia, vissza az egész. Allahnak hála, sóhajt majd fel ekkor az ügyeletes ajatollah, sóhajtanak fel kórusban, már fel is sóhajtottak, és üzembe helyeznek (helyeztek) pár száz, még az eddigieknél is sokkal nagyobb teljesítményű urándúsító centrifugát. Természetesen a hálaadás addig a pontig tart majd, ameddig az első gramm fegyvertisztaságú urán létre nem jön, ezidő szerint maholnap, mert akkor – erre mérget vennék – az izraeli légierő is megjelenik, vagy így, vagy úgy, hacsak az amerikaiak át nem veszik a stafétabotot, volt erre is példa, de ez esetben nemigen hinném, hogy átveszik. Mégis más, ha nem mi csináljuk, ugye, Joseph?

„...mert takaros csata készül itt, a cifra

szél beszél felőle fennen és a felleg;

jó lesz szerelmed terítni asszonyodra”

–

írta Radnóti, ő aztán nem sokáig teríthette, szegény feje, de látnoknak azért látnok volt.

És ha valahogy mégse lesz takaros csata?

Akkor jöhet a török oltás, a következő menetben az üzbég, kazah, türkmén oltások. Azokon aztán lehet majd kaszálni. Jégapó hálás.

Most viszont, még egyelőre, oltás után tizenhat órával én is hálás vagyok Vlagyimirnak. Illetve a kutatóinak, de talán ott se megy másképp, mint Észak-Koreában, tehát mégis neki.

Ő azt szereti, na.

Ő is, ne javítsanak ki.