Szele Tamás: A Társadalmi Tervek Ügynöksége – második rész

Tegnap ott hagytuk abba Ilja Gambasidze ügynökségének hősregéjét, hogy mérsékelten sikeres, ám annál feltűnőbb európai körút után álltak épp, amikor beütött a ménkű. Eljött a dér a kutyára, senki sem számított rá, de megérkezett a Spanyol Inkvizíció is. Adatszivárgás történt ugyanis a cég központjában, és szinte minden tervük nyilvánosságra került. Azok is, amiket már megvalósítottak, azok is, amiket még csak fontolgattak.

Egy szigorúan titkos belső vizsgálat, avagy mikor akasztják a hóhért

„Az ellopott dokumentumok online archívuma 2024. augusztus 21-én készült el teljes egészében. A hackertámadást az iroda ellen 2024. augusztus 24-én hajtották végre” – így kezdődött a „Társadalmi Tervek Ügynöksége” alkalmazottainak egyik jelentése. Nehéz megmondani, pontosan milyen szivárogtatásról volt szó: a jelentés megírásának idején egy nemzetközi újságírói konzorcium már több hónapja vizsgálta az ASP tevékenységét. Egy dolog azonban biztos: az elnöki adminisztráció közvetlen irányítása alatt működő propagandagépezetnél rendszeresen felmerültek komoly kiberbiztonsági problémák.

A 2024-es kibertámadások után az ASP munkatársai fokozták a titoktartási intézkedéseket, és biztonsági ellenőrzést hajtottak végre az infrastruktúrán, a vezetőknek pedig még kényelmetlen kérdésekre is válaszolniuk kellett, melyeket az FSZB munkatársai tettek fel. Lássunk ezek közül néhányat.

„Milyen célból készítettek jegyzeteket az összes zárt ülésről a nemzetközi projekt (MP) kapcsán?”; „Tervezték-e azokat átadni valakinek? Kinek?”; „Tervezték-e az MP anyagainak nemzetközi nyilvánosságra hozatalát? Milyen célból?”; „Dolgozik külföldi titkosszolgálatoknak, állami szerveknek, jogi személyeknek vagy magánszemélyeknek? Ha igen, melyiknek?” A kérdéseket tartalmazó dokumentumot „Iljának” címezték – valószínűleg az ASP vezetőjének, Ilja Gambasidzének.*

*Nos, elképzelem, ahogy Gambasidze megtörik a keresztkérdések súlya alatt és önként, kényszer nélkül bevallja, miszerint egyszerre dolgozik a Vatikán, Albánia és Burkina Faso hírszerzésének, bár eredetileg az izlandiak képezték ki, a Tongai Királyságban.

Úgy tűnik, hogy a szivárgás felelősének Gambasidze helyettesét, az információbiztonságért felelős Nyikolaj Tupikint tartották. Az ő kihallgatása fenyegetőbb hangvételű volt. Tőle azt kérdezték, hogy: „Hogyan történhetett meg, hogy egy másik állam titkosszolgálata könnyedén behatolt a csapatuk számítógépes hálózatába, és letöltötte onnan az MP összes titkos információját?”; „Szándékosan vagy szakmai alkalmatlansága miatt biztosított hozzáférést külföldi szervezeteknek az MP titkos adataihoz?”; „A „virtuális gépek” telepítése után az N21 felhasználói név alatt egy idegen fiók próbált bejutni a hálózatba, és más felhasználók fiókjaiban akart turkálni. Tud erről az incidensről? Ki áll emögött?”

Igaz, szakértők szerint a vizsgálat formálisnak tűnik, mivel az ügy csupán egy belső ellenőrzésre korlátozódott, mely után Gambasidze és Tupikin továbbra is együtt dolgoztak a projekten.*

*Minden más országban ilyenkor feloszlatják az ügynökséget, tagjait áthelyezik a közlekedésrendészetre, a kódfejtésre és az operatív postagalambok dúcainak őrzésére, valamint a Lubjanka téri szolgálati menza konyhájára fekete mosogatónak, Gambasidzét elküldik Szváziföldre pravoszláv hittérítőnek, a székházat lebontják, helyét felszántják, sóval bevetik és Putyin-szobrot állítanak a kellős közepére, de a Társadalmi Tervek Ügynöksége ezt is megúszta. Vagy azért, mert voltaképpen magánvállalkozás, ami csak a megrendeléseket kapja az Elnöki Adminisztrációtól, bár ettől még lekapcsolhatták volna az állományát is, a vezetését is, vagy azért, mert Iljuskának nagyon jók a kapcsolatai az egészen magas körökben. Mindenesetre zavartalanul folytatták a tevékenységüket, akár a pópa vasárnap – mintha mise történt volna.

A nagyobb titoktartás érdekében az ASP munkatársai álnevek alatt kezdtek dolgozni, melyeket – a közös vonások és stílus hiányából ítélve – maguk választottak ki. De nem volt nehéz kideríteni, kik ők. Így például az elnöki adminisztráció referense, Szofija Zaharova úgy döntött, hogy alteregójának „Christine Keeler”-t választja – egy brit lányt, aki az 1960-as években szexbotrány középpontjába került a brit hadügyminiszterrel és a szovjet nagykövetség GRU-rezidensével folytatott kapcsolata miatt. A projekt helyettes vezetője, Nyikolaj Tupikin „Bruce Lee”-nek nevezi magát, az ASP ideológusa, Andrej Perla „Sam Young”-nak – valószínűleg a híres NBA-kosárlabdázó tiszteletére –, míg a „William Shakespeare” álnév mögött a hírhedett Internetkutató Intézet vezetője, Alekszandr Goreslavszkij rejtőzik. Az álhírgyár munkatársainak álnevei között más példaképek is megtalálhatók – „Sigmund Freud”, „Peter Parker”, „Adriano Celentano” –, de egyesek inkább kevésbé ismert hősöket választanak maguknak: például a modern propaganda atyját, Edward Bernays-t, vagy a gyermekek kemény kézzel való nevelésének híveit, Michael Perlt.

Mindazonáltal ennek a nyomozásnak a dokumentációja azt mutatja, hogy az ASP munkatársain ezek a titkos intézkedések nem segítettek.

Jelentések és tények

A jelentésekben az ASP tevékenysége valóban lenyűgözőnek tűnik, de hatékonyságát mégis nehéz értékelni. A legsikeresebb akcióik többnyire vagy fizetett offline provokációk, vagy olcsó online álhírek. Ugyanakkor sok terv nem valósult meg, a bonyolultabb projektek gyakran csak papíron maradtak.

A szakértők megjegyzik, hogy az ASP vezetője, Ilja Gambasidze fő tevékenysége a haszonszerzésre irányul. „Mindenhova el próbál jutni, ahol szerződéseket remél szerezni magának” – jegyzi meg Pammett, a Lund-i Egyetem Védelmi Pszichológiai Kutatóintézetének igazgatója.

A dokumentumok alátámasztják azt a verziót, miszerint Gambasidze a Kreml által a hibrid háborúkra szánt gazdasági források jelentős részének megszerzését tűzte ki célul.

„Az Oroszországi Föderáció biztonságának megőrzése érdekében és az állam által végrehajtott külpolitikai intézkedések megvalósításának hatékonnyá tétele érdekében célszerűnek tűnik a minisztériumok és hatóságok operatív felelősségi területeinek metszéspontjában a megfelelő munkát megszervezni egy ellenőrzött, de nem állami szervezet lehetőségeinek kihasználásával.”*

*Elnézést a hivatali bikkfanyelvért, de ezt bizony oroszul is így fogalmazták, ennyire nyakatekerten.

– áll az egyik, egyszerűen „Tájékoztató” címet viselő dokumentumban. A „Tájékoztató” a Kreml információs háborújában a „racionális paradigmáról a kognitív paradigmára való átállást” ígéri a kurátoroknak, valamint „egyedi speciális szoftveres módszereket, amelyek lehetővé teszik a tartalom titkos és biztonságos beépítését a célközönség elektronikai kommunikációs eszközeibe”.

Hogy pontosan hogyan fog ez történni, azt nem magyarázzák el, de figyelmet érdemel egy beszédes mondat: „A javasolt intézkedések becsült költségei nem haladják meg az állami és egyéb médiát támogató éves költségvetési források 1%-át.” Az a szerény 1%-os arány, amelyre Gambashidze igényt tart, sokkal lenyűgözőbbnek tűnik, ha eszünkbe jut, hogy 2026-ban az orosz költségvetés 146,3 milliárd rubelt szánt a propagandára. Ennek az összegnek az 1%-a 1,463 milliárd rubelt tesz ki.*

*Bagatell, kérem, villamospénz, borravaló, apró ahhoz képest, hogy ezért disznófejeket és csontvázakat telepítenek Európa-szerte, a bolondnak is megéri. Sőt: csak a bolondnak éri meg, ha jobban belegondolunk.

A megvalósult projektekről szóló jelentések azonban kétségeket ébresztenek az ASP Kreml-érdekeket szolgáló hasznáról.

Az egyik ilyen jelentést 2025 januárjában küldte el Szofija Zaharova számára Margarita Klimanova, az elnöki hivatal tanácsadója az információs és kommunikációs technológiák, valamint a távközlési infrastruktúra fejlesztése ügyében (aki „Karen Horney” álnév alatt dolgozik – a híres feminista pszichoanalitikus tiszteletére).

„Készen áll az amerikai Paul E. Vallely tábornok beszéde. A téma röviden: a NATO veszít, Oroszország nyer” – áll az üzenetben.

„Fontos: Vallely közel áll Trumphoz, és ennek megfelelően is tartják számon. Egyes izraeli médiumokkal előzetes megállapodások születtek arról, hogy Vallely „saját” szakértőinek véleményét fogja náluk publikálni. Jelenleg épp készítjük Vallely szervezetének (Stand Up U.S. Foundation) levelét a médiának, a pénzügyi részleteket dolgozzuk ki” – folytatja Klimanova. Mellette egy értékelés áll: „A siker valószínűsége 90%”.

Valójában nagy túlzás lenne a nyugalmazott vezérőrnagy (tehát nem tábornok, bár az orosz katonai hierarchiában ez másként néz ki) Vallelyt Trumphoz közeli személynek tekinteni, bár ideológiai szempontból az amerikai elnök támogatója. Sokkal pontosabban volna úgy leírni Vallelyt, mint egy olyan amerikait, aki legalább 2015 óta együttműködik a Kreml-rezsimmel, és még a Valdaj Klub szakértői listájára is felkerült.

Ugyanakkor nem kevésbé fontos, hogy az ASP-nek még így is részben sikerült megvalósítania a kampányt ennek a lojális figurának a segítségével. 2025 márciusának elején több orosz médium is közzétette a Vallely „tábornokkal” készült interjút, a Galey Israel ráádióállomásra hivatkozva. A beszélgetésben felvetődő témák valóban hasonlítanak a januári jelentéshez: Vallely szerint Trump együttműködik Putyinnal, Oroszország megtarthat az ukrán régiók közül négyet, Zelenszkij pedig elvesztette a támogatottságát.

Azonban ennél figyelemre méltóbb információt nem sikerült találni a nyilvánosságban ezzel kapcsolatban.

Vallelyt egy orosz származású, szabadúszó izraeli újságíró, Nick Kolichin interjúvolta, aki nem igazán titkolja kapcsolatait az orosz propagandával. A vele kapcsolatos legnagyobb botrány 2026 februárjában történt, amikor az izraeli Shin Bet kémelhárító és állambiztonsági szolgálat az utolsó pillanatban megakadályozta, hogy az újságíró Benjamin Netanjahuval egy repülőgépen utazzon.

A dokumentumban ismertetett egyéb tervek sem valósultak meg. Ezek között szerepelt még egy nyilvános párbeszéd is Alice Weidel, a Kreml-barátnak tartott német „Alternatíva Németországért” párt egyik vezetője és Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium hivatalos szóvivője között, amelyet a 2025-ös német parlamenti választások előestéjére szerettek volna megszervezni.*

*Pedig milyen izgalmas kis traccsparti lett volna a két virágszál között: mindkettő nacionalista, de az egyik legálisan szerepel a Kreml bérlistáján, a másik illegálisan. Sőt: társalkodhattak volna egyenesen oroszul is a könnyebbség kedvéért, nem számít, hogy a német közönség nem értette volna. Hiszen aki erre a purparléra kíváncsi, az a saját anyanyelvén sem sokat ért a világból.

Az álhírgyár jövője

A kiszivárgott dokumentumokból kiderülnek az ASP további tervei is – már nem csupán egy álhírgyárról van szó, hanem egy jóval bonyolultabb befolyásoló infrastruktúráról. Az egyik anyagban ezt a logikát kifejezetten „kognitív csapások sorozataként” írják le a nyugati közönség ellen, az orosz nyomok maximális elrejtésével és lehetőség szerint külső erőkkel végrehajtva.

Ha hihetünk a dokumentumoknak, az ASP nem csak hamis hírekkel, kétes performanszokkal és vírusvideókkal akart foglalkozni. Az egyik példa a másféle tevékenységre egy közel-keleti civil szervezet megalapításának projektje volt. A projekt állapotáról szóló jelentés így fogalmaz: „Létrehozták a weboldalt. Elindult az angol nyelvű változat. Folyamatban vannak a design javításai és az álcázással, valamint az információbiztonsággal kapcsolatos technikai munkálatok.” Hasonló weboldalakat terveztek német, francia és spanyol nyelven is.

Az ötlet abban állt, hogy létrehozzanak egy „teljesen legális” kutatószervezetet, amelynek alapítói kizárólag külföldi állampolgárok kellett volna legyenek, akik politikatudományi diplomával rendelkeznek. A célközönség az európai újságírók és elemzők lettek volna, akik a projekt szerzőinek elképzelése szerint ezt az erőforrást „hiteles referencia- és elemzési forrásként” kellett volna használniuk.*

*Ez viszont már veszélyesebb, mint amilyennek első látásra tűnik: egy látszólag hiteles és elfogulatlannak tűnő kutatóintézet jó ideig félre tudta volna vezetni a nemzetközi médiát. Mintha csak a Jamestown Foundationt vagy az ISW-t, esetleg a Carnegie Alapítványt vagy a Chatham House-t hamisítanák meg.

Egy másik projekt egy „önfeltöltő tudásbázis” volt Örményország és Németország számára. Lényegében a „Wikipédia” klónjáról volt szó, amely „az eredeti források elemzésével automatikusan feltöltődik”, és néhány hónap múlva már megelőzi azt a keresési találatok között. A dokumentumban külön leírják egy ilyen adatbázis „gyakorlati alkalmazását” is cikkek szerkesztéséhez a kívánt személyekről és eseményekről, a szükséges narratívák „beépítéséhez” a népszerű anyagokba, a szerkesztői cikkek népszerűsítéséhez bannerek, „legolvasottabb” blokkok és beépített linkek segítségével, valamint a kívánt tézisek népszerűsítéséhez közvetlenül a keresési találatok oldalainak előnézetein keresztül.

A közvetlen politikai befolyásolásra irányuló tervek sem tűntek el. A „Mitteleuropa-projekt pályázata” című dokumentumban azt javasolják, hogy terjesszék az európai politikusok, véleményvezérek és aktív polgárok körében azt az elképzelést, hogy Ausztria, Magyarország, Szlovákia és más, egykor az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó területek közeledhetnek egymáshoz. A tervek szerint ezekből egy „egységes, erős, független államnak” kellett volna kialakulnia. Természetesen a „függetlenséget” ebben a projektben sajátos módon értelmezték: az új politikai konstrukciónak a Kreml számára előnyös álláspontokat kellett volna képviselnie.*

*Ehhez viszont találtak volna Magyarországon partnereket, mégpedig nem is keveset.

A jéghegy csúcsa

Ez a mostani adatszivárgás fontos ahhoz, hogy megértsük, hogyan működik és hogyan változik a Kreml hibrid befolyásoló gépezete. De van benne egy kis csavar is.

A belső dokumentumok második nagy kiszivárogtatása és az ASP-ről szóló nyomozások sorozata után az a benyomás alakulhat ki az olvasókban, hogy ez a struktúra lehet a legfőbb eszköze az orosz hibrid háborúnak a Nyugat ellen. Hasonló történt már Jevgenyij Prigozsin szervezeteivel is: hosszú ideig szinte az egyetlen, vagy legalábbis a legfőbb mechanizmusnak tűntek a Kreml külföldi befolyásoló tevékenységében. De ezek akkor is csak a kép egy részét jelentették.

Ugyanígy áll az ASP is – fontos, de nem az egyetlen eleme egy nagy rendszernek. Sőt, munkájának valódi hatékonyságát továbbra is nehéz objektíven értékelni: a jelentések alapján lenyűgözőnek tűnik, de sok projekt papíron marad, a sikeres akciók pedig gyakran vagy viszonylag olcsó hamis hírekre, vagy fizetett utcai provokációkra vezethetők vissza.

A teljes kép sokkal bonyolultabb. Az orosz hibrid háborúban összefonódnak az állami szervezetek – a titkosszolgálatoktól a diplomáciai testületig –, a magánvállalkozások, mint például az ASP, a nagyvállalatok, az oligarchák és a velük kapcsolatos befolyási hálózatok. Mindannyian versengenek a Kreml elismeréséért, és ezzel együtt a szerződésekért, erőforrásokért és más jutalmakért, melyek a politikai feladatok sikeres teljesítéséért járnak.

És a Társadalmi Tervek Ügynöksége szárnyal tovább, szárnyal töretlenül. Miként tűzmadár az égen. Minden tévedés, ügyetlenség, kudarc dacára. Csak remélhetjük, hogy előbb vagy utóbb kiég – de mindig lesz, aki a helyükre álljon. Oroszország sosem fognak kifogyni az ügynökökből. Valóságos ágensország.

Szele Tamás