Szele Tamás: A teheráni kísértetek

A teheráni kísértetek heten vannak, mint a gonoszok, talán azért, mert gonoszok is. Polgári foglalkozásuk író, sőt, újságíró, mi több: szellemíró, és az rájuk a legjellemzőbb, hogy nem léteznek, soha nem is léteztek. Az ő különös történetüket a Radio Szvobodán találtam meg, és az alábbiakban mesélem el, megjegyzéseimmel kísérve, melyeket szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszek meg.

Az OpenAI, a közismert, mesterséges intelligencia-fejlesztésekkel foglalkozó amerikai vállalat bejelentette, hogy az orosz és iráni titkosszolgálatok a vállalat legnépszerűbb termékét – a generatív mesterséges intelligenciával működő ChatGPT csevegőrobotot – használták fel propagandakampányaik szolgálatában, befolyásoló árnyékműveleteikhez, sőt „független újságírók” kitalált személyiségének megalkotásához is.*

*Ez természetesen nem az első eset, de egyike azoknak, amelyeket tökéletesen sikerült lenyomozni.

Az OpenAI közölte, hogy nemrég sikerült megakadályoznia két, Oroszország és Irán által végrehajtott befolyásoló műveletet, amelyek a cég modelljeit hagyományosabb módszerekkel és technológiákkal együtt használták fel gondosan felépített álcázó struktúrák támogatására. Ezeken a struktúrákon keresztül juttatták el világszerte a célközönséghez a fegyveres konfliktusokkal kapcsolatos geopolitikai álláspontjukat, elrejtve azok valódi forrását.

Az iráni művelet hét kitalált „újságírót” vetett be, akik nevében terjedelmes cikkeket ajánlott fel kis és közepes méretű online kiadványoknak szerte a világon. Az orosz művelet ezzel szemben gyanútlan embereket toborzott Latin-Amerikában egy helyi „elemzőközpont” munkájához.

Egyelőre az iráni akció részleteit ismerjük és ismertetjük.

Olvasd tovább előfizetéssel

A cikk hátralévő része előfizetőink számára érhető el. Az előfizetéssel a teljes archívumhoz hozzáférsz, és támogatod a demokráciát.

Az előfizetéshez jelentkezz be a fiókodba.

Bejelentkezés az előfizetéshez

Ha Patreon-támogatónk vagy, jelentkezz be azzal az e-mail-címmel, amelyet a Patreonon használsz — így automatikusan felismerjük a tagságodat.

Kérjük támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!

Gesta-ajánló:

Trump halálos csókja: Netanjahu most már biztos bukni fog

Trump halálos csókja: Netanjahu most már biztos bukni fog

Donald Trump vasárnap, kilenc nappal az október 27-i izraeli parlamenti választás előtt nyíltan kiállt Benjamin Netanjahu újraválasztása mellett, miután hónapokig kerülte a kérdést. A Truth Socialen „teljes és feltétel nélküli” támogatásáról biztosította az izraeli kormányfőt, akit „nagy harcos miniszterelnöknek” és „még nagyobb békepartnernek” nevezett az Iráni Iszlám Köztársaság elleni harcban.

ugar•
A Trump-deal első haszonélvezője: Törökország

A Trump-deal első haszonélvezője: Törökország

Törökország is részesül abból az orosz dízelből, amelyet Moszkva a Donald Trumppal kötött megállapodás alapján dob piacra, ezt Alparslan Bayraktar török energiaügyi miniszter jelentette be vasárnap a Kanal 7 televízióban. „Tárgyalásaink eredményeként ebből a dízelből mi is hozunk Törökországba” – idézte a Reuters a minisztert, aki szerint Oroszország az elmúlt hónapokban a saját gondjai miatt…

ugar•
Álarcos telepesek támadtak európai diplomatákra Ciszjordániában, Izrael vezetése elítélte a támadást

Álarcos telepesek támadtak európai diplomatákra Ciszjordániában, Izrael vezetése elítélte a támadást

Álarcos izraeli telepesek támadtak meg szombaton egy európai diplomáciai küldöttséget Ciszjordániában, a túlnyomórészt keresztények lakta Tajbeh faluban, Jeruzsálemtől néhány kilométerre északkeletre. A küldöttségben a belga főkonzul, francia és lengyel diplomaták, valamint a katolikus egyház képviselői utaztak, akik azért érkeztek a faluba, hogy felmérjék az olajbetakarítás idején a telepesek és…

ugar•
Sikorski szerint pénzutalások és hangfelvételek bizonyítják Moszkva és az Orbán-kormány együttműködését

Sikorski szerint pénzutalások és hangfelvételek bizonyítják Moszkva és az Orbán-kormány együttműködését

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter szerint Varsónak bizonyítékai vannak arra, hogy Oroszország támogatta Orbán Viktor kormányát, és szorosan együttműködött vele. A lengyel diplomácia vezetője a Gazeta Wyborczának adott hosszú interjújában arra a kérdésre válaszolva beszélt erről, hogy a Moszkva támogatását élvező európai populisták a Kreml ötödik hadoszlopának tekinthetők-e. Úgy…

ugar•
Musk, Rubio és egy litván gyújtogatás: Ukrajna műholdas kapcsolata lett a háború új frontja

Musk, Rubio és egy litván gyújtogatás: Ukrajna műholdas kapcsolata lett a háború új frontja

Ukrajna egy hét alatt megtapasztalta, milyen törékeny az a műholdas háló, amelyre a drónjai, a csapatai közötti kommunikáció és a légvédelme jó része épül. Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap kategorikusan hamisnak nevezte azokat az értesüléseket, amelyek szerint a Fehér Ház rendelte el a Starlink ukrajnai korlátozását. Azt mondta, a Fehér Házban senki nem utasított senkit arra, hogy…

ugar•