Szele Tamás: Jelentés Teheránból

Ha pár nappal ezelőtt a Krím-félsziget viszonyairól közöltem részletes beszámolót, ma következzen a The Insider nyomán egy legalább annyira aprólékos helyzetjelentés Iránról. Ahol a jelek szerint minden, de minden félresikerült – nem kis részben az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a hibájából. De lássuk, milyen világ van most Teheránban. Megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Miután június közepén Donald Trump amerikai elnök és Maszud Pezeskian iráni elnök aláírták a kölcsönös egyetértésről szóló memorandumot, a megvalósításával kapcsolatos minden nehézség ellenére Iránban az élet látszólag visszatért a régi kerékvágásba: az utcák zsúfoltak, a fiatalok a bevásárlóközpontokban találkoznak, a nyugdíjasok pedig a parkokban sakkoznak. Ugyanakkor a gazdasági válság tovább súlyosbodik: a havi fizetés alig elég az élelemre, az országban növekszik a munkanélküliség, és terjed a gyermekmunka. Az internet-hozzáférés részben helyreállt, a rezsim ellenzékével szembeni elnyomás pedig csak fokozódik. A lakosság egy része abban reménykedik, hogy a háború újrakezdődik, és a rezsim bukásához vezet. Mások viszont éppen ellenkezőleg, a bombázások után a hatalom mellé álltak.*

*Röviden tehát: messze állnak az idilltől, akármennyit is sakkoznak a nyugdíjasok a parkokban.

A bálványok ledöntése

Június 25-én, az Asúra – mely a síiták számára fontos vallási ünnep – alkalmával Irán utcáin ismét megszólaltak a rezsim ellenzékének hangjai. Az elmúlt hónapokban ezek elhallgattak a háború és a januári tüntetések leverését követő tömeges elnyomás (valamint, ne szépítsük: tömegmészárlás) miatt.

A megemlékezéseken olyan dalok hangzottak el, amelyek „a bálványok és a zsarnok uralkodók palotáinak ledöntésére” szólítottak fel, bírálva az állam által előírt vallási értelmezést, valamint elhangzott az a dal is, amely a biztonsági erők által meggyilkolt tüntetők emlékezetének szimbólumává vált. Több városban a szertartások résztvevői magukkal vitték a felvonulásokra a meggyilkoltak fényképeit, és felolvasták a nevüket. Teheránban egy meggyilkolt ellenzéki aktivista édesanyja felhívást intézett a megemlékezés résztvevőihez, hogy „ne hagyják, hogy fia útja a semmibe vesszen”.

Az IRGC (Forradalmi Gárda) támogatói szintén kihasználták az Asúra-ünnepet saját narratíváik terjesztésére: az Egyesült Államokkal szembeni ellenállás folytatására szólítottak fel, és bírálták a Washingtonnal folytatott tárgyalásokat. Irán számára ez nem újdonság, az Asúra vallási szertartásai már régóta a politikai nyilatkozatok színterévé váltak.

Ezen felül az utóbbi időben nem voltak jelentős tüntetések. Viszont a kormánypárti gyűlések rendszeresen zajlanak. A Mamlekat nevű iráni médiaprojekt egyik aktivistája, aki névtelen kívánt maradni, úgy nyilatkozott, hogy ezeket teljes egészében az állam szervezi, és néha finanszírozza is.*

*Azért ez Iránban egyáltalán nem új jelenség, sőt, évek óta megfigyelhető: már a Mahsa Amini-mozgalom idején is „ellentüntetésekkel” próbálta kompenzálni a rendszer a nagyon erősen ellenzéki közhangulatot.

A helyzet elviselhetetlen

Az ország teljesen visszatért a háború előtti életéhez. Az utcákon sok az ember és az autó, a parkokban a nyugdíjasok sakkoznak és kockáznak, mellettük gyerekek szaladgálnak, mások sportolnak. A városok színes reklámtáblákkal vannak tele. Iránban a kávézók és üzletek még a háború alatt sem zártak be, de az árak rohamos emelkedése miatt a lakosok egyre ritkábban látogatják őket.

2025 végére az iráni riál történelmi mélypontra, körülbelül 1,45 millióra süllyedt az amerikai dollárhoz képest. Ugyanakkor az élelmiszer-infláció körülbelül 70%-ot tett ki, ami a világ egyik legmagasabb mutatója. Pontosan ez váltotta ki a 2026. januári tömeges tüntetéseket.

„A gazdasági helyzet egyszerűen szörnyű. Az elmúlt három hónapban a kereskedelmi cikkek ára megduplázódott” – mondja M., egy dél-iráni nagyváros lakója a The Insidernek adott interjúban. Egy elektronikai üzletben dolgozik, és havonta körülbelül 170 dollárt keres, ami szerinte meghaladja az országos átlagbért. „Ez a pénz nekem csak ételre és internetre elég. Az emberek nem tudják eltartani a családjukat, még a gyerekeknek is dolgozniuk kell” – teszi hozzá.*

*Tekintve, hogy napi árfolyamon 54 ezer forintról van szó, az is csoda, hogy az étel és az internet kijön belőle – és ez egy átlagon felüli bérnek számít!

Valóban, az Iráni Szociális Munkások Szövetségének elnöke, Hasan Musavi Chalak elmondta, hogy a romló gazdasági helyzet miatt a gyerekeket utcai kereskedelemben, vágóhidakon, állattenyésztő telepeken, illegális műhelyekben, kertészetekben, a mezőgazdaságban és ipari vállalkozásokban is alkalmazzák.

Munkaidőn kívül M. filmeket és sorozatokat néz, és a szabad levegőn tölti az idejét a barátaival. „A körülöttem lévők többnyire politikáról, háborúról és az árak emelkedéséről beszélnek. Néha felmerül bennem a gondolat, hogy valaki talán lehallgatja a beszélgetéseinket, de összességében nem érzek félelmet. A helyzet rossz, de tovább éljük az életünket” – mondja beszélgetőpartnerünk.

Az irániak – ellentétben az oroszokkal – valóban nem kerülik a politikai témákat, és szabadon megvitatják azokat az utcán és a tömegközlekedési eszközökön, sőt, még alig ismert emberekkel is.

M. ellenzéki nézeteket vall. Őszintén remélte, hogy a kormányépületek elfoglalására irányuló felhívások után Donald Trump amerikai elnök valóban segítséget nyújt az iráni tüntetőknek. Abban reménykedett, hogy az ajatollahok rezsimjét katonai úton sikerül majd megdönteni:

„Miért kötött Trump megállapodást azokkal, akik nemrég megöltek sok tízezer embert? Sokan úgy gondolják, hogy ha csak Izrael lépett volna fel, az USA pedig egyáltalán nem avatkozott volna be, az eredmény most sokkal jobb lenne.”*

*Ez a gondolat sem nem különös, sem nem téves – Izrael számára Irán egy jól ismert kultúra, amellyel rengeteg történelmi kapcsolati köti össze, és nem kért volna az irániaktól lehetetlenséget – valamint egy önálló izraeli hadjárat alapvetően a nukleáris programot, a terrorszervezetek támogatását, a rakétaindító állásokat és az ajatollahok rezsimjének elpusztítását célozta volna ilyen vagy amolyan módon. Trump számára viszont Irán csak egy nagy és veszélyes folt a tárképen.

M. dühös, de mégis reménykedik a háború folytatásában és a kedvezőbb kimenetelben. Azonban, mint a Mamlekat prjojekt aktivistája mondta:

„Az iráni társadalom jelenleg nagyot csalódott Trumpban. Sok mindent megígért, de végül semmit sem ért el, csak elvette az emberek reményét. A legnagyobb csalódás az, hogy ha még Trump sem tudta megdönteni ezt a rezsimet, akkor mi hogyan tudnánk?”

Hasonló hangulatokról beszél a teheráni belarusz blogger, Elena Zivdar is:

„Sokan hiszik, hogy ha újra kitör a háború, akkor javulni fog a helyzet, és nagyon szeretnék, ha újra elkezdődne. Az emberek annyira belefáradtak a gazdasági visszaesésbe, a szankciókba és a bizonytalanságba, hogy elvesztették a reményt a pozitív változásokban.”

Június végén, az Egyesült Államokkal kötött megállapodás után Elena és iráni férje elhagyták az országot.*

*Azért remélem, nem Belaruszba mentek.

A blogger szerint a háború alatt az ipari vállalkozások ellen indított támadások miatt sok iráni vesztette el a munkahelyét, és egyesek számára az utcai kereskedelem maradt az egyetlen jövedelemforrás. Teherán utcáin szőnyegeket, ruhákat és háztartási gépeket árulnak mindenfelé. A kereskedők mellett utcai zenészek és művészek lépnek fel.

Az Elena által megosztott teheráni felvételeken különböző emberek láthatók: nem mindegyikük visel a vallásos előírásoknak megfelelő ruházatot. A bevásárlóközpontban sétáló lányok és fiúk teljesen nyugati stílusban öltözködnek – farmer, bőrdzseki, divatos pólók és kiegészítők.

„A fiatalok megtalálják a módját, hogy azt viseljék, ami tetszik nekik, beszerezzék a tiltott alkoholt, és bulizni menjenek” – meséli Elena. Elmondása szerint Iránban két valóság létezik: léteznek a hétköznapi emberek, akik normális életet akarnak élni, és létezik a hivatalos Teherán a propagandájával.

Az internet-hozzáférés korlátozásai

Az internet-hozzáférés június elején állt helyre több hónapos blokkolás után. A felhasználók szerint azonban a sebessége jelentősen csökkent a január előtti helyzethez képest, és számos népszerű közösségi oldal, köztük az Instagram és a TikTok, továbbra is blokkolva van. Még VPN használatával sem mindig sikerül csatlakozni hozzájuk.

Tara Dachek emberi jogi aktivista szerint Iránban gyakorlatilag egy „többszintű internetrendszer” működik. A hálózathoz teljes hozzáféréssel rendelkeznek a titkosszolgálatok alkalmazottai és a hatóságok képviselői, ezzel szemben a polgárok többsége csupán az állam által jóváhagyott szolgáltatások és alkalmazások erősen korlátozott körét használhatja, amelyek lehetővé teszik a felhasználók nyomon követését. Így keresik a biztonsági szervek azokat az embereket, akik információkat továbbítanak a külföldi médiának.*

*Azért ezt a kétszintű rendszert elég nehéz és bonyolult lehet fenntartani.

Ezenkívül az IRGC már több hónapja magánlakásokban kutat a Starlink berendezések után, amelyek segítségével az irániak a blokkolások idején is hozzáfértek az internethez.

Egy nagyon hazafias nép

Shahad, az iráni férfi élete nagy részét Londonban töltötte, de kapcsolatot tart fenn a hazájában élő rokonaival és barátaival, és oda is eljuthat. Elmondása szerint a háború összefogta a rezsimmel szemben mérsékelten ellenzéki érzelmű polgárokat. Emellett a beszélgetőtársunk kiemeli, hogy Ali Khamenei legfőbb vezetőt, akit az idei február 28-án az Egyesült Államok és Izrael által végrehajtott támadásokban megöltek, sok iráni szerette és tisztelte.

Ali Khamenei egyhetes búcsúztatási szertartása július 3-án kezdődött, majdnem négy hónappal halála után. Az Associated Press becslése szerint július 5-én több százezren vettek részt a teheráni gyászünnepségeken. A gyülekezet „Halál Amerikára” és „Halál Izraelre” jelszavakat skandált. A résztvevők plakátjain Trump és Netanjahu meggyilkolására felszólító jelszavak voltak láthatóak.

A szertartáson a háború óta először jelent meg Ali Khamenei három fia, de Irán új legfőbb vezetője, Mojtaba Khamenei nem mutatkozott. Feltehetően bujkál, miután megsebesült abban a támadásban, amelyben apja életét vesztette. Mint Shahad állítja:

„Az irániak nagyon hazafias nép. Igen, az emberek éheznek, és problémákkal küzdenek. De a bombázások után sokan a kormány oldalára álltak. Még azok is, akik a gazdasági helyzet miatt tiltakoztak. Mert bár a történtek a rezsimmel szembeni háborúnak tűntek, valójában gyárak és hidak semmisültek meg, és emberek haltak meg.”*

*Azért, már bocsánat, de az iráni rezsim sem rózsacsokrokkal lövöldözte meg Izraelt és később az összes szomszédját. Ezt bizony háborúnak hívják és sok minden elpusztul benne. Shahad körülbelül úgy csodálkozik, ahogyan a moszkvaiak szoktak, mikor a háború negyedik évében őket is találat éri: „Nahát, azért ez már mégis borzalom, minket lőnek?” Amikor ők lőttek, azt természetesnek találták.

Neki háborúellenes, de nemzeti érzelmű nézetei vannak: támogatja a megállapodást az USA-val és ellenzi a nukleáris fegyverek gyártását, de támogatja a „többszereplős” Közel-Keletet, és azt, hogy a külső erők hagyják békén Iránt.

Ruszlan Szulejmanov, a NEST Centre kelet-kutatója és szakértője elmondta, hogy a rezsim aktív támogatói a lakosság körülbelül 10–15%-át teszik ki – ezek az emberek őszintén vesznek részt a kormánypárti tüntetéseken. Sokakat – szerinte – valóban elriaszt a polgári célpontok elleni támadások miatt az Egyesült Államokkal vívott háború. Ráadásul egyeseket aggaszt Trump állítólagos rokonszenve a kurd szeparatizmus iránt.*

*No, amiatt ne kéne annyira aggódniuk, Trump mostanság árulta el másodszor a kurdokat – és most is, mint az első alkalommal, 2019-ben, Erdogan kifejezett kérésére. A független Kurdisztánnak vagy egyáltalán, bármiféle kurd autonómiának ugyanis a legnagyobb ellensége a török diktátor, aki szó szerint az ujja köré csavarja a szellemileg és jellemében is gyenge Trumpot.

Látható pusztulás

A háború valóban nemcsak a katonai célpontokat érintette, hanem Irán történelmi örökségét is. A Reuters újságírói, akik márciusban ritka alkalommal bejutást kaptak az országba, rögzítették legalább 11 történelmi épület károsodását, köztük az Iszfahánban és Teheránban található, az UNESCO világörökség részét képező épületekét is. A legtöbb esetben a műemlékek nem közvetlen találatoktól, hanem az erős lökéshullámoktól szenvedtek károkat. Ennek következtében repedések keletkeztek a falakon, lehullott a vakolat, összetörtek a csempék és az ólomüveg ablakok.

„Ezek az épületek hozzánk tartoztak” – mondta a Reutersnek Rasul Mosavi, a múzeum őre, aki az egyik támadás során megsebesült. Elmondása szerint a bombázások után két héttel Iszfahán történelmi palotáiban még mindig ropogtak a lábuk alatt az üveg-, vakolat- és csempetörmelékek.

A korábban nyilatkozó M. elmondta, hogy városában a polgári infrastruktúra szinte sértetlen maradt, mivel az összes katonai létesítmény a város szélén található, a központban pedig csak a Baszidzs – az IRGC egyik egysége – van. „Minket nem igazán bombáztak, a civilek pedig tudják, mely területeket jobb elkerülni” – mondja.

A rezsim szabad keze

Január közepén az iráni hatóságok biztosították, hogy nem szándékoznak kivégezni a tüntetők résztvevőit. Már márciusban azonban kivégezték az első három tüntetőt, köztük a 19 éves Saleh Mohammadit, az ország ifjúsági birkózó válogatottjának tagját. Őket „Isten elleni hadviseléssel” vádolták – ami az iráni saría-jog egyik legsúlyosabb bűncselekménye. A hatóságok azt állították, hogy részt vett két rendőr meggyilkolásában, és „Izrael és az Egyesült Államok érdekében” cselekedett.

Az emberi jogi aktivisták arról számolnak be, hogy a hatóságok felgyorsították a politikai ügyek elbírálásának folyamatát – a letartóztatástól a halálbüntetés végrehajtásáig jelenleg csupán néhány hónap telik el. Ezenkívül a vallomásokat gyakran kínzással és nyomásgyakorlással csikarják ki. A vádlottakat hetekig elszigetelik a külvilágtól, megfosztják őket a jogi képviselettől, és egyes esetekben a családjuk értesítése nélkül végzik ki őket.

A bírósági ítéletek alapján végrehajtott kivégzések mellett januárban a biztonsági erők tömegesen mészárolták le a tüntetőket az utcákon és a kórházakban. Az orvosok elmesélték az újságíróknak, hogy holtan találták a betegeiket a kórházi ágyakon a hatóságok razziái után – fejlövéssel végeztek velük vagy kikapcsolták a lélegeztetőgépeiket.

Az iráni hatóságok hivatalosan több mint 3000 ember halálát ismerik el, azonban az emberi jogi aktivisták és a független média szerint az áldozatok száma sok tízezerre rúg.

Az utóbbi időben a tüntetők őrizetbe vételei és eltűnései csak fokozódtak. „A rezsimnek mindenben szabad keze van. A hatóságok akadálytalanul rabolnak el, kínoznak és végeznek ki tüntetőket” – mondja a Mamlekatе egyik aktivistája.

Az Egyesült Államokban működő emberi jogi szervezet, a Human Rights Activists In Iran számításai szerint február végéig összesen több mint 50 ezer embert vettek őrizetbe a tüntetések során.

Összegezve: ha Iránban nem lett volna háború, a régi rezsim nézne szembe a régi problémákkal. Ha sikerül a rendszerváltás – ami Turmp és Erdogan miatt maradt el – egy új rezsim kéne szembenézzen új problémákkal. Ezzel szemben most ebben a semmilyen állapotban, ami se háború, se béke, a megújuló régi rezsim néz szembe régi és új problémákkal egyaránt. És ezeknek a problémáknak a legnagyobb részét saját magának köszönheti.

Szele Tamás