#Khamenei

Teheránban temetni veszélyes, de az igazi tánc majd csak a ceremónia után várható. Meglehet, a vártnál is több lesz a halott.

Az egészen bizonyos ugyanis, hogy a harcok kezdetekor senkinek nem volt az a célja, miszerint Iránban a hatalmat a vallási fanatikusok kezéből átjátssza a militarista vallási fanatikusokhoz, de valahogyan (főként a teljesen alkalmatlan amerikai vezetés hibájából) mégis így sikerült.

A történelem azt mutatja, hogy amikor ezek a dolgok – a hatalom, a lojalitás és az intézményrendszer – egyszerre kezdenek összeomlani, a fordulópont rövidesen bekövetkezik.

Én arra tippelnék, hogy Trump vagy hazudik, és nem is voltak semmiféle tárgyalások, vagy igazat mond, és felvette a kapcsolatot az egyetlen erre meghatalmazott személlyel. Ez pedig a síiták Rejtőzködő Imámja, akit egészen pontosan 1154 éve nem látott senki.

Meghatározás hiányában könnyen megtörténhet, hogy Iránt legyőzik, de a háború mégis folytatódik, pusztán azért, mert senki sem tudja, mit nevezünk győzelemnek.

Maceszt árultok a Vatikánban szombatnapon, és a mekkai főmuftitól várjátok erre a helyeslést. Őszintén gratulálok. Sikerült rajtam túltennetek.

„Azt hiszem, Schrödinger macskája helyett Schrödinger imámjával van dolgunk. Amíg nem mutatják meg, nem tudjuk, hogy él-e vagy halott.”

A játszma sokesélyes, de úgy tűnik, a leggyengébb lapja az Iszlám Köztársaságnak van, a második legrosszabb leosztás a rendszer politikai ellenzékének jutott, a harmadik a Forradalmi Gárdának – minden más játékosnak erősebbek a kártyái.

Fogalmunk sincs, milyen lesz az iráni holnap, csak abban lehetünk biztosak, hogy lesz. És erre jobb felkészülni. Vegyünk számításba minden, esetleg most még váratlannak tűnő fordulatot. Ne feledjük: Iránban nem európaiak élnek.

Nagy háború kezdődött ma és meglehet, hogy sokáig fog tartani. Az biztos, hogy fordulatokban gazdag lesz.

Genfben tárgyalnak az amerikaiak és az irániak. Arról az uránról, ami vagy van, vagy sem. Vagy megegyeznek, vagy sem. Ha nem tudnak megegyezni, vagy lőni fognak, vagy sem. Az egész történetben egyetlen dolog bizonyos: az, hogy tárgyalnak.

Sztálinnak Berijája volt, Nazarbajevnek Tokajevje, Madurónak Dalcy Rodrigueze, Khameneinek Laridzsánija van. De vajon ki lesz Laridzsáni Laridzsánija? És lesz-e egyáltalán Laridzsániból állami vezető?

Lám, nem csak papírtigris létezik, hanem papírmedve is. Sőt, előre látom a papírsas és a papírsárkány hanyatlását úgyszintén.

Ennyit tudunk ma a gyászoló, vérző Iránban történtekről. Ahol a cinikus hatalom már nem csak tömegeket gyilkol meg, de még áldozatainak holttestét sem tiszteli.

Good news – no news, kérem. Reméljük, holnapra már okosabbak leszünk.

Khamenei igazából már megbukott, még akkor is, ha esetleg sikerülne leverni a mostani tiltakozást: maga a rendszer mondott csődöt.

Annyit elmondhatunk, hogy a jelek szerint manapság ajatollahnak lenni Teheránban nem egy nyugdíjas állás és nem is nagyon kényelmes munkakör. Könnyen megkergethetik az embert.

A helyzet legalábbis bonyolult. Egyelőre mindenkinek az lenne a közös érdeke, ha minél előbb megszűnne Iránban az ajatollahok vaskezű, kíméletlen zsarnoksága.

A Kreml mindent és mindenkit képes és hajlamos megtagadni, kivéve saját magát. Az izraeli-iráni harci cselekmények során sem adhatott mást, csak, mi lényege: több év hangzatos diplomáciai szólamait és melldöngető nyilatkozatait, sőt, alkuit rúgta fel, mikor kiállt Teherán mögül. Hogyan történhetett ez és miért? Erre ad magyarázatot Nyikita Szmagin, a térség specialistája a The Insiderben. 

Tegnap egy nemzetközi konferencián jártam (amelynek nem voltak külpolitikai vonatkozásai), és a többi résztvevők közül néhányan, mivel tudták, mi a foglalkozásom, az iráni helyzetről kérdeztek.