Szele Tamás: Nabiullina pályaíve

Ma végre kiderül, hogy előkerül-e Elvira Nabiullina, az Orosz Központi Bank elnöke vagy továbbra is ismeretlen helyen tartózkodik majd – róla általában keveset tud a magyar közönség, pedig kulcsfigurája a mai orosz rendszernek, annak ellenére, hogy sem nem ultrapatrióta, sem nem oligarcha, csak éppen a legkiválóbb orosz pénzügyi szakember. Megérdemli, hogy megismerkedjünk pályaívével a Vazsnoje Isztorii tanulmánya nyomán, bárhol és bárhogyan is van most.

Elvira Nabiullina körül rejtélyek köde gomolyog: az utolsó pillanatban elmaradt a szentpétervári gazdasági fórumról (SPIEF), amelyet korábban még soha nem hagyott ki, és azóta sem jelent meg a nyilvánosság előtt. Hivatalosan betegszabadságon van, de hogy betegsége valódi vagy csak diplomáciai trükk, az még most sem derült ki, két héttel azután, hogy eltűnt a nyilvánosság elől. Ma talán kiderül valami: június 19-re hirdették meg a központi bank igazgatótanácsának ülését a jegybanki alapkamat ügyében – ez az év nyolc ülésének egyike –, és a pénzintézet bejelentette, hogy Nabiullina részt vesz az ülés eredményeiről szóló hagyományos sajtótájékoztatón.

Jelenleg különösen heves viták folynak erről a kamatlábról. Az üzleti szféra könyörög, hogy gyorsabban csökkentsék: a magas kamat megfojtja a gazdaságot. A Központi Bank azt válaszolja, hogy a kamat csökkentésével nem lehet segíteni a helyzeten: a növekedés csak rövid ideig gyorsulna fel, az infláció viszont hosszú távon megmaradna. A Központi Bankban senki sem ejti ki a száján a „háború” szót, de Nabiullina összes nyilatkozatából az derül ki, hogy az üzleti szférát a harcok fojtják meg, nem pedig a Központi Bank kamatlába; a magas kamatláb csupán a háború egyik következménye.

Nem sokkal Nabiullina távozása előtt a gazdasági blokk vezetői megpróbálták tudatosítani Vlagyimir Putyinnal, hogy a háborús kiadásokat nem lehet tovább növelni: a költségvetés és a gazdaság már nem bírja a terheket. Úgy tűnik, nem sikerült meggyőzniük, mivel a SPIEF-en Putyin és Anton Sziluanov pénzügyminiszter kijelentették, hogy a kiadások és a költségvetési hiány a tervezettnél nagyobbak lesznek. Azt a költségvetési egyensúlyt, amelyet a Pénzügyminisztérium idén akart elérni, 2029-re halasztották. Eközben Putyin szabad kezet ad a technokratáknak: a stabilitás fenntartása érdekében „lehűthetik” a gazdaságot. De az utóbbi időben ő is kamatcsökkentést követel. Nabiullina talán kiállhatott volna az elvei mellett. Talán ki is állt és azért nem találja senki.

Andrej Jakovlev, a Harvard-i Davis-Központ vendégkutatója úgy jellemzi Nabiullinát, mint azon kevesek egyikét, akik a jelenlegi rendszerben is megőrizték elveiket. Ezek az elvek természetesen nagyon sajátosak: kizárólag szakmai jellegűek. Nabiullina a háború kitörése után néhány nappal a Központi Bank alkalmazottaihoz címzett beszédében fogalmazta meg őket:

„Személyes célomnak tartom, hogy az emberek és a vállalatok a lehető legkisebb veszteséggel vészeljék át ezt az időszakot. Nagyon remélem, hogy ezt a célt magukévá teszik.”

„Természetesen mindannyian azt szerettük volna, ha ez nem történik meg” (vagyis nem tör ki az Ukrajna elleni háború) – mondta akkor Nabiullina, „de mivel már megtörtént, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy pénzügyi rendszerünk bármilyen sokkot képes legyen kezelni”. Arra szólította fel kollégáit, hogy „tegyük félre a nézeteltéréseket, és koncentráljunk a munkára; ne keveredjünk politikai vitákba a munkahelyen, otthon vagy a közösségi médiában – ez csak elszívja azokat az erőket, amelyekre szükségünk van a feladatunk elvégzéséhez”.

És ha a feladat elvégzése lehetetlenné válik, akkor akár lázadni is lehet. Nabiullina nem a háború kitörése miatt mondott le, de Jakovlev véleménye szerint könnyen feltételül szabhatta volna Putyinnak a munkája folytatásához, hogy „a háború ne növekedjen tovább a kezdeti méreteinél” – vagyis, hogy a katonai kiadások ne emelkedjenek tovább jelentős mértékben.

A törvény szerint Nabiullina 2027 júliusáig maradhat a Központi Bank élén. Mindazonáltal Putyin Oroszországában könnyen módosítható az alkotmány, a Központi Bankról szóló törvényt pedig sszükség és igény esetén pillanatok alatt megváltoztatják. Addig is összegezzük Nabiullina 13 éves pályafutását a Központi Bank élén.

Első fejezet: az áremelkedések féken tartása

Nabiullina talán legfontosabb reformja az inflációs célkövetési politikára való áttérés volt. Egyszerűbben fogalmazva: a Központi Bank azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy az inflációt 4% körüli szinten tartsa.

A Központi Bankról szóló törvény az első feladatként a rubel stabilitásának biztosítását említi, amelyet aztán a következőképpen fejt ki: „az árstabilitás fenntartása révén, többek között a kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése érdekében kell erre törekedni”. Ennek kell megfelelnie a célérték szerinti inflációnak is.

Ez nem Nabiullina találmánya. A központi bankok világszerte (az 1990-es évek óta) alkalmazzák ezt a rendszert, jelenleg a többségük így működik, beleértve az amerikai és az európai központi bankokat is. A Központi Bank már Nabiullina kinevezése előtt elkezdett felkészülni erre, de az átállás éppen az ő vezetése alatt valósult meg. Nabiullina 2013 júniusában vette át a Központi Bank vezetését, és 2014 novemberében tért át a Központi Bank erre az elvileg teljesen új politikára.

Az időzítés rendkívül szerencsétlennek bizonyult. A rubel árfolyama, amelyet korábban a Központi Bank szigorúan figyelemmel kísért, bizonytalanná vált, de az olaj ára csökkent, már 2014 decemberében kitört a válság, és a rubel összeomlott. 2015-ben azonban, amikor a válság heves szakasza már véget ért, a Központi Bank teljesen áttért az inflációs célkövetésre.

Meglepő, milyen gyorsan jelentkezett az eredmény. Most, a világjárvány és a négyéves háború után ez szinte feledésbe merült, de a 2010-es évek második felében a Központi Bank az inflációt a célszint közelében tartotta. 2016–2020 között az infláció átlagosan 4% volt. Maga a Központi Bank a 2017-től 2019-ig tartó három évet tekinti referencia-időszaknak, amikor az árak 2,5%-kal, 4,3%-kal, illetve 3%-kal emelkedtek.

A háború mindezt felborította, de Nabiullina „teszi a dolgát”, és azt ígéri, hogy visszavezeti az inflációt a célszintre, bár ennek a határidői folyamatosan kitolódnak. Tavaly az infláció 5,6% volt, a Központi Bank előrejelzése erre az évre 4,5–5,5%, a következőre pedig 4%.

Második fejezet: a dollárárfolyam visszafogása

Nabiullina körülbelül másfél éve dolgozott a Központi Banknál, amikor bekövetkezett a válság. Oroszország már megszokta a kríziseket, de a 2014 végi–2015 eleji események az egyik legsúlyosabb gondot jelentették. Valljuk meg, nagyrészt a Központi Bank intézkedései okozták ezt.

A Krím annektálása miatti szankciók összességükben hatástalanok voltak, de pszichológiai hatásuk erős volt. Ráadásul összeomlottak az olajárak: az év közepén még 115 dollár volt a Brent hordónkénti ára, novemberben 80 dollárra, év végére pedig 55 dollárra esett vissza. Ez egybeesett az inflációs célkövetésre való áttéréssel. A Központi Bank kivonult a devizapiacról, és a rubel követte az olaj árfolyamát: 2014 nyarán egy dollár kevesebb mint 40 rubelbe került, november elején 45-be, december elején pedig már több mint 50-be.

Szigorú intézkedésekre volt szükség, de a Központi Bank december 11-én megemelte az irányadó kamatlábat 9,5%-ról 10,5%-ra. A vezetés mintha nem fogta volna fel a problémák mértékét. Egy héttel később egy dollár már majdnem 68 rubelt ért.

Pánik tört ki a piacokon, a betétesek rohantak, hogy kivegyék a pénzüket a bankokból. Akkor először az orosz történelemben még a Sberbank is támadásnak lett kitéve. Általában az emberek, ha aggódtak a pénzükért, a „Sberbankba” vitték – hiszen azzal biztosan nem történhet semmi baj. De 2014 decemberében a „Sberbankból” egyetlen nap alatt kivettek körülbelül 300 milliárd rubelt.

Csak ekkor emelte meg a Központi Bank sürgősen az irányadó kamatlábat 17%-ra. Végül sikerült rendezni a helyzetet. Putyin elmesélte, hogyan hívta fel „baráti alapon” a nagyvállalatokat, és kérte fel őket arra, hogy adjanak el devizát:

„Mit tartogatnak otthon? Ha a zsebeiket is átkutatják, ki tudnak-e lépni a piacra? Volt vezérigazgató, aki elgondolkodott, majd egy másodperc múlva válaszolt: három milliárd dollárunk van.”

Nabiullina nyilvánvalóan levonta a tanulságokat ezekből az eseményekből. A háború kitörése után a Központi Bank gyorsan és határozottan lépett fel.

Harmadik fejezet: A tartalékok és a fizetési rendszer megőrzése

Nabiullina helyes következtetéseket vont le a krími szankciókból, és ez nagyban segített átvészelni a háború kezdetének sokkját.

A háború első napjaiban a nyugati országok, elsősorban az EU, az orosz tartalékok mintegy felét, körülbelül 300 milliárd dollárt sikeresen blokkolták. Sokkal magasabb is lehetett volna ez az összeg, ha nem lett volna a Központi Bank. Nabiulllina már 2014-ben elgondolkodott azon, hogy a tartalékok támadás alá kerülhetnek – mint az 2022-es jelentésében áll. Ebben a Központi Bank leírta, hogyan próbálta megmenteni azokat: 2014-ben „megkezdte a befektetések gyorsított növelését olyan eszközökbe, amelyeket nem lehet befagyasztani: aranyba, jüanba és külföldi készpénzbe”. A Központi Bank igyekezett a tartalékokból minél többet készpénzre váltani és Oroszországba szállítani: a jelentés szerint 2014-től a készpénzes deviza behozatala „kizárólag a logisztikai lehetőségek által korlátozott mértékben történt” (az elemzők 60 milliárd dollárra becsülték az összeget).

Ennek eredményeként 2022 elejére a dollár aránya az orosz tartalékokban 10,9%-ra csökkent, és a többi nyugati országok valutái összesen is csak a felüket tették ki. Ennél kevesebb nem lehetett – magyarázta a Központi Bank: a háború előtt a dollár és az euró voltak a fő fizetőeszközök a számlák rendezése és a megtakarításokh esetén: „A tartalékok szerkezetének figyelembe kellett vennie az állampolgárok és a vállalkozások azon igényét, hogy hozzáférjenek a konkrét tartalékvalutákban lévő pénzeszközökhöz”.

A summa másik felét a Központi Bank „biztonsági párnájának” nevezte: ezek az „alternatív tartalékok” a mindennapi életben nem annyira kényelmesek, nehezebb őket készpénzre váltani, de megbízhatóbbak egy „szigorú geopolitikai forgatókönyv megvalósulása” esetén. Ez végül be is következett.

A „krími” szankciók legszembetűnőbb következménye az volt, hogy leállt több százezer Visa- és MasterCard-kártya működése, amelyeket Arkagyij és Borisz Rotenberg, valamint Jurij Kovalcsuk bankjai (SMP, „Rossija” stb.) bocsátottak ki. A Központi Bank felismerte a helyzetet, és olyan infrastruktúrát kezdett kiépíteni a számlázás és a fizetések számára, amely önállóan működhetne, így nem lenne sebezhető a szankciókkal szemben.

2014-ben elindult az „orosz SWIFT”, a Pénzügyi Üzenetátviteli Rendszer (SZPFSZ), majd a következő évben elindult a Nemzeti Fizetési Kártyarendszer (NSZPK), amely a „Mir” fizetési rendszer és a Gyorsfizetési Rendszer üzemeltetőjévé vált. Törvényt fogadtak el, amely kötelezte a nemzetközi fizetési rendszereket, hogy az orosz forgalmuk feldolgozását adják át az NSZPK-nak. A Visa és a MasterCard eleinte ellenálltak, de végül beleegyeztek: ellenkező esetben elvesztették volna az orosz piacot. Mind az NSZPK, mind az SZPFSZ szankciók hatálya alá került; a nyugati rendszerekhez tartozó, orosz bankok által kibocsátott kártyák külföldön nem működnek, de az országon belül – a Központi Bank által kiépített infrastruktúrának köszönhetően – továbbra is működik minden, még a háború előtt kibocsátott Visa- és MasterCard-kártyák is.

Enélkül a bankkárty-cégek távozása Oroszországból kifizetési összeomlást okozott volna: 2021-ben a kiskereskedelmi átutalások 74,3%-a nem készpénzes volt, miközben az oroszok által használt kártyák körülbelül kétharmada, valamint a kifizetések háromnegyede a Visa-ra és a MasterCard-ra érkezett.

Negyedik fejezet: a bankok megszilárdítása

Nabiullina kinevezése után nem sokkal a Központi Bank megkezdte a bankrendszer megtisztítását. Arról, hogy ezt meg kell tenni, már régóta beszéltek; a Központi Bank 10 évvel korábban, a betétbiztosítási rendszerbe felveendő bankok kiválasztásakor akart foglalkozni ezzel, de nem sikerült. 2006-ban meggyilkolták a bankfelügyelet vezetőjét, a Központi Bank első alelnökét, Andrej Kozlovot, és emiatt megfeledkeztek a piac megtisztításáról a készpénzváltással és egyéb csalásokkal foglalkozó, vagy egyszerűen csak gyenge bankoktól.

2013-ban azonban újra eszükbe jutott ez a feladat. A Központi Bank a készpénzváltókkal kezdte, majd a zombibankok következtek, amelyek szép mérlegei mögött hatalmas lyukak tátongtak, és 2017-ben már a legnagyobb szereplők is sorra kerültek. Nabiullina elmesélte, hogyan zúzta szét a „moszkvai bank-kartellt”, amely több nagy bankból, nyugdíjalapból és egyéb vállalatból állt, és amelyek egymás között bonyolítottak le ügyleteket, hogy kijátsszák a Központi Bank korlátozásait és leplezzék a problémákat.

Négy év alatt a Központi Bank megtisztított több mint 350 bankot, amiért drága árat kellett fizetni. A betétbiztosítási ügynökség 2013–2016 között kifizetett a betéteseknek több mint 1,3 billió rubelt, a legnagyobb bankok helyreállítását pedig 2017-ben a Központi Bank vette át, ami körülbelül egy billió rubelbe került neki.

Ez természetesen nem oldotta meg az összes problémát, de a bankrendszer határozottan sokkal szilárdabbá vált. Ezenkívül a Központi Bank arra kényszerítette a bankszektort, hogy a jó időkben tőketartalékot halmozzon fel, amelyet válságok idején fel lehetett használni. A saját tőke az az alap, amelyen a bank nyugszik; ez határozza meg a bank által kiadható hitelek maximális összegét (egyszerűsítve: a bank pénzeszközei nem haladhatják meg a saját tőkéjét egy meghatározott szorzónál többször).

Mindez lehetővé tette, hogy a háború kezdetén bekövetkezett válságot sokkal kisebb veszteségekkel vészeljék át, mint amire számítani lehetett volna. Az államnak természetesen támogatnia kellett a bankokat: a Központi Bank pénzt adott nekik, hogy elhárítsák a betétesek rohamát, a kormány pedig a Nemzeti Vagyonalapból pótolta a legnagyobb bankok tőkéjét, de az, hogy a bankok akkor is kitartottak, és rendelkeztek tőketartalékkal a hitelezéshez, amikor a nyugati pénzek elérhetetlenné váltak (ez különösen fontos volt a nagyvállalatok számára, amelyek jelentős összegeket vettek fel külföldön, és elszakadtak ezektől a forrásoktól) – mindez a Nabiullina vezetése alatt a Központi Bank által végrehajtott tisztogatás eredménye.

Ötödik fejezet: a háború

Még korai lenne összegzést készíteni erről az időszakról. A 2014-es tanulságokat levonva a Központi Bank gyorsan és határozottan reagált a pénzügyi pánikra, és a kormánnyal együtt sikerült kézben tartania a helyzetet a háború kezdetén. Az inflációt is kézben tartotta: az ugyan észrevehetően meghaladja a célértéket, de csak 2022-ben volt kétszámjegyű. A rubel árfolyama továbbra is változó, és még az összes korlátozás figyelembevételével is piaci alapú marad (hogy milyen piacról van szó – az már más kérdés)

Egyelőre a Központi Bank összességében még független marad. Valószínűleg Nabiullina személyes erőfeszítéseinek köszönhetően, de ez talán az utolsó ilyen intézmény, amely Oroszországban még megmaradt. Megbízatása az inflációra vonatkozik, és igyekszik azt visszavezetni a célszintre anélkül, hogy reagálna a lobbisták panaszaira vagy a miniszterek arra irányuló felhívásaira, hogy mielőbb csökkentsék az irányadó kamatlábat. Ez a politika elősegíti az erőforrások átcsoportosítását a polgári ágazatokból a katonaiakba, de egy elhúzódó háború körülményei között, amely egyre több erőforrást igényel, úgy tűnik, másképp nem is lehet ezt tenni. Nabiullina és csapata egyszerűen „végzi a dolgát”, figyelmen kívül hagyva azoknak a problémáknak a „gyökereit”, amelyeket meg kell oldaniuk.

Az pedig még a mai nap folyamán kiderül, végezheti-e tovább is a dolgát Elvira Nabiullina, vagy Oroszország pénzügyeit végképp elnyeli a káosz.

Szele Tamás