Szele Tamás: Putyin – választás után

Tegnap még vígan voltunk, kis színesekkel múlattuk az időt, ma viszont érdemes hátra lépni egyet és komolyan megszemlélni Oroszország helyzetét, a nagy képet, ami az e heti események alapján kialakult. Hát, nem szép, mintha csak Hieronymus Bosch festette volna... tekintsük tehát, mi történt ezen a héten a Nagy Földön és mi következik ebből – mégpedig Andrej Percev elemzése alapján, mely a Riddle hasábjain jelent meg.

A Crocus koncertterem elleni terrortámadás volt a 2004-es beszláni terrortámadás óta a legnagyobb terrortámadás Oroszország ellen. A hivatalos adatok szerint 150 ember vált a támadók áldozatává, de ez a tragikus szám valószínűleg nőni fog. A terrortámadásért az ISIS vállalta a felelősséget, az őrizetbe vett terroristák pedig azt állítják, hogy egy „iszlám prédikátor asszisztensével” kommunikáltak. Ugyanakkor az orosz hatóságok folyamatosan említik az esetleges ukrán nyomot – a támadók Ukrajna felé próbáltak menekülni, és állítólag ott voltak „kapcsolataik”. Ugyanakkor a Kreml nem vádolja közvetlenül az ukrán hatóságokat, megőrizve magának a manőverezés lehetőségét.

Putyin és köre most válaszúton áll. Az, hogy Ukrajnát hibáztatják a terrortámadásért, szabad kezet ad a határozott és korábban népszerűtlen lépésekhez – elsősorban a mozgósításhoz. Egyelőre az orosz társadalom jelentős része sokkos állapotban van, és kész a történtek többféle verziójának elfogadására. Az „ukrán” verzió megfelelőnek bizonyulhat számukra, különösen a Belgorodi Területen rendszeresen rajtaütéseket végrehajtó Orosz Szabdságlégió akcióinak fényében. A halottakért való bosszú, sőt egyes férfiak számára a mozgósításban való személyes részvétel is akceptálható lépés lehet. A Kreml képes arra, hogy ezt a negatív energiát hasznosítani tudja, és a hatalmi vertikumon belül a háború legaktívabb támogatói erre sarkallják. A bosszú érzése lehetővé teszi az orosz vezetés számára, hogy átvágja a katonai problémák gordiuszi csomóját – például, hogy bejelentse a korábban rendkívül népszerűtlen új mozgósítási hullámot, amelyre az orosz hadsereg ukrajnai offenzívájához van szükség. De ha az ISIS tovább folytatja akcióit, az orosz közvélemény gyorsan rá fog jönni, hogy félrevezették. Az oroszok már most is veszélyben érzik magukat, és ez az érzés csak erősödhet. Ebben az esetben Putyin törekvései, aki valóban meg akarja nyerni a háborút, és a társadalom vágyai különböző irányba fognak tartani, és a mozgósításra, ha megtörténik, minden bizonnyal sokan fognak megvetéssel emlékezni. A biztonsági erők vezetése valószínűleg tisztában van ezekkel a kockázatokkal, és pillanatnyilag visszatartja az elnököt a kockázatos döntésektől.

Szavazás és büntetés

Az orosz politikai rendszer számára a 77,5 százalékos részvétel mellett elért 87,3 százalékos támogatottságú elnöki szavazatrekord sokkal többet jelent, mint személyesen Putyin számára. Azoknak a regionális vezetőknek, akik „lemaradtak” a szükséges részvételi arány és a Putyint támogató százalékos arány teljesítése szempontjából a régiójukban, várhatóan le kell mondaniuk. Vologda polgármestere, Szergej Voropanov, aki nagyon népszerű a városában, és a város határain túl is ismert politikus, lemondásra kényszerült. Voropanovnak a népszerű Tik Tok-fiókjával sikerült Oroszország-szerte hírnevet szereznie, de ez a nyilvánosság nem mentette meg az állásvesztéstől. A korábbi mércével mérve Putyin vologdai eredménye egészen elfogadható volt: szolid 72%. Az új szabályok szerint azonban az a településvezető, aki ilyen viszonylag alacsony százalékban támogatta a hivatalban lévő elnököt, büntetést érdemelt, nem pedig jutalmat. Voropanov sorsa példaértékű a többi hivatalnok számára, akiknek azt üzenik, hogy ne vegyék félvállról a Kreml által számukra meghatározott kvótákat, mivel ezeket a teljesítménycélokat a jövőben minden bizonnyal még magasabbra emelik. A korábbi rekordokat meg kell majd dönteni, bármennyire is elérhetetlennek tűnnek most. Azoknak a tisztviselőknek, akik nem tudtak vagy nem akartak „tisztességes” százalékos támogatottságot produkálni Putyin számára a régiójukban, ami összevethető a Putyin által Csecsenföldön vagy Kemerovóban hagyományosan kapott rekordméretű szavazati arányokkal, meg kell javulniuk, vagy ki kell szállniuk, és elveszítik a helyüket a rendszerben. Valószínű, hogy a legértelmesebb szakemberek, akik tisztelik a politikai technológia területén végzett munkájukat, bármilyen sajátos is legyen a hivatásuk, maguktól is elhagyják a rendszert. Az új realitásban a szavazási jegyzőkönyvek manipulálása és meghamisítása nagyobb súllyal esik majd latba, mint a vállalati és költségvetési mozgósítás (ami szintén a politikai technológus munkaköri leírásának része) jól bejáratott technológiái. A szakemberekre nincs szükség ahhoz, hogy szép számokat produkáljanak, amelyeknek semmi közük a valósághoz. A Kreml akaratának helyi végrehajtásával megbízott helyi káderek már megtanulták, hogyan kell új rekordokat felállítani. Vlagyiszlav Pinajev, Nyizsnyij Tagil polgármestere azzal fenyegetőzött, hogy megkeresi és megbünteti azokat a közalkalmazottakat, akik nem mentek el szavazni. Pinaev szerint mindazok, akik az államtól kapják a fizetésüket, „egy csapatot” alkotnak, és helytelen „lustálkodni, miközben mindenki más keményen dolgozik”. Más önkormányzati tisztviselők is hasonló nyilatkozatokat tettek a messenger-csatornáikon, de aztán úgy döntöttek, hogy gyorsan törlik őket. Pinajev nyíltan kimondta azt, amit a rendszer eddig nem mert nyilvánosan kijelenteni: a szavazás az orosz korporatív állam lakosainak egyik felelőssége lesz. Ez nem önkéntes akaratnyilvánítás, hanem egyfajta adó, amit az állam az alattvalóira ró ki, lojalitást és időt követelve tőlük. Válság esetén azonban a számadatokat készítő és a tőlük függő választókat büntető bürokraták nem segítik a Kremlt; ellenkezőleg, nekik a valós közhangulathoz semmi közük nincs, a nyilvántartások további kockázati tényezővé válnak. Stratégiai szempontból azonban a Kreml teljes mértékben ki fogja használni Putyin rekordjait és a rendelkezésére álló különböző eszközöket. A helyi hatóságok már megkezdték a rendszerszintű ellenzék elfojtását (értsd: elnyomását) a régióikban. „Minden véleménykülönbség ellenére ma minden pártnak össze kell fognia, hogy közös célokat érjen el országunk fejlődésében. Úgy gondolom, hogy a különböző pártokat itt képviselő küldöttek megszívlelik majd ezeket a szavakat, mert mindannyian az elnök csapata vagyunk, és együtt kell dolgoznunk” – mondta Alekszandr Moore, Tyumen kormányzója a regionális képviselőknek. Az úgynevezett szövetségi „rendszer” ellenzéke is jól értette az üzenetet, és támogatta az irányzatot. A Putyinnal való találkozón a Putyin ellen „induló” korábbi elnökjelöltek dicsérték politikáját, és támogatásukról biztosították a háborút, akárcsak a Duma-frakciók vezetői (akik egyben pártvezetők is).

Putyin és a 99 százalék

A Központi Választási Bizottság által közzétett hivatalos adatok szerint Vlagyimir Putyin a szavazatok 87,3 százalékát szerezte meg, 77,4 százalékos részvétel mellett. Ezek az adatok magasabbak voltak, mint az elnöki adminisztráció politikai blokkja által eredetileg kitűzött célok (Putyin több mint 80 százalékot kapott 70 százalékos részvétel mellett). A választási eredmények nem feleltek meg a Kreml-közeli VCIOM közvélemény-kutató intézet előrejelzésének, amely csaknem megegyezett az elnöki adminisztráció által meghatározott referenciaértékekkel. Az eredmények matematikai elemzése azt mutatja, hogy több tízmillió szavazatot manipulálhattak a hivatalban lévő elnök javára. Putyin azonban láthatóan elégedett az eredményekkel, és úgy tűnik, hogy azokat a valósághoz nagyon közel állónak tekinti. Az elnöki adminisztráció politikai tömbje választási színjátékot szervezett neki, szavazó „munkáskollektívákkal”, akik nem szégyellték magukat lefényképezni a szavazóhelyiségekben. Még a vasárnap délben a szavazóhelyiségek előtt megjelentek sorban állását is (a néhai Navalnij „délben Putyin ellen” tüntetés ötletének megfelelően) a kormány támogatásának jeleként értelmezte a propaganda, és maga Putyin is megköszönte az ellenzéknek a részvételt. A Szergej Kirijenko politikai blokkja által szervezett vállalati és adminisztratív mozgósításnak (vagy egyszerűen fogalmazva a kormánytól anyagilag függő választópolgárok szavazatát biztosító kényszerítő rendszernek) köszönhetően sok orosz valóban elment az urnákhoz. Megbocsátható, ha azt gondoljuk, hogy a rekord eredmény elérése után Putyin olyan dolgokat is meg mer majd tenni, amiket korábban nem mert. A szavazás hivatalos eredménye azonban aligha változtatja meg Putyin világképét és az orosz történelemben elfoglalt helyéről alkotott képét. Putyin azonban már régóta az egész ország nevében beszél, és a tömegek akaratának szószólójaként tekint magára. Halálosan komolyan gondolja, amikor azt állítja, hogy „a polgárok 99,9 százaléka kész mindent feláldozni a haza érdekében”. Putyin szerint a háborút az oroszok "abszolút többsége" támogatja. Az elnök biztos abban, hogy ez az "abszolút többség" támogatni fogja bármilyen lépését. Nem sokkal a választások előtt olyan népszerűtlen intézkedéseket jelentett be, mint az adóemelés, bár korábban a népszerűtlen döntéseket (például a nyugdíjreformot) a szavazás után szokták hivatalosan elfogadni. A kampány során a hatóságok folytatták az elnyomást, a biztonsági erők letartóztatták a legfontosabb tisztviselőket, köztük azokat, akik a választók mozgósításáért feleltek a választásokra. A kampány csúcspontján az állam nagyvállalatok államosításának útjára lépett. Hat évvel ezelőtt mindez nem történt volna meg - a rendszer nem vállalt volna ilyen kockázatot. Most az elnök önbizalma minden kockázatot háttérbe szorít. A választások törvény által előírt (bár fontos) rituálévá váltak, akárcsak az elnök beszéde a szövetségi gyűlés előtt. Putyin nem várja el a képviselőktől, szenátoroktól és kormányzóktól, hogy kritizálják vagy akár csak megvitassák munkájának és terveinek eredményeit. Nincs kétsége afelől, hogy ismét hűségesküt tesznek majd neki, és a javára fognak beszélni. A polgároknak is el kell menniük az urnákhoz, és rá kell szavazniuk; Putyin nem kevesebbet vár, mint a teljes támogatást: elvégre a közmondásos „polgárok 99,9%-a” nem tehet mást. Ez nem jelenti azt, hogy a rendszer a jövőben nem fogja megszorításokkal élni, hogy nem fog újabb mozgósítást

bejelenteni, és hogy a nagyvállalatok államosítása vagy újraelosztása nem fog lendületet venni. Folytatódni fog a másként gondolkodók üldözése, és újabb sorozási hullámot fognak meghirdetni a frontra, ha Putyin az orosz hadsereg offenzívájára akar építeni, és újabb ukrán területeket akar elfoglalni. De ennek semmi köze nem lesz a választási rekordokhoz és az elnök égbe szökő százalékaihoz: az orosz kormány azt fogja tenni, amit már régóta tervez vagy lehetségesnek tart. A Putyin egóját masszírozó választási rituálé nem befolyásolja a döntéshozatali folyamatot: ezeket a döntéseket vagy már meghozta, vagy egy régóta kialakult vélemény alapján fogja meghozni.

Összefoglalva: Keleten a helyzet fokozódik. Eddig rossz volt, most erősebb romlásnak indult. Mi lesz veled, Oroszország?

Szele Tamás