A „független” Habony irigylése („nem az órát irigylem én tőle, hanem a függetlenséget”), egy új „agrár és gazdasági” (sic!) „néppárt”, ami 2026-ra kormányon (sic!) lesz, addigra az USA szétesik (sic! nem is tudom, hány felkiáltójelet tegyek a végére), Izrael jövője is kérdéses (addigra, már a „sic”-et sem írom le, mert unalmas), és ez lesz a „mérleg nyelve”, két kedves (tényleg kedves) ismerősöm m

Milyen gyönge az erős ember, amikor nevetségesnek érzi magát! (Giovannino Guareschi)

Kicsit nem vagyok, és van itt minden. Jót teszek az ellenzéknek, így vagy úgy.

Számomra fontos, mindenki más számára kevésbé lényeges dolgot kell bejelentenem úgy is, mint a Zóna főszerkesztőjének: egy hét szabadságra megyek a lappal együtt. Írni vagy fogok, vagy nem, azért a hírektől nem szakadok el teljesen, de kerülném a munkát, mint egy meggazdagodott reb Tevje.

Mindig mondtam, hogy a kormánymédia három legfőbb baja a megfelelési kényszer, a szakmai képzés hiánya és a nagyon rossz kommunikációs csatornák, így alakulhatott ki az a különös helyzet, hogy a Pesti Srácoknak elfelejtettek szólni, miszerint Magyarországnak van külpolitikája, diplomáciája is.

Mostanság mifelénk mindenki sinológus, vagy iszlám-szakértő, esetleg mindkettő egyszerre, mindenki olyan nagyon ért a Kelethez, hogy majd’ elsül a feje, persze ez természetes is lenne Vámbéry Ármin, Ligeti Lajos, Csongor Barnabás és Germanus Gyula hazájában.

Nehéz helyzetben van a krónikás olyankor, mikor arról kellene írnia, amiről nem tudhat túl sokat – nem is szabad neki tudnia, de be kell számolni mégis a hírről, miszerint Magyarországon terrorcselekmény előkészülete miatt vettek őrizetbe egy magát iszlamistának valló férfit.

Mi itt elégedetlenkedünk, bezzeg Kínában császárság van. Nem én mondom, én ekkora marhaságokat nem beszélek, a külügyminiszter Facebook-oldalán mondja egy magabiztos hölgy, aki nálam alaposabban lehet informálva a Középső Birodalom viszonyairól. Hát, biztos jobban tudja...

„Love is in the air”, valósággal a levegőben van a szerelem orosz és belarusz földön, Szocsitól Minszkig turbékol minden és mindenki, csak szomorú galambbúgás ez nagyon. Három párról is be tudok ma számolni, de bizony egyikük története sem vidám. És van egyéb rossz hírem is.

Engedjék meg, hogy kajánul mosolyogjak. Azt ugyan nem gondoltam volna, hogy pont ez a hír fog még napokig fejlődni, ebben a jelentéktelen ügyben indul meg az adok-kapok, ezt a bolhát kezdik elefánttá pumpálni, de kérem, ha ez van, ezzel foglalkozunk.

Hogy a végén kezdjem: rájöttem, hol kéne lennie Avalókitésvara bodhiszattvának és mivel kéne neki foglalkoznia. Persze, hogy Magyarországon a helye, de nincs itt, kujtorog valamerre, csak remélem, nem a Himalájában, nehogy a kínaiak vagy a hinduk ellássák a baját.

Ha én cica lennék, úgy tudnék mindent mindenről és mindenkiről, ahogy honfitársaim túlnyomó része. Csalhatatlan szimattal – mije van a cicának? füle, karma, szeme, ami félsötétben is lát, szaglása talán rossz, de ez itt mindenki szimata – megmondanám a tutit.

És azt hallották, hogy verekedés volt a Parlamentben? Volt, csak némi apró eltérésekkel, nem Budapest, nem is Moszkva, hanem Kiev, nem Mercedeseket, hanem Ladákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Röviden: szintet lépett a magyar álhír-ipar, új idők új módszereit vetik be.

A tudományos módszertan a valóság (mi az?) megismerésére törekszik, mondta egyszer P. R. Ilyenkor szokott jönni az „ellenben”, most azonban a „pedig” jön: „... a posztmodern pedig a valóság elérvénytelenítésére törekszik.”

Zengő érc vagyok és pengő cimbalom.

Nincs szomorúbb a magyar politikában, mint amikor elbocsátják a mezei hadakat, el időnként a zsoldosvezéreket is, és ők ezt nem veszik észre. Nem érzik, hogy nincs már rájuk szükség, eljátszották a szerepüket: csak mennek várról várra, kínálgatják a rozsdás kardjukat, és mondogatják, hogy ők bizony a foltozott irhájú kormányzsoldosok.

Nem igazságok vannak, hanem hitigazságok. Leírtam már egypárszor. Sok értelme nem volt: semmit meg nem fog változtatni. Ahhoz, hogy a látásból belátás legyen, és megváltoztasson valamit, az kellene, hogy a világot az ész mozgassa.

Nem. Akkor sem fogok írni a 2006-os eseményeket taglaló filmről, ha ma szórták szét a trailerét. Nem írok az őszödi beszédről sem, ír ezekről mindenki más, én minek tenném? A közönség igényeit kielégítik a kollégák. Tudják, miről fogok én ma írni? A repülő csészealjakról.

Nincs mit tenni, a tegnapi nap a Protaszevics-ügyről szólt és a jelek szerint a mai is arról fog szólni. Mivel pedig egymást kergetik az események, szinte percről percre lehetne tudósítani róluk, be is töltené az egész napot, reggeltől másnap reggelig. Csak kicsit hosszadalmas lenne.

„A terminológiai hiba sohasem pusztán terminológiai hiba.” (László András)