Jelentem, olyan hír érkezett, amitől a világ össze oltásellenes mozgalmának bedurran az agya, teljesen új lehetőségek nyílnak meg előttük, mondhatni egész új konteó születhet, szerintem már írják is valahol a tehetséges és közepesen fizetett fiatal FSZB-tisztek.

Magaddal versenyezz! Akkor csak te nyerhetsz. (John Travolta)

Nos, ha igaz a hír – bár nem lehetünk benne biztosak – érdekes világ jön, minden járványtól függetlenül. Sok jel mutat arra, hogy Pekingben számolnak nem csak az elkerülhetetlen gazdasági válsággal, ami már a nyakunkon is van, de Kína lakosságának várható csökkenésével is.

Hát, ez bizony vagy az, aminek látszik, vagy valami egészen más. De mindenképpen valami. Miről beszélek? Arról, hogy úgy látom: hatalmas politikai botrány készülődik, akkora vihar, ami az elmúlt tizenegy évben sem volt talán, csak arra vigyázzunk, hogy el ne vakítsanak minket a villámok.

A karizmatikus vezérek ugyanolyanok a politikában, mint a háborúban (amely von Clausewitz örökérvényű megállapítása szerint a politika folytatásaként maga is politika) a nagy kaliberű fegyverek. Nem többek. Eszközök a sok egyéb eszköz között, helyzetfüggő hatásfokkal.

Mereng az ember, a Prédikátor Könyve jut eszébe Donald Trump bölcsességéről, mert bizony mondom néktek: minden hiábavalóság. Ezt azért viszonylag régóta tudjuk, de Trumpnak mégis sikerült újra értelmeznie az általános hiábavalóság fogalmát.

„Hiszem, mert képtelenség”, „credo quia absurdum est”, mondta (volna) Quintus Septimius Florens Tertullianus egyházatya.

Kérem, Gulyás Gergely meglátta a Fényt, az igaz, még kissé szűrt fényt lát, de ha érvényes a „jó zsaru-rossz zsaru”-elméletem, mely szerint a kormánykommunikációban ő a „rossz zsaru”, a miniszterelnök játssza a „jót”, arra tippelnék, hogy a Pfizer-vakcina tömeges bevetése várható.

Így mondaná Szele Tamás barátom.

Nem vagyunk mi tisztában a dolgok fontosságával, kérem. Én legalábbis nem: majdnem kihagytam szerény, mindennapos krónikámból a nap hírét, mely szerint Müller Cecília megengedte, hogy a gyerekek bevigyék az óvodába a nyunyókát. Ez a hír, a többi csak sallang.

Sok van, ami csodálatos, de a vasárnapi magyar kormánysajtónál nincs semmi csodálatosabb. Az ember belepislog, mert tudni kell arról is, mit gondolnak azok, akik nem értenek velünk egyet, és egy teljesen más, párhuzamos világba csöppen.

Géza. Mármint a Bereményi. Élőben soha nem találkoztunk, csak az útjaink futottak össze közös fehér babák és közösnek tűnő, általam is levont konzekvenciák révén.

Valahogy úgy alakult, hogy ma csupa becsületes és szavahihető jó magyar emberrel fogunk foglalkozni. A magyar igazmondás története az előidők homályába vész, ugyanis az bizonyos, hogy dicső őseink mind-mind igazat beszéltek, de mégis, az első legendás igazmondónk Mátyás király juhásza, a középkor végéről.

Nagyon sokáig tart, amíg az ember nem ért meg semmit, posztoltam ki a Facebookon ma (egy amerikai írótól – Edward Dahlbergtől – származik). Még el is humorkodtam: „azért van, akinek startból sikerül”. Pedig a hangsúly nem a nem értésen van, hanem a semmin.

Tessünk, kérem, komolyan venni, nem tréfadolog a terheléses támadás, még ha van is ellenszere, igaz, azt a kormány nem ismeri. Úgy verik őket a titokzatos terheléses támadók, mint jég a határt, nem is csodálnám, ha kikérnék maguknak, hogy én itt röhögök rajtuk.

Szilárdabb jellem kell ahhoz, hogy visszavonjunk egy téves nézetet, mint ahhoz, hogy megvédjük. (Arthur Schopenhauer)

Ma háromféle hírt tárgyalunk, jót, olyant, ami kinek jó, kinek nem, és végül egy olyan nagyon jót, hogy abba bele is gebedhetünk, szóval épp nem panaszkodhatunk arra, hogy ne zajlana az élet. Zajlik az, belföldön is, külföldön is, mint a parancsolat.

„Fönn az égen ragyogó nap.

Ez a mai hír tulajdonképpen nem hír. És nem csak azért, mert igazából tegnapi: ahogy a magyar médiát elnézem, abból is csinálnának hírt ínségesebb időkben a sajtómunkások és sajtómunkakerülők, hogy kitört a pun háború. Ráadásul nem is járnak ínséges idők. De ez azért sem hír, mert semmi jelentősége, nem lesz tőle olcsóbb a kenyér, édesebb a cukor.

A zeneszerző olyan fickó, aki akaratát a mit sem sejtő levegőmolekulákra kényszeríti, gyakran mit sem sejtő zenészek segítségével. (Frank Zappa)