Sport

Egyik alapelvem, hogy csak arról lehet véleményünk, amit ismerünk, tehát bizony minden kormánypárti, jobboldali, szélsőjobboldali hírforrást is elolvasok, méghozzá naponta akár többször, ha kell. Ezért is néztem meg tegnap este Tucker Carlson „dokumentumfilmjét” a Hír TV-n, ami állítólag Soros Györgyről szólt.

„Az uj évet (ócska tárgy!) Kell megénekelnem, Hálálkodva, ahogy illik, Poharat emelnem. Mit van mit kivánni még Ily áldott időben? - Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben.”

Meglehetősen nagy fába vágom most a fejszémet, mert a mai monstre miniszterelnöki sajtótájékoztatót egészen egyszerűen képtelenség összefoglalni tömören és velősen, annyi mindenről volt benne szó és annyi ideig beszélt a váratlanul erőre kapott Orbán Viktor.

Abban a valószínűtlen esetben, ha egyszer belőlem magyar miniszterelnök lenne, sosem mondanék beszédeket.

Előre szólok: ez hosszú írás lesz. Akinek nincs ideje, kedve vagy képessége az elolvasásához, itt hagyja abba. Viszont lehet, hogy hosszú lesz, de annál izgalmasabb, ugyanis azt a kérdést járom benne körül, mennyi esélye volna a 2022-es választásokon a 2006 előtti Orbán Viktornak?

Most az egyszer, minden finnyogásom ellenére azt kell, hogy írjam, győzött a józan... az „ész” azért erős lenne, de valami mégis győzött, amit akár észnek is lehetne becézni.

Érdekes írás jelent meg ma a New York Timesban, érdekes és magyar vonatkozású – konkrétan az Orbán Viktor és kormánya által finanszírozott washingtoni lobbitevékenységet elemzi, olyan adatokkal bővítve ismereteinket, amikről eddig fogalmunk sem volt.

Na jó, kérem. Én szelíd ember vagyok, de a hazugságot nem tűrhetem, ha írásban látom. Az egy dolog, hogy Orbán Ráhel Spanyolországba költözött családjával együtt, azt már kiveséztem ma egy másik lapban, nem épp szelíd szavakkal: de ne legyen legenda ennek kapcsán egy három éves álhírből. 

Meg kell vallanom, az események kezdenek lehagyni. Régebben elég volt hetente kiosztani a honi hülyeségek dobogós helyezéseit, mostanság – nem kis részben a választási kampánnyal járó hisztérikus és járványos elmebajnak köszönhetően – már naponta kéne.

Azt hiszem, rájöttem, mi a baja Orbán Viktornak. Vagy legalábbis: mi az egyik baja, mert van neki több is.

Aki azt mondja, hogy a magyar filmmel bajok vannak, nagyot téved. Soha ennyi film nem készült, nem forgott ennyi kamera, soha ennyi nagyívű produkció ötlete, terve nem sziporkázott a honi filmművészet egén, mint most. Életemben nem hittem volna, de megtörténik: filmre viszik a taxisblokádot is!

Hogy jön a tripper a népszavazáshoz? Majd meg tetszenek látni, van köze egymáshoz a kettőnek. Ha nem is sok. Különben alaposan megkavarta a referendum híre az állóvizet, teljesen más témáról terveztem írni, de a friss és közérdekű hír mindig felülírja a régit.

Tegnap azt írtam, ma vagy kiderül, mi lesz, vagy sem, tehát beszámolok arról, ami kiderült és megemlítek még néhány apróságot mellesleg, de először is lássuk a harmadik oltás ügyét, mert mindenkit az izgat a legjobban. Lesz, kérem, de nem mindenkinek lesz kötelező.

Egy lyukon bebújunk, két lyukon kibújunk, mikor már azt hisszük, hogy kint vagyunk belőle, akkor vagyunk igazán benne, mi az? Hat éves kor felett illik tudni, hogy a nadrág, meg mostanság az oltás is. Egy lezárásba bebújtunk, két oltással kibújtunk, és most, mikor már kint lennénk belőle, akkor kerültünk igazán bele.

Csak nem nyugszik a magyar kormányfő, kezdenek olyan hiperaktív periódusai lenni, amik korábban kizárólag Kövér Lászlóra voltak jellemzőek: aztán majd a mániás-euforikus állapotot persze depresszió váltja, de hát így jár, ha nem szedi a porokat, amiket a doktor úr írt.

Tessünk, kérem, komolyan venni, nem tréfadolog a terheléses támadás, még ha van is ellenszere, igaz, azt a kormány nem ismeri. Úgy verik őket a titokzatos terheléses támadók, mint jég a határt, nem is csodálnám, ha kikérnék maguknak, hogy én itt röhögök rajtuk.

Szilárdabb jellem kell ahhoz, hogy visszavonjunk egy téves nézetet, mint ahhoz, hogy megvédjük. (Arthur Schopenhauer)

„A művészet nem menekülés az életből, hanem menekülés az élet elől.” Joseph Goebbels, ne keressék, mert szerintem nem fogják megtalálni. Hogy éppen ő, éppen Hitlerrel kapcsolatban, és éppen én idézem, tökéletesen irreleváns.

Az események már megint felülírták a terveket, itt egy másik írás kéne álljon eredeti elképzeléseim szerint, ami lehetne ugyan izgalmas, de a nap híre miatt azt elhalasztjuk: sokkal közérdekűbb, hogy Gulyás Gergely bejelentése szerint szombaton nyitnak a teraszok.

Valami egészen különleges, nagyívű indulat lephette meg az elmúlt huszonnégy órában a magyar kormányoldal vezetőit, olyasmit érezhettek, csak kicsiben, mint Sztálin, mikor elhatározta a folyók irányának megváltoztatását, vagy mint Micsurin, mikor keresztezte a paradicsomot a káposztával és így feltalálta a teljesen ehetetlen paradicsomos káposztát.