Zóna
ÁltalánosBelpolitikaEgyébElemzésEnglishGazdasághadügyKatonapolitikaKiemeltKülpolitikaKultúraSportTársadalomTudományJegyzetUncategorizedTech&Tud
Sign in
GestaSi vis pacem, para bellum. Si vis bellum, para pacem.
Privacy policyImpressumWhat we measure
Szele Tamás: Pinokkió a Fehér Házban thumbnail

Szele Tamás: Pinokkió a Fehér Házban

Ritka dolog, hogy legalább akkora hazug látogasson a Fehér Házba, mint Donald Trump – ha úgy vesszük, kissé udvariatlan is ez a házigazdával szemben – de most mégis megtörtént, mert szükség volt rá. Akárhogyan is nézem, Benny Johnson van olyan simlis kókler, mint az elnök. Csak azért nem nagyobb nála, mert kevesebb a hatalma, de mindent megtesz vezéréért – és mivel ő hazudozni tud a legjobban, ebb
9/6/2025 02:21 PM
Szele Tamás: A hosszú pufferzóna thumbnail

Szele Tamás: A hosszú pufferzóna

Az ukrajnai helyzet megoldása érdekében lázas semmittevés folyik világszerte. A nagyhatalmak már nem is próbálnak egyezkedni, mióta Trump rájött, hogy az általa szorgalmazott békeszerződés kicsit bonyolultabb szerkezet lesz egy üveggolyónál, Putyin az időt húzza, Hszi Csin-ping üres szólamokat pufogtat – Európa pedig egy nagyon nehezen megvalósítható, talán irreális terven dolgozik, ami a jelenleg
9/5/2025 03:36 PM
Szele Tamás: Parádé Pekingben thumbnail

Szele Tamás: Parádé Pekingben

A kínai fővárosban megtartották azt a katonai felvonulást, amit a világ egyik fele várt, másik fele meg tartott tőle, ugyanakkor nem lettünk sokkal okosabbak a látott műszaki csodáktól – ezek a parádék általában amolyan „haditechnikai divatbemutatók”, persze nem az egyenruha szabásáról szólnak, hanem ilyenkor szokták a nagyhatalmak bemutatni a legfrissebb szabású kis (és nagy) csipkés, habos-babos
9/4/2025 10:06 AM
Szele Tamás: „Béketárgyalások” thumbnail

Szele Tamás: „Béketárgyalások”

Így, idézőjelben, ugyanis az, amire Ukrajna és Oroszország között sor kerülhet, csak a nevében lesz béketárgyalás, minden egyéb szempontból inkább szánalmas színjáték, ócska paródiája a valódi diplomáciának, legalábbis a jelenlegi esélyek szerint. Tatjana Sztanovaja, a Carnegie Endowment for International Peace munkatársa összefoglalta az eddig történteket és nem túl optimista.
9/3/2025 06:32 PM
Szele Tamás: A Paranoia Hangja Rádió thumbnail

Szele Tamás: A Paranoia Hangja Rádió

Donald Trump második elnöki ciklusa elhozta az Amerikai Egyesült Államokba a vérbeli orosz abszurdot. Csisztkák, tisztogatások zajlanak az államapparátusban, koncepciós perek indulnak, emberek tömegét tartóztatják le kitoloncolás céljából, szóval Sztálin most elégedetten csettint a sírjában és szellemujjaival pipára gyújt.
9/2/2025 04:20 PM
Szele Tamás: Okoskáék Vatnikfalván thumbnail

Szele Tamás: Okoskáék Vatnikfalván

Mint tudjuk, Okoska a többi törppel együtt Aprajafalván él, és maximum Hókuszpókkal gyűlik meg a bajuk, aki azonban van olyan jóindulatú, mint Putyin, és olyan éleselméjű is, mint Trump. De hol laknak azok a minden bizonnyal Okoskától származó törpök, akik a nyugati világból vándorolnak be teljesen vagy majdnem teljesen önként az Oroszországi Föderációba?
8/31/2025 03:10 PM
Szele Tamás: Digitális honfoglalás – oroszosan thumbnail

Szele Tamás: Digitális honfoglalás – oroszosan

Ne tekintsük a Digitális Polgári Köröket vagy a Harcosok Klubját, ezek nevetséges kisvállalkozások. Képzeljük el, hogy a magyar állam betiltja az összes közösségi oldalt, üzenetküldő alkalmazást, csevegőt és elektronikus levelezőprogramot, amit nem tilt be, annak lehetetlenné teszi a működését és cserébe a saját, finoman szólva is alig működő, ám univerzálisnak mondott alkalmazását ajánlja.
8/30/2025 05:16 PM
Szele Tamás: Kim arzenálja thumbnail

Szele Tamás: Kim arzenálja

Meglehetősen ambivalens érzéseim vannak a Washington Post elemzésével kapcsolatban, mely Észak-Korea fegyverkezéséről szól. Az okozza a kétségeimet, hogy ugyan nagyon alapos eszmefuttatást olvashatunk – de csupa olyasmiről, aminek még a létezésére is kevés bizonyíték van, a minőségére, mennyiségére meg egyenesen semmi. De lássuk, mit ír Michelle Ye Hee Lee a rangos világlapban Kim Dzsongun fegyver
8/29/2025 03:37 PM
Szele Tamás: A Pesti Srácok Grönlandon thumbnail

Szele Tamás: A Pesti Srácok Grönlandon

Kérem, én most hagytam abba a finomkodást. Ez az a sajtótörténeti pillanat, amikor a Pesti Srácok sikeresen feltalálta a médiában alkalmazható nukleáris lószerszámot és azon nyomban farba is durrantotta magát vele, most pedig körbe-körbe szaladgál és azt kiabálja – gyanúm szerint – hogy remekül érzi magát, pont így akart tenni.
8/28/2025 04:45 PM
Szele Tamás: Oroszország a NATO-ban? thumbnail

Szele Tamás: Oroszország a NATO-ban?

A Meduza és a Der Spiegel érdekes elemzést adott közzé: ha annak idején, még a kilencvenes években felveszik Oroszországot a NATO-ba, most finoman szólva is másként nézne ki a világ politikai térképe. Lássuk először, mit mond a cikk.
8/27/2025 05:41 PM
Szele Tamás: A Donbássz átka thumbnail

Szele Tamás: A Donbássz átka

Különös, de figyelemre méltó ellentmondásra világít rá a Moscow Times (és eredetileg a The Hill) hasábjain Alexander John Motyl amerikai történész és Oroszország-szakértő. Nevezetesen arra, hogy habár Oroszország Ukrajna elleni háborúja jelenleg mintha a Donbássz hovatartozásáról szólna, a valódi győztes mégis az az állam lesz, amelyik majd elveszíti ezt a régiót. Hogy is van ez?
8/26/2025 02:40 PM
Szele Tamás: Mumusrádió, Moszkva thumbnail

Szele Tamás: Mumusrádió, Moszkva

Körülbelül így kéne kezdődjön egy adás a titokzatos UVB–76 nevű orosz adón. Mely tökéletes értelmetlenségeket sugároz, azonban ettől elég sokan megijednek. Vegyünk egy példát a WIRED magazin írása alapján.
8/26/2025 02:32 PM
Szele Tamás: Trump és a radikálisok thumbnail

Szele Tamás: Trump és a radikálisok

Ha összehasonlítjuk az amerikai és a magyar belpolitikai folyamatokat, kétségtelen, sőt, kétségbeejtő hasonlóságokat vehetünk észre. Mindkét kormányzat legelkötelezettebb hívei, legmegbízhatóbb „harcosai” és szavazói a szélsőjobboldaliak, csakhogy az ő barátságuknak ára van – bár ezt az árat egyelőre mindkét állami vezetés szívesen megfizeti, hiszen egy húron pendülnek a híveikkel. Akkor is, ha id
8/25/2025 04:42 PM
Szele Tamás: Egyszer lesz, hol nem lesz... thumbnail

Szele Tamás: Egyszer lesz, hol nem lesz...

Érdekes dolog találgatni a hipotetikus Putyin-Zelenszkij négyszemközti találkozó helyszínét, már csak azért is, mert tegnap Lavrov orosz külügyminiszter a leghatározottabban leszögezte, miszerint ilyesmi nem lesz, sőt, nem is készülnek rá, ugyanis lehetetlen. „No, ha már Lavrov is cáfolta, akkor van esély rá, hogy megtartsák” – gondolhatták az orosz ellenzéki Versztka szerkesztőségében és alaposan
8/24/2025 03:33 PM
Szele Tamás: A tárgyalások akadályai thumbnail

Szele Tamás: A tárgyalások akadályai

Most, mikor a világ attól zeng, hogy hol és mikor fog találkozni Putyin és Zelenszkij valamiféle békekötés céljából, felnőtt emberek vesznek össze azon, hogy ez történhet-e Budapesten, és ha igen, miért nem, mi gondolkodjunk el egy kicsit azon a Moscow Times nyomán, hogy mi lesz, ha ez a Nagy Randi elmarad? Mi akadálya lehet ezeknek a tárgyalásoknak? Nos – elég sokféle előkerülhet, ha a felek is ú
8/23/2025 04:04 PM
Szele Tamás: Trump Kaukázusa thumbnail

Szele Tamás: Trump Kaukázusa

A világ most – teljes joggal – az ukrajnai fejleményekre figyel, holott nagyon érdekes dolgok zajlanak a posztszovjet térség más területein, például a Kaukázusban is. Röviden szólva, úgy néz ki, hogy az Egyesült Államok lenyúlta a Zangezur-folyosót, és ezt Moszkvának tétlenül kell néznie, ha jót akar – igaz, Teheránnak még lehet pár szava az amerikai befolyás növekedéséhez a térségben.
8/21/2025 03:26 PM
Szele Tamás: Flamingók és Paljanyicák thumbnail

Szele Tamás: Flamingók és Paljanyicák

Ha valaki azt kérdezné, mi a különbség az orosz és az ukrán csodafegyver között, azt mondanám, hogy az orosz hiperszonikus, nukleáris, cifra pitykés, átviteles, mindenképpen tökéletes, az ukrán viszont realistább, nincsenek sosem látott-hallott képességei, ellenben megvalósítható. És hogy mi az orosz és az ukrán csodafegyverekben a hasonló? Az, hogy egyik sem létezik, vagy amelyik létezik, az nem
8/21/2025 03:22 PM
Szele Tamás: A moszkvai faló thumbnail

Szele Tamás: A moszkvai faló

A világ a Trump-Zelenszkij-EU találkozó eredményeit várja komoly balsejtelmek közepette, a magyar külügyminiszter kocsmai szintű szópárbajt vív ukrán kollégájával (bár tapasztalataim szerint – és kocsmológiából bármikor doktorálhatnék! – ezzel a modorral minden tisztességes italmérésből kidobnák), Putyin „béketervét” pedig még egyes felnőtt emberek is komolyan veszik a jelek szerint.
8/18/2025 03:17 PM
Szele Tamás: Nácifalvak Amerikában thumbnail

Szele Tamás: Nácifalvak Amerikában

Egészen érdekesen kezd alakulni Donald Trump Amerikájának társadalma. Amikor március végén a szövetségi jogrendszernek fittyet hányni kívánó „szabadságvárosokról” írtam, még nem sokan hittek nekem, sőt, volt, aki rám támadt azzal, hogy beteges dolgokat fantáziálok – hiába jelöltem meg a cikkben a forrásaimat, a linkeket nem volt hajlandó megnyitni az úr, egyszerűbb volt engem anyázni nyilvánosan.
8/18/2025 03:12 PM
Szele Tamás: Messengerek és füstjelek thumbnail

Szele Tamás: Messengerek és füstjelek

Mivel ma reggelre nem tört ki a béke a Trump-Putyin csúcstalálkozó következtében, sőt, semmi sem tört, se be, se ki, érdemes most egy olyan jelenséggel foglalkoznunk Andrej Percev elemzése nyomán, amiről majdnem megfeledkeztünk a Nagy Alaszkai Békeláz miatt. Jelesül azzal, hogy Oroszországban kezd leállni a lakossági kommunikáció.
8/17/2025 03:28 PM
8888888888…←
1…212223…116
→22 / 116 page (2309 documents)