Zóna
ÁltalánosBelpolitikaEgyébElemzésEnglishGazdasághadügyKatonapolitikaKiemeltKülpolitikaKultúraSportTársadalomTudományJegyzetUncategorizedTech&Tud
Sign in
GestaSi vis pacem, para bellum. Si vis bellum, para pacem.
Privacy policyImpressumWhat we measure
Szele Tamás: A Flamingók röpte thumbnail

Szele Tamás: A Flamingók röpte

Mikor augusztus huszadikán hivatalosan is bemutatták az ukrán „Flamingo” szárnyas rakétát (melyet azóta harci körülmények között is teszteltek), a magyar közvélemény szokás szerint megoszlott: volt, aki örült ennek a fordulatnak, mások kétségbe vonták az eszköz létezését is, megint mások pedig csak legyintettek azzal, hogy ilyen madár úgy sincs.
9/25/2025 03:05 PM
Szele Tamás: Mesterséges pszichózis? thumbnail

Szele Tamás: Mesterséges pszichózis?

Ha van mesterséges intelligencia, miért ne lehetne mesterséges elmebaj is? Ebben az esetben nem a chatbotoknak megy el az eszük, hanem a felhasználóiknak, de jó előre szólok: egyáltalán nem mindenkinek, hanem csakis azoknak, akik már eredetileg is hajlamosak voltak a pszichózisra. A helyzetet a WIRED magazin járta körül, én az alábbiakban ismertetem és megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt
9/24/2025 11:26 AM
Szele Tamás: Az orosz hadiipar aktuális kérdései thumbnail

Szele Tamás: Az orosz hadiipar aktuális kérdései

Időről időre érdemes komolyabban is utánanézni az orosz hadiipar helyzetének, ugyanis ha a harcoló felek által közzétett információkra hagyatkozunk, valahogy mindig nagyon furcsa eredmények jönnek ki. Ezért is jött kapóra a Novaja Gazeta Evropa tanulmánya, mely meglehetősen semleges és tárgyilagos alapon kezeli a kérdést. 
9/23/2025 05:59 PM
Szele Tamás: Moldovai hálózatok thumbnail

Szele Tamás: Moldovai hálózatok

Mindenekelőtt szeretném emlékezetünkbe idézni, hogy Moldovában egy hét múlva országgyűlési választásokat tartanak. Ne tessék felnyögni, hogy „már megint”, ugyanis tavaly csak elnökválasztást tartottak és népszavazást az uniós csatlakozásról – ezt igen-igen szoros eredménnyel ugyan, de elbukták az oroszbarát erők, melyek most meg kívánják tartani a visszavágó mérkőzést.
9/22/2025 02:06 PM
Szele Tamás: A kétállami lehetetlenség thumbnail

Szele Tamás: A kétállami lehetetlenség

Tudom, ezzel az írással eleven parazsat gyűjtök a saját fejemre, de mégis, úgy érzem, kötelességem megírni. Ez egy tanulmány, amit Dan Diker közölt a The Insiderben, és sajnos nem tudok mást mondani: egyetértek vele. Izraelben a „kétállami megoldás” elképzelhetetlen, elég ránézni a térképre – de akkor miért erőltetik?
9/20/2025 03:55 PM
Szele Tamás: Antifák a ködben thumbnail

Szele Tamás: Antifák a ködben

Ha azt írom, hogy hatalmas az örömünnep a magyar kormányoldal és a szélsőjobb sajtójában, eufemizmussal éltem. Egyesek már valóságos extázisba kezdenek esni attól, hogy Donald Trump amerikai elnök azt közölte saját szociális média-felületén, miszerint terrorszervezetté kívánja nyilvánítani az antifát, sőt, még annak támogatói is készüljenek legalábbis a bűnvádi eljárásra. Ma ezt fogom körüljárni,
9/20/2025 03:46 PM
Szele Tamás: Trump drogháborúja thumbnail

Szele Tamás: Trump drogháborúja

Ha nem követnek el merényletet Charlie Kirk ellen, minek következtében az Egyesült Államok épp most ismerkedik meg a sztálini csisztka fogalmával, most a világpolitika egyik alapkérdése lenne Donald Trump drogháborúja Venezuela, illetve sokkal inkább a korrupt és aljas Maduro-rezsim ellen. De a helyzet másként alakult, jóllehet ettől még a drogellenes hadművelet továbbra is központi kérdés, csak é
9/19/2025 02:09 PM
Szele Tamás: Kis magyar feltámadás thumbnail

Szele Tamás: Kis magyar feltámadás

Nyugalom, semmiféle irredentizmusról nem lesz szó, ezt előre jelezném, amint azt is, hogy manapság vigyázni kell a halottakkal. Mégpedig nagyon kell vigyázni, mert bármit is mondunk róluk, ránk süthetik, hogy megünnepeltük a halálukat. Ezért is sietek leszögezni: őszintén sajnálom a boldogult Kásler Miklós halálát és távol álljon tőlem az örvendezés a gyászeset, vagyis nem túl rég megesett elhunyt
9/18/2025 05:27 PM · updated
Szele Tamás: A Georgescu-per thumbnail

Szele Tamás: A Georgescu-per

Ez a nap is eljött, kérem, elkészült a vádirat Călin Georgescu, Horațiu Potra és bűntársaik ügyében, akik tavaly megpróbálták átvenni a hatalmat Romániában. Az eljárás bonyolult lesz és szerteágazó, sőt, ítélet sem várható egyhamar (ebben nagy a román igazságszolgáltatás: Ion Iliescu perét egészen a vádlott haláláig húzták el, sőt, még most, utána is tart...), azonban érdemes betekinteni abba, hog
9/17/2025 05:48 PM
Szele Tamás: A „patrióták” körmenete, avagy mi újság Moszkvában? thumbnail

Szele Tamás: A „patrióták” körmenete, avagy mi újság Moszkvában?

Andrej Percev, a kiváló orosz újságíró az utóbbi években nem csak sebészi pontosságú elemzésekkel örvendezteti meg a közönséget, de heti hírlevéllel is, amiben az aktuális moszkvai és vidéki híreket ismerteti, sőt, a saját véleményét is hozzájuk teszi. A múlt heti összefoglalót mutatom be, és ahol lesz, ott én is megteszem a magam megjegyzését, szokás szerint csillag alatt, a bekezdés végén.
9/16/2025 05:54 PM
Szele Tamás: Kadirov egészsége thumbnail

Szele Tamás: Kadirov egészsége

Végre eljött a várva várt pillanat, ma nem kell Charlie Kirk ügyével foglalkozni, mert nincs semmi újság ezen a téren – megírhatom a napok óta tervezett tudósítást Ramzan Kadirov kedves egészségéről. Annyit jeleznék előre, hogy ne tessenek csodálkozni azon, miszerint ebben a pár oldalban kevés kivétellel mindenkit Kadirovnak hívnak, nagy a csecsen vezér családja és mindenkinek kell valami jövedelm
9/15/2025 11:58 AM
Szele Tamás: Rétes estére thumbnail

Szele Tamás: Rétes estére

Reggel még kicsit reménykedtem, hogy ma nem kell Charlie Kirk halálának következményeivel foglalkoznom, ki is néztem egy részletes jelentést Ramzan Kadirov kedves egészségéről, ami most épp nem a legjobb, de hát szegény skribler szándékát boldog Isten bírja, az újságírásban épp úgy, mint a sakkban, a fogott figura lép, és én ezt a figurát tegnapelőtt megfogtam, most meg nem ereszt.
9/14/2025 04:17 PM
Szele Tamás: Amerika besúgói thumbnail

Szele Tamás: Amerika besúgói

Amitől tegnap még csak tartottam, ma valóra vált, akik tegnap Amerikában polgárháborút és bosszút emlegettek, ma támadásba lendültek. Egy nap alatt még nem sikerült eljussanak a szó szerinti gyilkosságig, de karriereket már sikerült derékba törniük, sorsokat már sikerült tönkretenniük: ráadásul elhozták az Egyesült Államoknak a besúgás kultúráját.
9/13/2025 07:53 PM
Szele Tamás: Haláltánc Floridában thumbnail

Szele Tamás: Haláltánc Floridában

Nap, mint nap láthatjuk, ahogy felnőtt, önmagukat eltartani képes emberek örvendeznek, ha baj éri őket, ünneplik, ha veszélybe kerülnek – azt tetszik gondolni, hogy ez nem mindennapos dolog? Dehogynem, például a kormánymédiában európai uniós és mindemellé magyar állampolgárok szoktak örömükben csujjogatni, ha az Uniót valami veszteség éri.
9/12/2025 05:43 PM
Szele Tamás: Egyetlen lövéssel thumbnail

Szele Tamás: Egyetlen lövéssel

Ebben az írásban nem fogom elemezni miféle ember vagy milyen személyiség volt Charlie Kirk. Azt azonban leszögezem, mielőtt belekezdek, hogy mindenféle és bármiféle politikai gyilkosságot helytelenítek. A minimálisan szükségesnél alaposabban a merénylet körülményeit sem fogom részletezni, ugyanis megtette ezt helyettem a világsajtó egésze. Én most a merénylet következményeivel, és csakis a követke
9/12/2025 05:22 PM
Szele Tamás: Facebook-forradalom Nepálban thumbnail

Szele Tamás: Facebook-forradalom Nepálban

Legyünk pontosak, nem kizárólag a Facebookról van szó, hanem az összes komolyabb közösségi oldalról. Melyek már annyira közszükségletté váltak, hogy a nepáli nép fellázadt, mikor betiltották őket, bár a helyzet nem egészen arról szól, hogy csak a napi mémek és csevegések hiányoztak nekik: ellenkezőleg, sok minden ismerős lesz nekünk az eseményekből, túl sok minden... Lássuk, mit derített ki a Nova
9/11/2025 03:35 PM
Szele Tamás: Csukotka messze van thumbnail

Szele Tamás: Csukotka messze van

Kamcsatka meg még messzebb. Persze minden attól függ, hogy mitől messzebb: Honolulu Kamcsatkától durván hatezer kilométer, míg az amuri körzet Ukrajinka légibázisa az ukrajnai harci zónától pedig nem kevesebb, mint nyolcezer kilométerre fekszik légvonalban, Kamcsatka és Csukcsföld még messzebbre esik. Innen is tudjuk, hogy nem mindegy: Honolulu vagy Kamcsatka. Más okokból sem az, de ezeket itt és
9/10/2025 03:57 PM
Szele Tamás: Patrusev és a propagandisták thumbnail

Szele Tamás: Patrusev és a propagandisták

Kérem, én most nagyon, harsányan, kárörvendően és kissé fülsértően röhögök. Ugyanis a fél világ, de legfőképpen a magyar sajtó „biztonságpolitikai szakértői” bogozgatják ezekben a pillanatokban tulajdon nyakukra ügyetlen ujjaikkal azt a selyemzsinórt, amit maga Patrusev elvtárs küldött nekik, egyenesen Moszkvából, éspedig a feltétlenül kormánypárti, Kreml-barát Komerszant útján.
9/9/2025 06:17 PM
Szele Tamás: A budapesti mandarin thumbnail

Szele Tamás: A budapesti mandarin

Nem gondoltam volna, hogy maga Bayer Zsolt lesz az, aki megvilágítja az elmémet egy Marx-idézet kapcsán. Azt mondta ugyanis a szakállas Marx úr vagy elvtárs (bár nekem is van szakállam, de nem akkora, mint neki volt, biztos azért nem értettem a szavait), miszerint az ember a kommunizmusban „reggel vadász, délben halász, este kritikai kritikus”. Ezt már gyermekkoromban is rejtélyesnek találtam.
9/7/2025 05:16 PM
Szele Tamás: Vámpírok Pekingben thumbnail

Szele Tamás: Vámpírok Pekingben

A huszonegyedik századi autokráciák kezdenek a legsötétebb misztika felé fordulni, igaz, a huszadik századi totális rendszerek mintáját követik – legalábbis így veszi észre Niels Marquard, a Die Zeit kulturális rovatának szerkesztője, akinek írását a The Moscow Times közli. Érdemes pár percet szentelni a gondolatainak.
9/6/2025 04:33 PM
8888888888…←
1…202122…116
→21 / 116 page (2309 documents)