Gaál Péter: Apu hod med be...

...az a nad elefánt az oroszlán barlangjába?

Hát így.

Nem győzöm csodálni azt a profizmust, ami Magyar Pétert és a Tisza pártot felfuttatta. Ami a vezetőt (formálisan alvezetőt) kiválasztotta. Még a nevekre is figyeltek (Magyar, Tisza). A nevek üzenetére. Hogy mit hoznak elő a tudattalanból. A kezdetektől jól felépített legendával, amiről lepereg minden sár, még akkor is, ha az tényleg sár. A felismerést, hogy nem a képességek az elsődlegesek, hanem az asszociációk. Nem a szavak tartalma, hanem a szavak zenéje. A zene e világban az egyetlen, aminek csak konnotációja (másodlagos – érzelmi – jelentése) van. Mi mozgatja a világot? – kérdezte valaki egy gurufélétől. „A pénz”, vágta rá a guru. De nem. A világot nem a pénz mozgatja. A pénz értéke (is) a belé vetett hit.

A világot a vélemény mozgatja. A véleményt pedig az érzelmek.

Pragmatizmus áll szemben pragmatizmussal. Lényegre törés lényegre töréssel. Nem manipulátor manipulálttal, mert kettejük lényege nem ugyanaz. Manipulátor áll szemben manipulátorral. Statisztikus statisztikussal. Az nyer, aki annyi embert „meg tud szólaltatni”, amennyi a többi hangját elnyomja. Nem feltétlenül számszerű többségről van szó, hanem erős hangokról. Arról, amit a statisztika legkisebb nyerő koalíciónak hív. Nem egy kiló pehely kontra egy kiló vasról, hanem egy köbméter pehelyről, kontra egy köbméter vasról. (A hatalom ezt konvertálja át aztán – a körzethatárok változtatásával és a [be]számítási mód meghatározásával – számokra.)

Súlyról van szó. Nem tömegről, hanem erőről.

A „televízió” (a görög „téle”, „messzi, távol” és a latin „visio”, „látomás” szavakból) szó szerint azt jelenti, hogy „messzire ható látomás”. Nem valamiféle „valóság” visszaadása, hanem a valóság egy nézetének leképezése, ami kiben-kiben saját személyiségének megfelelően realizálódik. Vagy szubjektivizálódik: látomássá lesz.

Ezt a látomást kell úgy alakítani, hogy a kívánt hatást váltsa ki.

Valóságról az első pillanattól az utolsóig szó nincs.

Amit tegnap láttunk az ATV-ben, az két manipuláció interferálása (egymásra hatása, ütközése) volt. Nem Magyar Péter vagy Rónai Egon kontra a nézők interferáltak, hanem Magyar Péter és Rónai Egon. A nézőknek az eredő jött le, kinek-kinek a saját személyiségén átdiffundálva az, ami. Nem az „igazság”, hanem a súlyozott erő. Rónainak az volt a feladata, hogy Magyart semlegesítse, Magyarnak az volt a feladata, hogy a megalkuvás nélküli erős ember figuráját közvetítse. Mindkettő konfrontációra törekedett, de ezek alapján. A „tények” senkit nem érdekeltek. Se az, hogy „valójában” mi történt eddig, se az, hogy mi van abban a dossziéban, se a felteendő kérdések, se az azokra adandó válaszok. Magyarnak volt könnyebb dolga, mert egy diktátumhelyzetet teremtve (kérdez, vagy nem kérdez?) másfél perc alatt erőt tudott mutatni, Rónainak így csak az „áldozat” szerepe maradt. Lehetett sajnálni. Kár, hogy ezt a szót a politika nem ismeri. Csak az erőt. Azt, amit erőnek véleményeznek.

A gordiuszi csomót nem kell megoldani. Elég átvágni. Így, a szó mindkét (konkrét és átvitt) értelmében.

Nincs igazmondó juhász, csak juhász van és juhok vannak. A juhász mondókája egy juhot sem érdekel, hisz nem is értik, csak az, amit vélnek róla. Hogy tud-e terelni, vagy nem. A juhász pedig akkor képes terelni, ha a juhok elhiszik. A terelőkutyák soha nem nagyok, legfeljebb a hangjuk nagy. Még csak harapni sem harapnak (nem is szabad nekik), legfeljebb csipkednek: úgy tesznek, mintha harapnának.

Már a Kutyapárt (Kovács Gergő) is rájött arra, amit Rita Monaldi és Francesco Sorti a Napkirály (XIV. Lajos) kémje, Atto Melani apát szájába adott: „a holló rajban repül, a sas egymagában”. Rájött előtte Hitler is, le is írta („az erős egyedül a legerősebb”) és rájö(he)ttek azok is, akik most Magyar Pétert instruál(hat)ják. Erőt (keménységet) úgy nem lehet mutatni, hogy egyezkedünk. És az első teendő ilyenkor mindig a saját oldal egyesítése, a saját oldal vezér- vezetőaspiránsainak a semlegesítésével. Így tett az összes nagy hódító, Attilától Dzsingisz kánig, Dzsingisz kántól Mohamedig, Mohamedtől Oszmán gáziig (harcosig), a török Oszmán-dinasztia alapítójáig, a „mongol” Timur Lenkig, azaz Sánta Timurig, és még hosszan sorolhatnám. Így tettek a bolsevikok, akiknek a legfőbb deklarált ellenfelei nem a kapitalisták voltak, nem a fehérek, hanem az egyéb szociálforradalmárok (eszerek, szocdemek, trockisták, anarchisták, stb.), és így tettek a nácik is (lásd a Röhm-puccsot).

Ez a lényeg, kedves barátaim. Az erő látszata. Hogyha a nad elefánt bemenne az oroszlán barlangjába, ott kő kövön nem maradna. Persze a nad elefántnak esze ágában sincs bemenni az oroszlán barlangjába.

Mit is keresne ott?

Gaál Péter