Szele Tamás: Az antiszemiták napja
Ma szokásomtól eltérően nem külpolitikával fogok foglalkozni, bár szívemből kívánnám, hogy az, amiről írok, valahol nagyon messze, külföldön történt volna, túl az Óperencián, az Üveghegyen is túl, esetleg, ami a legjobb lenne: sehol és csak csúnya mese lenne. De nem az. Röviden: a magyar antiszemitizmus és konteó-világ ma átvette az uralmat a közbeszédben.
Remélem, hogy csak egyetlen napról van szó, amit megpróbálok gondosan dokumentálni, bár félek: sokáig fog még tartani a dühöngő őrületnek ez a hulláma és politikai jelenséggé válik – de hát én hivatásos pesszimista vagyok, azért is szoktak valóra válni a prognózisaim. Mindenesetre hátborzongató látni a huszonegyedik században ezt a hisztérikus tombolást. Nem volt elég a huszadik századi vészkorszak, van, aki ismétlésre vágyik?
Van, persze hogy van, különben nem is írnék erről. Nyilván mindenki rájött, hogy Polgár Judit jelöléséről lesz szó a köztársasági elnöki tisztség (ideiglenes, az új alkotmány megalkotásáig tartó) viselésére. Jelezném, hogy ennek kapcsán a következőkben, mivel nagyon nem kívánok magyar belpolitikával foglalkozni, mi mindenről nem fogok egy büdös szót sem ejteni. Nem lesz szó:
a jelölés mikéntjéről, hogyanjáról és okáról
Polgár Judit alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról a tisztségre ezért vagy azért
arról, hogy ki kit találna helyette alkalmasabbnak vagy kevésbé alkalmasnak
arról, milyen kell vagy kéne legyen az ideális magyar köztársasági elnök és miért nem született még ilyen ember ezen a kerek világon
arról, hogy miként kell vagy kéne köztársasági elnököt választani
és ezeregy más dologról, melyeknek vagy van közük a témához, vagy nincs.
Ugyanis én itt és most kizárólag a Polgár Judit elleni antiszemita hecckampányt fogom elemezni.
Elég szégyen az is, hogy van mit, márpedig akad, bőségesen.
Kezdjük azzal, hogy a magyar köztársasági elnök alapértelmezés szerint a nemzet egységét testesíti meg. Polgár Judit jelölése hallatán viszont sokan kétségüket mutatták ki, a magukat álságosan „nemzetieknek” nevezők pedig kétségkívül kimutatták a foguk fehérjét is. Lévén, hogy Polgár Judit – zsidó. De térjünk a tárgyra. Mielőtt belevágnék, szólok, hogy komoly gyakorlatom van az álhírek, a rágalmak és a manipuláció elleni harcban, épp ezért módszeresen fogom elemezni a jelenséget, amennyire ez lehetséges.
A véleménymocsok – másnak nem tudom nevezni – két módon terjed. Részint a közösségi oldalakon megjelenő bejegyzések, részint az előző kormány sajtójának maradványai útján. Kezdjük a közösségi oldalak szemetével, bár jeleznem kell, hogy ha valaki ezeken a felületeken követ el becsületsértést vagy sérti meg mások jogát a jó hírnévhez, az ugyanúgy büntetendő, mintha sajtó útján tenné, és mindkét esetben súlyosbító körülmény, hogy nagy nyilvánosság előtt tette, amit elkövetett. Igen, az is büntetendő, ha valaki „csak megosztja” a törvénysértő tartalmat. Ugyanakkora büntetés jár neki, mint a szerzőnek, már amennyiben a szerző személye egyáltalán megállapítható.
Akkor lássunk elsőre egy díszpéldányt a terjedő posztokból, a megosztó nevét nem közlöm, ugyanis sok néven terjed:
„Bárki tudja ki Polgár Judit és miért került hirtelen MP mellé?
Mert én igen........Karikóról nem is beszélve.
Polgár Judit felügyelte kint azokat a magyar iskolákat Izraelben, ahonnan folyékony magyar nyelven kommunikálva kerültek ki az ottani őslakos gyermekek.
Ennek is utána lehet járni......
szívesen.... amúgy.
Kicsit kivártam, hátha valaki beszél erről......nektek....
Polgár Judit a Rózsadombi Paktum fenntartásában és beteljesítésében vállal részfeladatot.
Ha fogalmad sincs, micsoda a Rózsadombi Paktum, akkor utána lehet nézni, mindenhol fellelhető és az is, kik írták alá Mo-n és kik árulták ki egy szerződésben a magyar nemzetet az 1980-as években.
Hát nem Orbán Viktor volt az.
A Paktum elemei ma is élnek...mindaddig, amig a globalista elit tűzfészke él......Szerintetek miért küzdött OV. ? Ebben a Paktumban választ kaptok a vizeinkre is! Keressétek elő ezt a Paktumot...rengeteg pontja van.
Hajrá! Lehet ébredni! Én személy szerint, türelmesen ki fogom várni, mig FELÉBREDTEK és rájöttök arra, hogy segíteni szeretnénk nektek, akik nem vagytok képben mit terveznek velünk.
Mert tudjátok : A SZERETET VÁR! kivár....és nem ítélkezik.
ui. : FOGALMATOK NINCS EZ A POSZT MOST, MILYEN FONTOS:
Arra KÉRLEK BENNETEKET MENJETEK UTÁNA ENNEK A POSZTNAK, csekkoljatok le engem.
Elég ha azzal kezditek beírjátok a goole keresőbe vagy az AI-nak:
– POLGÁR JUDIT IZRAEL”
Ez a pár sor önmagában is ritkaság, mivel egyszerre legalább három antiszemita konteót idéz: a „Rózsadombi Paktum” elméletét, a „Magyarországot megszálló zsidó telepesek” legendáját és azt a rémtörténetet, miszerint a magyar ivóvizet a mindenkori kormány (vagy az elődje) eladta Izraelnek. Aki nem tudná, a „Rózsadombi Paktum” konteója arról szól, hogy 1989-ben titkos szerződést kötött volna egy rózsadombi villában a távozó szovjet hadsereg egyik tábornoka, a szovjet titkosrendőrség (KGB) egyik ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkosszolgálat (Moszad) képviselője, a magyar katolikus egyház és az izraelita hitközöség egy-egy megbízottja, valamint további öt magyar politikai vezető arról, hogy a szovjet csapatok kivonulásáért cserébe a magyar demokrácia és gazdaság fejlődését visszafogják, valamint a szocialista elit átmentheti pozícióit az új rendszerbe és az állami vagyont is közöttük fogják felosztani.
Ott marhaság az egész, ahol van, ezerszer megcáfolták már. Ahogyan azt az őrültséget is, hogy „lakosságcsere folyik Magyarország és Izrael között, naponta X gép hozza a bevándorlókat, akik előre megtanultak magyarul, hogy ne vegyék őket észre!”
Izraelből nincs számottevő bevándorlás Magyarországra, különben meg azt csak észrevennénk, ha megjelenne mondjuk naponta kétezer ember és erős közel-keleti akcentussal sóletet keresne a közértekben. Ez bizony rágalom és álhír a javából, amint a vízkereskedelem is az – de mindhárom kipusztíthatatlan a köztudatból.
Ránk most annyi tartozik, hogy mivel Polgár Judit 1976-ban született, 1989-ben 13 éves kellett legyen és igen szép teljesítmény ebben az életkorban egy titkos nemzetközi paktum aláírói között szerepelni. Ha meg „csak” a végrehajtásával és „tanfelügyelettel” vádolják, az is érdekes, mert soha egyvégtében nem töltött egy tanévnyi időt Izraelben. Hogyan felügyelt volna? Ja, távolról.
Létezik még egy másik, kacifántosabb poszt is, amit most nem idézek, mert minden terjedelemből kifutnék, ezt egy Nándor Zayzon álnevű személy (vagy fiók) jegyzi, és abban különbözik a fentitől, hogy kevesebb benne a konteó és több a fontosnak vélt, ám teljesen közönséges információ, de mindkettőben az a közös, hogy a klasszikus orosz maszkirovka elvei szerint épülnek fel: banális, ismert információkat is közölnek (például azt, hogy Polgár Judit zsidó, családtagjai élnek Izraelben és ő maga is járt már ott párszor), bevonják a műveletbe a korábbról az olvasó által ismert konteókat, majd ebből a keverékből rágalmat kovácsolnak. A valós tények említése épp a hazugságok hitelesítését szolgálja. Régi a recept, már gyerekkoromban is szakálla volt. Térjünk át a sajtó útján elkövetett rágalmazásokra és gyalázkodásokra.
Ezek közül a Minden Szó járt az élen, szokás szerint, tőlük csak a címet mutatnám, ugyanis maga az írás ennél alig több, csak pár sor. Hiába, a betű nem kenyerük, nem a szavak emberei.
„Egy globalista, sorosista, izraeli kettős állampolgár lesz Magyarország következő köztársasági elnöke – Meg is érdemeljük április 12. után!”
Honnan veszik, hogy globalista, honnan veszik, hogy sorosista? Ez jellemzően fideszes eredetű magyar antiszemitizmus, olyan 2014–15 magasságából (Soros, ugyebár a „gonosz zsidó üzletember” archetípusa volt a Fidesz ikonográfiájában). De a Magyar Jelen, a Mi Hazánk lapja sem maradt le:
„Izraeli állampolgársággal is rendelkezik Polgár Judit, Magyar Péter államfőjelöltje”
Ők már óvatosabbak: a zsidózást nem hagyták ki, de láttak már sajtópert belülről, így visszafogták magukat a fogalmazás során.
A pokol a Vadhajtásoknál szabadult el, a volt miniszterelnök „napi igeforrásánál”, sőt, ennek valóságos evolúciója van, mégpedig hibrid felületen, ugyanis a médium Facebook-felületén posztolták nézeteiket, de nem magában a médiumban. Valószínűleg vagy jogi megfontolások miatt tettek így, vagy túl rövidnek találták a posztokat a hivatalos megjelenéshez. Pedig figyelemreméltóak. Lássuk az elsőt.
„Sziasztok!
Mi úgy gondoljuk, a magyar államfő nulladik pontja az, hogy legyen keresztény. Pont.”
Itt felekezeti kritériumot szabnának az államfő-jelöltek számára, csakhogy ez ellentmond minden magyar törvénynek és a jelenleg hatályos, „Alaptörvény” nevű alkotmánynak is. Arról nem is szólva, hogy ezek szerint Árpádnak esélye sem lenne manapság, mert mindenképpen magyar volt, de kicsit sem volt keresztény.
Sebaj, továbbfejlesztették.
„Eljött hát a mi időnk!
Háború a Tiszában, óriási a felháborodás, egy nappal Sulyok eltávolítása után nem erre számítottak. Sőt! El sem fogadják! Ők ütik onnan, mi pedig mivel egyedül mi merjük leírni és a fideszes média beszari módon hallgat, ütjük, mert nem magyar, nem keresztény! Mindenkire szükség van! Toljátok!
Polgár Judit nem magyar! Nem keresztény! Nem lehet államfő!!!!”
A kiknek az ideje is jött el?
Másfelől meg: mi az, hogy Polgár Judit nem magyar? Amikor a Szent István-renddel, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntették, amikor magyar színekben átvette a megszámlálhatatlan díjat, érmet, kupát még magyar volt, csak most nem az? Unásig ismert az ócska, kirekesztő, antiszemita hazugság, hogy a zsidó sosem lehet magyar, akkor sem, ha kikeresztelkedik, akkor sem, ha dicsőséget hoz Magyarországnak, egyáltalán, semmikor sem, hívhatják bár Rejtőnek, Karinthynak, Szép Ernőnek, Radnótinak vagy Polgárnak. Ezzel érvelni a holokauszt után nem csak szégyen, gyalázat és hazugság, de bűn is, mégpedig a Btk. szerint kisebbség elleni uszítás. Miért van erre szükség? Itt a magyarázat, szintén a Vadhajtásoktól:
„Bede Zsolt elindul a Köztársaság Elnöki pozícióért. Igaz, ő nem örökölt apartmanokat, szállodákat anyukától, mint Fosthoffer. Igaz, énekelni sem tud, operát pláne, mint Rost. Viszont a vérében több magyarság van, mint a teljes Tiszás bagázsban. Ez az indok az indulására.
Intézzük a beadványt jövő héten.”
Ja, vagy úgy. Elindulni lehet, érdekelne, ki fog rá szavazni. És tessék mondani, az indulókon a rendőrség majd – a véralkoholteszt mintájára – start előtt vérmagyarság-tesztet is végez majd? Különben meg, már bocsánat, de minálunk a Parlament választja a köztársasági elnököt, melyik frakció jelöli majd Bedét? A Fidesz biztosan nem, de velük vesztett ügye is volna, a Mi Hazánkkal szintén, és nekik is lenne más jelöltjük, a KDNP valószínűtlen, még jelenségként is, ezen kívül meg csak a Tisza ül a Házban. Független jelölés nem létezik.
Ostoba trollkodás ez, de igen mocskos.
A végére hagytam a csemegét. Kötter Tamás, a Megafon jogvégzett influencere, a valamikori irodalmár valóságos szürrealista konteókirállyá avanzsált a posztjával, igazán mestere a szakmájának, sikerült úgy zsidóznia, hogy nem is írta le a „zsidó” szót, sőt, annak egyetlen szinonimáját sem, lévén, hogy valóban ért a joghoz, és tudta, miféle csapdát kell elkerülnie. Mégis elérte célját, és tette ezt az elmebaj oly mértékű, virtuóz csavargatásával, hogy én helyben megszavaznék neki egy Dzerzsinszij-díjat, ilyen szépet még a Lubjanka téren is ritkán látnak. Pedig ott sok a szépség. Ja, nem. Lássuk a medvét.
„A KÓLÁSDOBOZ-VÉGÍTÉLET: Így hajtja járomba Magyarországot a láthatatlan német szél-lobbi
A látszat csal, a felszín mögött pedig a legvéresebb valóság lakozik. Hatalmas, szinte már bűnös naivság azt hinni, hogy a sakktáblán a figurák maguktól mozognak. A tömegek megvezetve nézik a politikai színházat, ahol a díszletmunkások Sulyok Tamás erőszakos háttérbe szorításával éppen egy üres kólásdobozt ültetnek a legitimáció legfelsőbb székébe. De vajon ki tartja a zsinórokat? Talán Magyar Péter, a semmiből előrángatott, hirtelen jött politikai üstökös? Dehogy. Ő is csak egy láncszem az apokaliptikus gépezetben.
A fonalak sokkal magasabbra, a láthatatlan globális elit sötét kamráiba vezetnek.
Magyarországot ma egy olyan gigantikus és titkos háttérhatalmi szövetség irányítja, amely már azelőtt elosztotta és elköltötte a hazánknak jogosan járó nemzeti jussot, hogy az egyáltalán elhagyta volna a brüsszeli számlákat. A bejelentett, de zárolt uniós források sorsa felett már megszületett a végzés. A forgatókönyv hátborzongatóan precíz:
* A nekünk járó milliárdokat azonnal vissza kell csatornázni a birodalmi központba, német szélerőművek kényszerű felvásárlásán keresztül.
* Minden magyar otthonba beépítik a globális megfigyelés végső fegyvereit, az „okosmérőket”. Ezen a digitális idegrendszeren keresztül idegen hatalmak közvetlenül és tetszés szerint fogják rángatni, korlátozni és kontrollálni a magyar családok mindennapi rezsijét és megélhetését.
Ez a láthatatlan, álcázott hálózat mozgatja a semmiből előlépett bábot, rajta keresztül az összes kiüresített kólásdobozt, és rajtuk keresztül a teljes, gyanútlan országot. Újra ránk zárult a totális kiszolgáltatottság vaskapuja.
A legfélelmetesebb az egészben az, hogy a társadalom mélyen, legbelül már érzi a bajt. De az igazság annyira brutális, annyira megsemmisítő és fájó, hogy a kollektív tudat inkább a tagadást választja. Befogjuk a fülünket, lehunyjuk a szemünket, mert a kognitív disszonancia feloldhatatlan feszültsége elviselhetetlen teherként mérgezné meg a mindennapi józan eszünket. Inkább a tömeges hipnózis kényelmét választva úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne – miközben a valóságban a szakadék szélén táncolunk.”
Tényleg nem zsidózik, legalábbis szó szerint nem, „üres kólásdobozt” emleget. De a felvázolt konteó csodás. Német szélerőművek, okosmérők, láthatatlan szálak... de hadd cáfoljam, amúgy konteós módszerrel.
Mindenki tudja – aki nem, az is, sőt, az főleg! – hogy a szélerőművek nem termelik az áramot, hanem fogyasztják. Villanymotor forgatja a lapátokat, és a keletkező hatalmas légáramlattal forgatja a lapos Földet a Háttérhatalom, azért van kánikula!
Jó, nem őrültem meg, csak megmutattam: tudok én is ilyent, ha akarok, sőt, jobbat is.
Zárásképpen újfent jelezném nem lobbizok, nem kampányolok Polgár Judit elnöksége mellett sem, ellen sem. Ez az írás nem erről szól. Én a mocskos, ostoba hazug antiszemitizmust nem állhatom, nem is tűrhetem, azért söpörtem össze itt ezt a halom szemetet, hogy mindenki lássa: ezt kell kitakarítanunk a közéletből, közbeszédből.
Utóirat:
Nem kívánok teret adni semmiféle vitának az antiszemitizmus létjogosultságáról vagy a köztársasági elnök személyéről. Az első abszurd volna, a második nem tartozik az írás tárgyához. Tehát jelezném, hogy aki ilyesmivel próbálkozik a kommentszekcióban, azt tiltani fogom minden fórumról, melyhez közöm van, aki becsületsértésekkel vagy egyéb törvénysértő szövegekkel próbálkozik, annak a kommentjét tiltás előtt elmentem, és ha szükséges, feljelentést teszek ellene.
Nem megyek bele a sárdobálásba egy horda ősember ellen. Evidenciákról nem vitatkozom, neandervölgyiekkel főleg nem.
Ronda, mocskos folt az antiszemitizmus a magyar közéleten, közbeszéden. Mossuk le, míg nem késő, és tegyünk róla, hogy utóbb se jelenhessen meg újból.
Lapzártakor érkezett, a kép teljessége kedvéért közlöm: Polgár Judit visszautasította Magyar Péter felkérését.
Szele Tamás
Kérjük támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Gesta-ajánló:

Az öreg hajóskapitány mindent lát - Băsescu diagnózisa a román válságról
Traian Băsescu leült a Recorder „Outsider Politic" című műsorába, és bő egyórás interjúban vette végig a román válságot: miért esett neki a PSD Bolojannak, miért béna Nicușor Dan, miért nem meri megteremteni az előrehozott választás eszközét, miért „tehetséges sarlatán" Georgescu, és mit rontott el a NATO-csúcson Trump. A volt elnök szava súlyos — még akkor is, ha érdemes emlékezni rá, hogy ő…

Patkányok és a süllyedő hajó - Pankotai Lili végigveszi a Fidesz szétesését
Van valami mélységesen igazságszolgáltató abban a képben, ahogy egy rezsim nem drámai összeomlással, hanem lassú, cseppfolyós szétmállással ér véget. Pankotai Lili friss videója pontosan ezt a pillanatot kapja el: azt a nem túl heroikus, sokkal inkább szánalmas fázist, amikor a hatalom emberei már nem harcolnak a hajóért, hanem sorban ugranak róla — ki-ki a maga mentőcsónakjába, lehetőleg minél…

Az AUR hall téged! kampányba kezdtek az oroszbarátok
Miközben a PSD a liberális proxyjain keresztül próbálja megtörni a PNL ellenállását, miközben Kelemen Hunor álságos „fegyverszüneti" kormányról beszél, hogy nehogy megerősödjön az AUR — az AUR közben csinál valamit, amit a többiek elfelejtettek: dolgozik. Nyár van, kánikula, parlamenti szünet — és az AUR képviselői mégis a településeket járják.

Puccs készül a PNL-ben, vért izzadnak egy újabb PSD-koalícióért
A PNL-en belüli, PSD-barát frakció hétfőn kiáltványt tett közzé, amely egyetlen gondolatra épül: „kompromisszum" a nemzet érdekében, azaz kormány a PSD-vel. A retorika ismerős — kísértetiesen egybecseng Kelemen Hunor nemrégiben tett „béküljünk meg" javaslatával. És mindkettőnek ugyanaz a valódi tétje: nehogy előrehozott választás legyen. Kezdjük a szöveggel, mert a puccsisták legalább vették a…

Oroszország több rakétát lő ki, mint amennyit gyárt, de ez mégsem jó hír
Július 19-én hajnali fél kettőkor, amikor a világ fele ,áég a vb-döntőt emésztgette, Trump pedig ott idiótáskodott az ünneplő spanyol válogatott kebelkén Oroszország 41 rakétát zúdított Kijevre — tíz Zirkon hiperszonikust, huszonöt Iszkander ballisztikust, három Onikszot, három levegőből indított rakétát, és mögéjük 125 drónt. Egy halott, tizenhat sebesült a fővárosban; az országos…
