Gaál Péter: Mosómedve és Esterházy

Zengő érc vagyok és pengő cimbalom.

Rohadjon meg mindenki.

Gyűlöllek.

(Esterházy Péter)

Van a konditeremben egy takarítólány, egyszerűbb fajta (így mondják), aki szó, kopogás és szemrebbenés nélkül jön be a férfi öltözőbe takarítani, amikor úgy érzi, ez következik. Ha akarom, kimegy, mondta egyszer nekem, amikor a zuhanyzóban találkoztunk, én a zuhany alatt, ő sósavval a kezében előtte. Tőlem maradhat, feleltem, azóta jóban vagyunk, mindig mosolyog, ha találkozunk, talán a látvány viccessége érintette meg. A vendégek abszolút és teljes figyelmen kívül hagyását a lány csak megörökölte egy előző lánytól, annak mentségére legyen mondva, belépés előtt ő mindig felsüvöltött, akár anno a budapesti rádió légiriadókor: Achtung, achtung! Krokodil groß kommt! (Krokodil groß kódnévvel az amerikai B-24 Liberátorokat illették.)

Aztán jött, mint a nyíregyházi gyors, nagyjából úgy is nézett ki.

De vele is jóban voltam.

Ez a szokásmegöröklés olyasmi lehet, mint ami tenyésztő koromban a macskáimmal történt. Nem csak kutyákat és macskákat, mosómedvéket is tartottam. Történt egyszer, hogy két új mosómedvekölyök érkezett, ilyenkor bekerültek egy nagy ketrecbe a házam elé. Mosómedvét, a többi állattal ellentétben, jóval elválasztási kor előtt kell elválasztani, akkor szokik az emberhez („szelídül meg”), ezek is kicsik voltak. Tápon és vaníliás krémtúrón tökéletesen fel lehet őket nevelni, utóbbi olyasmi a mosómedvének, mint Mandula lányomnak volt a fagylalt: ameddig a kezében tartotta, fokozottan kellett rá vigyázni, mert nem látott és nem hallott semmit, és nekiment mindennek. Vaníliás krémtúró segítségével egy mosómedvét be lehet oltani, meg lehet műteni, akármilyen viviszekciót abszolválni lehet rajta. Nos, a két kölyök egyike lenyelt egy darazsat, és megfulladt. A másik – a mosómedve nagyságrendekkel okosabb és érzékenyebb, mint a háziállatok – sokkot kapott, és elkezdett valami elképesztően hangosan visítani. Már-már hajlottam rá, hogy inkább kiengedem, menjen, amerre akar (felnőtt mosómedvét soha nem tartottam ketrecben, de nála még nem ért véget a beszoktatás, igazából el se kezdődött), én ezt nem fogom egész éjszaka hallgatni, amikor arra vetődött a mosómedvekölykökkel egykorú maine coon kandúrom. Ritkán vetődött arra, mert nem szerette a mosómedvéket, de most kíváncsi lett, hogy mi ez a zaj.

És akkor a kölyök elhallgatott, én pedig – egy életem, egy halálom, azaz neki – kiengedtem. Lesz, ami lesz.

Lett. Innentől a kis mosómedve és a kis macska egy utcagyerekpárt alkottak. Egész nap azon mesterkedtek, hogy mivel bosszanthatnák fel a többi macskát és többi mosómedvét: kifosztották a raktáraikat, két oldalt elállták az útjukat, leginkább olyan helyeken, ahol – például egy faágon – nem térhettek ki semerre, megették előlük a kajájukat, ilyesmik. De történt más is: a mosómedve rájött, hogy ő nem mosómedve, tehát elkezdett macskául viselkedni, a macska is rájött, hogy ő nem macska, tehát mosómedvéül. Az ő esetében ez többek között azt jelentette, hogy minden falatot annak rendje-módja szerint megmosott, mielőtt elfogyasztotta volna (a mosómedve ezt leginkább a házas csigákkal teszi, hogy hozzájuk férhessen, és ezt a szokást terjeszti ki más egyebekre). A macska, ritka kivételektől eltekintve (például a török Van-tavi macska ilyen) iváson kívül tartózkodik a víztől, legfeljebb kényszerűségből tesz kivételt, például télen, amikor feltöri a még vékony jéghártyát, hogy ihasson. Ám itt másról volt szó.

És aztán ezt a szokását az én macskám felnőtt kandúr korában is megőrizte, élete végéig.

De nem csak ő, hanem az összes utóda is. Átörökítette, pedig nemigen találkozott a kölykökkel, mert azok zárt térben voltak, ameddig az új gazdák el nem vitték őket.

Valami efféle történhetett a konditermi takarítónőkkel is.

De hogy jön mindehhez Esterházy? Sehogy. Illetve nem sehogy, mert róla jutott ez az egész kacskaringós mindenféle az eszembe. Tegnap ugyanis, még az előterében összefutottam a takarítónővel, és – talán ezért – kivételesen megkérdezte, hogy bejöhet-e. Bejöhet, mondtam, épp eléggé exhibicionista vagyok hozzá. Nem tűnt olyannak, mint aki érti, mit akarok mondani. Na, gondoltam most, ezt az idézetet kellett volna kielemeztetni vele.

Nem mintha ő kivétel volna. És anélkül is szeretem, szeretek én mindenkit, ezt pedig úgysem fogja elolvasni, több okból.

Önöknek pedig legyen egy kis vidámságuk Gyurcsány, Gyurcsányné, Lukasenka, eltérített repülőgép, belendülő kormánypropaganda, „lecsengő” (hiszi aki hiszi) vírus, leszakadt olasz felvonó, egyéb rémségek mellett.

Vagy helyett, inkább ezt tanácsolom.