Szele Tamás: Jalta rémképe

Vlagyimir Putyin azzal a javaslattal állt elő, hogy idén november 18-19-én tartsanak csúcstalálkozót a „nagyhatalmak” a kínai Sencsenben, ahogy, mint Jaltában hajdanán, felosztják maguk között a világot. Ebbe beleegyezni végzetes hiba volna, és hosszú időre rabságba és nyomorba taszítana kivétel nélkül mindenkit a világon, csak éppen kit így, kit úgy. A legrosszabbul szokás szerint Európa járna. Erről szól a CEPA név nélkül megjelent, tehát szerkesztőségi véleménynek tekintendő elemzése, melyet az alábbiakban ismertetek saját megjegyzéseimmel – ezeket szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Putyin ajánlata egy régi jelenetet idéz fel. Történt pedig, hogy 1991 februárjában a Varsói Szerződés tisztviselői utolsó találkozójukra gyűltek össze Budapesten.

Amikor kinyíltak az ajtók, és a szovjet tisztviselők és tisztek az öt többi tagállam küldötteivel együtt kiléptek, sokak arcán alig leplezett vidámság tükröződött. Egy újságíró odalépett egy közép-európai delegációhoz, hogy megkérdezze, mi az oka ennek.

A tisztviselők alig tudták visszafogni a nevetésüket. Mint egyikük elmondta:

„Amikor az ülés a végéhez közeledett, az oroszok azt mondták, van még egy utolsó problémájuk: senki sem mondott nekik köszönetet.

Köszönetet?” – kérdezte az egyik küldött. Miért?

Azért, hogy ennyi éven át fenntartották a békét.”

Állítólag a csehektől, a szlovákoktól és a magyaroktól, akiknek országait harckocsikkal szállták meg az oroszok, érkezett a legtöbb gúnyos horkantás és elfojtott kuncogás. Ez már túl sok volt az oroszoknak, akik sértődötten-dacosan összeszedték a papírjaikat és távoztak.*

*Az oroszok ilyen alapon igazán meg kéne köszönjék az Arany Hordának, hogy országukban mintegy 257 éven keresztül fenntartották a békét, ráadásul megismertették őket a Kelet kultúrájának áldásaival is – azért pedig külön hálát kellene mondjanak, hogy Moszkva lett a fővárosuk, mert ha nincs mongol hódoltság, bizony most is Kijev lenne az ország központja.