Szele Tamás: Putyin sarkvidéke

Míg mi csendesen tépjük itt egymás idegrendszerét azon, melyik politikus mennyire tud angolul, új, minden eddiginél veszélyesebb válsággóc kezd kialakulni a világpolitikában, olyan, ami felmérhetetlen kockázatokat rejt magában – érdemes lenne kicsi odafigyelnünk. Csak nem tesszük.

És nem a megszokott helyeken keletkezik ez a góc. Nem a Közel-Keleten (ott állandó), nem a két Korea közötti határon, Panmindzsonnál, nem Irán környékén, nem a Baltikumban vagy az ezerszer megsértett svéd légtérben és felségvizeken. Nem: az Északi-sarkon! De ki lenne bolond harcolni a jéghegyekért, a fókákért és a jegesmedvékért?

Oroszország. És ne feledjük, a globális felmelegedés miatt egyre kevesebb ám a jéghegy is, a fóka is, a jegesmedve is. A sarkvidéki jégsapka rohamosan olvad, már 2007-ben is teljesen jégmentes volt az Északnyugati Átjáró, amin először Roald Amundsen hajózott végig 1906-ban, Gjøa nevű hajóján, de mostanáig jégtörő nélkül járhatatlan volt. Mondjuk az Kanada északi partvidéke mentén vezet, de ha ott jégmentesek a vizek, jégmentesek a túloldalon, az orosz partokon is. Nem volt teljes őrültség annak idején Trump ajánlata Dániának, miszerint megvásárolná tőlük Grönlandot – illetve dehogynem, őrültség volt, ilyen formában fel sem lehetett volna tenni a kérdést, ere csak nemmel válaszolhatott a Dán Királyság, területekkel nem kereskedik egyetlen állam sem, Grönland nem is lakatlan, egyszóval azt elhiszem, hogy Trump megtudhatta: olvad a sarki jégpáncél (bár nyilvánosan tagadta a dolgot) és elképzelte, hogy az Északnyugati Átjáró mindkét vége az Egyesült Államok tulajdonába kerül – de persze, ez csak lázálom, valódi politikus inkább egy hosszú távú bérleti szerződésben gondolkodott volna, amit Dánia is elfogadhat. Csak hát Trump nem volt politikus.

Vlagyimir Putyin sem az európai értelemben véve, sokkal inkább cár, aki kezd nagyon hasonlítani Rettegett Ivánra (ki tudja, lehet, hogy még hízelgőnek is találná ezt a hasonlatot), ő szintén fontosnak találja a hajózási útvonalakat, csak ő már meg sem akar vásárolni semmit.

Ő egyszerűen elveszi és kész.

Tegnap Lavrov külügyminiszter tett néhány kijelentést a szerdán és csütörtökön tartandó reykjavíki találkozóra készülődve. Mondjuk úgy, hogy előre jelezte, mire számíthatnak részéről a kedves meghívottak. Et a találkozó eddig azért volt fontos, mert Lavrov orosz és Blinken amerikai külügyminiszterek bejelentették, hogy kétoldalú megbeszéléseket fognak folytatni az izlandi fővárosban – Lavrov tegnapi nyilatkozata előre meghatározta ezek várható hangnemét.

Magát a találkozót tulajdonképpen annak érdekében rendezik, hogy tisztázzák többek között a sarkvidék hajózhatóvá váló vizeinek nemzetközi jogi helyzetét – ezért is hivatalosak rá Oroszország, valamint az Északi-sarkvidéki Tanács országainak (az Egyesült Államok, Kanada, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország és Izland) külügyminiszterei, (Kínát most nem hívták meg), azonban Lavrov teljesen új álláspontot vetett fel, ha nem is váratlanul. Azt nyilatkozta ugyanis egy moszkvai sajtótájékoztatón, miszerint:

„Mindenki számára már régóta világos, hogy ez a mi területünk, ez a mi földünk. Felelősek vagyunk azért, hogy a sarkvidéki partjaink biztonságban legyenek.”

Tehátaz egész Arktisz, az egész Északi-sarkvidék orosz!

Ilyen törekvései már régóta vannak a Kremlnek, szóval nem hat a meglepetés erejével az igény, például idén március 25-én orosz tengeralattjáró-demonstrációt tartottak magán az Északi-sarkon, három orosz tengeralattjáró mutatta be, hogy képesek alulról áttörve a másfél méter vastag jégtakarót, felszínre emelkedni, de akár a jég alatt is kilőni torpedóikat, mindeközben két légi utántöltéssel megtankolt MiG 31-es átrepült az Északi-sark fölött. Az Északi Flotta parancsnoka, Nyikolaj Jevmenov tengernagy jelentése szerint először sikerült ilyen akciót végrehajtani.

Akkor most gondolkodjunk egy kicsit. A nemzetközi jog eléggé zavarban van a sarkvidékekkel, ugyanis az odáig világos, hogy amíg egy ország szárazföldi felségterülete tart, az akár a sarkkörön túl van, akár innen, az illető országhoz tartozik. A gond ott kezdődik, ahol a szárazföld és a jégtakaró olyan szoros kapcsolatban van, hogy nehéz pontosan megmondani, hol végződik a szárazföld és hol kezdődik a jég. És most, ugye, olvad az egész: ép ésszel azt mondhatnánk, itt, az Északnyugati- és az Északkeleti-átjáró esetében az állami szuverenitás és a tranzitjog egyeztetésére lenne szükség, talán a kontinentális talapzat pontos kijelölése útján. Így lehetne is hajózni ezeken az útvonalakon és az állami szuverenitás sem csorbulna, a felségvizek is sértetlenek maradnának.

Azonban, ha egyetlen állam kisajátítja a teljes Északi-sarkvidéket, az azt jelenti, hogy a hajózási útvonalakat is monopolizálhatja, katonai támaszpontokat is építhet, a tenger alatti fosszilis energiahordozó-készletekre is ráteheti a kezét – egyszóval minden az övé azokon a vizeken, átkelni rajtuk is csak az ő engedélyével lehet.

Márpedig Moszkva már meg is kezdte a sarkvidék megszállását, a Ferenc József-földön, Nagurszkojéban komoly katonai támaszpontot építettek és kész terveik vannak a hajózási útvonalak kihasználására is. Mely tervek nagyon fontosak lennének a nem igazán brillírozó orosz gazdaság számára. Arról van szó, hogy ha az Északkeleti Átjárót használják a tankhajók, akkor az orosz olaj és gáz akár tizenöt nappal korábban is eljuthat az ázsiai kikötőkbe a mostani állapothoz képest, hiszen most muszáj a Szuezi-csatornát használják.

A Lomonoszov-hátság elhelyezkedése

Sőt. Valóra válik az évszázados orosz álom a télen is jégmentes kikötőkről, melyekért annyit háborúztak, kevésbé lesz fontos a Krím és a Fekete-tenger (hála az Égnek), viszont szomszédos állammá válik az Egyesült Államok és Kanada. A területi igényt különben arra alapozza a Kreml, hogy a Jeges-tenger mélyén húzódó Lomonoszov-hátság összekapcsolódik az orosz szárazfölddel, és ezért minden az övék – csakhogy az illető geológiai formáció egész Grönlandig tart, ha úgy vesszük. És Moszkvában úgy veszik. Így Dánia is bekerül a játszmába, de bekerül Kína is, mivel a Középső Birodalom 2018 elején „Arktisz-közeli állammá” nyilvánította magát – ha úgy nézzük, Dél-Afrika is az, vagy akár Chile is, mert kinek mi a „közel”, Kínának az az 1500 kilométer, amennyire az Északi-sarkkörtől fekszik ezek szerint nem távolság – és Peking 2019-ben külügyminiszteri szinten közölte az Északi-sarkvidéki Tanács ülésén Helsinkiben, miszerint (a G7 nyomán):

„Nem szeretné, ha kimaradna az éghajlatváltozás miatt egyre könnyebben megközelíthető régió gazdasági kiaknázásából. Ez egyrészt az ásványkincseket jelenti, másrészt a rövidebb hajózási utat Nyugat-Európa felé, utóbbival kapcsolatban még a „sarkvidéki Selyemút” kifejezést is megalkották.”

Katonai szempontból pedig ne feledjük: ha ne adja Isten, kitörne egy fegyveres konfliktus a csendes-óceáni térség egyik állama és az Egyesült Államok között, az atlanti térség biztosításához eddig elég lett volna két flotta a Horn-foknál és a Jóreménység fokánál, esetleg még Gibraltárt és a Szuezi-csatornát kéne figyelnie a Navynek – de a Keleti Part nagyvárosai legalább a tenger felől viszonylagos biztonságban lennének. (Viszonylagosban, mert mi van, ha a konfliktushoz olyan állam is csatlakozik, amelynek máshol is vannak kikötői, nem csak a Csendes-óceánon – és nem az Egyesült Államok mellett száll be? Meg aztán, ballisztikus rakéta ellen ez sem orvosság.)

Most új vizek, tengerek nyílnak új flották előtt.

Jé, de családias kezd lenni ez a reykjavíki találkozó, csupa ismerős arc fog vitatkozni egymással. Csupa olyan, akik más világpolitikai kérdésekben is vitatkoznak. Az Egyesült Államok nem fogja annyiban hagyni az egyoldalúan bejelentett orosz annexiót, Kínának vitális érdeke, hogy a teherhajói szabadon átkelhessenek a felszabaduló rövidebb útvonalon és hadiflottája is gond nélkül mozoghasson azokon a vizeken, Oroszország semmiből sem fog engedni, neki az az érdeke, hogy mindenre rátegye a kezét.

Izmos kis nemzetközi válság érik tehát, ami ráadásul orosz–amerikai viszonylatban most már szomszédos államok konfliktusává is válhat.

Az Északi-sarkon a globális felmelegedés miatt egyre kevesebb a fóka.

És egyre több az önjelölt eszkimó.