Szele Tamás: Afrika és a Kreml

Ma az Afrikában kifejtett orosz propagandáról és nyomásgyakorlásról lesz szó a Riddle: Russia tanulmánya alapján, de mielőtt belekezdenék, ejtenem kell pár szót a saját házunk tájáról is. Sokan hiszik, hogy a kormányváltás és a fideszes média önfelszámolása végett vetett nálunk az orosz álhír-kampányoknak és befolyásolásnak, de ez távolról sincs így.

A korábbi hálózatok és tudatos vagy öntudatlan, fizetett vagy önkéntes ügynökök most is működnek, bár erősen háttérbe húzódtak – de teljesen nem engedte el a Kreml Magyarországot. Próbálnak ők még meglepetéseket okozni nekünk, ha hagyni fogjuk – ezt részletesebben majd egy önálló írásban fejtem ki, most csak azért említem meg, mert az Afrikában alkalmazott orosz módszereknek majdnem mindegyike visszaköszön a hazai gyakorlatból. De egyelőre tekintsük Afrikát.

Váratlan figyelem

Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziójának kezdetén kevesen számítottak arra, hogy Moszkva ilyen nagy figyelmet fog szentelni az afrikai kontinensnek. 2022 februárjában, a háború előestéjén úgy tűnt, a Kreml kizárólag Ukrajnára és Európára, valamint kisebb mértékben a Közel-Keletre koncentrál. Természetesen Jevgenyij Prigozsin Wagner-csoportja már korábban is jelen volt a Közép-afrikai Köztársaságban, Líbiában, Maliban és Szudánban, de ezek továbbra is félhivatalos projektek maradtak, amelyektől az orosz kormány – legalábbis nyilvánosan – távol tartotta magát.

Ma már teljesen más a helyzet. Földrajzi közelsége és stratégiai jelentősége miatt a Közel-Kelet továbbra is kulcsfontosságú Moszkva számára, de a szubszaharai Afrika több figyelmet kapott a Kremltől, mint amit a legtöbb megfigyelő 2022-ben várt. Az afrikai nagykövetségek száma Oroszországban 40-ről 49-re emelkedett (beleértve az egyelőre csak bejelentetteket is), a kontinenssel folytatott kereskedelem tovább növekszik (bár nagyon alacsony szintről indult és most sem szárnyal), az ismert orosz katonai bevetések száma pedig folyamatosan emelkedik, potenciálisan akár kilenc országra is kiterjedhet.

A Kreml afrikai jelenlétének mértéke továbbra is homályos. Egyrészt, az Ukrajna elleni háború idején Moszkva legfontosabb partnerei Kína, Irán és Észak-Korea voltak, amelyek létfontosságú katonai ellátmányt biztosítottak a harcok fenntartásához. Csak egyetlen afrikai kormány (Eritrea) nyilvánította ki egyértelmű támogatását Moszkva háborúja mellett, és ez is még 2022-ben történt. A kereskedelem, bár növekszik, továbbra is korlátozott és többnyire egyoldalú: az afrikai gazdaságok az orosz áruk kicsiny, szerény vásárlói, míg az Afrikából Oroszországba irányuló export nagysága nagyjából tízszer kisebb, mint az Oroszországból érkező importé. A reexport-rendszerek miatt nehéz a pontos adatokat megállapítani, de az orosz kormány a kontinenssel folytatott teljes kereskedelmi forgalmat 2024-ben (a legfrissebb rendelkezésre álló adatok szerint) 28 milliárd dollárra becsülte.

Másrészt az orosz erőfeszítések arra utalnak, hogy a Kreml továbbra is érdekelt a kontinens egészén való széles körű jelenlét fenntartásában. Az orosz diplomaták 2022 óta jelentősen aktívabbá váltak a fogadó országok helyi médiájával való kapcsolattartás terén, és ezt azóta is fenntartják. Míg a katonai missziók globális figyelmet vonzanak, a „kulturális diplomácia” szervezeteiből álló Oroszország Ház-hálózat 2025 végére becslések szerint 22 fiókra bővült. Ezen felül egyes kiszivárgott belső dokumentumok azt mutatják, hogy az orosz hírszerző ügynökségek továbbra is komoly összegeket fektetnek a korábban a néhai Jevgenyij Prigozsin által irányított propaganda- és dezinformációs tevékenységekbe.

Összességében a Kreml jelentős erőforrásokat fordított és fordít üzeneteinek kontinensszerte történő terjesztésére. Az általa alkalmazott eszközök sokféleségének – diplomácia, csúcstalálkozók, kereskedelmi rendezvények, háborús propaganda, közösségi médiában terjesztett dezinformáció és egyebek – leírására a NATO kifejezését, a „stratégiai kommunikációt” lehetne használni. Az orosz stratégiai gondolkodásban ennek legközelebbi megfelelője az „információs befolyás” (informacionníje vozgyeysztvija), amelyet néha „információs hatásnak”, „ráhatásnak” vagy „kitettségnek” is fordítanak.

Ez a fogalom tág értelemben használatos. Az orosz kutatók arra használják, hogy elemezzék, hogyan formálja az információ az emberek viselkedését. Gyakran megemlítik a tömeg- és közösségi médiában érzékelt amerikai befolyással összefüggésben, ezért sokszor védelmi célokra alkalmazzák. Például a Kreml 2024-es kulturális-politikai-állami stratégiája ismétlődően használja ezt a kifejezést (néha „információs-pszichológiai befolyás” formában) a nemzetbiztonsággal kapcsolatban. Ilyen keretek között az információbiztonság a társadalmi élet minden aspektusát lefedi, az értékektől és a vallástól kezdve az oktatáson át az információhoz való hozzáférésig.

A befolyás ilyen tág értelmezése tükröződik abban a széles körű eszközrendszerben is, amelyet Moszkva alkalmaz globális pozíciójának megerősítésére, többek között Afrikában is.

Mik a Kreml céljai Afrikában?

Az elmúlt években Oroszország külpolitikáját az irányította, amit ideológiai programnak vagy nagystratégiának lehetne nevezni. Ennek célja a nagyhatalmi státusz megerősítése és egy többpólusú világrend kiépítése. Ez a szándék jól látható Moszkva afrikai tevékenysége során is, ahol a Kreml úgy állítja be küldetését, mintha segíteni kívánna Afrikának abban, hogy a kialakulóban lévő, többpólusú nemzetközi rendszerben önálló hatalmi központtá váljon. Ez Oroszország állítólagos stratégiai célja a kontinensen legalább a 2019-es Oroszország–Afrika csúcstalálkozó óta.

2022 óta további, inkább operatív ügyek is fontossá váltak, elsősorban más külpolitikai célok támogatása érdekében. Ide tartozik a szankciók kijátszási módjainak keresése, valamint személyi állomány toborzása az orosz fegyveres erők és a védelmi ipar számára. Megbízható adatok alig állnak rendelkezésre, de az ukrán Truth Hounds nevű civil szervezet becslései szerint az orosz fegyveres erőkhöz csatlakozó afrikaiak száma 1 700 és 4 000 között mozog. A Transznacionális Szervezett Bűnözés Elleni Globális Kezdeményezés (GI-TOC) arra jutott, hogy 2025-ben több százan vállaltak munkát az orosz védelmi iparban, főként az Alabuga Start program keretében. A Wagner-csoport távozása után az észak-, nyugat- és közép-afrikai hadműveletek fenntartása is egyre nagyobb kihívást jelent. Bár ez összetett feladat, az Afrika Korpsz missziójának támogatása lehetőséget nyújt az orosz befolyás kiterjesztésére az egész kontinensen.

Bár ezek a stratégiai és operatív célok egymástól eltérnek, egy központi szempontból megegyeznek: az afrikai államok külpolitikájától függenek. Az afrikai kormányok döntik el, hogy csatlakoznak-e Moszkva üzeneteihez, befogadják-e az orosz katonai alakulatokat, vagy részt vesznek-e a Kreml egyéb terveiben. Ezért a Kreml legfőbb célja Afrikában az, hogy rávegye a döntéshozókat az Oroszországgal való együttműködésre.

A meggyőzés módszerei és intézményei

Nagykövetségek. Az afrikai orosz nagykövetségek korábban viszonylag kevéssé vonzó állomások voltak a fiatal, ambiciózus diplomaták számára. Az államközi kapcsolatokra történő erős összpontosítás miatt ezek csendes állomások voltak, ahol a közdiplomáciai tevékenységek is szerény léptékűek voltak. Ez mára megváltozott. Moszkva európai diplomáciai jelenlétének csökkenése – ami abból adódik, hogy a külképviseleteket hírszerzési rezidentúrának használják – arra kényszerítette az afrikai missziókat, hogy több feladatot vállaljanak. Az afrikai orosz nagykövetek ma már aktívan jelen vannak a helyi médiában: műsorokban szerepelnek, rendezvényeken szólalnak fel, és saját nevük alatt publikálnak véleménycikkeket. Amikor a közelmúltban napvilágra került, hogy Oroszország afrikai katonákat toboroz, a hír médiareakciókat váltott ki több orosz nagykövetség részéről.

Szimpátiakampányok. A magas szintű delegációk látogatásai már rutinszerűvé váltak az orosz–afrikai kapcsolatokban. 2022-ben és 2023-ban a tempó intenzív volt: Lavrov külügyminiszter több tucat afrikai országot látogatott meg, elsősorban azért, hogy biztosítsa az erős részvételt a 2023-as Oroszország–Afrika csúcstalálkozón. A közelgő 2026-os csúcstalálkozó is komoly figyelmet kap, bár jelenleg más diplomaták, például Georgij Boriszenko külügyminiszter-helyettes, játsszák a főbb szerepeket. A magas szintű afrikai delegációkat viszont nagy reverenciával fogadják Oroszországban; Tanzánia például tiszteletbeli vendég volt a 2026-os szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon.

Állami ellenőrzés alatt álló média. Miután kiszorították őket Európából, az RT és a Sputnik módosította a stratégiáját. Afrikában az RT-nek nehézséget okozott a műsorszórási időkeretek biztosítása, és csak néhány helyi tévécsatorna sugározza a tartalmait. Ennek eredményeként mindkét médiaorgánum tartalom-megosztási megállapodásokat kötött az afrikai sajtócégekkel. Ezzel párhuzamosan a 2023-ban elindított African Initiative – egy moszkvai székhelyű hírügynökség, amelynek irodái vannak Bamakóban, Malabóban és más városokban – tovább bővítette a Kreml befolyási övezetét. Ez egyben azt is jelezte, hogy Prigozsin laza modelljétől egy központilag irányított, az orosz titkosszolgálatok által felügyelt rendszer felé fordultak.

Oroszország Házak. Az orosz külügyminisztérium égisze alatt működő nemzetközi együttműködési ügynökség, a Rosszotrudnyicsesztvo gyorsan kiterjesztette jelenlétét az Oroszország Házak hálózatán keresztül, amelyek (hivatalosan) az Institut Français vagy a British Council orosz megfelelőivé próbálnak válni. A kulturális és humanitárius együttműködés leple alatt az Oroszország Házak fiókjai gyakran támogatják az RT, a Sputnik és az African Initiative tevékenységeit, ideértve a propagandafilmek vetítését és az ukrajnai háborúból származó fényképek kiállítását, amelyeket az ukrán támadások bizonyítékaként mutatnak be. Biztosan tudjuk azt is, hogy egyes Oroszország Ház-irodák fedőszervként szolgáltak hírszerző tisztek számára, többek között beszervezési célokra is.

Ortodox missziók. Akárcsak a hidegháború idején, a Moszkvai Patriarchátus a Kremllel karöltve dolgozik az orosz befolyás kiterjesztésén. Afrikában ez magában foglalja a korábban az alexandriai pátriárka fennhatósága alá tartozó keleti ortodox egyházközségek (ellentétben az eritreai és etiópiai keleti ortodox egyházközségekkel), valamint néhány más keresztény közösség befolyás alá vonását pénzügyi források, ösztöndíjak és kommunikációs támogatás felajánlásával. A Moszkvai Patriarchátus állítása szerint szinte minden afrikai országban létrehozott már egyházközségeket (2026 februárjában az afrikai patriarchális exarcha, Konstantin kairói és észak-afrikai metropolita beszámolt az egyház már 36 országban zajló tevékenységeiről). Ezeket az egyházközségeket állítólag be is vonták az afrikaiak toborzásába Oroszország háborús céljai érdekében.

Együttműködés a helyi szereplőkkel. Moszkva újraélesztett egy régi szovjet gyakorlatot, amelynek keretében külföldi újságírókat és tartalomkészítőket hívnak meg minden költségük fedezése mellett „baráti” látogatásokra Oroszországba és a megszállt Ukrajnába. Ezek jellemzően propagandaturnék, amelyeket képességépítő gyakorlatként mutatnak be. A helyi médiát és az influencereket körüludvarolják, vagy néha közvetlen szerződést is kötnek velük, hogy népszerűsítsék a Kreml álláspontjait Oroszországról, a háborúról vagy más politikai kérdésekről. A médián túl Oroszország ruszofil politikusok hálózatát építette ki az egész kontinensen, különösen a Száhel-övezet katonai kormányai és azok szövetségesei körében. Jonathan Guiffard ezeket a szövetségeseket – akiket a közvetlen orosz támogatás és fedőszervezetek tartanak fenn – egy modern „afrikai Kominternnek” nevezte.

A közösségi média manipulációja. Az okostelefonok, az internet és a közösségi média elterjedésének növekedésével az orosz ndezinformáció ma már egész Afrikában közvetlenül elérheti a hétköznapi embereket a Facebookon, a TikTokon, a YouTube-on és zárt WhatsApp-csoportokon keresztül. Az African Initiative például szerződést kötött egyes vállalatokkal, hogy afrikai és onnan származó diaszpóra-közönséget megcélzó közösségi média-kampányokat folytassanak Franciaország és az Egyesült Királyság ellen. Az orosz nagykövetségek szintén újjáélesztették és beépítették közösségi média-jelenlétüket a Kreml szélesebb körű háborús propagandájába és dezinformációs erőfeszítéseibe.

Kényszer és erőszak. A megfélemlítés továbbra is része az orosz eszköztárnak. A jogellenes fogva tartás és a segélymunkás, Joseph Figueira Wagner-erők általi megkínzása a Közép-Afrikai Köztársaságban jól illusztrálja az erőszakot, amelyet a narratíva ellenőrzésére alkalmaznak. Az orosz ügynökök további célpontjai közé tartozott a demokráciapárti „Tournons la page” hálózat (amely 16 országban aktív). 2023-ban beépült a hálózat nigériai tevékenységébe egy állítólagos orosz hírszerző ügynök, hogy kormánypárti üzeneteket terjesszen, aláásva ezzel a csoport eredeti célját. Ahol a közvetlen fizikai hozzáférés nem lehetséges, Oroszország transznacionális elnyomási módszereket alkalmaz, beleértve a kiberzaklatást is.

Hatások és korlátok

Sokszínűségük ellenére ezek az információs csatornák nem tükrözik az afrikai vagy orosz nézetek pluralitását. A leggyakoribb narratívák többnyire a Nyugat állítólagos rosszindulatát, valamint Oroszország ártatlanságát és jóindulatát emelik ki. Működésüket a Kreml szigorúan ellenőrzi, az orosz hírszerző szolgálatok pedig koordináló szerepet játszanak terjesztésük során. A The Continent által kapott és egy újságírói konzorcium által elemzett, kiszivárgott információk azt mutatják, hogy az SZVR jelentős erőforrásokat fektetett a fent leírt összes csatorna eszközként való felhasználásába. Moszkva rendszeresen végez közvélemény-kutatásokat (gyakran közvetítőkön keresztül) a célországokban, hogy felmérje narratíváinak hatékonyságát. Ezeknek az eredményei hiányában – melyek viszont nem nyilvánosak – nehéz pontosan felmérni a kampányok hatását.

Az orosz szakértők számára a siker egyik kulcsfontosságú mutatója az afrikai államok szavazási magatartása az ENSZ-ben. 2022-ben csak Eritrea szavazott Oroszország háborújának elítélése ellen. 2026-ban viszont már hat afrikai állam voksolt az „A tartós béke támogatásáról Ukrajnában” című éves határozat (A/ES–11/L.17) ellen. Ahogyan azonban Sonia Le Gouriellec megjegyezte 2022-ben, az afrikai álláspontok a háborúval kapcsolatban inkább a nemzetközi rendszer strukturális szempontjait tükrözik, mintsem valódi oroszbarát érzelmeket. Az ENSZ-szavazatok ezért csak korlátozott mértékben jelzik Moszkva befolyását.

Az általánosabb imázsépítés tekintetében Oroszország csak mérsékelt sikert ért el. A 38 országban végzett legutóbbi, 2024/2025-ös Afrobarometer-felmérés megállapította, hogy Oroszország a legkevésbé népszerű nagyhatalmak közé tartozik a kontinensen: a válaszadók 36%-a nyilvánított róla kedvező véleményt – ezzel India (39%) és a korábbi gyarmattartó hatalmak (41%) mögött marad. Egy 2023-as, hat afrikai országban végzett Ipsos-felmérés azt mutatta, hogy a vélemények árnyaltak: a lakosság Oroszország agresszív háborúját alig támogatja, de a konfliktusban a semlegességet részesítik előnyben. Az orosz toborzási kísérletekkel szembeni ellenreakciók több országban szintén arra utalnak, hogy Moszkvának nem szabad a keze a kontinensen.

A fő problémát továbbra is a hitelesség jelenti a Kreml számára. Az Oroszország és Afrika közötti kereskedelem és befektetések továbbra is messze elmaradnak a legtöbb európai országétól, nem is beszélve az Egyesült Államokról vagy Kínáról. Néhány szűk szegmens (energia, műtrágyák, gabonafélék és biztonsági szolgáltatások) kivételével az orosz vállalatok nehezen tudják kiterjeszteni jelenlétüket. A közelmúltban az atomenergia területén tett lépések számos, nem kötelező erejű szándéknyilatkozatot eredményeztek, de kevés konkrét finanszírozási vagy végrehajtási eredménnyel jártak. A Maliban bekövetkezett kudarcok ellenére az orosz katonai missziók megőrizték valamelyes hitelesség látszatát, de csak más biztonsági szolgáltatók alternatívájaként. Az az érdeklődés, amelyet több afrikai kormány tanúsított a BRICS-hez való csatlakozás iránt, szintén erősíti Moszkva pozícióját, különösen miután 2023-ban a csoport bővítésének első számú szószólójává vált.

A Kreml jelenlegi „anti-(neo)koloniális” narratívájának is vannak határai. Ahogy Gustavo de Carvalho és Xiang Chen megállapították 2024-ben, Oroszország szovjet örökségre és antikoloniális retorikára való támaszkodása egyre inkább eltér a kontinens sürgetőbb fejlesztési prioritásaitól. Általánosabban véve, ahogyan Maxime Audinet, Maxime Daniélou és Marlene Laruelle leírták 2026-ban, a Kreml üzenetei elsősorban azokat szólítják meg, akik el akarnak menekülni a nyugati gazdasági és geopolitikai dominancia elől, de azokat már kevésbé, akik ezt a liberális és demokratikus értékek fenntartása mellett szeretnék megtenni. Az Afrobarometer 2024/2025-ös adatai azt mutatják, hogy 28 afrikai országban tartós a polgári szabadságjogok iránti támogatás, és 38 országban a válaszadók 72%-a pozitívan nyilatkozott a korrupciót és a kormányzati hibákat feltáró újságírásról.

Röviden: a propaganda továbbra is a Kreml fő befolyásoló eszköze marad Afrikában. A kilátások a médiatevékenység folyamatos kiterjesztésére, a helyi szereplők bevonására és kényszerítésére utalnak, egyre nagyobb hangsúlyt fektetve a közvélemény alakítására megfelelő közvetítőkön keresztül és közvetlenül a közösségi média útján. Bár a hitelessége továbbra is kétséges, Oroszország megpróbálja katonai eltökéltségét és a Nyugat-ellenességét olyan tulajdonságokká alakítani, amelyek súlyt adnak üzeneteinek a kontinensen.

Láthatjuk tehát: Oroszország bármennyire is messze esik tőle, nem nyugszik Afrikában. És tessék nekem elhinni: Európában sem fog. Maradjunk éberek.

Szele Tamás