Szele Tamás: Drónok a ködben

Nagyon érdekes téma került az érdeklődés fókuszába az utóbbi napokban: a drónirányítás és a GPS zavarásának problémája. Ez nem kis részben a konstancai kikötőt ért dróntámadásnak volt köszönhető. A helyzet az, hogy míg az egy héttel korábbi drónincidensen, melynek során Galați egyik tízemeletes épületét találta egy orosz repülő drón, még kevesen csodálkoztak, a pár nappal ezelőtti, konstancai eset már sokakat gondolkodóba ejtett.

Kiderült ugyanis, hogy a kikötőben pénteken (komoly károk okozása nélkül) felrobbant tengeri drón – ukrán volt. Az orosz és oroszbarát média azonnal elkezdte azt harsogni, hogy lám, Ukrajna megtámadta Romániát, sőt, már a Galațiban támadó drón is ukrán lett volna, de ez természetesen ostobaság. Ukrajnának a világon semmi, de semmi oka nem lenne azt a közvetlen szomszédját megtámadni, amelytől még ellátásának nagy része is függ. Viszont az ukrán haditengerészet becsületesen viselkedett, közölték ugyanis az ügy részleteit. Ezekből kiderült, hogy az ukrán haditengerészet időben értesítette a román haditengerészetet, hogy „egy tengeri drónraj az orosz zavarások miatt irányíthatatlanná vált” – jelentette ki pénteken Heorhii Tykhyi, az ukrán külügyminisztérium szóvivője, utalva azokra az ukrán drónokra, amelyek reggel felrobbantak a konstancai kikötőben és annak közelében. Sőt, egyes források szerint azért érkezett meglehetősen későn az értesítés, mert az ukrán erők az utolsó pillanatig próbálták visszaszerezni az irányítást az eszköz felett, de csak annyit tudtak elérni, hogy kiadhatták az utasítást az önmegsemmisítésre.

Rendben van, emberben, állatban, kikötőben és épületben nagy kár nem esett, de eshetett volna. A történtek kulcskifejezése: „az orosz zavarások”.

Márpedig ebből kétféle van: a GPS zavarása és a drónok irányításának átvétele, tönkretétele. Ezek összefüggenek ugyan, de távolról sem azonosak, sőt, még a módszereik sem azok.

Ugyancsak pénteken jelent meg a The New York Times írása, mely nagyjából a GPS-rendszer műholdas zavarásáról szól. Eszerint bizonyos orosz műholdak több alkalommal is másodpercekig tartó GPS-kimaradásokat okoztak Európa-szerte – derül ki egy új kutatásból, amelyet a GPS-technológiára szakosodott tudósok és az amerikai légierő jeleit zavaró tevékenységről szóló tájékoztatójával tisztában lévő forrás bocsátott a The New York Times rendelkezésére.

A lap azt is megtudta, hogy az Európai Unió vizsgálatot indított az események ügyében, bár az eredmények titkosak.

A megállapítások egy tanulmány részét képezik, amelyet csütörtökön tett közzé Todd Humphreys, a Texasi Egyetem (Austin) Radionavigációs Laboratóriumának vezetője, valamint egy különálló vizsgálat eredményei, amelyet Richard Bowden és navigációs szakértő kollégái végeztek a nagy spanyol technológiai cégnél, a GMV-nél.

Együtt arra a következtetésre jutottak, hogy a 2019 óta azonosított 75 eset közül legalább háromban orosz műholdak okozták az interferenciát. Bár gyanítják, hogy a többi eset is ugyanahhoz az orosz hálózathoz köthető, szerintük a rendelkezésre álló adatok nem elég részletesek ahhoz, hogy pontosan meghatározzák a tettes kilétét. De minden esetben ugyanaz a típusú jel okozza az interferenciát. Bowden úr azt is elmondta, hogy a szándékos zavaró jelek általában véletlenszerű zajnak tűnnek, míg ez a jel egyértelműen strukturált és jól megtervezett.

A tudósok nem tudták megállapítani az oroszok motivációját, és azt sem, hogy egyáltalán tudják-e, miszerint a műholdjaik jelei zavarják a GPS-szolgáltatásokat. A szakértőket azonban az aggasztja, hogy ez a tevékenység – legyen szándékosan rosszindulatú vagy véletlen – évekig zavartalanul folytatódhat, és megzavarhatja a modern világ alapját képező technológiát. Az EU szóvivője elmondta, hogy a kritikus navigációs jelek védelme érdekében többek között egy olyan rendszert építenek ki, amely „felismeri és lokalizálja az interferenciát”.

A washingtoni orosz nagykövetség sajtóirodája azt nyilatkozta: „Jelenleg nincs hozzáfűznivalónk ehhez.”

Az amerikai légierő magas rangú tisztjeit tájékoztatták az interferenciáról – állította egy, a tájékoztatással tisztában lévő személy, aki névtelenséget kért, hogy a belső kormányzati értékelésekről beszélhessen. A személy megerősítette, hogy az interferencia valóban fennáll, és hogy az orosz műholdas hálózat felelős érte, de nem részletezte az esetek számát vagy a szándékot.

A legtöbb zavarás úgy működik, hogy erős, nagy energiájú jelet bocsát ki a GPS-jel frekvenciáján vagy annak szomszédságában. A tudósok ezt ahhoz hasonlítják, ahogyan egy szobában kiabáló személy elnyomja egy másik, suttogva beszélő személy hangját.

Ebben az esetben a zavaró műholdak a széles körben használt GPS-frekvenciához közeli jeleket küldenek, de ezek elég erősek ahhoz, hogy átterjedjenek a célfrekvenciára is. A zavarok szinte kizárólag Európában fordulnak elő, és az Egyesült Államok, Kína és az Európai Unió GPS-hálózatait érintik – Oroszországét azonban egyáltalán nem. Nahát, micsoda véletlen...

A problémák Izlandtól Olaszországig érintették az eszközöket, de átmeneti jellegűek, egy-egy alkalommal kevesebb mint 10 másodpercig tartanak. Nem okoztak komoly rendellenességeket, mivel a legtöbb eszköz rövid ideig képes a felhasználó utolsó ismert helyzetére támaszkodni a navigáláshoz, vagy átmenetileg egy tartalékjelre támaszkodni.

Ezek az esetek az űrből származó GPS-zavarok első ismert példái közé tartoznak. A másik két nyilvánosan ismert eset, amikor műholdak – egy kínai és egy amerikai – zavarták a GPS-jeleket, egyszeri technikai hibák eredménye volt, amelyek kevésbé használt frekvenciákon okoztak gondokat.

De még ha az interferencia nem is szándékos, a kutatók, tudósok és volt katonatisztek komolyan aggódnak az űrből érkező zavarás miatt. Bár a zavarás lehetséges a földről, hajóról vagy repülőgépről is, ezek hatótávolsága jóval kisebb, mint a műholdaké.

Dana Goward, a biztonságosabb GPS-infrastruktúrát támogató Resilient Navigation and Timing Foundation vezetője kifejtette, hogy a GPS-szolgáltatások nem csupán olyan fogyasztóknak szóló alkalmazásokban találhatók meg, mint az Uber vagy a Lyft, hanem az elektromos hálózatok és a mobilátjátszótornyok szinkronizálásától kezdve a repülőgépek számára szükséges kritikus riasztások generálásáig mindenben szerepet játszanak.

A mindennapi életben betöltött fontos szerepe ellenére a szakértők szerint a rendszer működését gyakran természetesnek veszik. „A GPS pont olyan, mint az áram” – mondta William Shelton tábornok, az amerikai légierő űrparancsnokságának volt parancsnoka. „Bedugjuk a dugót a fali aljzatba, és elvárjuk, hogy legyen áram. Ugyanez a helyzet a GPS-szel is.”

A földi telepítésű zavaróberendezéseket egyre gyakrabban használják elektronikus hadviselésre Európában és a Közel-Keleten. Ezek azonban általában viszonylag kis területeken lévő eszközöket érintenek, mivel a megzavart eszközöknek a zavaró jelet kibocsátó adó látótávolságán belül kell lenniük.

De egy űrbeli zavaróberendezéssel „valaki, ha akarna, naponta szelektíven zavarhatna egy egész kontinenst” – mondta Ramsey Faragher, a londoni Royal Institute of Navigation vezetője.

A tudósok által vizsgált zavarásban érintett három műhold az EKS néven ismert orosz konstellációhoz tartozik, amely a világszerte végrehajtott rakétakilövések és nukleáris robbanások észleléséért felelős – mondta Bart Hendrickx, az orosz űrprogram történésze.

Ennek a széles körű zavarásnak az első esetét 2019 októberében rögzítették, egy hónappal az első aktív EKS-műhold kilövése után. A legutóbbit február közepén észlelték.

Hendrickx úr és más szakértők szerint meglepődnének, ha Oroszország szándékosan használná ezeket a műholdakat zavarásra, mivel elsődleges céljuk egy sokkal kritikusabb funkció ellátása – ezek Oroszország eddig egyetlen ismert korai figyelmeztető rendszerének műholdjai.

„Meggyőződésem, hogy senki sem kockáztatná a korai figyelmeztető műholdak működését azzal, hogy másodlagos feladatot ruházna rájuk” – mondta Pavel Podvig, a Russian Nuclear Forces Project igazgatója, amely a fegyverzet-ellenőrzéssel és az orosz stratégiai erőkkel kapcsolatos információkat követi nyomon és publikálja.

Függetlenül attól, hogy ki a felelős, a beavatkozásnak „figyelmeztető jelzést kell jelentenie mindannyiunk számára” – mondta dr. Humphreys.

Ahogy ugyancsak Humphreys, aki egyébként a Texasi Egyetem Rádiónavigációs Laboratóriumának igazgatója a The Insidernek külön elmondta, a GPS-zavarás mértéke jelentősen függ annak hordozótól. Repülőgépre szerelt forrás esetén a hatótávolság elérheti a 450 kilométert, míg a földi források legfeljebb 50 kilométeres sugarú körzetet képesek befolyásolni. Humphreys szerint Oroszország hónapról hónapra változtathat stratégiáján, pontosan megcélozva egyes repülőgépeket, mielőtt áttérne a légtér egész szektorainak blokkolására vagy szélessávú zavarás létrehozására. A célpont helyének meghatározása technikailag körülbelül 100 méteres pontossággal lehetséges, és általában az űrből végzik.

Litvánia távközlési szabályozó hatósága korábban rögzítette, hogy a Kalinyingrádi terület határán található zavaróantennák száma háromról 36-ra nőtt. A hatóság arra figyelmeztet, hogy Oroszország jelenleg akár több száz kilométer mélyen az európai területen belül is képes zavarni a GPS-jeleket.

Ez bizony nem hangzik túl jól, de kismiska ahhoz képest, amit a drónzavarásról tudunk!

Azt, ugye, eddig is tudtuk, hogy Moszkva Kalinyingrádban GPS-zavaró eszközt használ annak érdekében, hogy az országot támadó ukrán drónokat a NATO légterébe terelje. Szakértők szerint Oroszország taktikája a NATO elleni agressziónak minősülhet.

A The Telegraph szerint az eltérítés mögött álló technológia egyszerű – először az oroszok egy erős zajjel elvakítják a drón GPS-vevőjét, elszigetelve azt a műholdak valódi jeleitől. Ezt a technikát nevezik zavarásnak. A vevő ezután keresési üzemmódra vált, és vakon pásztázni kezd, hogy valamire rákapcsolódjon. Ekkor Oroszország továbbítja a saját, hamis jelét, amely erősebb, mint bármely más jel a környéken. Ez arra kényszeríti a drónt, hogy az új jelre kapcsolódjon.

Az ukrán drónok általában azt a tájékoztatást kapják, hogy sokkal mélyebben vannak az orosz területen, mint valójában, ezért nyugat felé, a NATO légterébe tartanak.

„Mindenki használja a globális navigációs műholdak jeleit az űrből, és sajnos mindannyian naponta használunk nyílt, titkosítatlan adatátviteli szolgáltatásokat” – magyarázta Ramsey Faragher, a Királyi Navigációs Intézet vezérigazgatója.

„Ez azt jelenti, hogy ezeket nagyon könnyű dekódolni és felhasználni, de ugyanakkor nagyon könnyű olyan szoftvert is kifejleszteni, amely tökéletesen hamis változatokat tud továbbítani ezekből a jelekből” – jegyezte meg Faragher.

Az észt–orosz határ mentén valós időben vizsgálva az adatokat, Faragher megfigyelte a jelek hamisítását működés közben. Oroszország emellett helytelen időadatokat is továbbít a navigációs rendszernek, ami a rendszert évekkel vagy akár évtizedekkel a múltba vagy a jövőbe repíti.

„Ha a számítógépeket rossz időmódba állítjuk, azok lefagyhatnak, újraindulhatnak vagy teljesen leállhatnak” – mondta Faragher.

„Ezt gyakran »brickingnek« nevezik, ami a szoftver leállását eredményezi. Szó szerint megpróbálják leállítani a drónokat, de nem hamis helyszín továbbításával, hanem olyan pontatlan időadatok szolgáltatásával, amelyek miatt a szoftver hibaüzenetet ad és leáll” – magyarázta.

A jelzavarás egy Kalinyingrádban található erős adó segítségével történik, amely évek óta több száz kilométeres körzetben blokkolja a GPS-jeleket a Balti-tenger légterében.

Az adó olyan erős, hogy a finn mentőszolgálatok már nem támaszkodhatnak kizárólag a GPS-re.

Faragher szerint vannak bizonyítékok arra is, hogy Oroszország olyan műholdakat tesztelt, amelyek közvetlenül a pályájukról zavarhatják és hamisíthatják a jeleket (ezekről a fentiekben már szó esett).

Mi erre a megoldás? Ukrajna rövid hatótávolságra optikai szálas drónokat használ, amelyeket egy repülés közben kibontott, nem zavarható kábel vezérel, és amelyek közel 20 kilométer távolságban lévő célpontokat is elérhetnek. Ez eddig rendben is volna, de mi van, ha a célpont mondjuk ezer-kétezer kilométerre van? Ennyi zsinórt nem képes magával vinni a madárka.

A hosszú távú bevetésekhez léteznek olyan mesterséges intelligenciával vezérelt ukrán rendszerek is, amelyek videokamerákat és terepfelismerést használnak a GPS helyett, és amelyek az operátoroktól közel 500 kilométerre lévő célpontokat támadnak meg anélkül, hogy olyan jelet küldenének, amelyet Oroszország zavarhatna vagy hamisíthatna.

Ezeken kívül léteznek a távirányított drónok, amelyeket emberi kezelő kormányoz és vezet célra: nos az ilyeneket tudja megzavarni az orosz hadsereg, de egyes esetekben még az irányításukat is képes átvenni. Így került a meglehetősen régi típusú – 2022 júliusában rendszerbe állított – ukrán Sea Baby tengeri drón a konstancai kikötőbe.

De Oroszország is lépést tart a fejlődéssel. A továbbított jelek összetettsége folyamatosan nő: egyre kevesebb olyan jeltípus létezik, amelyet nem lehet zavarni, és ennek ellensúlyozására Moszkva elkezdte használni saját optikai szálas drónjait.

„Jelenleg gyakorlatilag mindent zavarnak és hamisítanak” – mondta Faragher.

A hosszú távú megoldás a szakértő szerint az intelligens antennák alkalmazása, amelyek kiszűrik a hamis jeleket, és csak a helyeseket továbbítják. Jelenleg ezek drágák, de ahogy csökkennek az árak, Faragher úgy véli, hogy végül feleslegessé tehetik az orosz zavarórendszereket.

A szakértők kiemelték, hogy ennek a technológiának az alkalmazása a NATO elleni agresszióként értelmezhető.

„Oroszország aktívan megsérti a NATO és az európai légteret” – nyilatkozta Spencer Faragasso, a Nemzetközi Tudományos és Biztonsági Intézet vezető kutatója. „Ez a légiközlekedéshez fűződő jogok megsértése, és Oroszország Európa ellen folytatott, évek óta tartó rejtett, hibrid háborújának részeként értelmezhető.”

Oroszország nemcsak a hajózást zavarja, hanem szándékosan politikai válságokat is próbál kelteni a NATO-tagállamokban – mondta, hozzátéve, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a szövetség elszántságát próbálja tesztelni anélkül, hogy katonai szempontból valaha is támadná azt.

„Nincs ok arra, hogy Oroszország leálljon ezekkel a műveletekkel, mivel ezeknek Moszkva számára nincsenek komoly költségei vagy következményei, miközben a befektetett erőfeszítésért cserébe hatalmas eredményeket érhet el” – nyilatkozta Keir Giles, a Chatham House agytröszt Oroszország és Eurázsia Programjának munkatársa.

„Az a tény, hogy a GPS-jeleket a Balti-tenger nagy részén és máshol is blokkolták, sokkal nagyobb botrányt kellett volna kiváltson, mint amilyet valójában okozott” – tette hozzá.

Március óta az orosz elektronikus zavarás által letérített ukrán drónok zuhantak le Észtországban, Lettországban és Finnországban. A múlt héten egy NATO-s F–16-os vadászgép lelőtt egy drónt, amely behatolt az észt légtérbe.

És hogy az ukránok miért nem alkalmazzák ugyanezt az orosz drónok ellen? Azért, mert az orosz drónrajok irányítása inerciális, nem sokkal fejlettebb, mint a második világháborús német V–1 és V–2 vezérlése. Ezekkel nem lehet pontosan célozni, város, falu, de legalábbis nagyméretű épület méretű célpontok ellen indulnak, aztán vagy találnak velük, vagy nem. Sokat kell belőlük indítani, aztán valamelyik csak okoz komolyabb kárt is, ha le nem szedik időben.

Nos, ezek szerint jelenleg már tényleg nem az számít, ki gyártott vagy ki indított útjára egy fegyvert, hanem sokkal inkább az, hogy ki juttatta célba, ki irányította és miféle volt az a célpont.

Tulajdonképpen a drón-fegyvernem fejlődésének egy fázisát látjuk, ezeknek az eszközöknek az egyik „gyermekbetegségét” – de azért nem könnyű ennek a nyavalyának a kikezelése.

Szele Tamás