Kérem, én nem is tudom, hol kezdjem, annyira különös a helyzet. Inkább belevágok egyenesen a közepébe: mától tőlem ne tessenek jó hírekre számítani. Nem azért, mert örömömet lelném a rossz hírekben, nem is azért, mert el akarnám titkolni a jókat, melyek, bár ritkábbak, de léteznek, hanem egyszerűen azért, mert nekem és még sokaknak nem lesz szabad velük foglalkoznom. Tiltani fogja a törvény.
„Védjegybejelentési kérelmet adott be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához a „Jó hír” kifejezésre, illetve a hozzá kapcsolódó kormányplakátokról jól ismert ábrára a Miniszterelnöki Kabinetiroda.
Rogán Antal minisztériuma a hirdetések és reklámozási szolgáltatások esetében védetné a jó híreket, de ez nem jelenti azt, hogy más nem használhatja a jövőben a kifejezést.
Előzmények: a kormány januárban indította el új kommunikációs kampányát, amit olyan jó hírekre építenek fel, mint hogy kifizetik a kamatot az állampapírok után, vagy hogy emelik az áfa alanyi mentességének határát.
A kormányzati honlapon külön aloldala is van a jó híreknek, amelyen Orbán Viktor évértékelője óta leginkább az ott bejelentett intézkedések részleteit fejtik ki.
Emellett Rogán Antal minisztériuma plakátkampányt is épített a tematikára: január óta elöntötték az utcát a „jó hír” feliratú jól ismert kék hátterű plakátok. Most ezt a kék hátterű ábrát védetné le a tárca. (…)
Mi várható? A jó hírek levédetése nem jelenti azt, hogy ezeket a szavakat mostantól kizárólag Rogán Antal és minisztériuma használhatná.
Hasonló esetekben a kifejezés mindig az ábrával együtt válik védjeggyé. Így ilyenkor maga a szókapcsolat használata ellen elvileg akkor sem léphetne fel a kabinetiroda, ha jóváhagyják a tárca kérelmét.
A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint egyébként semmi nem indokolja, hogy a hivatal elutasítsa a kérelmet.”
Hát, azért... kezdjük az alapoknál. Mióta a világ világ, vannak hírek. Ha az őskorban Ung, a törzsi őrszem azzal érkezett a barlangba, hogy „jönnek a bölények, mehetünk vadászni”, az jó hír volt, mert utána hetekig-hónapokig volt ennivaló. Ha azonban azt kiabálta, hogy „jönnek a kardfogú tigrisek, ránk fognak vadászni”, az nagyon rossz hír volt. Melyik volt a fontosabb? A második: hiszen azonnali reakciót igényelt, és a hallgatóinak az életét mentette meg, ha időben érkezett. Igaz, fontos volt a vadászat is, de az mégiscsak a dolgok természetes menetéhez tartozott. Ha Athénba megérkeztek a perzsák ajándékokkal, az jó hír volt, ha hadakkal érkeztek meg, az nagyon nem volt jó hír – de fontosabb, közérdekűbb volt tudni a háborúról, mint arról, hogy a város vezetői ajándékokat kaptak. Ez máig így van, ezért s tartja az újságíró-közmondás, miszerint „good news – no news”, amit kétféleképpen is értelmezhetünk.
Egyrészt úgy, hogy a jó hír nem hír, másrészt úgy hogy ha nincs hír, az már jó hír. Ilyenformán a valódi sajtónak fontosabbak a rossz hírek, mint a jók, és minden propagandasajtónak fontosabbak a jók, mint a rosszak. Más kérdés, hogy manapság miféle „jó híreket” lehetne találni? Hiszen még a kormány erre szakosodott oldala is a hajánál fogva rángatja elő a különböző „jó” híreket, és a kutya nem kíváncsi rájuk. De ez logikus is: ha azt írom meg, hogy „A Krisztinavárosban sátánista rítus szerint kéjgyilkosság-sorozatot követett el a török nagykövetség tevehajcsárainak mérlegképes könyvelője Nagypénteken”, az mindenkit érdekel, ha azt, hogy „Újabb ötszáz méternyi kerékpárutat adtak át Tarhonyaboroszló főutcáján”, az senkit. Pedig hát mennyivel jobb hír a második.
De ez a dolog akkor sem tiszta. Rendben van, a szakértők szerint kifejezést nem lehet levédetni, hiszen azzal édes anyanyelvónk csonkulna, de mondok is rá azonnal ellenpéldát. Még a kilencvenes években történt, hogy megjelentek a magyar piacon a nyugati mosóporok, mosószerek, körülbelül azok, amiket ma is használunk. Ezeket persze hirdették is: és a reklámok mind a „hagyományos mosóporokhoz” képest hangsúlyozták az előnyeiket. Azért használták ezt az általános kifejezést, hogy ne lehessen beperelni a gyártó cégeket üzleti hitel rontásáért. Aztán egyszer csak jött Klapka György, aki megszerezte egy vidéki fiatalembertől a már általa levédett „Hagyományos Mosópor” márkanevet és terméket. Elkezdte gyártani – ha azt mondom, igen ronda volt a csomagolása, akkor keveset mondtam – várt pár hetet, és szénné perelt mindenkit hitelrontás miatt. Olyan egymilliárdot keresett az ötleten (ami ráadásul nem is volt teljesen az övé). Ilyenformán igenis volt már példa a magyar joggyakorlatban, hogy kifejezést védettek le, sőt, érvényesítették is a védelmét.
Ennek megfelelően nem csodálkoznék, ha a „jó hír” szlogen védelmének bejegyzése után röviddel minden írást feljelentenének, ami a címében vagy tartalmában használja ezt a két szót egymás után. Más kérdés, hogy valószínűleg nem hitelrontásról szólna a per, hanem megtévesztésről – úgy tesznek majd, mintha a „jó hír” kifejezés használata a kormánymédia hivatalosságának látszatát keltené. Tehát ha leírom azt a címet, miszerint „Jó hír – az orosz hadsereg elhagyja Ukrajnát”, az támadható, ha nem is egészen úgy, ahogy az üzleti jog előírná. Szóval ezt a kifejezést kerülni kell majd, mert kisajátították a kormány számára. Államosították.
Mondjuk még jó, hogy nem az „örömhírt” nyúlták le, mert szükség és igény esetén be lehetne csukni miattuk a templomokat is. De az egészen bizonyos, hogy a lakájmédia acsargó hiénái nagyítóval fogják keresni ezt a kifejezést mindenben, ami nem hozzájuk tartozik és támadni fognak, még ha alaptalanul is – hiszen a „szlogen” csak „az ábrával együtt válik védjeggyé”. Attól még támadás lesz az és lejáratás. Nyugodjunk tehát bele: ezentúl jó hírei csakis a kormánynak lehetnek, mi, akik nem vagyunk tagjai ennek a testületnek, be kell érjük a rossz – és fontosabb – hírek közzétételével. Majd írunk mindenféle katasztrófáról és bajról, bár a kettő távolról sem ugyanaz. Épp annyira különböznek egymástól, mint a jó s rossz hírek. Mondok is egy példát erre.
Ha a magyar kormány minden tagját és azok családtagjait is szankcionálják a Magnyickij-törvény értelmében, valamint kitiltják az egész pereputtyot az Egyesült Államokból, az baj ugyan, de nem katasztrófa.
Ha azonban egy nemkormánygép ugyanezekkel az emberekkel a fedélzetén hegynek ütközik és ízzé-porrá zúzódik, akkor az katasztrófa – de nem baj.
Valahogy így állunk a sajtó szabadsága tekintetében is. A helyzet hivatalosan jó. De még nem reménytelen. Azon még dolgozni kell Rogánnak.
