Szele Tamás: Pekingi kacsák Budapest módra

Tetszettek már hallani azt, hogy a Fidesz médiája tulajdonképpen semmiben sem különbözik a kínai blogszférától? Én is ma vettem észre, méghozzá véletlenül: a Mercator Kína-kutató Intézet honlapját böngészgetve vettem észre Jurij Poita sinológus tanulmányát a Kínában terjengő, Ukrajnával kapcsolatos álhírekről és dezinformációról. A szerző különben a MERICS (Mercator Institute for China Studies) vezető kutatója és a kijevi székhelyű New Geopolitics Research Network (NGRN) ázsiai részlegének vezetője, tehát valódi szaktekintély. Nos, lássuk, mire jutott a kínai blogszféra elemzésével.

Bár a kínai kormány szívesen állítja magáról, hogy az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban „objektív és pártatlan”, a kínai közösségi médiában uralkodó hangvétel ennek éppen az ellenkezőjét mutatja. A kínai Weibo online platformon tevékenykedő influencerek, akik közül soknak több millió követője van, rendszeresen támadják az ukrán kormányt, megpróbálnak éket verni Kijev és európai, valamint amerikai partnerei közé, az ukrán fegyveres erőket és toborzóközpontokat „náciknak” állítják be, és helyeslik az orosz háborús bűnöket. Tekintettel ezeknek a véleményvezéreknek a kínai állammal fennálló kapcsolataira, valamint a kínai médiarendszer sajátosságaira, mindez egy olyan információs stratégia eredménye lehet, amelyet Peking tolerál, vagy akár ösztönöz is.

A New Geopolitics Research Network és a tajvani nonprofit Doublethink Lab közös elemzése feltárja a kínai hagyományos és közösségi médiában Ukrajnáról kialakított kép közötti szembetűnő ellentétet. A hagyományos sajtó Peking háborúval kapcsolatos „semlegességével” összhangban visszafogottan ugyan, de Oroszország mellett foglal állást – például azzal, hogy azt állítja a NATO-ról, miszerint „biztonsági dilemmát” teremtett Oroszország számára. Ehhez képest a közösségi médiában az Ukrajna-ellenes retorika lényegesen agresszívebb és ellenségesebb. A Weibo-n az elmúlt évben legalább 100 000 követővel rendelkező, hitelesített fiókokból származó 1800 bejegyzés elemzése azt mutatja, hogy a diskurzus következetesen rosszindulatú, és az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos négy visszatérő narratíva köré épül.

1. narratíva – Ukrajna egy sarlatán által irányított nyugati bábállam

Az ukrán kormányt következetesen a Nyugat bábjaként ábrázolják, amely már régen elvesztette szuverenitását, nem tekintik többé a nemzetközi jog független alanyának, és úgy vélik, hogy katonai ügyeit a NATO-tagállamok hadseregei és hírszerző szolgálatai irányítják. A kínai közösségi média influencerei gyakran Volodimir Zelenszkij jelképes alakjában személyesítik meg a kormány állítólagos kudarcait. Őt különféleképpen írják le: bohócként, törvénysértőként, drogfüggőként és politikai trónbitorlóként. Úgy mutatják be, mintha ellenezné a békét, akadályozná Oroszország béke-kezdeményezéseit, és a személyes haszonszerzése érdekében feláldozná az ukrán népet. Zelenszkij európai fővárosokba tett látogatásait kísérleteknek tekintik arra, hogy még több pénzt csikarjon ki a háború finanszírozására.*

*Itt kezdtem el gyanakodni, hogy valami nincs rendben. Ugyanis ezeket a szavakat, kifejezéseket mindannyian olvashattuk, éspedig magyarul, az elmúlt évek folyamán, a Fidesz médiájában. Minimum kísérteties a hasonlóság – persze egy vérbeli fideszes sajtómunkás ez ellen úgy védekezne, hogy egyszerűen csak azonos a véleménye kínai kollégáival. Nos, az lehet, de hogy a szókincsük is azonos lenne, azt finoman szólva is kétlem.

Egy másik példa erre Zelenszkij legutóbbi kezdeményezésének bemutatása, melynek célja elfogó drónok küldése volt a Perzsa-öböl országai számára. Ezt úgy állítják be, mint színpadias pózolást, a Donald Trump amerikai elnök iránti hűség kétségbeesett fitogtatását, irracionális blöffölést és nyílt koldulást – miközben Ukrajnát magát Izrael támogatójaként, „a gonosz bűntársaként” és olyan „ostoba országként” emlegetik, amely „hadat üzent Iránnak”. Egy influencer szernt „azzal, hogy drónokat cserél rakétákra ahelyett, hogy békéről tárgyalna, Zelenszkij, a színész valójában üzleti megállapodást próbál kötni”. Egy másik, Iránra hivatkozva azt állítja, miszerint „Zelenszkij megpróbálja megtéveszteni a közel-keleti országokat azzal, hogy katonai megállapodásokat ír alá velük és megszerezze a pénzüket”.*

*Itt megint baj van: Kínában ugyanis az antiszemitizmus egészen egyszerűen ismeretlen fogalom (viszont gyakoriak az afrikaiakkal szembeni előítéletek). Izrael állam léte vagy nemléte teljesen hidegen szokta hagyni a kínai átlagembert, ahogy egyébként más, kis államoké is: hiszen csak annyian lakják ezeket, mint egy közepes kínai megyeszékhelyet. Maximum Irán kedvéért és szempontjai mentén szoktak ezzel a témával foglalkozni és csak a szakpolitikusok: tehát az Izrael-ellenesség nem eredhet Kínból, olyan országból kell származzon, ahol létezik antiszemitizmus. Lássunk csodát: Oroszország ilyen.

2. narratíva – Az ukrán sorozások

Számos, az ukrán hadseregről szóló bejegyzés náci szimpátiával vádolja azt, a fegyverszünet megsértésével, Oroszország elleni terrorista támadásokkal, a Donbásszból származó gyermekekkel való kereskedelemmel, valamint saját katonáinak lemészárlásával. Például a 575 000 követővel rendelkező „Tisztelettel tekintünk Tiao főhercegre” („仰止条侯”) fiók szerkesztője a következőket írja:

„Az ukrán csapatok lelőtték két bajtársukat, akik megpróbálták megadni magukat egy orosz drónnak. Állítólag ez bevett gyakorlat az ukrán hadseregben. A jelentések szerint kivégzik azokat, akik megpróbálnak elmenekülni, vagy „ágyútöltelékként” használják őket.”*

*Meg kell jegyeznem, hogy ennek a honlapnak a címe, ahogyan a többié is, csak az európai olvasó számára cseng furcsán: kínaiul ezek teljesen természetes, sajtóban is elfogadható címek.

Nagy hangsúlyt fektetnek az ukrán hadsereg toborzására, amelyet illegálisnak és embertelennek ábrázolnak. A toborzókat „Zelenszkij banditáinak” nevezik, és a Gestapóhoz hasonlítják őket. A rendőrök és katonák szerintük, folyamatosan verik a civileket, beleértve a nőket és a gyermekeket is, „ördögi karmaik” segítségével ragadják el az embereket az utcán, és a háború borzalmaiba taszítják őket. A 357 000 követővel rendelkező „Téglahordó Elefánt” („大象搬砖”) nevű felhasználó így fogalmaz:

„Zelenszkij mozgósító banditái elragadják a férfiakat, és a csaták húsdarálójába küldik őket. Családjaik megpróbálják megmenteni a férfiakat, de nem sikerül, így otthon kell maradjanak, és nézhetik a tévében Zelenszkij propagandáját – ez egy tudatlan és szolgalelkű ország.”

3. narratíva – Ukrajna és partnerei egyre távolabb kerülnek egymástól

Számos közlemény célja az Ukrajna és nyugati szövetségesei közötti bizalom és partnerség gyengítése. Ezeket a történeteket azért terjesztik, hogy Ukrajnát hiteltelenné tegyék Európa és az USA szemében, valamint hogy aláássák az ország önbizalmát és elpusztítsák a nyugati partnerségbe vetett hitét. Az Európában elterjedt „háborús fáradtságról” szóló állítások például Ukrajnát az európai erőforrások parazitájának állítják be, miközben Európát azzal vádolják, hogy nem nyújt elég segítséget Kijevnek. Az orosz propagandamédium, az Ukraina.ru kínai nyelvű Weibo-oldalán a következőket állítja:

„A kijevi rezsim soha nem szűnt meg harapdálni a kezet, amely eteti (…) Zelenszkij azzal vádolja a nyugati támogatóit, hogy késleltetik a légvédelmi rakéták szállítását, így az ukrán energiaválság felelősségét a szövetségesekre hárítja.”*

*Azért itt meg kell jegyeznem, hogy ha már hálátlanságról beszélnek, bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Kínai szemszögből a második világháború nem Lengyelország 1939-es német lerohanásával kezdődött, hanem jóval korábban, 1937-ben, a Marco Polo-híd incidensével kezdődött, az adott ürügyet a japán támadásra Kína ellen. A japánellenes harcok során az Amerikai Egyesült Államok körülbelül nyolcszázmillió dollár értékű segélyt nyújtott Kínának a Lend-Lease program keretében, sőt, 1941-től 1942-ig egy külön amerikai légierőt is adott az országnak, a Repülő Tigriseket, hatvan darab Curtiss P–40B Warhawk vadászrepülőgéppel, amelyek kínai felségjellel repültek, és a háború alatt összesen 297 ellenséges repülőgépet semmisítettek meg, míg ők összesen 14 fő veszteséget szenvedtek. Kína ezt a tényt nem titkolja, a hősök emlékét ápolja is, de nem is tanácsos sokat emlegetni a hajdani amerikai támogatást és nyilvánosan sem szokták megköszönni az akkori segítséget. A kölcsönt pedig sosem törlesztették.

Az európai, különösen a francia belpolitikai közhangulatot úgy mutatják be, mintha a lakosság egyre inkább ellenezné az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatást, amelyet „vissza nem térítendő kölcsönnek” neveznek, amely megfosztja az európaiakat a saját szükségleteik kielégítéséhez szükséges erőforrásoktól. A narratívák azt is állítják, hogy Zelenskyy szándékosan provokálja Oroszországot. A 1,6 millió követővel rendelkező „Luo jogász törvényt magyaráz” („罗爷说法”) fiók mögött álló személy azt írja, hogy

„Ukrajna támadásai az orosz kikötők ellen a tűzzel játszanak, és önpusztításhoz vezethetnek; ez egy kísérlet a NATO bevonására a háborúba.”

Ukrajna nyugati szövetségeseit is rossz fényben tüntetik fel, mintha csak a saját stratégiai céljaikat követnék, például azzal, hogy Oroszország ellen „az utolsó ukránig” akarnak harcolni. Úgy ábrázolják őket, mintha bármelyik pillanatban készen állnának arra, hogy elhagyják Ukrajnát, sőt, egy változat szerint még Zelenszkij eltávolítását is tervezik, egy katonai puccs keretében, amelyet Valerij Zaluzsnyij volt főparancsnok hajtana végre brit támogatással.

Az amerikai források átcsoportosítását az iráni harcokba Kijev elárulásaként ábrázolják. Például az említett „Luo jogász törvényt magyaráz” kijelenti, miszerint:

„A nagy geopolitikai játszmákban a »gyalogok« gyakran alkupozíció áldozataivá válnak. Az ukrán kérdést lényegében az Egyesült Államok és Oroszország közötti konfrontáció színterének tekinthetjük. Most, hogy Washington a közel-keleti érdekei fényében újraértékeli prioritásait, a kijevi hatóságok természetesen politikai »ballaszttá« váltak! Az úgynevezett »demokratikus szolidaritás« végül átadja helyét a pragmatikus érdekeknek, lemondva az idealizmus aurájától. Sok befolyásos személy azt sugallja, hogy ha Ukrajna nem hajlandó engedményeket tenni, a nyugati segélyek leállnak, és ezután gyors vereség várható.”

4. narratíva – Az orosz csapások csak a „terrorizmusra” adott válaszok

Egy elterjedt narratíva azt állítja, hogy Oroszország Kijev „terrorista támadásaira” válaszul hajt végre katonai csapásokat, felszabadítva a területeket az „ukrán nácik” uralma alól, és meleg, baráti fogadtatásban részesül a helyi „felszabadított” lakosság részéről. Például egy bejegyzés szerint jogos megtorlásként igazolhatóak a Kijevre, a NATO-létesítményekre és -állományra mért csapások az orosz Tuapsze városában élő civilek ellen elkövetett ukrán támadásért.*

*És a Tuapszét ért támadás előtt miért álltak bosszút? Mert arra már a háború ötödik évében került sor. Azt már csak halkan említem, hogy NATO-létesítményt és -állomány nem is ért orosz csapás Ukrajnában.

Egy másik bejegyzés úgy értelmezi a háborút, mint kényszerű konfrontációt a NATO-val és a Nyugattal, nem pedig megszálló hadműveletet:

„Oroszország céljai soha nem területi jellegűek voltak, hanem inkább a Nyugat és a nyugati országok proxy-hadseregei erejének megsemmisítésére irányultak, hogy megakadályozzák az orosz nép érdekeinek sérelmét.”*

*Ennyi erővel nyugodtan megtámadhatták volna Burkina Fasót is ezek szerint, mert 2022-ben ott is állomásoztak nyugati, egészen pontosan francia és amerikai alakulatok. Nahát, valahogyan mégis Ukrajnát szállták meg, ki érti ezt? Bizonyára azért, mert közelebb volt és nem akartak túl messzire elcsavarogni otthonról.

Az ukrán polgári célpontok elleni orosz támadásokat azzal indokolják, hogy ott zsoldosok, amerikai fegyverek és „ukrán terroristák” tartózkodnak. Az ukrán nép jelenlegi szenvedéseit megérdemeltnek ábrázolják, a 2014-es „színes forradalomban” való részvételük miatt. Az általános hangvétel azt sugallja, hogy Oroszország könyörtelenül megnyeri a háborút, a konfliktus minden területén fölényben van, míg az ukrán hadsereg tömegesen menekül és megadja magát.*

*Azért tragikusak ezek a propagandisztikus írások, mert a kínai átlagember többnyire egyáltalán nem ostoba vagy műveletlen, csak éppen nem igazán érdeklődik a külföldi hírek iránt, így aztán könnyű félrevezetni.

Kapcsolatok a kínai kormánnyal

Ezek a kínai narratívák nagyrészt visszhangozzák az Ukrajnával kapcsolatos orosz dezinformációt, átveszik annak jellegzetes szókincsét, beleértve az olyan kifejezéseket is, mint „kijevi rezsim”, „ukrán fasiszták” vagy „Zelenszkij, a bohóc”. Ez arra utal, hogy a kínai influencerek szisztematikusan alkalmazzák az orosz narratívákat. Számos tényező arra utal, hogy ez legalábbis a kínai állam hallgatólagos jóváhagyásával történik, potenciálisan egy szélesebb körű (dez)információs politika részeként.

Egyrészt Oroszország és Kína több megállapodást is aláírt az információs szférával kapcsolatban, megteremtve ezzel az intézményi alapot a koordinált média-együttműködéshez. Bár ezek a megállapodások nem nyújtanak közvetlen bizonyítékot a közös dezinformációs kampányokra, mégis biztosítják az információs megközelítések összehangolásához szükséges környezetet.

Másrészt a kínai közösségi médiaplatformok, különösen a Weibo, olyan orosz médiumok hivatalos vagy kapcsolódó oldalainak adnak otthont, mint a Szputnyik és az „Ukraina.ru”, amelyek szisztematikusan Ukrajna-ellenes narratívákat terjesztenek. Az a tény, hogy ezek a fiókok szabadon működnek és semmilyen korlátozással nem szembesülnek Kína szigorúan ellenőrzött információs közegében, legalábbis arra utal, hogy az állam tolerálja tevékenységüket.

Harmadszor: egyes kínai tartalmak nemcsak az orosz kormányzat hivatalos képviselőinek üzeneteit, hanem az orosz katonai Telegram-csatornák, valamint az orosz hírszerző szolgálatokhoz és a szélesebb körű dezinformációs rendszerhez kapcsolódó információs források üzeneteit is átveszik. Például gyakran terjesztik az orosz NewsFront médium anyagait, amelyről tudni lehet, hogy kapcsolatban áll az orosz hírszerző szolgálattal.

Negyedszer, a kínai influencerek gyakran nagyon specifikus és érzékeny témákra koncentrálnak, különösen az ukrán haderő mobilizációjára. A szelektivitás, az ismétlés és a részletesség szándékos keretezésre utal. Például a bejegyzések rendszeresen részletesen leírják a toborzóközpontok és a civilek közötti konfliktusokat, és szisztematikusan rossz színben tüntetik fel azokat. Tekintettel a kínai információs térre gyakorolt magas fokú állami ellenőrzésre, ezek tömeges terjesztése felveti a kérdést, hogy miért engedélyezik őket. Ez végül arra utal, hogy a kínai közönség körében Ukrajnával szemben kritikus vagy negatív attitűdök kialakítása összhangban állhat Peking külpolitikájával, amely ennek eredményeként nem tűnik túlzottan „objektívnek és pártatlannak”.

Nos, itt az ideje, hogy elmagyarázzam, miért adok teljesen igazat Jurij Poita kiváló tanulmányának. Első sorban azért, mert tudom, hogyan keletkezik a hír. Legyen szó komoly, nagy példányszámú napilapról vagy online híroldalról, a hírnek mindig van forrása, és ez természetesen meghatározza a minőségét is. Sőt, a forrás kulcsszavai is mindenképpen átszivárognak magába a hírbe, még fordítás után is, ez elkerülhetetlen.

Ha azt látjuk, hogy a számunkra különös nevű kínai online orgánumok ugyanazokat a (nem okvetlenül döntő fontosságú) témákat emlegetik, mint a volt magyar kormány teljes médiája, sőt, ugyanazokat a szavakat, kifejezéseket is használják, jogosan ébred bennük a gyanú, hogy mindkét társulat ugyanazokból az orosz forrásokból táplálkozik, amelyek a Kreml propagandagépezetéhez tartoznak. Ha ehhez vesszük még azt is, miszerint tudjuk, hogy az idei magyarországi választási kampányban a kormánysajtó bizonyos munkatársait egyenesen Tigran Garibjan tanácsos instruálta hetente egyszer, az orosz követségen, tehát ő adhatta meg nekik akkor is, korábban is a használandó források listáját és a propagandamunka módszertanát (oroszul: metodicska), akkor már biztosak lehetünk abban, hogy a szó szerint egyforma tartalmak és kifejezések nem a nézetazonosságnak, hanem az aktív orosz nyomásgyakorlásnak köszönhetőek.

A kínai állami sajtónak természetesen kínos volna beismerni, hogy Ukrajna esetében Moszkvából távirányítják, és ez kellemetlen lenne a pekingi kormányzatnak is, ezért szervezték ki az orosz propagandát a blogszférába, amit elvileg mégiscsak „magánemberek” írnak. Akik szabadon egyetérthetnek akár a pekingi, akár a moszkvai vezetéssel. Nem egyet érteni velük viszont erősen egészségtelen...

A Napnál is világosabb: Jurij Poitának igaza van. Ami úgy totyog, mint a kacsa, úgy hápog, mint a kacsa és úgy is repül, mint a kacsa: az kacsa. Sőt, ez speciel pekingi kacsa. De vigyázzunk vele: megfeküdheti a gyomrunkat.

Szele Tamás