Szele Tamás: Ukrajna és Tajvan

Alig lehetne két, egymástól ennyire különböző és távol fekvő államot mutatni, illetve lehetne, mert Magyarország és a Tongai Királyság még messzebb fekszik egymástól, de szerencsére és egyelőre egyik sem áll hadban. Ukrajna viszont már 921 napja harcol és hősiesen helytáll, Tajvan pedig minden nap várja a kínai inváziót.

Lehet tanulsága az ukrajnai harcoknak Tajvan számára? Doug Livermore szerint, aki erről a CEPA honlapján közölt tanulmányt nagyon is lehet. Lássuk az okfejtését.

A tajvani hadsereg a szigetországot Kínától elválasztó szorosra tekintve rengeteg mindent lát. Nem túl szép ez a kép. A radarok egész századnyi kínai támadó repülőgépet észlelnek, amelyek könnyedén átléphetnek Tajvan légvédelmi övezetébe, kémlelő ballonok sodródnak az ország fölött, vagy haditengerészeti és egyéb hajók vesznek állást, hogy gyakorolják a szigetország megszállását. A kínai propagandisták nem titkolják céljukat – Tajvan kényszerű kapitulációját vagy invázióját.

Hogyan kell megvívni ezt a háborút, ha és amikor eljön? Tajvan készül – tekintve az amerikai felszerelésekre vonatkozó megnövekedett megrendeléseit és rekordméretű védelmi költségvetését –, de azt is tudomásul veszi, hogy mi történik Ukrajnában. Mert a háború természete megváltozott, és a régi válaszok nagy valószínűséggel nem elégségesek a fenyegetés kezelésére.

Pozitívum, hogy ahogy nő a fenyegetés, úgy nőnek a védekezési lehetőségek is. Ukrajna sok szempontból teljesen más stratégiai kihívást jelent, de ha levonjuk a megfelelő tanulságokat, akkor ez segíthet a kínai fenyegetéssel szembeni okosabb és rugalmasabb megközelítés kialakításában. Az ottani háború végül is a legutóbbi nagyszabású, fejlett technológiájú háború, amelyet a világ látott.

Mik tehát a helyes tanulságok? Ezek a következőkben foglalhatók össze:

- rugalmas és alkalmazkodóképes katonai erőkre van szükség. - a hibrid hadviselési képességek jelentősége felmérhetetlen - a nemzetközi támogatás szerepe kritikus

Az egyik legmarkánsabb tanulság a masszív és rugalmas területi védelmi erők szükségessége. Ukrajna sikere az orosz előrenyomulás feltartóztatásában, különösen a konfliktus korai szakaszában, a területvédelmi egységek hatékony mozgósításának tulajdonítható.

Ezek az egységek, amelyek a 2014-22-es donbásszi harcok helyi önkéntesekből és volt katonákból álltak, kritikus ellenállást tanúsítottak, ami lelassította az orosz erőket, és időt nyert a reguláris hadseregnek az átcsoportosításra és ellentámadások indítására. Kulcsszerepet játszottak például abban, hogy legyőzték Oroszország 2022-ben tett kísérletét a Kijev mellett fekvő Hosztomel repülőtér elfoglalására, amely az első offenzíva központi célja volt.

Tajvant Ukrajnához hasonlóan a nagyobb és erősebb szomszéd Kína inváziójának veszélye fenyegeti. A területvédelmi erők mozgósításának és fenntartásának képessége döntő fontosságú lehet egy invázió lelassításában, és időt biztosíthat a nemzetközi támogatás beindításához. Tajvan már megkezdte az előrelépést ezen a területen, de további beruházásokra és kiképzésre lesz szükség ahhoz, hogy erői megfelelően felkészültek legyenek, amikor Kína fokozza a nyomást.

A közép- és kelet-európai nemzetek, amelyek közül sokan Oroszországgal vagy annak szövetségeseivel határosak, felfigyeltek erre, és megkezdték saját területvédelmi képességeik megerősítését. Litvánia, Lettország és Észtország például jelentősen megnövelte tartalékos erőinek létszámát és hatáskörét, majd fokozta ezen egységek kiképzését. Az Egyesült Államok az elmúlt néhány évben döntő szerepet játszott ezen erőfeszítések támogatásában, jelentősen kibővítve és javítva a RIDGE RUNNER típusú irreguláris hadviseléssel kapcsolatos közös gyakorlatokat, amelyeket az Egyesült Államok különleges alakulatai és az európai védelmi erők tartanak Nyugat-Virginia vidéki részén.

Az ukrajnai háború is rávilágított a hibrid hadviselési képességek nemzeti védelmi stratégiákba való integrálásának fontosságára.

Az, hogy Oroszország kibertámadásokat, dezinformációt és más nem kinetikus eszközöket használ Ukrajna destabilizálására és a nemzetközi közvélemény befolyásolására, megmutatta, hogy átfogó nemzetbiztonsági megközelítésre van szükség. A közép- és kelet-európai NATO-tagállamok egyre inkább a kibervédelem fejlesztésére és a dezinformációs kampányok elleni küzdelemre összpontosítanak. Lengyelország és Észtország például nagy összegeket fektetett be az orosz hibrid támadások leleplezésébe és elhárításába, miközben nemzeti stratégiákat dolgozott ki a dezinformáció elleni küzdelemre. A júliusi washingtoni NATO-csúcstalálkozón a tagok létrehoztak egy központosított NATO Kiberbiztonsági Központot, amely a szövetségen belül koordinálja ezeket az erőfeszítéseket.

A konfliktus a nemzetközi szövetségek és támogatás fontosságát is megerősítette. A NATO-tagok és más nyugati országok által nyújtott katonai és pénzügyi támogatás jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Ukrajna képes legyen fenntartani az Oroszországgal szembeni védekezését. A közép- és kelet-európai országok számára ez kihangsúlyozza NATO-tagságuk értékét és a szövetségen belüli kapcsolatok elmélyítésének szükségességét.

Tajvan, Ukrajnához hasonlóan, nem rendelkezik hivatalos védelmi szerződéssel az Egyesült Államokkal vagy annak demokratikus szövetségeseivel, ami megnehezíti ezt a feladatot. De a diplomáciai és katonai kapcsolatok kiépítését és megerősítését még kritikusabbá teszi. Ahogyan Ukrajna a nyugati támogatásnak köszönheti előnyeit – és alighanem túlélését is –, Tajvannak is tovább kell erősítenie kapcsolatait az Egyesült Államokkal és más hasonlóan gondolkodó nemzetekkel.

Ez magában foglalja a katonai együttműködés elmélyítését, a közös gyakorlatokon való részvételt és a nemzetközi támogatásra vonatkozó kötelezettségvállalások biztosítását konfliktus esetén. Az elmúlt évben jelentősen megnőttek az USA, Ausztrália és más regionális partnerek arra irányuló erőfeszítései, hogy Tajvant egyre fejlettebb kiképzésekbe és gyakorlatokba vonják be. A szigeten állomásozó amerikai személyzet létszáma is jelentősen megnőtt, mintegy 30 főről 200 főre. Ez olyasvalami, amit Kínának figyelembe kell vennie, ha úgy dönt, hogy támadást indít, és bár ez önmagában valószínűleg nem elég egy inváziótól való elrettentéshez, mégis jelentős győzelem Tajvan számára.

A háború felgyorsította a NATO-erők közötti interoperabilitás fokozására irányuló erőfeszítéseket, különös tekintettel a frontvonalbeli tagok védelmi képességeinek a szélesebb szövetségi struktúrába való integrálására. A közös gyakorlatok, például a NATO Enhanced Forward Presence (Fokozott és megerősített NATO-jelenlét) kezdeményezés keretében végrehajtott feladatok gyakoribbá és összetettebbé váltak, biztosítva, hogy ezek az országok jobban felkészültek legyenek arra, amikor közösen kell reagáljanak egy esetleges orosz agresszióra.

Ez – Tajvanhoz hasonlóan – elkerülhetetlenül a védelmi költségvetések nagymértékű növekedését jelentette. De mint a védelmi kiadások esetében mindig, most is kritikus fontosságú, hogy a megfelelő felszerelést vásárolják meg, és a védelmi erők megfelelő elemeibe fektessenek be. A balti államok például erősebb páncélosokat és tüzérséget vásárolnak a jelentősen megnövelt kiadásaik részeként, miközben a fegyveres erőket is átszervezik, és új műveleti koncepciókat dolgoznak ki.

A légvédelmi rendszereket is modernizálják, és pilóta nélküli rendszerekkel, valamint fejlett felderítő eszközökkel egészítik ki.

A NATO élvonalbeli tagjainak tapasztalatai értékes tanulságokkal szolgálnak mások, például Tajvan számára. Az első és legfontosabb tanulság a több területet érintő konfliktusra való felkészülés fontossága.

De az alapokhoz is szükség van fantáziadúsabb megközelítésekre – Ukrajna annak ellenére nyerte meg a Fekete-tengerért vívott csatát, hogy a háború kezdetén nagyrészt jelentéktelen, apró haditengerészete volt. A nagy robbanótöltetekkel és nagy hatótávolságú rakétákkal felfegyverzett olcsó, egyszer használatos, személyzet nélküli drónhajók számos orosz hadihajót elsüllyesztettek, a többi pedig jónak látta, hogy biztonságos kikötőkben húzódjon meg.

Aligha látta valaki előre, hogy ez bekövetkezik. Minden új konfliktus hasonló meglepetéseket fog okozni, ezért az előrelátó gondolkodás és a gyors technológiai fejlesztés most elsődleges fontosságú.

Ehhez már csak egy latin közmondást lehet hozzátenni: „Si vis pacem, para bellum”, vagyis „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”. Jelenleg sajnos más megoldás nincs.

Szele Tamás