Szele Tamás: Válaszúton

Ma többek között uniós választások is zajlanak Európában, tehát érdemes eltöprengeni azon, mi is ennek a tétje azon kívül, hogy legyen képviseletünk Brüsszelben (az azért mindenképpen lesz, csak az a kérdés, hogy miféle) és annak legyen szavazati joga is (erre viszont nem vennék mérget, mármint arra, hogy lesz). De hogyan látja a helyzetet Dimitar Bechev, a Carnegie Europe vezető munkatársa, ahol az EU bővítésével, a Nyugat-Balkánnal és Kelet-Európával foglalkozik és emellett az Oxfordi Egyetem Oxford School of Global and Area Studies tanára?

Európában választási szezon van.

Június 6-tól 9-ig huszonhét uniós tagállamban járulnak az urnákhoz a választók, hogy megválasszák a következő Európai Parlamentet. Sok minden múlik ezen a választáson, többek között a brüsszeli vezető tisztségek, és bizonyos mértékig az is, hogy az Unió milyen politikát fog folytatni az évtized hátralévő részében.

A korábbi ciklusokhoz hasonlóan a legfontosabb esemény a szélsőjobboldal felemelkedése lenne. Szakértők már számolgatják, hogy hány mandátumot fog nyerni a francia Nemzeti Front vagy a román AUR. Arról is folynak a találgatások, hogy a Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök félreteszik-e nézeteltéréseiket, és megalakítják-e azt a nagy európai parlamenti frakciót, amely az eddig domináns jobbközép Európai Néppárttal vetekszik.

Akár megtörténik mindez, akár nem, egy dolog tagadhatatlan: a választási politika az EU-ban egyre inkább európaizálódik. Az, hogy a választók a nemzeti kérdések által motivált döntést hoznának, korábban magától értetődő tény volt az európai parlamenti szavazásokban. Bizonyos mértékig ez még mindig így van. A mostani választások többek között a nemzeti megmérettetések előtti időközi lakmuszpapír-próbaként szolgálnak, és a szereplők olyan kérdésekért küzdenek, amelyek közelebb állnak az otthonukhoz.

Az is igaz azonban, hogy a páneurópai ügyek feljebb kerültek a ranglétrán. Lássuk, milyen buzgalommal egyesítik erőiket a szélsőjobboldali, hagyományosan euroszkeptikus pártok, hogy az illegális migrációt sakkban tartó erősebb határok mellett érveljenek. Vagy mi llesz az európai zöld megállapodás elleni, számos tagállamban tapasztalható ellenállással, amely az idei kampány közös témája az EU számos térségében.

Miközben azonban az EU-ban a pártok és a választások európaizálódnak, az ellentétes tendencia - a de-európaizálódás - látható azokban az országokban, amelyek a csatlakozásra várnak. Az elmúlt hónap mind a Nyugat-Balkánon, mind az EU keleti szomszédságában példákat szolgáltatott erre.

Az elmúlt hétvégén a kormányzó Szerb Progresszív Párt kényelmes többséget szerzett a megismételt választásokon a fővárosban, Belgrádban és Újvidéken. A szavazásra a 2023. decemberi szabálytalanságok miatt került sor, ami ellenzéki tiltakozást váltott ki. Az eredmény bebetonozza Aleksandar Vučić elnök hatalmát, beleértve azt a narratívát is, hogy Szerbiának az EU-tagságon túl is számos lehetősége van a mai világban. Május 8-án Belgrádban fogadta Hszi Csin-pinget, hogy Kína és Szerbia „közös jövőjét” hangsúlyozza, miközben a stratégiai beruházások beáramlásáról tárgyaltak.

Bár Szerbia hírhedten megosztott ellenzéke nem Európát tette kampányszlogenjévé, hogy szembeszálljon Vučić narratívájával, egy belgrádi választási áttörés kiverte volna a biztosítékot. A Vučić-ellenes tábor legalábbis európai típusú demokráciát akar, fékekkel és ellensúlyokkal. Sajnos, ezt nem fogják megkapni.

A szomszédos Észak-Macedóniában a hivatalban lévő szociáldemokraták csúfos vereséget szenvedtek a jobboldali Belső-Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) ellen a május 8-i kettős parlamenti és elnökválasztáson.

A VMRO-DPMNE a választókat a szomszédos Görögországgal kötött észak-macedóniai kompromisszumok, a híres 2018-as Preszpa-megállapodás és Bulgária ellen hangolta. Az újonnan megválasztott elnök, Gordana Siljanovska-Davkova felborzolta a kedélyeket, amikor eskütételén az országot „Macedón Köztársaságnak” nevezte, elhagyva az „északi” szót. Megfigyelők attól tartanak, hogy Szkopje ismét elakad az uniós úton, ahogyan a VMRO-DPMNE-s Nikola Gruevszki 2006-2016 közötti miniszterelnöksége idején történt.

A leendő miniszterelnök, Hristijan Mickovski olyan euroszkeptikusok szövetségese, mint Vučić és a magyar Orbán Viktor, aki menedéket biztosított Gruevszkinek, mikor az korrupciós vádak miatt hazájából elmenekült a börtönbüntetés elől. Mindent egybevetve, jó esély van arra, hogy Észak-Macedónia, amely hivatalosan 2022-ben kezdte meg az uniós tagsági tárgyalásokat, nem fog továbblépni a tárgyalások érdemi szakaszába. Elutasítja majd az alkotmányának módosítását, ahogy azt az előző kormány és parlament megígérte az EU-nak, és elfogadja a Franciaország által közvetített megállapodást, amely a Bulgáriával fennálló történelmi vita megoldására irányult.

Inkább az orbanizáció, mintsem az EU-izáció a tendencia Grúziában, egy másik tagságra esélyes országban. A kormányzó Grúz Álom párt dacolt a Nyugat-barát tiltakozásokkal, az EU nyomásával de még Salome Zorabichvili elnök vétójával is, és egy orosz mintájú, „külföldi ügynökökről” szóló törvényt fogadott el, amely a civil társadalom elnyomásával fenyeget. Megdöbbentő módon a parlament a törvénytervezet második és harmadik olvasata között szigorította a korlátozásokat, figyelmen kívül hagyva az EU kéréseit.

Most egy új, a „családi értékekről és a kiskorúak védelméről” szóló, az LMBTQ+ közösséget célzó törvénytervezetet is benyújtották. A Grúz Álom az EU-hoz való csatlakozás célját csak szavakkal hangoztatja. A gyakorlatban a Nyugat és Oroszország - valamint Kína - között lavírozik. Az októberi választásokon pedig valószínűleg újabb ciklusra kerül hatalomra.

Ez a választási ciklus kétségtelenül bizonyítani fogja, hogy az EU belső viták tárgya. Ugyanakkor a mélyebb integráció irányába mutató tendencia is egyértelmű. Az EU határain kívül azonban az ellenkező irányú mozgás figyelhető meg. Egyre több ország választja ki Európából azokat a dolgokat, amelyek tetszenek neki - a piaci integrációt, a kereskedelmet, a befektetéseket -, és hagyja figyelmen kívül azokat, amelyeket nem kedvel, beleértve a liberális demokráciát és a jogállamiságot.

Úgy tűnik, hogy az EU-pártiság nem sok szavazatot hoz a Nyugat-Balkánon és Grúziában. Ami még rosszabb, a bővítés lassú üteme megerősíti az államhatalmat, és aláássa az Unió vonzerejét.

Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor Európa-változata az EU legértékesebb politikai exportcikke. Ami lehetséges – csak éppen semmi köze Európához.

Szele Tamás