Már lassan restellem leírni minden nap, de Iránban tovább „fokozódik a helyzet”. Az izraeli légierő támadásai mellett lassan eltörpülni látszik az az egy vagy több dróntámadás, ami tegnap még világszenzációnak számított, a tüntetések is nagy mértékben megélénkültek, ráadásul épp árverezik a közvagyont, az állami tulajdonú ingatlanokat, mert más bevétele nem nagyon maradt az államkincstárnak.

A mai második részben kicsit bemutatom azokat az orosz demográfiai adatokat, amitől Putyin elnök három napja annyira megijedt, hogy ráparancsolt Misusztyin miniszterelnökre: két héten belül gondoskodjon a népességszaporulatról, nem érdekli, hogyan, miként, de szaporodjanak és sokasodjanak az oroszok, különben hét rossz lesz.

Hétfő van, megszokhattuk, hogy ilyenkor – egy rövid hírösszefoglalótól eltekintve, ami az írás végére kerül – az ISW fejtágítót tart azoknak az olvasóinak, akik érdeklődnek a hadászat elméleti oldala iránt is. Nem mondom, ránk is fér, ma heves harcokat nem jelentettek, úgyhogy üljünk be szépen az iskolapadba elemezni a helyzetet.

Hogy ennek az írásnak az egyetlen jó hírével kezdjem, a tegnapi dróntámadás felébresztette hétvégi pihenőjéből a CTP-t, ezt már ők sem lazsálhatták el, tehát bár úgy volt, hogy ma nem lesz összefoglaló és térkép, mégis lett. Rövid ugyan, de van, és világosan bemutatja, milyen reménytelen külpolitikai állapotba navigálta Iránt a mostani vezetés.

Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy mi a közös a lemondott kalmük főlámában és egy szaratovi orvosnőben? Az, hogy mindketten nagyon, de nagyon veszélyesek az orosz fegyveres erőkre és azoknak az olyannyira kényes jó hírére. Amit, mint tudjuk, külön törvény véd.

Mozognak a frontvonalak, jobban mondva újak látszanak kialakulni, a régiek kimennek a divatból, annak ellenére, hogy egyik fél sem ér el különösebb eredményeket, a bakhmuti orosz offenzíva kulminálni látszik, ott már komoly eredmény nem várható, így foszladozik a Wagner nimbusza is – az új csaták esetleg Vuhledar térségében zajlanak majd, Bakhmut szezonja lejárt.

Ma nincs CTP (Critical Threats Project)-jelentés Iránról, mert pihenőnapot tartanak az elemzők, de ez már legyen az ő bajuk, ugyanis emiatt maradnak le az egyik igen izgalmas hírről, nevezetesen arról, hogy egy vagy több dróntámadás érte az országot.

Noha nem ezzel kellene foglalkoznom, de elvégre vasárnap van, és ma már aligha csinálom a dolgom úgy, ahogy kellene. Helyette nézegetek, és akkor olyanokra bukkanok, mint a dnyiprói polgármester Orbánnak küldött üzenete. Jó, már tegnap olvastam.

Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy bennem eléggé csúnya gyanú támadt az Oroszországba kerülő ukrajnai gyermekek sorsával kapcsolatban. Nincsen rá semmi bizonyítékom, de van egy olyan érzésem, hogy az illetékesek őket kihasználva próbálják megoldani a tragikusan magas orosz népességcsökkenési arány problémáját.

Béljósok és jövendőmondók kora jön, valamint fel fog menni az ára a kristálygömböknek is, mert a Kreml egyes tisztviselői elárulták a Bloombergnek, új orosz offenzíva készül, éspedig vagy idén februárban-márciusban, vagy egészen máskor, vagy a Luhanszki Területen, vagy nem ott, de ezt egészen biztosan állíthatjuk. A többi a jósok dolga. Jó sok dolguk lesz.

Iránban egyre zaklatottabbak a kedélyek, nagyarányú tüntetések kezdődnek újra Zahedanban, ezzel párhuzamosan mindenfelé növekszik a szegénység, a nyomor, a középosztály eltűnőben van, mindeközben a rendszer kelet-európai bérgyilkosokat küld az Egyesült Államokba, hogy ott olyan emigráns újságírónőt gyilkoljanak meg, aki csak a kötelező hidzsábviselet ellen tiltakozott.

Előre szólok: ez a mai második rész meglehetősen morbid lesz. Lesz, akit zavar majd, de ez is része a mostani háborúnak, ahogyan mindegyiknek: az elesettek temetéséről van szó. Nyilvánvaló, hogy egy háborún a hadiipar után a legtöbbet a temetkezési vállalkozók keresnek, ráadásul ők korábban két erős évet zártak a világjárvány miatt, de Oroszországban ezeket ráadásul a háború követte.

Az ukrán légvédelem egyre biztosabban szedegeti le az iráni drónokat, a tegnapi tömeges támadásban például mindegyiket sikerült semlegesíteniük, szóval nem tudom, érdemes-e még rendelnie ebből a játékból Moszkvának, mert kezd nem lenni haszna. A rakétákat is ügyesen hárították el – 55-ből 47-et lőttek ki – szóval Szurovikin harcmodora kezd csődöt mondani, bár már nem ő a főparancsnok.

Irán válságáról csak annyit mondhatunk, hogy napról napra mélyül. Az energiaproblémák miatt most már ökológiai vészhelyzet is kezd kialakulni, ugyanis az erőművek kénytelenek normál üzemanyag helyett pakurát égetni, ami irgalmatlanul környezetszennyező, tehát az aszály miatt víz nincs, a füst miatt meg fény és levegő, ami már lassan felér a bibliai csapásokkal.

Schiffer kontra Puzsér. Belenéztem. Végignézni nem volt értelme, mert teljesen világos volt mindkét koncepció. Írni se érdemes róla, de reggeli lazulásnak a Malom előtt megteszi. Amit én gondolok, csekély értelmű medve (bocsot mégse írhatok 67 évesen) mivoltomban: két teljesen más karakter és más beállítottság.

Mozdulnak a frontvonalak, enyhül a nyomás Bakhmuton és környékén, valahogy kezd már nem annyira fontos lenni, és átkerül a hangsúly a tervezett luhanszki-donyecki offenzívára... miáltal a Wagner-csoport fontossága is mérséklődik, sőt, a kiscsoportos támadó taktikájukat kezdi átvenni a reguláris hadsereg, Prigozsinnak meg már ki sem kell esni semmiféle ablakon, mert megpukkad magától.

Irán egészen különös állapotban van jelenleg: a forradalom, mármint az Iszlám Köztársaság elleni nem tört ki, nem fojtották el, nem múlt el és nem is feledkeztek meg róla, csak most éppen stagnál. Pillanatokon belül fellángolhat újra, bár lehetséges az is, hogy hetekig nem történik semmi említésre méltó – tovább nem, mert a kiváltó okai megmaradtak, sőt, súlyosbodtak is.

Most minden hír a nyugati harckocsikról szól, amiket Ukrajna fog kapni, és amelyek minden pillanatban elindulhatnak, hiszen Olaf Scholz német kancellár ma hivatalosan is bejelentette, hogy tizennégy Leopard 2-vel támogatja Kijevet, az Egyesült Államok harminc Abramsről beszél, Lengyelország odaadja, amije van – ez sokat segíthet Ukrajnának.

Nem először foglalkozik a Zóna Leonyid Gozman, a neves orosz ellenzéki írásaival, aminek leginkább az az oka, hogy bár kissé idealistának találom a szerzőt, de nagyon tisztán, érthetően és logikusan gondolkodik, következtetéseivel pedig egyet lehet érteni.

Khamenei nem hajlandó kimozdulni álomvilágából, melyben Irán egy gazdag regionális hatalom, az országban rend van és csak a nyugati ügynökök lázításának köszönhetően tüntetnek a megtévesztett vagy lefizetett diákok. Nagyon keserű lesz az ébredés ebből az álomból, de egyelőre még alszik, mint a Nagy Cthulhu és nem is kívánja kinyitni a szemét.