Sűrű nap ez a mai, száznegyvenedik napja zajlik Ukrajnában az orosz invázió. De nem is annyira a harcok miatt sűrű, az orosz hátországban történnek folyamatosan elképzelhetetlen vagy tragikomikus és abszurd dolgok. Hát hiába, hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.

Ha már adta a Jóisten (végső soron mindent rá lehet fogni) ezt a kis koronavírust, meg majd, ami követi, ha a majomhimlő nem hatékony. Azon még dolgozni kell kicsit.

Van egy olyan érzésem, hogy Oroszország Ukrajna elleni invázióját mintegy váltásban vívják: most éppen az oroszok tesznek úgy, mintha pihennének és az ukrán fél látszik offenzívába lendülni, korábban fordítva volt: a harci cselekmények mindenképpen zajlanak, ha takaréklángon is, mert nagy csatákról nincs hír.

Oroszország ukrajnai inváziója látszólag sziesztázik, pihen, az orosz haderő úgy tesz, mintha erőt gyűjtene, de a „kisebb” akciói is épp elég civil életet követelnek – közben a hátországokban zajlik az élet, a Kreml egyre szorosabbra tekeri a prést a civil társadalmon, valóságos hiperaktivitás mutatkozik az Állami Dumában.

Ukrajnában nagy dolgok készülődnek a jelek szerint, úgy katonai, mint diplomáciai téren, bár az is lehet, hogy más dolgok fognak történni, nem azok, amire számítunk, mert ilyen a háborús kommunikáció természete: bármi hangzik el, az vagy igaz, vagy sem, vagy még az ellenkezője sem úgy van. Ilyenformán eléggé bonyolult összevadászni a híreket.

Ezért ugyan kár volt Szilvásváradra menni Szalay-Bobrovniczky Kristófnak. Hogy megtekintse a ménest, ami... szóval, ami.

Háborúban akkor is van hír, ha nincs hír, ez alaptétel, tehát hiába, hogy komoly csapatmozgások nem zajlanak jelenleg az Ukrajna elleni orosz invázió során, azért bőven van mit összefoglalni, mert ugyan lehet, hogy nem tombolnak a harcok, de attól még egyáltalán nincs béke.

Az orosz csapatok most is dúlják Ukrajnát, bár a harcterekről most nem érkeznek világrengető hírek: ellenben a politikusoknak mintha minden gyógyszerük elgurult volna, vagy olyan vicces tudatmódosító anyagokkal kísérleteznének, amelyeknek semmi nyugtató hatásuk nincs, sőt, ellenkezőleg.

Oroszország ukrajnai inváziója tart még, nem tört ki a béke, de annak ellenére, hogy pár napja úgy látszott: megmozdulnak a befagyott frontvonalak, ma mégis az a jó hír, hogy nincs hír.

Sakkjátszma. Még inkább go. Mindig ez jusson az eszükbe, ha politikai oldalra tévednek. Még a forint mélyrepüléseiről is ez jusson az eszükbe. Némileg bonyolítja a dolgot, hogy ezeket nem ketten játsszák.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója tart még, bár szerintem útját keresi, menne is, maradna is, fordulna Donyecknek, fordulna Herszonnak – de ha lehetne erre fogadni, tennék egy közepes összeget arra, hogy a következő harcok helyszíne mégis inkább a Donyecki Terület lesz, ám ezalatt délen az ukránok okoznak pár komolyabb meglepetést az ott sziesztázó alakulatoknak.

Az Ukrajna elleni orosz invázió kezd túllépni az állóháború, a stagnálás időszakán, mozdulnak a frontok, ha lassan és bizonytalanul is: Moszkvában még mindig Luhanszk teljes megszállását ünneplik, zuhognak a kitüntetések, de Délen, Herszon környékén mintha mozdulna valami, konkrétan egy ukrán áttörés... meglátjuk, mi lesz belőle.

Ukrajna orosz inváziójának százharmincegyedik napját írjuk, a frontok mozgásban vannak, az események zajlanak, a hegyek vajúdnak, aztán hol egeret szülnek, hol elefántot. Micsoda képzavar – mi egyebet szülhetne egy hegy, mint másik hegyet? Bár ebben a háborúban minden lehetséges.

Úgy tűnik, vége a csendes napoknak, amik persze egyáltalán nem voltak csendesek vagy nyugalmasak: Oroszország Ukrajna elleni inváziójának százharmincadik napján mozgásba lendültek az események, egyszerre sok fontos dolog történt, minek következtében a jelenlegi helyzet sokkal kaotikusabb, mint az eddigi.

Ma sem állt be döntő fordulat az Ukrajna elleni orosz invázióban, igaz, Liszicsanszkot állítólag bekerítették, de az is igaz, hogy Ramzan Kadirov szerint, aki már Szeverodonyecket is háromszor foglalta el, szóval kéretik ezt a hírt fenntartásokkal kezelni, Kadirov szeret nagyokat mondani. Egyébként folynak a hadműveletek, szokás szerint.

Nézegettem saját régi fényképeimet. Saját magamról. És nem az jött elő, amit vártam, hogy csorog a nyálam, visszasírandó azt az önmagamat. Nem is én jöttem elő.

A Kígyó-sziget tegnapi elhagyása óta hasonló horderejű események nem történtek Oroszország ukrajnai inváziója során, mintha a meleg a harcokat is lelassította volna, bár ez csak a látszat: mindenesetre attól még zajlik az élet – főként a politikai – hogy kánikula van minden érintett területen.

Utóbbi időben majdnem minden nap azzal kell kezdenem Oroszország ukrajnai inváziójának krónikáját, hogy a harcok folynak, de nem történt sorsdöntő fordulat. Hát – ma történt.

Minden szépen halad a maga pályáján, amit a rendszerpálya ír neki elő, nem kellek én ehhez. Erről eszembe jut egy régi anekdota, Sztálin uralkodásának utolsó idejéből.

Törököt fogtam én ezzel az ukrajnai orosz invázióval, nem ereszt, ha már egyszer elkezdtem róla részletesen tudósítani, nem hagyhatom abba, bár mondjuk ma nem is sok más téma lenne: jó hírek azonban akkor sincsenek, legfeljebb groteszk dolgok történnek.