Nyugalom, nem tört ki semmiféle béke, a cím csak arra utal, hogy mától a katonai-harctéri híreket külön írásban közli a Zóna, a többi, háborúval kapcsolatos, de mégis más jellegűeket pedig egy másikban, tehát ebben, amit most olvasnak.

Hölgyeim és uraim, mától apróbb változást kell bejelentenem a Zóna szerkesztésében. Természetesen továbbra is foglalkozunk Oroszország ukrajnai inváziójával, csak mostantól megváltozott formátumban, a helyzetre való tekintettel. Annyi harctéri és egyéb katonai vonatkozású hír érkezik ugyanis, hogy ezeket mostantól különválasztva közöljük.

Néha kifejezetten sajnálom a kedves Olvasóimat. Amikor tudom, hogy írhatnék bármit, de nem írok, mert akkor kiesek abból a gondolati körből, ami a Malom.

Ma is sok lesz a harctéri hírből, mint mindig, ha offenzívák indulnak – az Ukrajna elleni orosz invázió jelenlegi állapota azt mutatja, hogy mintha nagy dolgok készülődnének, csak mintha azt nem tudná sem az egyik, sem a másik hadviselő fél, hogy pontosan mik is. Akkor meg hogyan tudhatná a szerény krónikás? Érjük be annak összefoglalásával, ami történt.

Elmúlnak az ünnepek, fába szorulnak a férgek, már a vak tyúk sem talál szemet, hogy a KFT zenekart idézzem 1981-ből, de fogunk ma még régi dolgokat idézni és majdnem elfeledett ismerősök kerülnek elő.

Ma sem szűkölködünk harci cselekményekben: Oroszország ukrajnai inváziója újabb, aktív szakaszába lépett, de az nem mondható el, hogy a hadiszerencse egyértelműen egyik vagy másik félnek kedvezne. Az orosz hátországban pedig egyre abszurdabb az élet: ha a nép ezt kibírja, mindent kibír (bár Sztálint is túlélték valahogy).

Ami tegnap még csak valószínűnek tűnt, ma kezd bizonyossággá válni: élénkülnek a harcok Ukrajnában, bár nagyon sajátosan. Úgy tűnik, mindkét fél szeretné meghatározni, hol legyenek fontos és nagy ütközetek, csak míg az oroszok ezt az egyik helyen szeretnék, az ukránok a másikon, szóval még a végén el fognak csatázni egymás mellett.

Mintha élénkülnének a harcok Ukrajnában, bár nehéz eldönteni, az orosz fél mit akar igazából: Bakhmutot szeretné inkább bevenni vagy Harkivot? Mindkettő nagy falat lesz és a szakértők egyik vállalkozásnak sem jósolnak gyors sikert. Délen ellenben Ukrajna kéne eldöntse, mit is akar igazából: most volna esély Herszon felszabadítására, csak éljenek is vele.

Kicsit csendesebb napja van a megszokottnál Oroszország ukrajnai inváziójának, legalábbis a harctereken nyugalmasabbnak tűnik, de a politika berkei persze továbbra sem nyugszanak. Ez a csend csak átmeneti, véleményem szerint – de azt meg sem próbálnám megjósolni, hol törnek ki legközelebb az eddiginél is véresebb harcok.

Oroszország ukrajnai inváziója kezdi a legcsúfabb arcát mutatni a világnak: maguk a harci cselekmények, csapatmozgások nem annyira jelentősek, de a hozzájuk kapcsolódó kínzások és mészárlások olyan bestiálisak, hogy előre kérem: a háború krónikájának ezt a fejezetét tényleg csak felnőttek olvassák, közülük is inkább az erős idegzetűek.

A főispánságot vezető doktorminiszterelnök megnézte magát a tükörben, fess vagyok, mosolygott magának közben, így születik egy szerelem, rögtön első látásra, ha Kicsi az emberfia, megtoldja egy szélsőséges látással - akkor sem lesz büszke Magyarhonból Afrika, nekünk nem kell Szahara, ezt mondom majd a bárányoknak, magyarázta Petinek, az udvari bohócnak, mert ők, folytatta, kik bundájukat tűrve vis

Az ukrajnai orosz invázió harcairól semmi váratlan hír nem érkezett, csak szomorúak és kellemetlenek, a katonai elemzők viszont gondterhelten vakarják a fejüket: sehogyan sem lesz jó, ha ez a háború elhúzódik, márpedig el fog húzódni. A hátországokból sem jön semmiféle kellemes újság, a perspektívák viszont elkeserítőek.

Jelentem, nem történtek nagy csodák tegnap óta: Oroszország ukrajnai megszállása továbbra is tombol, nem kímélnek sem pénzt, sem embert, de még a rágalmat, hazugságot is bőséggel alkalmazzák az orosz erők ott, ahol fegyverrel egyelőre még nem sokra mennének. Szeptemberig ebből béke nem lesz, de attól tartok, tán decemberig sem.

Mára sem történt drámai változás Oroszország ukrajnai inváziójában, a harcok dúlnak, ki előrenyomul, ki visszavonul, aztán szerepcsere következik, az orosz erők az „adj, király, katonát” című gyermekjátékot gyakorolják a hátországban, de egyre kevésbé kapnak, az ukránok pedig a sebészi pontosságú céllövészetet gyakorolják a HIMARS segítségével.

Tegnapról mára nem tört ki a béke, Oroszország ukrajnai inváziója továbbra is tart, a hadiszerencse mindkét fél számára forgandó, egyszóval nagy, sorsfordító híreket ma se várjon az olvasó, ellenben úgy néz ki, hogy az orosz fél mintha Herszon környékén több hangsúlyt fektetne a politikai harcra, mint a katonaira, és már ez is valami.

Az orosz invázió Ukrajnában tovább zajlik, sőt, mintha nem is egy, hanem két háborút látnánk, ugyanis az oroszok északon aktívabbak, az ukránok délen, menet közben pedig dolgozik a propaganda, sőt, mi több, mintha kifejezetten sportolna, konkrétan aszteliteniszezne, és állítólag az oknyomozó újságírók is lopják az orosz harci repülőgépeket.

Néhány nap szabadság után újra itt a háború krónikája, ami ma megint nem lesz különösebben szenzációs: annyi újdonságról mindenképpen beszámolhatok, hogy az ukrán déli offenzíva már kezd realitássá válni, a Donbásszban állni látszik az idő és a front, Odesszát pedig minden valószínűség szerint a Klingon Birodalom támadta meg, kizárásos alapon.

Na, végigfutottam fél füllel azt az ominózus beszédet. Nem elemzem ki, kivéve a szintén ominózus fajozást, amit most mindenki rágicsál, ki mint troll, azaz mint aki szeret úgy kunkorítani fölfelé, hogy az valamiben kilógjon minden sorból, leginkább abból, ahol kormányszempontból ő van, vagy kellene lennie, tehát ki mint troll, ki mint elítélő.

Mára hivatalosan is véget ért a „hadműveleti szünet” Oroszország Ukrajna elleni inváziójában, de ennek ellenére sem történtek nagy, meghatározó dolgok a harctereken. Hiába, lomha dolog egy hadsereg, pláne kettő, idő kell nekik, míg megmozdulnak. De azért zajlanak a harcok, csak úgy, mint eddig, és az orosz hátország sem csendes.

Van nekem évek óta stabilan ötezer ismerősöm a Facebookon. Nem tettem az „a” előtti szót idézőjelbe, pedig abba kellene tennem, és félő, hogy ezzel nem vagyok egyedül.