Meddő viták ezek. Mindaddig meddők is maradnak, ameddig a (dogmatikus) rendszer meg nem változik. Ameddig vissza nem követik az idevágó dogmát, egészen Krisztus szüzességéig. (Mária foganása már szimbolika, ezt nem érinti.)

Zavarba ejtő témáról szól ez a mai második rész, ugyanis nincsen semmiféle bizonyíték arra, hogy Seymour Hersh Pulitzer díjas újságíró, aki életének nyolcvanötödik évében jár, igazat mond. Arra sincs, hogy hazudik. Az ilyen témákat érdemesebb elkerülni, mert alkalmat adunk a szóba hozatalukkal a hit alapján történő vélemény kialakítására.

Azt, kérem, nem lehet mondani, hogy ne lenne orosz offenzíva Ukrajnában, mert van. Kifejezetten decens, kis csinos, visszafogott offenzíva zajlik, nem túl sok sikerrel, de komoly erők bevetésével és feláldozásával. Nyilván nem várhatunk jelentős áttörést tőle két nap után, de gyanús, hogy minden frontról érkező jelentés azzal kezdődik, hogy „visszaverték a korlátozott orosz támadásokat”.

Irán állapota siralmas, de reményt keltő – talán ez lehet az ellentéte annak, hogy „jó, de nem reménytelen”. Még mindig nem dőlt el, igazából mit akar az ellenzék: iszlám köztársaságot a mostani formájában biztosan nem, de az még nem világos, hogy a mostani rendszer egy megreformált változata mellett döntenek-e vagy inkább rendszert váltanak.

– Vlagyimir Vlagyimirovics, bocsásson meg! Kezet kellett vele fognom. Először még úgy tettem, mintha észre se venném, amikor a fényképezéshez odaállt elém, becsuktam a szemem, hogy rá se kelljen néznem, de harmadszorra nem térhettem ki. Kezet fogtunk.

Akkor tehát megkezdődött, legalábbis az ISW szerint az a bizonyos nagy, meghatározó, de minimum egész estét betöltő orosz offenzíva, aminek én annyiban örvendek, hogy nem fogja minden ismerősöm megkérdezni tőlem: „Mikor indulnak?” A jelek szerint elindultak, még akkor is, ha nagyon messzire nem jutottak. Meglehet, kissé elhamarkodták a rajtot.

Iránban csoda történt. Nem nagy csoda, Khamenei és Raisi nem mondtak le és nem osztották szét minden vagyonukat a szegények között, csak amolyan kisebbfajta mirákulum: Khamenei rájött arra, hogy valami mintha nem volna a legnagyobb rendben a kormányzat és a nép között és most szemét forgatva prédikál a viszály felette csúfságos mivoltáról.

„Magyarország a béketáborhoz tartozik”, mondta Orbán Viktor. (Origo)

A mai második rész megint egyetlen témát jár körül, éspedig az EU vs. Disinfo nevű uniós kutatócsoport egyik tanulmánya alapján, mely többek között az orosz háborús álhírekkel és azok terjedésével foglalkozik. Azok számára, akik kritikátlanul fogyasztják a híreket, meglepő dolgok következnek, én csak remélni tudom, hogy a Zóna olvasói között nem sokan ilyenek.

Ukrajnában folyik a háború a maga útján, ahogyan eddig, vagyis tombol, Moszkvában viszont több szó folyik, mint vér.

A mai iráni hírek egészen egyszerűen borzasztóak, tényleg csak az erős idegzetű olvasóknak lehet őket ajánlani. Egyet kivéve – ami egy ellenzéki találkozóról szól – kivétel nélkül mindegyik kínzásról, kivégzésről, nemi erőszakról de legalábbis emberek értelmetlen megalázásáról szól. Nem szándékosan válogatom össze ezeket, egyszerűen ez történik, mást nem írhatok.

Ez a mai második rész igen rövid lesz, összesen egy hírről szól, és azt is inkább továbbgondolja, mint elemzi: mi lenne, ha egy természeti csapás miatt ez az egész háború értelmét vesztené? Tovább vívná Vlagyimir Vlagyimirovics? Vagy igen, mert addig van hatalmon, míg tart, vagy nem, mert nem tudná megmagyarázni, mit akar vele elérni.

Ukrajna készül az offenzívára, amit hivatalosan Kelet-Ukrajnában várnak, nem hivatalosan meg ki tudja, bár én sem hinnék a belarusz verzióban: raszputyica (sártenger) idén is lesz, nem csak tavaly volt, az utak azóta nem javultak meg, a pripjatyi mocsarak sem változtak repülőtérré, Csernobil és a Vörös Erdő most is ott van, most is radioaktív.

Ma már újra a megszokott struktúrával jelentkezik az iráni és ukrajnai hírösszefoglaló, mert beindult a CTP és az ISW normál üzemmódja, így kevesebb színes hír lesz és több konkrét, ellenőrzött adat – mindenesetre dolgozni ezzel a módszerrel is ugyanannyit kell az összefoglalókon, vagyis sokat, de talán ez valamivel pontosabb, mint amikor csak a sajtóhírek állnak rendelkezésre.

Csak úgy, néhány finom kis észrevétel. Ellenzéki és nem ellenzéki sajtóban egyaránt szó van arról, hogy mit terveznek az oroszok. Az ukránok tervei titkosabbnak látszanak. Mit gondol, kedves Olvasó, létezik olyan hülye vezérkar, aki ezt kiszellőzteti?

Ez a mai második rész tulajdonképpen csak annyiról szól, hogy főbe lőtték ennek a háborúnak az egyik legundorítóbb figuráját, Igor Mangusevet, aki azonban ennek ellenére még életben van. Hogy meddig, az kérdéses, mert mintha senki sem igyekezne meggyógyítani, aminek oka lehet, de – még nem halt meg.

Ma a már kialakult hétfői szokásoknak megfelelően az ISW megint elméleti napot tart, és mivel a frontokon most valóban nincsenek nagyon komoly harcok, nem lehet sorsdöntő eseményekről beszámolni, üljünk be az iskolapadjukba, mert ma Kateryna Stepanenko és Mason Clark igen érdekes témát boncolgat: Putyin halogató természetét.

Iránban ezekben a percekben is komoly tüntetések zajlanak, amint tegnap is demonstrációk folytak az ország minden sarkában, viszont még a tegnapiakról sem tudok a szokásos pontossággal beszámolni, ugyanis a jelentések forrása, a Critical Threats Project (CTP) hét végén nem dolgozik. Egyeztethetnék a szabadnapokat az eseményekkel, de nem teszik.

Hétfő van, mivel tegnap vasárnap volt. Ezt a tényt – miszerint minden vasárnap után hétfő következik – nem most fedeztem fel, már kora gyermekkoromban figyelmes lettem rá, jelenleg annyi a fontossága, hogy mivel tegnap szabadnapot tartott a CTP nevű kutatócsoport, ma sem lesz tőlük hírösszefoglaló, ahogyan tegnap sem volt.

Ma mintha pihent volna a Kreml boszorkánykonyhája, kevés politikai jellegű hír érkezett, és a hadszíntereken sem ért senkit különösebb meglepetés: ha lehetne olyant mondani egy háborúra, hogy „csendes nap volt a mai”, hát mondanám, de nem lehet, mert ma is hullottak a katonák például Bakhmut környékén, mint a legyek.