Az orosz hadsereg minden eszközét és képességét beveti a jelenlegi harcokban, de ez maximum átmeneti sikerekhez elég: a tegnapi tömeges rakétatámadás például okozott némi meglepetést a kijevi légvédelemnek, de nem végzett tragikusan nagy rombolást a fővárosban: annál több kárt tett egy dnyiproi lakóépületben, ahol már több, mint húsz halottja és legalább hetven sebesültje van a rakétatalálatnak.

Irán már nem csak forrong, Irán már fázik is kegyetlenül. Kezdenek kiderülni a krónikus földgáz-hiány okai – a kormány elmulasztott beruházni a kitermelésbe, márpedig anélkül akármennyi földgáz lehet az alsóbb rétegekben, magától nem jön fel – és most már iskolákat, közintézményeket kell bezárni a fűtetlenség miatt.

Ez a mai második rész a háború látszólag szelídebb, hátországbeli arcával foglalkozik, de ez az arc csak látszólag barátságosabb, meg annyival különb a harctérinél, hogy legalább nem lőnek, Viszont a propaganda alaposan átszövi és a politikai cselszövések bizony nem kerülik el a katonák otthon maradt családtagjait sem.

Azt most már egészen biztosan állíthatjuk, hogy az orosz hadsereg vagy elfoglalta Szoledart, vagy nem, mert harmadik lehetőség nincs. Ezen belül folyik a hatalmi- és presztízsharc a Wagner és a VDV-alakulatok között, azzal kapcsolatban, hogy melyiküket illesse a város bevételének kétes dicsősége, bár igazából ezek Prigozsin utóvédharcai a cárevicsi címért.

Iránban valamelyest megélénkültek a tüntetések, mármint az elmúlt két naphoz képest, amikor egyáltalán nem zajlottak tiltakozások, de hát világos, miért: a pénteki ima után mostanság mindig tüntetni megy az iráni nép, hiszen bőven van rá oka. És a pénteki imát úgysem hagyja ki senki, ha meg már együtt van a társaság, akár demonstrálhatnak is.

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, ahogy egy magyar miniszterelnök fogalmazott régebben, fontos, bár nem szenzációs hírt van alkalmam közölni a nagyérdeművel, mely szerint Nyikolaj Patrusevnek, az orosz Biztonsági Tanács titkárának, Putyin egyik potenciális utódjának elment az utolsó csepp esze is, tehát most már bármikor alkalmas cárnak.

Nincs mit szépíteni a dolgon, a rossz hír is hír, eltagadni bűn, mondjuk ki kereken: nagyon úgy néz ki, hogy Szoledar elesett. Utóvédharcok talán még zajlanak, de arra a városra – vagy inkább a romjaira – egyelőre keresztet vethet Ukrajna. Most már csak az a kérdés, mihez kezd az orosz hadsereg azzal a kősivataggal, ami a birtokába került, mert sok hasznát nem fogja látni.

A mai iráni hírösszefoglaló rövidebb lesz a megszokottnál, ugyanis az a hír, hogy nincs hír, illetve kevéske akad ugyan, de az se jó. Nem baj, legalább pihen kicsit az a szegény, megkínzott, elszegényedett ország, rájuk is fér egy kevés nyugalom – kevés, mert az ajatollahok és zsoldosaik sokat nem hagynak nekik.

A mai második rész három talpig becsületes orosz hazafiról szól, három valódi példaképről, akik sosem mulasztják el kinyilvánítani hűségüket az állam, annak vezetése, a hadsereg és leginkább Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin iránt, aki ezt azért el is várja ettől a három cégéres gazembertől. Mert azok: hiába „hazafias példaképek”, ha megvakargatja őket az ember, kilátszik a kilométeres priuszuk.

Bonyolult táncot lejt Putyin a Kreml fényes báltermében, egyet bólint a piruló Prigozsinnak, egyet pukedlizik az arcát legyezőjével kacéran takaró Geraszimov felé, de fél szeme végig Szurovikinen pihen, közben hol erre, hol arra lejt, mint egy különlegesen zavaros terepviszony a Donbásszban, és a milbloggerek fáradhatatlanul húzzák a menüettet.

Pár napos szünet után újra jelentkezik a Zóna a megszokott hírösszefoglalókkal, így ma is először az iráni eseményekről lesz szó. Jóllehet a tiltakozások kezdete óta a tegnapi volt az első nap, amelyen nem zajlottak tüntetések – vagy csak nem szereztünk róluk tudomást – a helyzet kicsit sem javul, kicsit sem konszolidálódik. Sőt ellenkezőleg, romlik.

A mai második rész megint egyetlen témával foglalkozik majd, de az elég fajsúlyos: Leonyid Gozman ismert orosz ellenzéki írásával, aki nagy vonalakban leírta, hogyan is lehet ennek a háborúnak mindenki számára elfogadható vége. Röviden összefoglalva: nagyon nehezen. Majdnem lehetetlen, hogy teljesüljenek Gozman alapvetései, de azok nélkül csak egy újabb háború előtti tűzszünet lenne az eredmény.

Ha hajlamos volnék a misztikára, azt mondanám, tegnap este különös éleslátás szállhatott meg, mikor az orosz álcivil nőszervezetek kérdésének szenteltem egy írást, de nem misztikára, hanem logikára vagyok hajlamos, és mivel tudom, hogy az ISW-nál egy nap átfutási ideje van minden hírnek, abban, hogy ők is megerősítették tegnapi nézetemet, csak annyit látok, hogy – ugyanazokat a híreket olvastuk.

Iránban nem enyhült a helyzet tegnap óta – csoda is lenne, ha mostanság valami jó hír jönne onnan – ellenben legalább belviszályok sújtják úgy a kormánypártot és a rendszert, mint a tiltakozók vezetőségét. Ez a második esetben egyelőre nem tűnik súlyosnak, de a rendszeren belüli belháború egészen érdekes következtetésekre ad lehetőséget.

Ma ez a második rész egy kis kitérőt leszámítva az elején, egy igen érdekes kérdést fog boncolgatni: Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin és a nők viszonyát, de mindenkit megnyugtatnék: nem lesz szó az orosz elnök magánéletéről, az kizárólag rá tartozik. Ezek teljesen másféle nők. Politikailag nők.

Vlagyimir Vlagyimirovics még mindig sebzett Makijivkáját nyalogatja, de már lesi, kit hibáztathat a kaszárnyának és lőszerraktárnak használt iskolaépületben elszállásolt több száz mobik (mozgósított) haláláért. Nem, természetesen nem azt a „zseniális” parancsnokot, aki a lőszer mellett helyezte el a legénységi állományt, őt semmiképpen nem szabad megbüntetni, még okozhat egy csomó kárt, őt békén k

Ma bepótoljuk, amit tegnap elmulasztottunk, ugyanis végre megint van ISW, így vannak hírösszefoglalók is. Akkor lássuk, mi történt például Iránban ezalatt a két nap alatt? Mindenkit megnyugtatnék: semmi jó. A tüntetők elleni erőszak újabb szakaszába lépett, most megijedt a rendszer, mert felélénkültek a tiltakozások és egyre brutálisabb elnyomással válaszol rájuk.

Megint bocsánatkéréssel kell kezdenem, bár előre jeleztem tegnap, hogy ma nem dolgozik az Institute for the Study of War (illetve ma dolgozik, tegnap nem dolgozott, de náluk egy nap a hírek átfutási ideje), viszont így nincsenek ellenőrzött, megerősített híreim, tehát inkább kihagyom az iráni és ukrajnai összefoglalókat, mintsem bizonytalan mendemondákat terjesszek.

Ez a mai második rész kicsit hosszabb lesz a többinél, sajnos a téma megkívánja a pontos és teljes idézeteket. Ugyanis közismert orosz másként gondolkodók, pacifisták, politikai foglyok újévi jókívánságait teszem közzé, amiket a börtönben írtak a Mediazona című független orosz lap felkérésére, és higgyék el: tanulságos olvasmány lesz.

Ahogy karácsonykor sem volt fegyvernyugvás a harctereken, úgy nem volt szilveszterkor sem, bár egyre kevesebbet puffant a tüzérség Bakhmutnál, erősen fogy a lőszer, és egyre többet puffognak a közhelyek az orosz hátországban. Aki nem hiszi, hallgassa meg, olvassa el Putyin vagy Sojgu újévi beszédeit, de nem nálam, mert én ezzel meg nem kínzom az olvasót.