Hálaadás van, hölgyeim és uraim, tehát nincs háború. Illetve, bár ne lenne: van, nagyon is, csak éppen nem tudunk róla semmi pontosat, ugyanis az amerikai illetőségű ISW, ahonnan nem csak én veszem a pontos híreket, hanem a teljes világsajtó is, ma munkaszüneti napot tart pulykavacsora céljából, és csak holnap veszik fel a munkát.

Előre elnézést kérek az olvasóktól, hogy a mai nap tudósításai nem lesznek olyanok, mint azt megszokták, de majdnem leküzdhetetlen akadály tornyosul a munka elé: a Hálaadás Napja. Ez persze nálunk nem ünnep, de Amerikában nagyon is az, és ebből az alkalomból az ISW, mely egy amerikai intézet, munkaszüneti napot tart.

„A szankciók mellett Ukrajnáról lesz a legnagyobb vita a következő hetekben – mondta az Origónak adott interjúban Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról is beszélt, hogy az Európai Unió azokból a pénzekből is juttatna Ukrajnának, amelyek Magyarországnak járnának. Dömötör Csaba úgy látja, hogy a baloldal megkapta a neki nem járó külföldi pénzeket, de az ellen kü

A mai második részben csupa katonadologról lesz szó, ami egy háború idején nem is csoda. Az ám, csakhogy ezek kifejezetten orosz katonák dolgai, ami kissé bonyolítani fogja a helyzetet, ugyanis Oroszhon a Csodák Földje, ahol kevésbé érvényesek nem csak a jog, de a fizika és a logika törvényei is, így aztán sokkal több minden eshet meg, mint amit el tudunk képzelni.

A tegnapi újabb, tömeges orosz rakétacsapás kissé elvonta a figyelmet a harcokról, melyek egyébként is mérsékelt lelkesedéssel, ám annál nagyobb vérontás és fosztogatás közepette zajlanak. Ennek a háborúnak a legharcosabb szellemei viszont továbbra is Moszkvában tanyáznak és politikával, valamint propagandával foglalkoznak.

Iránban a tüntetések tegnap kissé csitultak, mától újbóli erősödésük várható. Kezd olyan lenni a hírösszefoglaló, mint a vízállásjelentés: mivel a tiltakozók kommunikációja meglehetősen nyílt, legalább olyan pontossággal meg lehet jósolni a demonstrációk intenzitását, mint azt, hogy a Duna Gönyűtől Mohácsig mikor árad és mikor apad.

A mai második rész megint egyetlen témát jár körbe: ráadásul nem is szívesen nyúlok hozzá, ugyanis az orosz ortodox egyházról van szó, és hitbéli ügyeket nem szívesen taglalok, csak hát most politikáról van szó.

Ma kivételes a helyzet, mint háború idején általában mindig. Az történt ugyanis, hogy a pontos munkának jelenleg egy akadálya van, éspedig a pontosság. A minden forrását ellenőrző ISW-jelentést tegnap este fél kilenckor zárták le, és hajszálpontos, ellenőrzött tükre a tegnapi eseményeknek (azért nem tették közzé azonnal, mert eltartott reggelig, míg ellenőrizték), csak éppen kenhetjük a hajunkra.

Kezd körvonalazódni, milyen stratégiát és taktikát kíván alkalmazni a Khamenei-kormányzat a mostani tiltakozások ellen. A taktika ősrégi: a „korbács és kalács” módszere, egyelőre a korbácsot már elő is vették, suhogtatják keményen, brutálisan bánnak azokkal akiket elfognak. A kalácsról, vagyis a reformokról csak beszélnek, ígérik őket, aztán majd elmaradnak.

A mai második rész kicsit nyugalmasabb lesz a megszokottnál, ma nem olyan véresek a hírek, mint az utóbbi időben minden nap, de ránk is fér egy kis nyugalom, sajnos úgy sem tart sokáig. A mai hírek nem annyira véresek, inkább, hogy úgy mondjam, „jellemzőek”.

Míg a harctereken százasával pusztulnak a katonák mindkét oldalon, ám a frontvonalak nem mozdulnak tapodtat sem, két napos tüzérségi párbaj zajlott a Zaporizzsjai Atomerőmű körzetében, szerencsére végzetes kárt nem okoztak a becsapódó lövedékek, de méterekkel kerülték el a reaktorblokkokat.

Iránban megindult a leszámolás, bevetették a Forradalmi Gárdát a tüntetők ellen, és várható a reguláris hadsereg (az Artesh) egyes alakulatainak bevetése is. Az éles lőszer használata civilek ellen, ami még néhány napja megdöbbentette a világot, most már általánossá vált, illetve egyre gyakrabban használnak könnygázt és ideggázt is.

A mai második részben egy érdekes (és igen terjedelmes) tanulmányt próbálok körbejárni, aminek látszólag nincs köze Ukrajnához, ugyanis Afrikához van köze – de mivel a Wagner-csoport Maliban folytatott tevékenységével foglalkozik, és mivel a Wagner Ukrajnában is harcol, érdemes odafigyelni rá: lássuk, máshol milyen vitézek?

Különös helyzettel kell ma szembenéznem, ugyanis most írom meg másodszor a reggeli anyagomat. Illetve nem én írom, én fordítom, Kateryna Stepanenko, Frederick W. Kagan és Grace Mappes írják, az ISW-től. Persze, hétfő van és ilyenkor a rangos nemzetközi kutatóintézetben valamiért nincs háború, ilyenkor írják az elméleti anyagokat, tanulmányokat.

Khamenei ajatollah mindent megtesz, hogy a kirobbanó forradalmat külső háborúvá változtassa, nem riad vissza a komoly fegyveres akcióktól sem a kurd milíciák ellen, de lehetséges, hogy már késő: mostanra általános lett az a nézet Iránban, hogy a vallási állam napja leáldozott, világi, szekuláris és demokratikus államformát követel majdnem minden hang.

Nekem két érdemi munkálkodás közötti idő, mely érdemi munkálkodás eredményét Önök csak – ha szerencsém van – bő két hét múlva élvezhetik. Már, aki élvezni fogja, mert a Malom nem a felhőtlen, nyári (téli) szórakozás irodalmi megfelelője.

Ma rövid lesz ez a második rész, csak egyetlen hírrel foglalkozom benne, azt viszont kötelességből teszem. Ugyanis olyan dolog ám az újságcsinálás, mint a sakk: megvan a zsurnalisztikában is az a szabály, hogy „fogott figura lép”, csak minálunk a témára vonatkozik. Amihez egyszer hozzányúlt az ember, arról írni kell, ha van új fejlemény.

A frontok állnak, csak a katonák halnak, esnek el tömegével ebben az értelmetlenül indított és oktalanul fenntartott háborúban, aminek nem lesz egyhamar vége. Úgy tűnik, kevésnek bizonyultak az önkéntesek, a szerződéses katonák, a mozgósítottak – az Oroszországi Föderáció területén legújabban titkos mozgósítás kezdődött.

Iránban minden megy a maga elrendelt útján, ami tegnap elkezdődött, ma folytatódik. Ha nagy tüntetések voltak, és sok volt az áldozat, másnap kétszer, tízszer akkorák jönnek – de ez a lineáris fejlődés a rendszer híveinél is működik, tegnap még a hadsereg állományában nem bíztak, mára már a biztonsági szervek parancsnokságáig ér a gyanakvás.

Irán forrong, mindenfelé máglyák gyúlnak, barikádok emelkednek, az ajatollahok rendszere pedig lassan már a saját hadseregében sem bízik, a rezsim bukása elkerülhetetlen – hogyan reagál erre a magyar diplomácia?